Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
8. oldal ATOMERŐMŰ 2004. január A 2003. év értékelése A 2003-as év a szokott módon a bértárgyalásokkal kezdődött. Az Ágazati Bérmegállapodás elhúzódása, komoly vitáktól terhelt megkötése ugyan jó alapot biztosított a helyi megállapodás megkötéséhez. Ennek ellenére a tárgyalások nehézkesen haladtak, ismét ott lebegett a konfliktushelyzet a levegőben, melybe a PADOSZ bár nem akart, de könnyen belesodródhatott volna. A munkáltató és a szakszervezetek közös megbékélése volt szükség akkor, hogy végül is a megállapodás megköthetővé vált. Ebben kulcsszerepet játszott a vezérigazgató úr bekapcsolódása a tárgyalások végső fázisába, valamint az a háttéregyeztetés, amit jómagam a betegágyamból folytattam a tárgyaláson résztvevőkkel, mindkét oldalon. A szervezetünk életében is döntő fontossággal bírt az év első negyede. Ekkor történt a PADOSZ teljes körű tisztújító választása. Ez a választás szerkezeti módosítást is jelentett. Több főbizalmit választottunk. A területi elv helyett elsőrangú szempont a tagok mozgósíthatósága, az információ áramlás gyorsasága lett. A nyugdíjba vonuló Szigeti József elnökhelyettes helyett új elnökhelyettest is választott a tagság Weisz Mátyás személyében. A csapatformálást nehezítette, hogy én betegségem miatt több hónapra kidőltem a sorból. Ezt igyekeztünk pótolni az ősz folyamán és az év lezárásakor. Az év nagyobbik részére sajnos rányomta a bélyegét az áprilisi üzemzavar, amely felszínre hozta a PA Rt., mint szervezet hiányosságait, hibáit. A mi kezdeményezésünkre a cég vezetése elkészítette a szervezeti diagnózist, amely jó és hű képet fest rólunk. Ennek nyomán elindult egy munka a problémák felszámolása és Az évvége nagy eseménye volt, hogy a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZSZ) a PA Rt. munkavállalói melletti kiállásának demonstrálása érdekében Pakson tartotta V. kongresszusát, melynek szervezetünk volt a házigazdája. A PA Rt. vezetése értékelve a VDSZSZ kiállását, segítséget nyújtott a kongresszus színvonalas megrendezéséhez, amelyet ezúton is köszönünk. Szintén mérföldkő volt az ősz folyamán az ATOM1X Kft. Kollektív Szerződésének megkötése. Nehéz, hosszú tárgyalássorozat eredménye az aláírt KSZ. Ez jó alapot ad a kiszámítható működéshez és a további építkezéshez. Nehéz, küzdelmes, gondokkal terhelt év volt a 2003-as, de mindezek ellenére eredményesnek tekinthető. PADOSZ egy jobb jövő kiépítése érdekében. Ebben a helyzetben mindenkinek, így a PA Rt.-nál működő szakszervezeteknek is csak egy célja lehet. A stabil jövőt megalapozó állapotok megteremtése. Mindenkinek önkontrollt kell gyakorolnia annak érdekében, hogy az eddig elkövetett hibák soha ne ismétlődhessenek meg. Visszatekintés 2003-ra- MUNKASTANACS -Mint minden szervezet életében, úgy a PA MT. életében is voltak hullámhegyek, hullámvölgyek az elmúlt évben. Nézzük időrendben az eseményeket! Minden évben, így 2003-ban is az évet bértárgyalással kezdtük. Sajnos csak január végén lehetett az első érdemi tárgyalást megkezdeni, mivel az ÁKSZ január 15-öt írja elő mint megállapodási dátumot. Ez rossz, mert addig helyi szinten sem tudtunk érdemben tárgyalni. Amennyiben az ágazati megállapodás elhúzódik, úgy a helyi KSZ is sérül, mivel Pakson január 30-ig kell megállapodni az adott év béremelésének mértékéről. Ettől a naptól kezdve bármikor konfliktust lehet bejelenteni. Ezen az állapoton régóta szeretnénk változtatni, de eddig eredményt nem értünk el. Végül, ha későn is, de megszületett a bérmegállapodás, amely véleményünk szerint egy elfogadható megállapodás. Gondoltuk, hogy a többi munkánkra tudunk koncentrálni, egy igazságosabb bérezésre, de sajnos április 10-én bekövetkezett a 2-es blokki üzemzavar! Mi nem felelősöket kerestünk, hanem mindent elkövettünk, hogy a rendkívüli eseményt a legkisebb konfliktus elkerülésével kezeljék a munkavállalók. Úgy érezzük, mindent megtettek a munkavállalók, hogy a 2-es blokki eseményen a lehetőség szerint minél hamarabb túllegyünk. Eközben rendszeresen tárgyaltunk a munkáltatóval a MKE/É, SZMSZ és KSZ módosításokról. Az elmúlt évet a tárgyalások évének is lehetne mondani, mivel ennyit még nem tárgyaltunk a korábbi években a munkáltatóval. Sajnos az MKE/É a jelenlegi formájában nem elfogadható, mert sok esetben konzerválja, ill. gerjeszti a munkakörök, valamint a bérezés közötti problémákat. így azt a Munkástanács nem írja alá, és így nem kerülhet bevezetésre. De nézzünk egy másik problémát is! Mint ismeretes a P. Dussmann Kft. az erőmű területén dolgozó Kft.-ék egyike volt. Nagyon sok problémával kerestek meg bennünket az ott dolgozó munkavállalók. Voltak törvény és jogszabály sértések, a Munkatörvénykönyve egyes előírásainak semmibe vétele stb. Megkerestük a P. Dussmann vezetését, de még csak nem is válaszoltak. Jeleztük az erőmű vezetésének a helyi problémákat. Először elindultak a tárgyalások, de később megszakadtak. Ekkor már több mint 30 tagunk volt a P. Dussmann Kft. munkavállalói közül. így jogszerűen léptünk fel az érdekükben. Ebben támogatott bennünket a többi érdekképviselet is. Mivel eredmény nem volt, sőt folytatódtak a törvénysértések (a helyi vezetők is hathatósan kivették ebből a részüket), jeleztük az erőmű vezérigazgatójának, hogy Pakson az erőmű területén dolgozó munkavállalók esetében ez megengedhetetlen. Mindent elkövettünk, hogy ez a munkahelyi probléma meg is szűnjön, szervezetünk elnöke a Liga Szakszervezetek elnökségének tagjaként az országos konföderáció segítségét is igénybe vette. Végül megszületett a döntés: a P. Dussmann Kft. tevékenységét átveszi a PA Rt. tulajdonú Atomix Kft. Pozitívan fogadtuk a vezérigazgató úr döntését. Ekkor jöttek az újabb problémák. Jelzéseket kaptunk a P. Dussmann Kft. munkavállalóitól, hogy az Atomix nem mindenkit vesz át. így például azokat a munkavállalókat, akik a törvénysértésre felhívták a szakszervezetek figyelmét. Akik viszont részesei voltak a törvénysértések végrehajtásának, sőt magatartásuk révén megkérdőjelezhető az atomerőműbe történő belépésük engedélyezése (volt P. Dussmannos helyi vezetők), őket átvette-felvette az Atomix vezetője. Ez nem etikus, és vajon mi lehet még mögötte? Nem hagyjuk ennyiben! Sajnos nem úgy alakult a P. Dussmann ügy lezárása, ahogy kellet volna. Felelősség terheli az Atomix vezetőjét, de a PA Rt. felelőssége is fenn áll. De elég a negatívumokból, a jövőre kell figyelnünk! Itt a bértárgyalás megkezdésének ideje. Jó munkakör-besorolást kellene létrehozni, igazságosabb bérezést gondolunk az egy bérelemesek bérezésére, valamint a több bérelemesek besorolási bérére is. Az idén ÜT választások lesznek, valamint folytatódik a KSZ sztrájkszabályzatának módosításának egyeztetése is. Tehát van munkánk, és lesz is bőven. De egy jó hír elsősorban tagjainkhoz, de érinti az összes munkavállalót is. Egy új gyógyfürdő helyen, az ország egyik legjobb gyógyvizű helyén, Kiskőrösön vettünk egy ingatlant a kialakulóban lévő üdülőövezetben. Terveink szerint májusra szeretnénk megnyitni családok számára. A családi pihenést, üdültetést szeretnénk tagjaink és családjaik részére biztosítani, kihasználtságtól függően a PA Rt.-os munkavállalók is igénybe vehetik bizonyos feltételekkel. Bővebb információt később adunk ki az üdülővel kapcsolatosan. Lehetne tovább írni a jövőbe való kitekintést, de inkább a tettek beszéljenek helyettünk. Most minden figyelmünkkel és maximális tudásunkkal az üzemzavar elhárítására, mint fő feladatra kell koncentrálnunk, ehhez kérjük minden munkavállaló segítségét és tenni akarását! Minden Munkavállalónak kívánunk boldog, békés újesztendőt! Markotán Károly elnök Átadták a Gábor Dénes -díjakat A kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó és az új ismereteket a gyakorlatba átültető szakemberek fokozott erkölcsi megbecsülése érdekében a Novofer Alapítvány kuratóriumának döntése alapján december 10-én, immár negyedik alkalommal adták át a Nemzetközi Gábor Dénes-díjat. és tizenötödik alkalommal a hazai Gábor Dénes-díjat. A nemzetközi díjat Gáli Adrim mérnök-fizikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Atomfizikai Tanszék kutatója és az orosz Pa vei Alexandrovics Belov, a Radio Laboratory, Helsinki University of Technilogy kutatója kapta. A hazai Gábor Dénesdíjat nyolc kimagasló eredményt elérő szakember vehette át. Az alapítás óta eltelt években a nemzetközi díjjal járó ezüst plakettet négy magyar, két amerikai, egy osztrák és egy orosz, 35 év alatti fiatal kutató vehette át, akik azon a területen értek el jelentős eredményeket, mely területen Gábor Dénes is dolgozott. A hazai díjat 1989 óta a kitüntetésre felterjesztett szakemberek közül eddig százan kapták meg. Mayer György A PA Rt. Munkavédelmi Bizottság tájékoztatója a 2003. évben végzett tevékenységéről A PA Rt. Munkavédelmi Bizottsága a 2003. évben végzett főbb tevékenységeiről az alábbi tájékoztatót adja. Az MvB előző évi észrevételezései alapján a PA Rt. a következő intézkedéseket tette 2003-ban: 1. Hűtött vizet biztosító ivókutak telepítése megtörtént az ellenőrzött zónában és a szekunder körben. 2. A 101.-104. számú épületek déli végénél, a 101.-102. számú épületek között, illetve a 10. számú KÁIG épület déli oldalán lévő közlekedési járda megvilágítása megvalósult. 3. Az autóbusz-pályaudvar és a TLK közötti járda megvilágításának kialakítása megtörtént. Az MvB 2003. évi észrevételezései alapján a PA Rt. az alábbi intézkedéseket tette: 1. A 3/2002. (VIII.30.) ESzCsM rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló 50/1999. (XI.30.) EüM rendelet módosításáról, végrehajtásáról, különös tekintettel a képernyő előtti munkavégzéshez éleslátást biztosító szemüveg ügyében a PA Rt. kiadta az 5. sz. Humán Igazgatói Utasítás 1. számú kiegészítését. 2. Az MvB észrevételezte, hogy az ellenőrzött zónát járva nagyon sok elhagyott sisakot lehet találni a legkülönbözőbb részeken. Az észrevételezésünkre az MTVO a sisakok viselését utasításban szigorította. 3. A barakképületek balesetveszélyes ajtóinak cseréje észrevételezésünkre megtörtént. A PA Rt. Munkavédelmi Bizottsága egyéb tevékenységei: 1. A PA Rt. MvB 9. és 10. számú határozatában hozzájárult a FU-BIZT- 09 a PA Rt. munkavédelmi szabályzata 3., illetve 3.1 számú verziójának kiadásához. 2. A PA Rt MvB részt vett a 2003. évi belső audit tervben a 05/2003. számon tervezett auditban. Ennek célja a 3. blokk 2003. évi főjavítási ideje alatt, szúrópróbaszerűen kiválasztott munkaterületeken felülvizsgálni hogyan tartják be a munkavédelmi, sugárvédelmi és tűzvédelmi szabályzatokban rögzített követelményeket. Az audit időtartama 2003. 02.01-től 02.28-ig tartott. 3. A 2003. évi módosított belső auditterv alapján a 2003. évi főjavítások alatti létesítési és karbantartási tevékenységek felülvizsgálatát végeztük. Az audit 2003. április 14. és szeptember 30. között a blokkok 2003. évi főjavítása alatt, a főjavítási terveket véve figyelembe szúrópróbaszerűen kiválasztott területeken és tevékenységeken történt. Az auditon a Munkavédelmi Bizottság is részt vett. 4. Egész évben átfogó vizsgálatot végeztünk a munkavédelmi oktatás és vizsgáztatás területén. A több hónapos vizsgálat eredményeinek összefoglaló írásos értékelését az rt. vezetésének átadtuk. 5. Részt vettünk, illetve részt veszünk az ellenőrzött zónái alapvédőruhák és védőcipők kiválasztásában, véleményezésében. 6. Dolgozói bejelentésekre ellenőrzést végeztünk a védőeszközök kiadásával és felvételével kapcsolatban. 7. Dolgozói bejelentésekre a kijelölt dohányzóhelyek megfelelőségének felülvizsgálatát végeztük. 8. A munkavédelmi előírások naprakész tájékozódása érdekében országos munkavédelmi konferenciákon vettünk részt. 9. A PA Rt. kezdeményezésére és az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége (World Association of Nuclear Operators) szervezésében 2003. február 25-28. között szakmai műhelymunkára került sor a paksi atomerőműben a munkavédelem területén. Ebben a munkában az MvB is részt vett. 10. Balatonfureden 2003. 03.06. és 09. között megtartott PADOSZ bizalmi továbbképzésen lehetőségünk volt munkavédelmi kérdések megbeszélésére. 11. Decemberben megrendezett munka- és tűzvédelmi megbízotti tanfolyamokon az MvB előadásokon ismertette a munkavédelmi érdekvédelmi tevékenységet. 12. Az MvB tagjai ebben az évben folytatták a munkahelyeken történő tájékoztatást, illetve tájékozódást. Ennek keretében KÁIG műhelyekben, munkahelyeken tettünk látogatásokat. 13. A kiváló munkabiztonsági mutatóiról ismert DuPont cég munkabiztonsági területtel foglalkozó regionális igazgatója szeptember 30-án a TLK-ban tartott előadást a BIG IBIFO meghívására, mely előadásra a Munkavédelmi Bizottság is meghívást kapott. 14. A védőeszközöket forgalmazó 3M Kft. meghívásunkra, az MvB tagjai részére bemutató előadásokat tartott az újonnan forgalmazott munkavédelmi védőeszközökről és munkavédelmi termékekről. 15. Továbbra is részt veszünk és vettünk minden munkabaleset kivizsgálásában. 16. A dolgozói észrevételeket, bejelentéseket továbbra is fogadjuk, és indokolt esetben intézkedést kérünk a PA Rt. vezetésétől. 17. Jó kapcsolatunk van a munkavédelem területén a PA Rt. vezetésével, ezen belül a BIG IBIFO, illetve az MTVO vezetőjével. Wollner Pál, PA Rt. MvB elnök