Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-05-01 / 5. szám

16. oldal ATOMERŐMŰ 2003. május Európai Tavaszünnep 2003. április 10-én Ozorán, a várban rendezték meg a Me­gyei Hozomány Gálát az „Európai Tavaszünnep” keretében. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásához kapcsolódva - az ügydöntő népszavazást megelőzően - ennek az eseménynek a kapcsán a Tolna Megyei Önkormányzat szerve­zésében számba vették, hogy mit ad­nak a megye települései Európának, mivel járulnak hozzá Európa sokszí­nűségéhez, a földrész fejlődéséhez. A várbeli színpadon és a kiállító te­remben bemutatták a Tolna megyei települések „hozományait”. A kiállí­táson ötvennyolc település mutatko­zott be, a gálára pedig tizenhat tele­pülés vitte el táncait, dalait. Paksot népes küldöttség képviselte a rendezvényen. Paks Károly János jubileumi miséjével, és Nagy Judit Jézus Szíve templomot ábrázoló, erre az alkalomra készült tűzzománcával mutatkozott be. A hazai reneszánsz fellegvárában az építészet remekei ezúttal az euró­paiság gondolatával és a népművé­szettel találkoznak - fogalmazott be­szédében Frankné dr. Kovács Szilvia, a közgyűlés elnöke. A Megyei Hozománygálára össze­gyűlt anyagot májusban egy országos kiállítás részeként tekinthetik meg az érdeklődők, később pedig a Wosinsky Mór Megyei Múzeum tulajdonába kerül. Wollner Pál „Irtó jó fej” Vetélkedő iskolásoknak Az „Együtt a parlagfű ellen” Ala­pítvány ez év áprilisában immár hatodik alkalommal rendezte meg "Irtó jó fej" elnevezésű vetélkedő­jét alsó, felső tagozatos és középis­kolás tanulók számára. A vetélkedő Pakson, Szekszárdon és Németkéren egy időben, azonos fel­tételekkel zajlott. A paksi helyszín már hagyományosan a Móra Ferenc Álta­lános Iskolában volt. A gyerekek mun­kájának értékelésére zsűritagnak kér­ték fel a város azon személyiségeit, akik hivatásuk, tevékenységük során kiemelten kezelik a környezet tisztasá­gát, a gyermekek egészségének meg­óvását és pártfogolják az alapítvány munkáját. Természetesen jelen voltak a tanulók felkészítő tanárai is, akik együtt izgultak tanítványaikkal. A verseny mindenképpen sikeres­nek mondható, hiszen a feladatok is­mételten ráirányították a figyelmet a környezet védelmére, a parlagfű ká­ros hatására, és a parlagfü-irtó akci­ókban való aktív részvételre. Lovásziné Anna Kategória Hely Iskola neve Felkészitő tanár Tanulók neve Alsó tag ozat I. Balogh Antal Kát. Isk. Pach Erika Kovács Koméi, Lacza Mar iann, Loparits Jessica H Bezerédj Ált Isk óla Szabados Ágnes Koszorús Att ila, Laszlóczki László, Sárközi Márk m. Herman Ottó Ált. Iskola Dobi Krisztina, Araczki Bencze, Sá ndor Dominik, Tóth Tamás Pintémé Tölli Verőn ika Felső tagozat 11-Herman Ottó Ált. Iskola Hoffman Ádámné Keserű Richárd, Miholics Gábor. Tóth Emese ii. Móra Ferenc Ált Iskola Gangéi Margit Fábián Rozália, Járfás Tímea, Kecskeméti Ki nga m. Deák Ferenc Ált. Iskola Kelement István Farkas István, Micskei Adr ienn, Niki Olga Középiskola I. Energetikai Szakközép I skola Nagy János Kovács Bem adett, Mihályi Zsolt, Rábóczki Gábor IL Vak Bottyán Gim názium Prantner Erzs éhet Bajtai Judit, Rigóczky Beáta, Takács Dóra m. I. István Szakképző Iskola Kövics Beáta Barna Edina, Szendi Ilona, Tessényi Enikő Gyommentesítés és egészségvédelem Az „Együtt a parlagfű ellen” Ala­pítvány április 24-én fórumot ren­dezett a mezőgazdasági gazdálko­dók és nagyüzemek, a környezetvé­delemben érintett szervezetek és hatóságok képviselőinek, valamint Paks város Képviselőtestülete érin­tett tagjainak részvételével. A találkozó a gyommentesítés és az egészségvédelem jegyében zajlott, ahol együttműködési megállapodás kezdeményezésére került sor a mező­­gazdasági termelők, a Paks környéki gazdálkodók, a Földhivatal, az Ön­­kormányzat és az Alapítvány együt­tes közreműködésével. Az együttmű­ködés elsődlegesen a külterületi föld­területek gyommentesítését, a föld­utak gyomtalanítását célozta. A fórumon neves szakemberek tar­tottak előadást a parlagfű-mentesítés­ről, a földhasználók gyomirtási köte­lezettségeiről, a mezőgazdasági ter­melők támogatásáról, továbbá az egészségvédelemről. Elsőként a Pak­si Atomerőmű Rt. főorvosa, dr. Ótos Miklós adott tájékoztatást, őt követte Molnár Géza, a Tolna Megyei Földhi­vatal mezőgazdasági osztályvezetője és Németh Andrásné, a paksi Körzeti Földhivatal vezetője. Szentey Lász­ló, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium Növény- és Ta­lajvédelmi Főosztályának vezető fő­tanácsosa a FVM parlagfű-mentesí­tésre vonatkozó 2003. évi kiemelt fel­adatairól tartott tájékoztatást. Hang­súlyozta, hogy elsősorban szemlélet­­váltásra, még több reklámra, felhívás­ra lenne szükség. Még a virágzás előtt kellene kampányt indítani, felhívni az emberek figyelmét, hogy senki ne tűije meg maga körül a parlagfüvet, hiszen ezzel olyan embertársain segí­tene, kiknek gyógyszerfogyasztása, munkából való kiesése, anyagi prob­lémája csökkenhetne, egészségi álla­pota javulhatna. Az előadók sorában a továbbiakban Keresztes László a TM Növényegészségügyi és Talajvédelmi Alállomás részéről, Rutkai Géza a megyei FM képviseletében szólt a megjelentekhez. A „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány ügyvezetője, Ignits Miklósné az alapítvány tevékenysé­géről, eddigi eredményeiről és jövő­beli céljairól adott ismertetést. A résztvevők szándéknyilatkozat­ban, aláírásukkal rögzítették a gyomos mezőgazdasági területek, különöskép­pen a parlagfűvel fertőzött területek felszámolására, azok rendezett állapo­tára irányuló készségüket. Mindannyi­an vállalták, hogy a környezeti kultúra fejlesztésében, terjesztésében aktívan közreműködnek, támogatják az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány gyommentesítési tevékenységét, ezen túlmenően tapasztalataikkal, szakmai tanácsaikkal és felszabadítható gépi kapacitássukkal segítik az alapítvány munkáját. Lovásziné Anna Városi Zöld Napok 2003. április 22. és 26. között került le­bonyolításra a Városi Zöld Napok ren­dezvénye Pakson. Az előző évek hagyományait foly­tatva és egyben új hagyományt teremt­ve ebben az évben egy hét környezet­védelmi programot ajánlottak a város lakosságának. A programba Paks város önkormányzata, a városban működő civil szervezetek, gazdasági szer­vezetek, oktatási, nevelési és kulturális intézmények rendezvényeit gyűjtötték egy csokorba. Főbb programokról szóló cikkek: Madarász kalandok; Környezetvédelmi Találkozó Pakson; Séta az egészségért Séta az egészségért Második alkalommal került meg­rendezésre Pakson a „Séta az egész­ségért” program. A szervezésben az ÖKO Munkacsoport Alapítvány, az Egészséges Városokért Paks városi szervezete, az ANTSZ Tolna Me­gyei Intézete, a MAG Alapítvány és a Hétszínvirág Óvoda vett részt. Vörös Endréné és Schmidt Ádámné főszervezőket kérdezem a programról.- Jelenleg az Ürgemezőn a strand elől indulunk. Ebben az évben innen kezdjük a sétát, ahol tavaly ősszel be­fejeztük. Végigmegyünk az akácos erdőn, majd az Ürgemező szélét meg­kerülve, ugyanide térünk vissza. A sé­ta folyamán kb. három kilométert te­szünk meg, és jó egy órát sétálunk. Visszaérkezésük után - ugyanúgy, mint a tavalyi évben - megvendégel­jük a résztvevőket pogácsával, almá­val és üdítővel.- Miért lett életre híva ez az akció?- Ennek az akciónak az előzménye a margitszigeti akció, amelyet az ame­rikai nagykövet asszony és Csehák Judit miniszter asszony indított el. Úgy tudom, hogy az országban egyedül Paks városa karolta fel ezt a programot. Azt gondoljuk, hogy csat­lakozunk ahhoz a gondolathoz, hogy ha a mozgást, a sétát be tudjuk iktatni az életünkbe, akkor egészségesebben élhetünk. Azt gondolom, erre min­denkinek van lehetősége. Tavaly több, mint háromszázan voltunk. A mai sétánkra fővédnök­ként az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkárát, Dr. Kökény Mihály urat hívtuk meg. Az egészséges városok magyarországi szövetségének főtitká­rát, De Blazio Antonió urat és váro­sunk részéről Herczeg József alpol­gármester urat hívtuk meg. A tavalyi évben főleg felnőttek vol­tak, az idei évben pedig főleg gyere­kek vettek részt ezen a sikeres prog­ramon. A későbbiekben ezt a progra­mot tervezzük rendszeresebbé termi, évente többször megrendezni.- Köszönöm a tájékoztatást. WP

Next

/
Thumbnails
Contents