Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-05-01 / 5. szám

2003. május ATOMERŐMŰ 3. oldal KÖRNYEZETELLENORZES - Április 11-30 A 2. blokki fűtőelemek tisztítása során keletkezett üzemzavar­ról és annak következményeiről a Tájékoztató és Látogató Központ, továbbá az erőmű vezetése az elmúlt időszakban számos külső és belső közleményt, nyilatkozatot és tájé­koztatót adott ki. Ezek mindegyiké­nek központi témája volt, hogy a környezetet és a lakosságot nem fe­nyegette, illetve nem fenyegeti ve­szélyt jelentő sugárterhelés. A jelen újságcikkben röviden összefoglaljuk azokat a mérési eredményeket, ame­lyeket a Sugárvédelmi Osztály Kör­nyezetellenőrző Laboratóriuma végzett az esemény kapcsán ebben az időszakban, és amelyek - kiegé­szítve egyéb mérési adatokkal - megalapozták a nyilatkozatokban megjelenő rövid tényközlést. A bekövetkezett üzemzavar tényle­ges környezeti következményéről, a kikerült radioaktív nemesgáz izotó­pok terjedésének irányáról, sugárzá­suk mértékéről az erőművet körbeve­vő környezeti mintavevő és távmérő állomáshálózat adott először informá­ciót. Április 11-én hajnalban, lévén észak felé fújó szél, az Ál állomás dózisteljesítmény-mérő szondája rö­vid ideig 250 nSv/h szintemelkedést jelzett, amelyet még egy kisebb csúcs követett (az egész folyamat néhány­szor tíz perces mérési cikluson ke­resztül állt fenn). Ezt követően - mint az ábrából is látható - a környezeti sugárzás dózisteljesítménye visszaállt a normális, természetes szintre. A ké­sőbbiek során sem ezen az állomáson, sem a többi távmérő állomáson a mé­rőberendezések egyszer sem jeleztek szintemelkedést. A radioaktív nemesgáz felhő gam­ma-sugárzása által kiváltott szint­emelkedés megítéléséhez érdemes te­kintetbe venni, hogy az nem tartott egy óra hosszáig sem, legnagyobb tíz perces értéke pedig a természetes kör­nyezeti sugárzás dózisteljesítményé­nek mindössze háromszorosa volt. A több mint hetven tagból álló, az erőművi távmérő állomásokat is tar­talmazó, s ezek szondáival azonos mérőfejekből kiépített országos fi­gyelő hálózat riasztási szintje 500 nSv/h, és így a legexponáltabb állo­máson mért érték sem érte el ezt a kü­szöböt. Mellesleg, a csernobili atom­erőmű katasztrófáját követően Paks környékén a környezeti sugárzási szint 1986 májusában (egy hónapon keresztül) átlagosan mintegy 40, júni­usban pedig még 20 százalékkal ha­ladta meg a természetes szintet. Április 11-én, pénteken reggel, amikor még nem lehetett részletesen ismemi az üzemzavar okát, lefolyá­sát, esetleges későbbi alakulását, a Kömyezetellenőrző Laboratórium azonnal átállt a sűrített mintavétele­zésre és mérésre. Mivel a radioaktív izotópok kibocsátása - csökkenő mértékben ugyan - folytatódott, a környezeti vizsgálatok alapja az aktu­ális szélirány(ok)ba eső állomásokon vételezett minták vizsgálata volt. Ez ideig a laboratórium körülbelül 200 különböző környezeti minta (aero­szol, jódszűrő, kihullás, talaj, fű, tej, hal stb. minta) radioaktív izotóp kon­centrációját határozta meg gamma­­spektrometriai módszerrel, a sugárvé­delmi mérőkocsival végrehajtott csaknem 30 helyszíni gamma-spek­­trometriai mérést, valamint négy részletes útvonal-dózisteljesítmény monitorozást az erőmű főépületei kö­rül, illetve egy-egy szűkebb területen. A mérési eredményeket rövid értéke­léssel együtt napi jelentésben összesí­tette, és adta át a Sugárvédelmi Osz­tály vezetőjének további helyzet­­elemzés, illetve az érintett hatóságok­nak és egyéb szervezeteknek történő eljuttatás céljából. A mintamérések eredményeit átfogóan összegezve, az eltelt időszakban az erőmű körüli kör­nyezet sugárzási állapotáról az alábbi kép rajzolható. Az üzemzavar első napján a szél először É-ra (A1 állomás), majd K, DK felé (A8, A4 állomás), ezután csaknem mindig D-i, DNy-i és Ny-i irányba fújt (A9, A5, A6 állomás). A légtérbe kikerült radioaktív anyag en­nek, valamint a légtér többi állapotha­tározójának megfelelően terjedt és hí­gult, jutott el a talajfelszín közelébe, illetve ülepedett ki (a kiülepedést je­lentősen befolyásoló nagyobb csapa­dék - kimosódás - egész időszak alatt nem volt). A radioaktív nemesgázok - lévén kémiailag semlegesek - szűrővel gya­korlatilag nem mintázhatok. Azt azon­ban érdemes tudni, hogy éppen ezen tulajdonságuknak köszönhetően a leg­kevésbé veszélyes radioaktív izotópok csoportjába tartoznak. A zömmel az üzemzavart követő napon kikerült ne­mesgázok szétterjedve, igen nagy mértékben felhígulva - és közben ra­dioaktív felezési idejüknek megfelelő­en bomolva - semmiféle veszélyt nem jelentettek a lakosságra nézve. Az üzemzavar során kikerült radio­aktív izotópok közül potenciális ve­szélyforrásként a 8 napos felezési ide­jű 1-131 jött elsősorban szóba. (Ez a felezési idő viszonylag hosszú ahhoz, hogy a 1-131 belégzéssel, a táplálék­­láncba való bekerüléssel bejusson az ember szervezetébe, beépüljön a pajzsmirigybe, és sugárzása révén roncsolja azt, befolyásolván ezzel a pajzsmirigy életfunkcióinak ellátását. Természetesen csak akkor, ha nagy mennyiségben - nagy aktivitásban - jut a szervezetbe.) A jód sajátossága, hogy több megjelenési formában lé­tezhet: aeroszolként (nagyon finom, láthatatlan szemcsékhez kötődve), elemi formában (jodid), és szerves szénvegyületekben. Megjelenési for­májának megfelelően a jód mintázá­sához (szűrőn való megkötéséhez) különböző anyagokat kell használni. Mi volt tehát a helyzet ezzel a radio­aktív izotóppal, amely mennyiségé­nek - a különböző környezeti köze­gekben lévő aktivitás-koncentrációjá­nak - meghatározása az alapvető fel­adatot jelentette a kömyezetellenőr­­zés számára? A foldfelszíni levegőben - a kibo­csátás összetételéhez hasonlóan - az elemi jód részaránya volt a meghatáro­zó. A „kibocsátási csúcs” nagysága és időtartama, valamint a szélirány sze­rint a legexponáltabb irányban a mért legnagyobb 1-131 aktivitás-koncentrá­ció 2-5 Bq/m3 volt április 11-én. Az aeroszol formában megjelenő jód akti­vitáskoncentrációja néhány tized Bq/m3-t ért el, a szerves jód mennyisé­ge jóval az előbbiek alatt maradt. Hangsúlyozni kell, hogy ezek az érté­kek 1-2 óráig álltak fenn, amíg a radio­aktív izotópokat tartalmazó légtömeg az érintett helyszínen átvonult. Jellem­zésül ezen értékek megítélésére, a ter­mészetes eredetű radon aktivitás-kon­centrációjának átlagértéke a szabad té­ri levegőben 4-5 Bq/m3, zárt helyiség­ben azonban 50-100, sőt több száz Bq/m3-t is elérhet (valamilyen radon­koncentrációjú levegőt állandóan szí­vunk). A csernobili eseményt követően Paks környékén a mostanihoz hasonló 1-131 aktivitás-koncentrációjú levegőt lélegeztünk néhány napon keresztül. Az adott koncentrációjú levegőben va­ló tartózkodást jellemzi az ún. aktivi­tás-koncentráció időintegrál. Ez a mennyiség Csernobilt követően Paks környékén a 1-131 összes formájára együtt körülbelül 600 Bqh/m3 volt, míg most az üzemzavart követően a terjedési számítással becsült legna­gyobb érték 27 Bqh/m3, a mérések alapján becsült pedig körülbelül 15 Bqh/m3 volt (bármilyen különös is, ilyesfajta egyezés ebben a műfajban egészen jónak mondható). A 1-131 kihullását mindegyik állo­máson többféle módszerrel is megha­tározta a laboratórium. Az egyik eljá­rásban adott felületű tálcába gyűjtő folyadékot helyezve, ennek méréséből állapítottuk meg a kihullást. Ismert fe­lülettel vett talajfelszíni mintából, il­letve egy kijelölt terület felett végzett helyszíni gamma-spektrometriai mé­résből ugyancsak meghatároztuk a földfelszínre jutott aktivitást. A külön­böző módszerekkel kapott eredmé­nyek összehasonlítása egyben jó kont­rollt is jelentett a megbízhatóságot il­letően. A legnagyobb kihullást az A9 állomás környezetében tapasztaltuk, ahol a különböző módszerekkel ka­pott értékek 220-360 Bq/m2 között változtak. Ezt az „egyezést” (vagy kü­lönbözőséget) az egyes módszerekben rejlő buktatókon kívül annak ismere­tében kell megítélni, hogy az adatok - a forrás közelségéből adódóan - idő­ben és térben észrevehetően változó, pillanatnyi állapotot tükröznek. És is­mét egy összehasonlítás Csernobillel: a Paks környékén kihullott 1-131 akti­vitás mintegy 10 kBq/m2 volt (kb. harmincszorosa a mostaninak), a Cs- 137-é pedig csaknem 2 kBq/m2, mely­nek kétharmada most is ott van a talaj felső 10-30 cm-es rétegében. A néhány megvizsgált tej mintában, az erőmű melletti halastavak viz- és halmintájában 1-131 nem volt kimu­tatható. Ez azt jelenti, hogy az esetle­ges 1-131 aktivitás-koncentráció a 0,5 Bq/kg-ot biztosan nem haladta meg. Csernobil idején, a Tolna megyében forgalmazott tejben néhány napon ke­resztül valamivel 200 Bq/1 felett volt a 1-131 mennyisége. Az elemzést, összehasonlítást hosszasan lehetne folytatni, amit a szakemberek bizonyosan meg is tesz­nek. Az összképről annyi azonban már most biztosan elmondható, hogy az üzemzavar során sem az erőmű környéki lakosságot, sem a távolabb élőket értékelhető többlet sugárterhe­lés szerencsére nem érte. Nyilvánva­lóan az a cél, hogy az üzemzavar kö­vetkezményeinek hosszadalmas, fá­radságos felszámolása - most már előre tervezhetően és követhetően - semmiképpen ne járjon a környezet és a lakosság veszélyeztetésével. Befejezésül engedtessék meg egy szubjektív kitérő. Ma, Anyák napján, amikor ezt a rövid cikket írom, lehe­tetlen szót nem ejteni a laboratórium­ban dolgozó kolléganőimről, édes­anyákról. Ők, csakúgy, mint az erőmű számos helyén dolgozó nők, nem ke­veset aggódtak - őszintén valljuk be, velünk együtt - az elmúlt napokban­­hetekben, de fáradtságot nem ismerve tették a dolgukat. Huszonnégy- olykor negyvennyolc óráztak szinte megál­lás nélkül. Köszönöm Nekik! Dr. Germán Endre laboratóriumvezető • távmérő és mintavevő állomás (A típusú) mintavevő állomás (B és C típusú) mm vízmérő és mintavevő állomás A meteorológiai mérőtorony ■ az ÜKSER központja (KAR) T Kömyezetellenőrző Laboratórium 15 I FÖLDESPUSZTA 124 I DUNAFÖLDVÁR 22 km Bq = becquerel I = jód Sv = Sievert Gy = Gray 23 I ŰZD 30 km ■*-------------19 I 10 km TENGEUC 22 I V SZEKSZÁRD 28 km A KÖRNYEZETI GAMMA-SUGARZAS DOZISTELJESITMENYE AZ A1 ÁLLOMÁSON

Next

/
Thumbnails
Contents