Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-01 / 5. szám
2003. május ATOMERŐMŰ 3. oldal KÖRNYEZETELLENORZES - Április 11-30 A 2. blokki fűtőelemek tisztítása során keletkezett üzemzavarról és annak következményeiről a Tájékoztató és Látogató Központ, továbbá az erőmű vezetése az elmúlt időszakban számos külső és belső közleményt, nyilatkozatot és tájékoztatót adott ki. Ezek mindegyikének központi témája volt, hogy a környezetet és a lakosságot nem fenyegette, illetve nem fenyegeti veszélyt jelentő sugárterhelés. A jelen újságcikkben röviden összefoglaljuk azokat a mérési eredményeket, amelyeket a Sugárvédelmi Osztály Környezetellenőrző Laboratóriuma végzett az esemény kapcsán ebben az időszakban, és amelyek - kiegészítve egyéb mérési adatokkal - megalapozták a nyilatkozatokban megjelenő rövid tényközlést. A bekövetkezett üzemzavar tényleges környezeti következményéről, a kikerült radioaktív nemesgáz izotópok terjedésének irányáról, sugárzásuk mértékéről az erőművet körbevevő környezeti mintavevő és távmérő állomáshálózat adott először információt. Április 11-én hajnalban, lévén észak felé fújó szél, az Ál állomás dózisteljesítmény-mérő szondája rövid ideig 250 nSv/h szintemelkedést jelzett, amelyet még egy kisebb csúcs követett (az egész folyamat néhányszor tíz perces mérési cikluson keresztül állt fenn). Ezt követően - mint az ábrából is látható - a környezeti sugárzás dózisteljesítménye visszaállt a normális, természetes szintre. A későbbiek során sem ezen az állomáson, sem a többi távmérő állomáson a mérőberendezések egyszer sem jeleztek szintemelkedést. A radioaktív nemesgáz felhő gamma-sugárzása által kiváltott szintemelkedés megítéléséhez érdemes tekintetbe venni, hogy az nem tartott egy óra hosszáig sem, legnagyobb tíz perces értéke pedig a természetes környezeti sugárzás dózisteljesítményének mindössze háromszorosa volt. A több mint hetven tagból álló, az erőművi távmérő állomásokat is tartalmazó, s ezek szondáival azonos mérőfejekből kiépített országos figyelő hálózat riasztási szintje 500 nSv/h, és így a legexponáltabb állomáson mért érték sem érte el ezt a küszöböt. Mellesleg, a csernobili atomerőmű katasztrófáját követően Paks környékén a környezeti sugárzási szint 1986 májusában (egy hónapon keresztül) átlagosan mintegy 40, júniusban pedig még 20 százalékkal haladta meg a természetes szintet. Április 11-én, pénteken reggel, amikor még nem lehetett részletesen ismemi az üzemzavar okát, lefolyását, esetleges későbbi alakulását, a Kömyezetellenőrző Laboratórium azonnal átállt a sűrített mintavételezésre és mérésre. Mivel a radioaktív izotópok kibocsátása - csökkenő mértékben ugyan - folytatódott, a környezeti vizsgálatok alapja az aktuális szélirány(ok)ba eső állomásokon vételezett minták vizsgálata volt. Ez ideig a laboratórium körülbelül 200 különböző környezeti minta (aeroszol, jódszűrő, kihullás, talaj, fű, tej, hal stb. minta) radioaktív izotóp koncentrációját határozta meg gammaspektrometriai módszerrel, a sugárvédelmi mérőkocsival végrehajtott csaknem 30 helyszíni gamma-spektrometriai mérést, valamint négy részletes útvonal-dózisteljesítmény monitorozást az erőmű főépületei körül, illetve egy-egy szűkebb területen. A mérési eredményeket rövid értékeléssel együtt napi jelentésben összesítette, és adta át a Sugárvédelmi Osztály vezetőjének további helyzetelemzés, illetve az érintett hatóságoknak és egyéb szervezeteknek történő eljuttatás céljából. A mintamérések eredményeit átfogóan összegezve, az eltelt időszakban az erőmű körüli környezet sugárzási állapotáról az alábbi kép rajzolható. Az üzemzavar első napján a szél először É-ra (A1 állomás), majd K, DK felé (A8, A4 állomás), ezután csaknem mindig D-i, DNy-i és Ny-i irányba fújt (A9, A5, A6 állomás). A légtérbe kikerült radioaktív anyag ennek, valamint a légtér többi állapothatározójának megfelelően terjedt és hígult, jutott el a talajfelszín közelébe, illetve ülepedett ki (a kiülepedést jelentősen befolyásoló nagyobb csapadék - kimosódás - egész időszak alatt nem volt). A radioaktív nemesgázok - lévén kémiailag semlegesek - szűrővel gyakorlatilag nem mintázhatok. Azt azonban érdemes tudni, hogy éppen ezen tulajdonságuknak köszönhetően a legkevésbé veszélyes radioaktív izotópok csoportjába tartoznak. A zömmel az üzemzavart követő napon kikerült nemesgázok szétterjedve, igen nagy mértékben felhígulva - és közben radioaktív felezési idejüknek megfelelően bomolva - semmiféle veszélyt nem jelentettek a lakosságra nézve. Az üzemzavar során kikerült radioaktív izotópok közül potenciális veszélyforrásként a 8 napos felezési idejű 1-131 jött elsősorban szóba. (Ez a felezési idő viszonylag hosszú ahhoz, hogy a 1-131 belégzéssel, a táplálékláncba való bekerüléssel bejusson az ember szervezetébe, beépüljön a pajzsmirigybe, és sugárzása révén roncsolja azt, befolyásolván ezzel a pajzsmirigy életfunkcióinak ellátását. Természetesen csak akkor, ha nagy mennyiségben - nagy aktivitásban - jut a szervezetbe.) A jód sajátossága, hogy több megjelenési formában létezhet: aeroszolként (nagyon finom, láthatatlan szemcsékhez kötődve), elemi formában (jodid), és szerves szénvegyületekben. Megjelenési formájának megfelelően a jód mintázásához (szűrőn való megkötéséhez) különböző anyagokat kell használni. Mi volt tehát a helyzet ezzel a radioaktív izotóppal, amely mennyiségének - a különböző környezeti közegekben lévő aktivitás-koncentrációjának - meghatározása az alapvető feladatot jelentette a kömyezetellenőrzés számára? A foldfelszíni levegőben - a kibocsátás összetételéhez hasonlóan - az elemi jód részaránya volt a meghatározó. A „kibocsátási csúcs” nagysága és időtartama, valamint a szélirány szerint a legexponáltabb irányban a mért legnagyobb 1-131 aktivitás-koncentráció 2-5 Bq/m3 volt április 11-én. Az aeroszol formában megjelenő jód aktivitáskoncentrációja néhány tized Bq/m3-t ért el, a szerves jód mennyisége jóval az előbbiek alatt maradt. Hangsúlyozni kell, hogy ezek az értékek 1-2 óráig álltak fenn, amíg a radioaktív izotópokat tartalmazó légtömeg az érintett helyszínen átvonult. Jellemzésül ezen értékek megítélésére, a természetes eredetű radon aktivitás-koncentrációjának átlagértéke a szabad téri levegőben 4-5 Bq/m3, zárt helyiségben azonban 50-100, sőt több száz Bq/m3-t is elérhet (valamilyen radonkoncentrációjú levegőt állandóan szívunk). A csernobili eseményt követően Paks környékén a mostanihoz hasonló 1-131 aktivitás-koncentrációjú levegőt lélegeztünk néhány napon keresztül. Az adott koncentrációjú levegőben való tartózkodást jellemzi az ún. aktivitás-koncentráció időintegrál. Ez a mennyiség Csernobilt követően Paks környékén a 1-131 összes formájára együtt körülbelül 600 Bqh/m3 volt, míg most az üzemzavart követően a terjedési számítással becsült legnagyobb érték 27 Bqh/m3, a mérések alapján becsült pedig körülbelül 15 Bqh/m3 volt (bármilyen különös is, ilyesfajta egyezés ebben a műfajban egészen jónak mondható). A 1-131 kihullását mindegyik állomáson többféle módszerrel is meghatározta a laboratórium. Az egyik eljárásban adott felületű tálcába gyűjtő folyadékot helyezve, ennek méréséből állapítottuk meg a kihullást. Ismert felülettel vett talajfelszíni mintából, illetve egy kijelölt terület felett végzett helyszíni gamma-spektrometriai mérésből ugyancsak meghatároztuk a földfelszínre jutott aktivitást. A különböző módszerekkel kapott eredmények összehasonlítása egyben jó kontrollt is jelentett a megbízhatóságot illetően. A legnagyobb kihullást az A9 állomás környezetében tapasztaltuk, ahol a különböző módszerekkel kapott értékek 220-360 Bq/m2 között változtak. Ezt az „egyezést” (vagy különbözőséget) az egyes módszerekben rejlő buktatókon kívül annak ismeretében kell megítélni, hogy az adatok - a forrás közelségéből adódóan - időben és térben észrevehetően változó, pillanatnyi állapotot tükröznek. És ismét egy összehasonlítás Csernobillel: a Paks környékén kihullott 1-131 aktivitás mintegy 10 kBq/m2 volt (kb. harmincszorosa a mostaninak), a Cs- 137-é pedig csaknem 2 kBq/m2, melynek kétharmada most is ott van a talaj felső 10-30 cm-es rétegében. A néhány megvizsgált tej mintában, az erőmű melletti halastavak viz- és halmintájában 1-131 nem volt kimutatható. Ez azt jelenti, hogy az esetleges 1-131 aktivitás-koncentráció a 0,5 Bq/kg-ot biztosan nem haladta meg. Csernobil idején, a Tolna megyében forgalmazott tejben néhány napon keresztül valamivel 200 Bq/1 felett volt a 1-131 mennyisége. Az elemzést, összehasonlítást hosszasan lehetne folytatni, amit a szakemberek bizonyosan meg is tesznek. Az összképről annyi azonban már most biztosan elmondható, hogy az üzemzavar során sem az erőmű környéki lakosságot, sem a távolabb élőket értékelhető többlet sugárterhelés szerencsére nem érte. Nyilvánvalóan az a cél, hogy az üzemzavar következményeinek hosszadalmas, fáradságos felszámolása - most már előre tervezhetően és követhetően - semmiképpen ne járjon a környezet és a lakosság veszélyeztetésével. Befejezésül engedtessék meg egy szubjektív kitérő. Ma, Anyák napján, amikor ezt a rövid cikket írom, lehetetlen szót nem ejteni a laboratóriumban dolgozó kolléganőimről, édesanyákról. Ők, csakúgy, mint az erőmű számos helyén dolgozó nők, nem keveset aggódtak - őszintén valljuk be, velünk együtt - az elmúlt napokbanhetekben, de fáradtságot nem ismerve tették a dolgukat. Huszonnégy- olykor negyvennyolc óráztak szinte megállás nélkül. Köszönöm Nekik! Dr. Germán Endre laboratóriumvezető • távmérő és mintavevő állomás (A típusú) mintavevő állomás (B és C típusú) mm vízmérő és mintavevő állomás A meteorológiai mérőtorony ■ az ÜKSER központja (KAR) T Kömyezetellenőrző Laboratórium 15 I FÖLDESPUSZTA 124 I DUNAFÖLDVÁR 22 km Bq = becquerel I = jód Sv = Sievert Gy = Gray 23 I ŰZD 30 km ■*-------------19 I 10 km TENGEUC 22 I V SZEKSZÁRD 28 km A KÖRNYEZETI GAMMA-SUGARZAS DOZISTELJESITMENYE AZ A1 ÁLLOMÁSON
