Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-03-01 / 3. szám

2003. március ATOMERŐMŰ 9. oldal Lelátó a pályán A Gépész Szerviz Osztály Szerviz Üzeme Az ASE Sportcsarnok mobil lelá­tókkal való felszerelésére sokunk örömére sor került a tavalyi év vé­gén. Kevesen tudják azonban, hogy a lelátók a Gépész Szerviz Osztály Szerviz Üzemében készültek. A Szerviz Üzemről és munkáiról Feil Ferenc üzemvezető számol be. — Üzemünk 2000 elején alakult, akkor, amikor a cég a folyamatra szervezés céljából szervezetfejlesz­tést hajtott végre. Az osztályunk jog­elődje, a Hegesztéstechnológiai Osz­tály már létezett, és az a döntés szü­letett, hogy létrehoznak még egy üze­met az osztályon belül, ez lett a Szer­viz Üzem. Az üzemhez három egy­ség tartozik, a szerszámkiadó, a Dá­vid Ferenc vezette Tömörtelenség­­elhárítási Műhely, és az Acélszerke­zeti művezetői egység, aminek a Kajári Csaba lett a művezetője. A profiltisztítás célja az volt, hogy az azonos tevékenységet végző dolgo­zók egy szervezeti egységhez kerül­jenek. Végül azonban összesen 4 em­ber került ide, ez a saját kapacitá­sunk: 4 fő lakatos, illetve hegesztő. Hiányzó kapacitásunkat a D.C. Therm és a VILLKESZ Kft. munka­­vállalóinak bevonásával pótoljuk, ők vállalkozási szerződés keretében dol­goznak nálunk. — Az üzemi területnek egy meglehe­tősen távoli részében van a műhelye­tek. Hol is? — A 167-es épület a vízkivételi mű mellett van, viszonylag messze a KÁIG központi épületétől. A kijárás nem egyszerű dolog, tapasztalható volt ez a nagy havazás során is. Nyá­ron jobb a helyzet, mert kismotorral ki lehet járni. Ez a helyünk nagyon szép és min­den igényt kielégít, de nem volt ez mindig így. A régi helyünk a KÁIG épület sarkában, a tanműhelyben volt, ami nem volt nagyobb 80 m2-nél. A többi karbantartó osztálytól átvett la­katosipari kisgépekkel és eszközök­kel nem is fértünk volna el. 2001 ele­jén költöztünk ide akkor, amikor a kondenzátor rekonstrukció befejező­dött. A csarnok 720 m2, itt elfér az összes szerszám- és megmunkáló gé­pünk. A megalakuláskor kérdés volt, hogy lesznek-e megrendeléseink, a megrendelők ránk találnak-e. Ez gyorsan megtörtént, ma szinte alig győzzük a munkát.- Milyen jelentősebb munkáitok voltak? — Minden évben volt komolyabb munkánk. A tavalyi év az OSART- ellenőrzés jegyében zajlott, a gépház­ban, a primerkörben sok munkánk volt: a pódiumok helyreállítása, a já­rólemezek, a régi, már nem használa­tos csővezetékek bontása. A MIG-től több esetben is vállaltunk felújítási, beruházási munkákat. Nagy munka volt a tavalyi évben az SZBV hajtá­sok ideiglenes tároló helyének a ki­alakítása, valamint a friss üzemanyag tároló helyének - gördíthető fed­­lapokkal történő - lefedése. Egyik legnagyobb munkánk tavaly a sportcsarnokban a mobil lelátók gyártása volt. A négy kihúzható pódi­um közül a két kicsit az RKO és a He­gesztő Műhely közösen készítette, a két nagyot pedig mi teljesen önállóan. A csarnokban a helyszíni szerelés, az üzembe helyezés munkái az Acél­­szerkezeti Műhely feladata volt. Még a tavalyi évben elindult és az idén fog befejeződni az RKO kezde­ményezésére a HŐFER-BECHTEL cég által tervezett vizsgáló híd gyár­tása. Ennek segítségével lehetővé vá­lik az átrakógép rendelkezésre állásá­tól függetlenül tisztítási és vizuális vizsgálati műveletek végrehajtása a pihentető- és átrakómedencében, va­lamint az 1. sz. aknában. Az acélszer­kezetet teljes egészében mi készítjük, a BECHTEL pedig a vezérlést, a futó- és hajtóműveket szállította. Nagy szükségünk lenne azonban arra, hogy daruzhatóak legyenek az elkészült elemek, mert a több tonnás művek szállítása problémát fog okoz­ni. Erre a beruházásra azonban várha­tóan csak 2004-ben fog sor kerülni. Idei fontosabb feladataink közé tar­tozik a kazettatisztító berendezés bio­lógiai védelem tartó nehézállványzat és a hulladékminősítő berendezés háttérsugárzás árnyékoló állványok gyártása.-Milyen a kapcsolatotok a társosz­tályokkal? — Rendkívül jó az együttműködés, a munkakapcsolat a társosztályokkal. Mind a négy blokkal jó a viszonyunk, igyekszünk megfelelni az elvárások­nak. A saját csapatunk is nagyon jó, és a külső cégek munkavállalóit is ideértve családias a hangulat. Jól le­het együtt dolgozni. Az elmúlt 2-3 évben nem volt olyan munka, amelyet visszaadtunk volna. — Jó munkát kívánok nektek a to­vábbiakra is! Enyedi Bernadett Szigeti József Szigeti József 2003. március 1-jén nyug­díjba vonult. Kevés ember van az erőmű­ben, aki ne ismerné, mégis arra kérem, mutatkozzon be az olvasóknak.- 1965-ben géplaka­tosként szakközépiskolai érettségit végeztem, majd 1972-ben gépipari technikumot végeztem levelezőként. 1979-ben géplakatos mestervizs­gát tettem. 1978. március 1. óta dolgozom a területen szerelő, karbantartó munkakörben. Az 56 évemet végigkísérte az ifjúsági mozgalomban, a politi­kában és az érdekképviseletben betöltött tevékenység. A szakszervezetnek 1965 óta vagyok tagja. 1990 óta a KÁIG főbi-zalmija, majd 1999 óta PADOSZ elnökhelyettese voltam.- Milyen elismeréseket kaptál?- Elismeréseim sorából kiemelem az Atomerőmű szerelés specialistája (1986), PA Rt. céggyűrű (1994) és a VDSZ aranygyűrű (1996) cimet.- Mi a személyes hitvallásod?- A szándék és lehetőség, a remény és kétség, a siker és kudarc egymást váltó forgatagában a legfontosabb szá­momra az, hogy érzem, tudom: köl­csönösen szükségünk van egymásra!- Egészséges, boldog, szép nyug­díjas éveket kívánunk neked! Wollner Pál A WANO és a munkavédelem 2003. február hónap végén WANO szakemberek jártak az erőműben.- Mi volt a látogatásuk célja? - kérdezem Volent Gábort BIG IBIFO főosztályvezetőt.- A Paksi Atomerőmű Rt. kezde­ményezésére és az Atomerőmű Üze­meltetők Világszövetsége (World Association of Nuclear Operators) szervezésében 2003. február 25-28. között szakmai műhelymunkára ke­rült sor a paksi atomerőműben, a munkavédelem területén. A műhely­munka célja az atomerőműben folyó munkavédelmi tevékenység nemzet­közi tapasztalatok figyelembe vételé­vel történő fejlesztési lehetőségeinek meghatározása volt. A tagok közötti információcserét, kapcsolattartást, az eredmények és tapasztalatok összeha­sonlítását, valamint egymás jó gya­korlatának követését elősegítő WANO szolgáltatást vette igénybe atomerőművünk.- Kik vettek részt a munkában?- A műhelymunkára öt - két fran­cia (Patrick Berenger és Jean Cloude Lecomte), egy brit (Bili Burgoyne), egy svéd (Morgan Boijesson) és egy bolgár (Valerij Viricskov) - munka­­védelmi szakember érkezett Paksra. A műhelymunka során a külföldi és a paksi szakemberek, közöttük a Mun­kavédelmi Bizottság elnöke áttekin­tették a munkavédelmi irányítási és vezetési rendszert. A munkavállalók munkavédelem irányában történő motiválásának lehetőségeit, a munka­- A műhelymunka négy napja alatt igen intenzív munka folyt, a megbeszé­lések reggel 8 órától délután 5-6 óráig tartottak. A külföldi szakemberek a ta­pasztalatcsere, a munkaterületek hely­helyi kockázatok értékelésének mód­szereit, az egyéni munkavédelmi esz­közök ellenőrzött zónái alkalmazásá­nak kérdéseit, a munkabalesetek és ezen belül a közlekedéssel összefüg­gő munkabalesetek elemzésének és ezzel kapcsolatos tapasztalatok visz­­szacsatolásának lehetőségeit. — Hogyan folyt a munka? színi megfigyelése és az interjúk alap­ján a pénteki záró megbeszélésen is­mertették megállapításaikat, javaslatai­kat. A végleges megállapításokat és ja­vaslatokat a március végéig elkészülő jelentés tartalmazza majd, amelynek tartalmáról tájékoztatást fogunk adni.- Köszönöm a tájékoztatást. Wollner Pál Fejlesztő Napok a Vezetői Tehetségbank résztvevői számára Kellemes környezetben, izgalmas pillanatokkal fűszerezve, vidám hangulatban 2003. február 5. és feb­ruár 19. között került sor a Vezetői Tehetségbankba felvételt nyert mun­kavállalók Fejlesztő Napok prog­ramjának lebonyolítására a Kar­bantartó és Gyakorló Központban. Közel másfél éve a PA Rt. vezetése a vezetői munkakörök folyamatos és megfelelő színvonalú utánpótlásának biztosítása érdekében Vezetői Tehet­ségbank létrehozása és működtetése mellett döntött. A Tehetségbank mű­ködtetésének célja, hogy a vezetői am­bíciókkal rendelkező tehetséges mun­katársak számára a részvénytársaság biztosítsa a vezetéshez szükséges is­meretek megszerzését, segítse meglé­vő készségeik kibontakoztatását. A felvételt nyert munkavállalók képzési és fejlesztési irányainak meg­határozása a Hewitt Inside Consulting Kft. közreműködésével Értékelő és Fejlesztő Központ (AC/DC) módszerrel történik. A ké­pesség felmérési program keretében megrendezett Fejlesztő Nap során a vezetői munkakörben elvárt legfonto­sabb kompetenciák (együttműködés, csapatépítés, problémamegoldás, kezdeményezőkészség, felelősség­­vállalás, kommunikáció, változásme­nedzselés, stresszkezelés, delegálás) szintjének megfigyelése, felmérése történt. A résztvevők különböző, - egyéni és csoportos - a vezetői szerep feladatait szimuláló helyzetgyakorla­tokat, feladatokat oldottak meg azo­nos feltételek mellett, azonos játék­­szabályok szerint. A megvalósítást a tanácsadó cég trénereiből és PA Rt.­­s munkavállalókból álló zsűri előre meghatározott szempontrendszer sze­rint egységes elvek és kritériumok alapján értékelte. A Fejlesztő Nap eredményeiről minden értékelt összefoglaló jelentést, egyéni riportot fog kapni, amely hite­les, megbízható képet ad a résztvevők erősségeiről és arról, hogy milyen te­rületeken kell segítséget nyújtani szá­mukra a jó vezetővé váláshoz. Az egyéni riportok közös értelmezése és a személyes fejlesztési tervek összeállí­tása fejlődési munkaértekezlet kereté­ben a közeljövőben valósul meg. A rendezvénynek összesen nyolc alkalommal otthont adó KGYK kivá­ló helyszínnek bizonyult a program lebonyolításához, ahol a résztvevők otthonosan, jó hangulatban érezték magukat. Aktuális információk, évfordulók K 2003. március közepétől - április elejéig Március 17-20. között tartják az Internet Society Európai Tagozata által kezdeményezett, és az EU által támogatott rendezvénysorozatot, melynek célja az Internet-kultúra terjesztése. Magyarország 2000-ben csatlakozott a mozgalomhoz, s azóta nálunk is minden évben van Internet Fiesta. A többnapos rendezvény keretében számos helyszínen kínálnak változatos programot az érdeklődőknek. Március 20-23. között, a Budapesti Vásárközpontban szervezik az immár XXVI. Utazás Nemzetközi idegenforgalmi kiállítást. Bővebb információ a www.hungexpo. hu honlapon, és a 263-6076 telefonszámon. Március 22. Az Egyesült Nemzetek Szövetség Közgyűlésének 1992-93. évi 47. ülésszaka - az 1992. évi dublini Környezetvédelemi Világkonferencia javaslatára - március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította. Március 23-án, a meteorológiai világnapon, az 1950-ben megalakult Mete­orológiai Világszervet tevékenységére irányul a figyelem. A Magyar Me­teorológiai Társaság 2000-ben ünnepelte fennállásának hetvenötödik év­fordulóját. Március 29. Nyolcvan éve, az Országos Törvénytárban hirdették ki a XVII. törvényt a mérnöki rendtartásról. Ez alapján 1924. március 8-án a Magyar Mérnök- és Építész Egylet házában dr. Zielinski Szilárd vezetésével meg­alakult a Budapesti Mérnöki Kamara. Március 31. - április 1. között, hagyományaihoz híven Hévízen, a Hotel Pa­noráma ad otthont a Magyar Minőség Társaság immár hatodik Építésügyi Konferenciájának. Bővebb információval a 456-6951 telefonon szolgálnak. Április 1. Az ismerősök beugratása új keletű, népszerű és tréfás szórakozás. 1957. április 1-én furcsa hírt közölt a BBC hírműsora: Rendkívül jól sike­rült a dél-svájci spagetti-szüret. A bő termés a szokatlanul enyhe télnek volt köszönhető, magyarázta a műsorvezető, miközben a nézők egy családot láthattak, amint fákról szedik a spagettit. Noha nyilvánvalóan tréfa volt, meglepően sokan bedőltek neki. Április 2-3. között immár 12. alkalommal kerül megrendezésre a Műegye­temi Állásbörze, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületében. Van két nap, amikor több mint száz cég, hatezer diák, közel kétezer állásajánlat egyetlen helyre koncentrálódik. Április 4. Százötven éve született Zipemowsky Károly, elektronikai iparunk megalapozója, aki egyenáramú gépek és az elektromos világítás tökéletesíté­sével foglalkozott. 1889-ben Déri Miksával többfázisú áramelosztó rendszer­re kapott szabadalmat. Legjelentősebb találmánya a Bláthy Ottó Titusszal és Dérivel közösen szabadalmaztatott tetszőleges áttételű, zárt vasmagos transz­formátor és váltakozó áramú rendszer párhuzamosan kapcsolt transzformáto-

Next

/
Thumbnails
Contents