Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-01 / 11. szám
12. oldal ATOMERŐMŰ 2003. november Mácsik István (1956-2003) Mácsik István (KÁIG Biztonsági Rendszer Osztály) 2003. október 9-én a szekszárdi kórházban elhunyt. Környezete, kollégái családszerető embernek ismerték. Boldog ember volt, mivel mindent meg tudott valósítani, amit célul tűzött ki magának. A kiegyensúlyozott életét a váratlanul jött betegség megváltoztatta. Ez év július hónapban Pécsett megműtötték. István bízott abban, hogy hamar felgyógyul. Kórházi betegágyánál feleségének, kollégáinak többször mondta, hogy 1-2 hónap és újból megy dolgozni. Hiába harcolt a betegségével, a várva várt javulás nem következet be. Mácsik István 1983-ban került a Paksi Atomerőmű Vállalathoz karbantartó lakatosi beosztásban. Szorgalmáért, megbízható munkájáért kollégái, vezetői tisztelték és szerették. Mácsik István földi maradványait 2003. október 14-én a faddi temetőben helyezték el örök nyugalomra. Gyászolja őt felesége: Ilonka, akivel 23 évig éltek együtt szeretetben, megértésben. Két gyermeke: István és Adrienn. Özvegy anyósa, sógora: István és családja, keresztlánya: Melinda. A Biztonsági Rendszer Osztály dolgozói, kollégái és ismerősök. Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük örökre! MJ. Dala György (1947-2003) Hosszantartó, súlyos betegségben 2003. október 14-én Dala György (PA Rt. Sugárvédelmi Osztály) a szekszárdi kórházban elhunyt. Családjával együtt tervezték, hogy idén ősszel, amikor elmegy nyugdíjba, otthonukban, hétvégi telkükön mit szeretnének elvégezni, amire eddig nem jutott idejük. A baj váratlanul jött. Májusban orvosi kivizsgálás, majd Pécsett műtét. Családdal együtt bizakodtunk, hogy Gyuri kollégánk hamar felépül. Bizakodtunk, de a betegség legyőzte szervezetét. Nem érhette meg ez év október 22-ét, számára többszörösen jelentős dátumot. Ezen a napon töltötte volna be az 56. életévét. Ettől a naptól kezdve lett volna nyugdíjas. Ezen a napon vehette volna át a PA Rt. Céggyűrűt, elismerve eddigi kimagasló, példamutató munkáját. Dala György 1985-ben nyert felvételt a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. Mint szolgálatvezető lelkiismeretesen, szakmai hozzáértéssel végezte a rábízott feladatát. 2003. október 17-én Dala György földi maradványait a szekszárdi temetőben helyezték el. Gyászolja őt szerető felesége: Veronka, akivel 32 éven keresztül éltek együtt boldog házasságban. Gyermekei: György és családja, Viktória, szerető unokája: Csanád. Idős szülei, anyósa, apósa. Testvérei: Lajos, István és családjuk. Sógornője: Zsuzsanna és családja. Sugárvédelmi Osztály munkavállalói, munkatársak és ismerősök. Nyugodjék békében! MJ. PA Rt.-os nyugdíjasaink - 2003 Ismét eltelt egy év. Tavasszal az ötödik X-et elhagyó idősebb kollégák - nyugdíjba készülve - leszámoló lappal a kézben megkezdték a „kanosszajárást” begyűjtve számtalan illetékes (osztályos) aláírást. Majd azt követően 3-4 hónapos „sétáló” időt. Viccesen megjegyezve talán „könynyebb” lenne, ha távozáskor kapnának egy sétapálcát! Az idei évben - 2003. december 31-ig bezárólag - a Paksi Atomerőmű Rt.-től összesen 88 fő távozott, távozik, hogy megkezdje a nyugdíjas életet. Munkahelyi kollektívák vagy egyéni kezdeményezéssel a nyugdíjas búcsúztatás soha sem maradhat el! Nem könnyű elköszönni egymástól! Több évtized után „kilépni” a csapatból. Abból a közösségből, amelyben együtt küzdöttünk, dolgoztunk. Együtt örültünk az elért sikereknek, eredményeknek. Együtt szomorkodtunk, ha munkavégzés során kudarc ért bennünket. Igyekeztünk kijavítani és tovább végezni a felelősségteljes munkánkat. Erőt adott az a tudat, hogy mindenkor, mindenben számíthattunk egymásra. Egyik nyugdíjas búcsúztatón az osztály vezetője - amikor az „ünnepelt” kollégát köszöntötte, méltató szavakkal beszélt az elmúlt évekről - többek között azt mondta, hogy „... a távozó kolléga nagy űrt hagyott maga után...” Személytől függetlenül véleményem szerint valamennyi esetben igaz megállapítás. Igaz, mert a nyugdíjas szívében is nagy űrt érez! Utolsó állomás. Nem kell többet felszállni a szerződéses buszra. Új „órarendet” kell készíteni minden napra, hétre, hónapra. Jusson idő mindenre, amire eddig nem jutott a munkahelyi elfoglaltság miatt. Pihenésre, szórakozásra, szeretteik, gyermekeik, unokáik segítésére. Hasznosan élni, törődni magunkkal, egymással, vigyázva egészségünkre. Búcsúzáskor „irigykedve” a munkatársak megjegyezték „... könnyű neked, te már megérted, hogy elmehettél nyugdíjba!” Való igaz. Nyugdíjas társaim nevében a Paksi Atomerőmű Rt. valamennyi dolgozójának további sikereket, jó egészséget kívánok. Vigyázzatok az erőműre, egymásra! Azt kívánva, hogy erőben, egészségben megéljétek azt az időt, amikor ti is nyugdíjba mehettek. Úgy legyen! „A múltat tiszteld a jelenben s tartsd a jövőnek. A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz. ” /Vörösmarty Mihály/ Nyugdíjba vonult munkatársaink (név, ossz. munkaviszony, PA Rt. év) Árki József 36, 20; Bach János 38, 21; Balogh Ferenc István 38,23; Balogh Gábor 35,25; Balogh János 36, 29; Balogh Jánosné 37, 22; Bencze József 38, 14; Blatt Vince 41, 24; Bodó Ágostonná 34, 27; Bogáncs Józsefit, 21; Borsi János 35, 23; Böcz László 37, 23; Bujdos József 42, 21; Czimer József 36, 18; Czimmer József András 44, 13; Dala György ■v’ 37, 19; Debreczeni István 35, 24; Doszpod István 39, 25; Dömötör Ferenc 43, 24; Egri Lajos 35, 25; Eigner László 37, 20; Elischer Károly 35,21; Feil Ferenc 36,21; Fülöp Sándor 35, 25; Guld József 36, 24; Györffy József 36, 20; Haiszer Kálmán 36, 17; Handa Ferenc 35, 21; Harangi Flórián 36, 24; Horváth György István 30, 15; Horváth Zoltán 36, 21; Imre Antal 39, 26; Isgum István 11, 14, Kékesi József 40, 24; Kis László 43, 25; Kiss János 40, 3; Kiss Károly 35, 24; Koch József 39, 15; Koleszár István János 38, 20; Kása Sándor 42, 20; Kun Józsefit, 21; Kun József 35, 26; Kutassy István 39, 21; Lampek József 38, 15; Läufer Miklós 38,21; Majoros János 45, 22; Makai János 40, 19; Mátyási Lászlóné 35, 23; Méhn Tamás 35, 20; Melián György 36, 25; Mészáros István 44, 11; Mészáros Sándor 36, 26; Mogyorósy István 38, 17; Molnár János 26, 16; Molnár János 38, 19; Mukics Tiborné 36, 13; Nagy István 35, 21; Nagy István III. 34, 22; Nagy Istvánná 35, 21; Nagy Jánosné 34, 25; Nyesev Illés 28, 15; Ottmár Attila 36, 21; Ötvös Miklós 40, 19; Pach János 36, 25; Pál Imre 35, 22; Pap János 36, 18; Perlaki Győző Endre 39, 16; Pukli László 36, 21; Pupp József 15, 24; Rácz Vilmos 37, 20; Rajna Ferenc 42, 22; Rakovics Mihály 40, 18; Sáfrány István 39, 15; Scheidler János 37, 19; Schmidt János 36, 3; Somogyi Béla 36, 21; Szabó József 36, 21; Szabó József Károly 41, 26; Szabó László 35, 25; Szabó Sándor 35, 24; Szénási Sándor 42, 26; Tiszta Ferencné dr. 34, 16; Tóth György 46, 18; Úri Endre 41, 20; Virágh István 34, 20; Viszlay József 38, 27; Záborszky Lajos 25, 17; Farkas László 37, 19 MJ. Herbák Vince (1940-2003) E világot elhagyni, Sejtem elég fájdalmas volt... Kik szerettek. Kezedet fogták. Mikor erőd már elhagyott. Bár gyengeséged, Talán titkolni akartad. Nem lesz olyan nap, Hogy eszünkbe ne jutnál. Herbák Vince (PA Rt. Munka- és Tűzvédelmi Osztály) hatvankét éves korában 2003. szeptember 29-én Budapesten a Péterffy Sándor kórházban elhunyt. Evek óta rendszeres orvosi kezelésre járt. Megtanult élni a betegségével. Nem panaszkodott, némán tűrte a fájdalmat. Fáradhatatlanul - sokszor erején felül - mint nyugdíjas végezte a mindennapi munkáját, szinte az utolsó percig. 2003. szeptember 10-én még dolgozott. Munkaidő után felutazott Budapestre, majd másnap befeküdt a kórházba kivizsgálásra. Fegyelmezetten - az orvosi utasítást betartva — mindent elkövetett, hogy minél előbb az egészsége helyreálljon, hogy újból dolgozhasson. Az akarat, a kitartás ellenére a gyógyíthatatlan betegség a szervezetét legyőzte. Nem érhette meg, hogy szeretett feleségével, aszszony lányuk újonnan épült családi házába beköltözhessenek. Herbák Vince 1982-ben nyert felvételt a Paksi Atomerőmű Vállalathoz munkavédelmi előadói beosztásba. Több évtizedes szakmai tudását tovább kamatoztatta az új munkahelyén. Szakmáját, beosztását szerette. Magas szinten hosszú időn keresztül oktatta, tanította az erőmű munkavállalóit. Fő céljának tartotta, hogy minél kevesebb baleset legyen az erőmű területén. Kiemelkedő szorgalmáért, szakmai tudásáért 1995-ben „Zeusz Díj” kitüntetést kapott. 1997. december 31-vel nyugdíjba ment. Pihenésre nem adott időt magának, dolgozott tovább mint munkavédelmi szakértő a Dekoten és a Neutron Kft.-nél. Családszerető félj, édesapa volt. Büszke volt két felnőtt lányára. Segitette, támogatta gyermekeit. 2003. október 11-én Herbák Vince hamvait a nagytarcsai temetőben helyezték el örök nyugalomra. Gyászolja őt szerető felesége: Gabriella, akivel 37 évig szeretetben, megértésben, boldogságban éltek együtt. Gyermekei: Krisztina és családja, Szilvia. Drága kis unokája: Dávid. Sógornője: Zsuzsanna és családja. Fájó szívvel búcsúznak barátai, kollégái, a Dekoten Kft., és a Neutron Kft. munkavállalói. Nyugodjék békében! MJ. Vendéghívogató vidéken, Villányban Magyarország huszonkét borvidéke közül a villányi a legdélibb fekvésű. A mediterrán klíma, a sok napfény és a különleges ásványi anyagokban gazdag talaj különösen kedvez a szőlőtermesztésnek. A villányi borokat nemcsak hazánkban, de a nagyvilágban is ismerik. Hamvas Béla szerint „a VILLANYI az elegáns bor, a gavalléroké és a dámáké; mértéktartó, finom, jól nevelt”. Villány és környéke igazi vendéghívogató vidék, amit októberi kirándulása alapján a Bor-Dámák Paksi Egyesülete jó szívvel ajánl mindenkinek egy kellemes baráti, családi hétvége eltöltéséhez. A Villányi-hegység viszonylag alacsony hegyvonulat, melynek nyugati oldalán a Tenkes, keleti oldalán a Szársomlyó (Nagyharsányi-hegy) emelkedik. Az egész országban egyedül itt nyílik a magyar kikerics. Mint bortermelő vidéken, a pincék sokasága látható a környéken, Villánykövesden és Palkonyán szinte külön falut alkotnak. Villányban a tárt ajtókkal hívogató, takaros présházak a település utcája mentén helyezkednek el, köztük található a szőlőnemesítő Teleki Zsigmond présháza, amely ma Bormúzeum. Villányban több pincészet, számos borház, hangulatos csárda és panzió várja a látogatókat. Ősszel különösen nagy itt a vendégforgalom. A Szársomlyó egykori kőbányájában - mely a hazai és külföldi szobrászok kedvelt alkotóműhelye - a Szoborpark kínál látványosságot. További változatos programra ad lehetőséget a nagyharsányi református templom, a máriagyűdi kegytemplom, a siklósi vár és a harkányi termálfürdő felkeresése. Természeti és kulturális értékeivel Villány és környéke tökéletes lelki és testi felüdülést, kikapcsolódást nyújt az odalátogatóknak. LA // Őszi elmélkedések Most, hogy beköszöntött az igazán ködös, esős, hideg ősz, esténként egy bögre forró teával a kezemben jó visszagondolni a nyaralásra, a melegre, a tengerre. Arra, ahogyan a nap felmelegíti a vizes homokot a talpamon, ami nagyon lassan, apránként lepereg rólam. Arra, ahogyan simogat a meleg, fűszeres, buja illatú szél, amely magával hozza a sós víz tengerillatát. A sivatagban felkelő nap arany színére, amely fel-felbukkan a dűnék mögül, és égetett agyagszínűre festi a körülöttem lévő világot. Idén voltam először a Szaharában, de azt hiszem soha nem fogom elfelejteni. Épp sötétedés előtt értünk az oázisba: homokszínű házak és pálmafák mindenütt. A tevék kissé átható illata néha még most is belopózik az orromba, ahogy ringó hajójárásukkal elragadnak a sivatagba. Egy jó óra tevegelés után végre megszűnt a körülöttünk lévő civilizáció, és tartottunk egy kis pihenőt. A nap épp lemenőben volt, de a hőmérséklet még mindig kellemesen meleg maradt. Leszálltam a hátasomról, és belevetettem magam a hullámzó dűnék végtelenébe. A cipőmet levetve mezítláb ízlelgettem a púderszerű homokot. Sohasem találkoztam még ilyen finom, selymes, lágy anyaggal. Beeszi magát még a legsűrűbb szövetbe is. Most már el tudom képzelni, miért is tartják olyan félelmetesnek a sivatagi viharokat. Ezek az apró szemcsék utat találnak maguknak mindenhova, nem véd meg tőlük sem ruha, sem más anyag, miniatűr darálóként lemaiják az emberről a bőrt és húst. Ennek ellenére engem valamiért mégis az ilyen ambivalens dolgok vonzanak, a sivatag, a villámok, a tenger... Egyszerre gyönyörűek és félelmetesek, de viszonylagos állandóságuk ugyanakkor megnyugtató is. Az ilyen helyeken igazán közel érzi magát az ember a természet erejéhez, s a kiszolgáltatottság némi alázatra készteti a nagy mű előtt. Az előző gondolatokról eszembe jut egy Blake-idézet: „Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, és tartsd tenyeredben a végtelent.” A legtöbb ember sajnos elfelejt felnőttként rácsodálkozni a világra, nem emlékszik a felfedezés örömére, s általában csak egyoldalúan látja a dolgokat. S hogy ez velem többé ne így legyen, a tevém „nyeregtáskájából” elővettem egy palackot, és megtöltöttem a Szahara homokjával. Remélem ez emlékeztetni fog arra a csodás helyre, ahol a homokbuckák változatos formája, színe, mintázata figyelmeztet bennünket arra, hogy a világ, amelyben élünk egyszerre állandó és állandóan változik is egyben. Hogy jusson eszembe, az eső nemcsak latyakot hoz magával, de minden egyes cseppje óriási utat tett meg, míg hozzám eljutott. Hogy szárazabb vidéken nemhogy bosszúság, de áldás. Hogy a ködfoltok az úton nem az ellenségeim, sokkal inkább földre szállt vattacukrok, s a kezemben lévő tea sok ezer kilométerről hozza el egy másik világ meséit. V. G.
