Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-01 / 10. szám
2003. október ATOMERŐMŰ 3. oldal Teller Edét azóta is a hidrogénbomba atyjaként emlegetik. Ezért és az űrvédelmi rendszer 80-as években történő létrehozásának elindításáért az ő emberi megítélése a világpolitikában, a világtörténelemben és a tudományban meglehetősen kétarcú. Vannak, akik őt háborús héjának tartották, de már egyre többen, a tájékozottabbak közül úgy vélik, hogy benne a világbéke egyik megteremtőjét kell tisztelni. Olyan fegyverkezési versenyt, olyan stratégiai védelmi rendszer kialakítást generált, amellyel a másik fél gazdaságilag, technikailag és tudományosan nem tudott lépést tartani. Nem véletlen, hogy szolgálataira igényt tartott Kennedy és Reagenen keresztül mindkét Bush elnök is. Sokan mondják, hogy Nobeldíjat érdemelt volna tudományos tevékenységéért, de a poliáns eredmények és a hazafias szolgálat nyomta rá bélyegét.” Teller Ede Magyarországon először 1990-ben járt a 20-as években történt távozása óta, és természetesen látogatásának egyik fő célállomása a Paksi Atomerőmű volt. Híres botjával jelenik meg mint maga az élő történelem. Wigner Jenő tíz évvel korábbi látogatásához képest, aki egy csendes, nyugodt és finom ember volt, Teller megjelenése markáns különbséget jelentett. Ő egy határozott, céltudatos ember volt, aki nem tűrte a felesleges fecsegést és magyarázkodást. Emlékszem, bemutatkozó szövegeinket többször félbeszakította ezzel a mondattal: „Kérem, ezt értem, menjünk tovább.” Őt akkor a hermetikus tér, a lokalizációs torony és a reaktortartály ridegedésének ellenőrzési mechanizmusa érdekelte. 2003. szeptember 9-e örömteli nap volt a Paksi Atomerőmű életében, az aznapi posta kedves levelet hozott az Egyesült Államokból. Aláírója az erőmű egy régi barátja, aki segítségét ajánlotta a problémáink elhárításához, és együttérzéséről biztosított minket. 2003. szeptember 9-e szomorú nap a Paksi Atomerőmű életében, hiszen aznap késő este röpítették szerte a világ hírügynökségei, hogy elhunyt a PA nagy barátja, Teller Ede. Mintegy hét évvel ezelőtt járt nálunk utoljára, és kerekes székéből kiszállván a Paksi disputa szoborcsoportnál saját szobrához ment, és viccelődött: valóban ilyen vastag a szemöldököm? Majd jobbra nézvén felkiáltott: „Nahát, ez a Jenő pontosan így. nézett ki”. (Wigner Jenőről volt szó.) Akkor harmadszor járt nálunk, sokszor felemlegettük, hogy milyen problémát jelentett az ő szobrának a készítése, hiszen élő emberről sok évtizeddel ezelőtt lehetett utoljára szobrot készíteni. Teller Ede élettörténete és munkásságának története sok oldalról megíródott, könyvek és dokumentumregények tartalmazzák. Közülük a legismertebb Marx György professzornak „A marslakók” című könyve. Marx professzor életének jelentős részét a nukleáris fizika magyar származású gyakorlati megvalósítóinak szentelte. Sajnos már ő sem lehet közöttünk. Teller Edét, ha a görög mitológia történeti továbbvivőjének tekintenénk, nyugodtan mondhatnánk, hogy ő a XX. század Prométheusza, aki nem csak mondában, hanem a valóságban is a földre hozta a csillag-tüzet. 1908-ban Budapesten látta meg a napvilágot, és egy igen gazdag életutat tudhatott maga mögött. Valóban a XX. század embere volt, aki a budapesti Treford utcai mintagimnáziumból elindulva, majd a Műszaki Egyetem padjainak koptatása után került Németországon, Dánián, Anglián keresztül a 30-as években a választott új hazájába, az Egyesült Államokba, és nagyon hamar az ottani tudományos élet központjában találta magát. A jól ismert II. világháborús Manhattan-terv alatt nem csak az atombomba készítésével foglalkozó csoportban dolgozott, hanem mellette a magfúzió kérdéseit is kutatta. Kutatásai eredményeként 1951-ben egy csendes-óceáni kis korallzátonyon új fény vakította el az eget. tikai behatás túl erős volt, és mint ilyen, a stockholmi odaítélő bizottságnak nem volt szimpatikus az ő szereplése. Bár mi emberek nagyon könnyen ítélünk, és könnyen viselkedünk farizeusként, hiszen ha bele gondolunk, a Nobel-díj alapját is a robbanóanyag teremtette meg. Az Egyesült Államok mint választott hazája, halála előtt néhány hónappal a legmagasabb kitüntetésben részesítette, Bush elnök adta át számára a Szabadság Érdemrendet. Az indoklás rövid volt és lényegretörő: „Amerika tartozik Teller Edének egy hoszszú életért, amelyre mindvégig briliNéhány hónap múlva visszatért Paksra, hogy részletesebben tájékozódni tudjon, különös tekintettel a blokk személyzetének a képzésére és felkészültségére vonatkozóan. 1996-ban már régi ismerősként jött hozzánk. Kérdések sorát tette fel a szakembereinknek. Teste már fáradt volt, de a szelleme még ugyanolyan friss, mint korábban. Kemény, vizsgával felérő, váratlan gondolatfordulatokkal tett próbára minket. Nagyon elégedett volt a szimulátor központban tapasztaltakkal. A figyelme kiterjedt az erőműben folyó árképzésekre, az európai és a magyar biztonsági követelmények összehangolására, az INES Skála működésére. Ekkori látogatásán nyilatkozta azt, hogy az energia jövője a magenergiában van, de ez a jövő a biztonsághoz van kötve. A jövő pedig azé lesz, aki az óvatosságot, az előrelátást, a kezdeményezést és a minőséget jobban össze tudja egyeztetni. Magyarországon megvannak ennek a feltételei. Fontos, ma is megszívlelendő üzenet ez számunkra. Kevesen tudják, hogy a tudományokban elmélyedő Teller Ede komoly humán műveltséggel rendelkezett, talán a XX. század egyik utolsó polihisztora volt. Gyermekkorától - családi példát követve, hiszen édesanyja is kiváló zongorista volt - zongorázott, és életében bárhol lakott, zongora mindig volt a közelében. Számomra nagy öröm és életre szóló élmény, hogy az 1991-es paksi látogatása során, amikor az ESZI főiskoláján előadást tartott, sikerült rávenni arra, hogy a nyilvánosság előtt zongorához üljön, és kedvenc darabjaiból játsszon. Elment az utolsó Marslakó is, elvesztettük azt a tudós elmét, aki sarkcsillag volt a tudomány egén és reflektor a magyarság kicsiny égboltján. Társaival, a többi Marslakóval: Szilárd Leóval, Wigner Jenővel, Neumann Jánossal, Hevesy Györggyel, Kármán Tódorral most már együtt járnak felfedezőúton a végtelen kozmikus tér nukleáris energia mezőjén, a galaxisokban és a naprendszerekben. Biztos most is jókat beszélgetnek, vitáznak, új felfedezéseket tesznek és jókat is nevetnek. Teszik persze mindezt, remélhetőleg magyarul. Teller Edétől nem búcsúzunk, hiszen kritikus figyelő tekintete velünk marad. A XX. század története még friss, és ennek a történelemnek, mint a mi életünknek is, ő meghatározó alakja volt. Nyugodjék békében! (Szerkesztett szöveg, amelyet Kováts Balázs mondott a Látogató Központ előtti Disputa szoborparkban 2003. szeptember 16-án.) Egy örömteli esemény kapcsán futottunk össze régi kollégánkkal az SAP tihanyi konferenciája alkalmából rendezett diplomaosztó ünnepségen. A Nemzetközi Projektmenedzsment Szövetség (IPMA) rendszere szerint Cserna József érdemelte ki a legmagasabb „A” fokozatot, a nemzetközi projektigazgató minősítést. Ezzel a minősítéssel összesen 29-en rendelkeznek a világon. Rengeteg munka, tanulás van e diploma mögött, de megérte - mondta, mikor gratuláltam. Mivel régen nem találkoztunk, bármennyire is sietett, pár percre leültünk beszélgetni. Elmondta, hogy új cégében, ahol projekt- és programmenedzsmenttel és üzletviteli tanácsadással foglalkoznak, összegyűjtötte régi munkatársait. Munkája kapcsán a legmagasabb körökben is megfordult, tárgyalt. S innen jött a cikk apropója - akkor még friss hír volt a Teller Edének tulajdonított levél - nem tudja elképzelni, hogy ezt ugyanaz a személy írta, akit megismert. A paksi ezres blokkok tervezett építése kapcsán a beruházás szervezésének segítésére az erőmű felkérte az amerikai Bechtel céget, ami ennek megfelelően megnyitotta információs bázisát, s kiképezte az embereket. Végül is a magyar kormány akkori döntése miatt nem került sor a kialakított rendszerek éles kipróbálására, mivel a beruházás nem valósult meg. Ezek után, hogy az elmélethez gyakorlat is párosuljon - a megszerzett tudás ne vesszen kárba - a kiképzett munkatársak közül néhánynak munkát ajánlottak Amerikában. Odakinn ment a szokásos napi verkli, mikor jött az egyik amerikai „munkakapcsolatunk", hogy hivatnak bennünket az executive szintre. Arra ugyan ő maga még sosem járt, de segít odatalálni. Titkárságokon, várakozó csoportokon keresztül jutva, egyszer csak azt mondta - megérkeztünk. Ez a helyzet klasszikus, már ismerem Karinthytől, de feltárult az ajtó. Belépve földbe gyökerezett a lábunk, mert Teller Edét ismertük fel. Ő kedvesen és közvetlenül üdvözölt bennünket, helylyel kínált, mert sokat akart kérdezni. A maga nyugodt hangján, rendkívül választékos kifejezéseivel megfogalmazott, lényegre törő kérdések özöne következett. Mindenről mindent akart tudni amellett, hogy már a kérdései is rendkívüli tájékozottságot árultak el. Akkor tudott először hazalátogatni, s erre készült fel. Úgy elrepült az ötven perc, hogy észre sem vettük. Beszóltak érte, hogy az előadása következik. Tanácsadó volt többek között a Bechtelnél is. Mielőtt még kiment, megkért bennünket, ha lehetséges volna, szeretne tovább beszélgetni. Két óra múlva találkoztunk újra, s még kétórányit beszélgettünk. Sokat kérdezett még az országról, az emberek közérzetéről és az atomerőműről. Tőlünk tudta meg, hogy elkészült a szimulátor központ. Ez nagyon felvillanyozta. Feltétlen megnézem - mondogatta. Mesélt munkájáról, hogy pillanatnyilag az élelmiszertartósítás, a konzervek eltarthatóságának meghosszabbítása kisdózisú sugárzás segítségével foglalkoztatja. Búcsúzóul megígérte, hogyha visszajön tájékoztat bennünket benyomásairól. Nem hittük, hogy ez bekövetkezik, számtalan fontos munkája mellett úgysem lesz rá ideje. De lett, mert 2- 3 hónappal később fél órát beszélt nagy elragadtatással magyarországi élményeiről. Idegenben jó magyarokkal találkozni, de ilyen nagy emberrel, ki így megőrizte magyarságát, idős kora ellenére páratlan szellemi frissességét, az példaadó. Életem legnagyobb élményei közé tartozik a vele való találkozás. Ereklyéim között őrzöm azt a közös fotót, mely ebből az alkalomból készült. gyulai Teller professzorra emlékeztek Pécsett A Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület ÉkestÉK címmel csütörtök esténként jeles előadókat hív változatos témák megbeszélésére. Az értelmiségi klub meg kivánt emlékezni Teller Ede közelmúltbeli haláláról, ezért meghívta Kováts Balázst, a Látogató Központ vezetőjét, mint olyan személyt, aki többször is találkozott a nagy tudóssal. Az előadásra október 2-án került sor „Az ellentmondások embere” címmel a vasutas klubban. Az érdeklődő közönségnek nagyon tetszett az a vándorkiállítás, amelyet a tudós halála alkalmából készített a Látogató Központ, és itt is felállításra került. A közel két órás előadás érdekes életrajzi adatokkal szolgált, az előadó szemléletesen beszélt a tudósról mint emberről. Az előadás után nagyon sok kérdés hangzott el, természetesen nem csak Teller Edével, hanem az atomerőművel kapcsolatban is. Az est házigazdája, műsorvezetője dr. Kóbor József biofizikus volt, a műsort a pécsi televízió is közvetítette. Pappné Szabó Rita, Teller Ede, Cserna József, Csiffáry Ágnes és Panka Zsolt
