Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2002-07-01 / 7. szám

10. oldal ATOMERŐMŰ 2002. július Élménybeszámoló-----------------------------------------------------------------------------52. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozó, Kaposvár A mai világban - azt hiszem eleve — különlegesnek számít az, hogy egy iparági rendezvény ilyen múltra te­kinthet vissza és igen nagy létszám­mal (az idei közel 500 fő volt) évről évre megrendezik. Itt folytathatnánk akár az esemé­nyek péntek délutántól vasárnap délig tartó időrendi taglalásával, de vág­junk inkább a közepébe. A hangulatilag is jól sikerült talál­kozó számunkra, az Atomerőmű kis csapata számára igen sikeresen vég­ződött. AIV. számú csapatunk elhozta a rendezvény fődíját, a már két „hosz­­szú” éve a Látogató Központban őr­zött kis trafót — így további egy évig lehetünk büszkék sikereinkre az erő­műbe látogatók előtt. Ezen eredmény­hez a terepi négyfős csapat egy másik „ereklyével”, a fokossal díjazott első helyezést érte el, melyre egyébként már régen vágytak. A városi kétfős csapat pedig remek teljesítménnyel második lett. A senior kategóriában indult II. csapat is dobogón állhatott: összetettben harmadikok lettek. Táj­futásban Adóiján Tóni kapott bronzér­met az F50 kategóriában végrehajtott gyors és pontos tájékozódásért. Mondhatnánk-e ellenkező véle­ményt a találkozóról, mint hogy na­gyon jól éreztük magunkat. Pénteken többen tájfutással hango­lódtak rá a másnapi terepversenyre, míg a városi csapatok a másnapi ver­senyre készültek - Kaposvár néhány nevezetességét keresték fel, hátha ép­pen arról lesz kérdés a másnapi verse­nyen. Este rövid zenés program szol­gáltatta az elalvás előtti ellazulást. Ekkor a szakadó eső miatt néhányan izgulni kezdtek, de szerencsére a ver­senyek kezdetéig kiderült. Az eltérő szerencsével kapott szom­bati rajtidők (a lányok hajnali 5.15-kor indultak a terepre), a terep és a városi menet nehézségei sem tudták elvenni a kedvet a délutáni, hosszú pihenővel könnyített városnézéstől vagy strando­lástól, és az esti bulizástól. Ez utóbbi­nál az eredményeket ugyan még nem ismertük, és napközben a versenyeken mindenki a maximumot hozta - mégis olyan hangulat alakult ki, hogy a „sán­ták” is táncra perdültek. Táncolt itt -fáradtságot nem ismerve - MVM-es ti­szai erőművessel, ÉDÁSZ-os OVIT- ossal, TITASZ-os vértesi erőművessel, DÉMÁSZ-os paksival. Ez az együttlét az, ami igazán hangulatossá varázsolja ezeket a találkozókat - itt bebizonyo­sodik, hogy az energiaszektorban le­zajlott privatizációkat követően is, a különböző társaságok dolgozói szeret­nek együtt lenni, egymással versenyez­ni, majd együtt táncolni, beszélgetni. Itt még valahol érződik az összetarto­zás a villamosenergia-szektorban. Az eredmények vasárnap reggel vál­tak hivatalossá, az örömünk pedig ha­tártalanná. Kiderült, hogy a terepi első helyezéshez nagyon keveset lehetett hibázni vagy időt veszíteni és a városi végeredmény is nagyon szoros volt: az első helyhez csak 9 pont hiányzott. A résztvevői létszámot is figyelem­be vevő társasági pontozásban a 22 társaság között a 6. helyet sikerült el­csípnünk. A jövő évi találkozó helyszíne még nem ismert, ám annak ellenére szeret­nénk ott lenni, hogy tudjuk: az idei teljesítményünket szinte lehetetlen lesz fölülmúlni. JÉ-ja Újabb bográcstúra Balatonfüreden Az Atomerőmű Sportegyesület (ASE) Vitorlás Szakcsoportja ismét bográcstúrát szervezett az érdeklő­dők, tapasztalatlan tagjelöltjei és nagy tapasztalatú tagjai számára május utolsó hetében. A Rehabilitá­ciós Központ kikötőjéből indult ha­jóút a vitorlázás minden szépségét és nehézségét megmutatta a vállal­kozó szelleműeknek. Minden elismerés megérdemelnek a túra szervezői, Fenyvesi Gábor és Prókai László. A viszonylag nagy csapat különböző munkabeosztású és elérhetőségű munkatársakból tevő­dött össze. A program részleteinek ki­dolgozása és megszervezése így nem volt egyszerű. Az első órák a kis és nagy hajók el­lenőrzésével, a szükséges elméleti is­meretek átvételével teltek. Míg egye­sek az elkerülhetetlen apróbb javítá­sokkal voltak elfoglalva, mások már a vízre kívánkoztak. Nem akármilyen megterhelést je­lentettek mind a kezdők, mind a szer­vezők részére a Kalózokon való első próbálkozások. A kis Jollék nagy oda­figyelést igényelnek. Az újoncok dol­gát a másnapi gyakorlás során jócskán megnehezítette a hirtelen jött szél. Az időjárás láttán, a próbatétel után min­denki azon törte a fejét, hogyan is le­hetne tartani a tervezett programot. A Nagy István által összeállított pörkölt kissé megnyugtatta a kedélyeket. Harmadnap délután végül is elin­dult a kis flotta. Itt is a szervezőkre hárult az öt hajó lehetőség szerinti összefogása. Elismerést érdemel a többi hajókapitány - Dervadelin László, Rubács Róbert és Szabó Atti­la - is, akik több újonccal is „megáld­va” igyekeztek a cél felé. Szerencsére a hajók elfértek a tavon, a barátságos­nak nem mondható időben nem sok vitorlással lehetett találkozni. A túra végül remekül sikerült. A késő esti badacsonyi kikötés után, a negyedik napon az időjárás is kide­rült. A kisebb javítások idejét egyesek sétára, hegymászásra, mások passzív pihenésre fordították. A délután már a jól felszerelt, kellemes szigligeti ki­kötőben érte a csapatot. A festői kör­nyezetben levő vendéglőben a finom vacsora csak fokozta az idillt. Azon­ban az idő gyorsan telt. Mivel pénte­ken a keszthelyi öbölbe nem lehetett bejutni, egy hosszabb menet alatt, egy rövid és forró leilei pihenő után este sikeresen (ám szinte szélcsend­ben) kötött ki Füreden a kis hajóraj. Pörkölt, pihenés, szombaton és vasár­nap rövid „kalózkodás”, rendrakás, fokozatos eltávozás. A többség elége­detten jelezte, legközelebb is szeretne vitorlázni. Hadnagy Lajos Paksi siker a Nemzetközi Sakkversenyen Az idén hetedik alkalommal, 2002. június 19.-23. között került megren­dezésre Pakson a Nemzetközi Sakk­verseny. A 7 fordulóban, svájci páro­­sítással lebonyolított versenyt Fekete Béla vezetésével paksi játékosok szervezték, és a Polgármesteri Hiva­tal közreműködésével idén is a Váro­si Művelődési Központban tartották. Paksi sikerekről az idén is beszá­molhatunk: az elmúlt két évhez ha­sonlóan paksi játékos nyerte el az I. helyezést Mészáros Gyula (nemzet­közi mester) személyében, második Molnár Béla lett, míg a harmadik he­lyen a tavalyi bajnok Vidéki Sándor (nemzetközi mester) végzett. A fő­csoportban jól szerepelt még Bertha Tibor, Tancsa Norbert, Mácsik Ta­más, ill. Kalmár Márton és Nagy La­jos. A gyerekek csoportjában 8 fő in­dult, itt pécsi győzelem született, Blázsik Zoltán lett az első. A máso­dik és harmadik helyen Fülöp Tamás és Fodor Ádám végzett, akik paksi játékosok. A több éves hagyománnyal rendel­kező rangos esemény fő támogatója a Paksi Atomerőmű Rt. volt. Zöld utat kapott a Paksról Kalocsára úszás Hosszas előkészítő munka, megbeszélések sora és szak­­hatósági egyeztetések után végre megjött az első enge­dély, mely szerint a hajófor­galom korlátozása nélkül, akár a Duna sodorvonalá­ban leúszhatunk július 20- án a kalocsai hajókikötőig. Ez az egész leúszás szerve­zés el sem kezdődött volna, ha Beregnyei Miklós nem kutatja olyan lelkesen a régmúltat, s nem talál­ja meg azt az újságcikket, mely talán az első eseményről tudósított. (Paksi Tükör 1996. december) Az eredeti tervnek megfelelően ka­locsaiak is lesznek közöttünk (ATOM­ERŐMŰ 2002 márciusi szám). Sike­rült felvenni a kapcsolatot» az ottani úszókkal. Elnökük, Dr. Filvig Géza sok szállal kötődik a vízhez. Takaros kis motoros hajóján (Albatrosz) hozza fel a résztvevőket, majd bázishajóként kíséri le az úszó konvojt. A rajtot 11 órára tervezzük a paksi kompkikötőből. Ladikok közvetlen közelében úszva (5-10 m), ahhoz iga­zodva csorgunk lefelé. A folyó sebes­sége a sodorvonalban 4-6 km/ó. A vízhőmérséklettől függő átlagos táv­úszó sebességet feltételezve 2 óra alatt érhetünk a célba. A ladikokban két fő foglal helyet. Az egyik az irányt tartva vezeti a csónakot, a má­sik az úszókat figyeli. Az úszók szá­mára színes úszósapkákat a Magyar Marathon Klub biztosít, s delegál kö­zénk tapasztalt távúszókat is. Az in­dulás előtt tájékoztatnak a célszerű úszóstílusról, iránytartási módszerek­ről, erőbeosztásról, stb. Ha valaki megszomjazik - a ladi­kokban lesz ásványvíz, ha elfárad — megkapaszkodhat, ha ki fagy a vízből — a ladikban plédbe burkolódzhat, ha görcsöt kap, vagy rosszul érzi magát- a ladikba emelik, míg a motorcsó­nakon az orvos megérkezik. Az úszó konvoj előtt 1 km-rel biz­tosító motorcsónak halad, és rádión időben jelzi, ha ki kell térni egy hajó útjából. Mögöttünk 4 km-re poroszkál a másik biztosító a völgymeneti hajók előjelzése érdekében. A hajósok hiva­talos értesítést kapnak az eseményről, s így ők is fokozott figyelemmel köz­lekednek ezen a szakaszon. A legnehezebben teljesíthető felté­tel, hogy a konvoj hossza nem lehet több 1 km-nél. Ez csak úgy tartható, ha mindenki a kísérő ladikokra fi­gyelve, fegyelmezetten, nyugodt tempóban teljesíti majd a távot. Ezen a rendezvényen az úszók szá­ma limitálva van (50 fő), de elfoga­dunk még jelentkezőket, ha az indu­lás előtt legalább 2-3 nappal jelzik szándékukat (kísérőbiztosítás). Az úszó kirándulást „Daróczy virtus úszás”-nak kereszteltük el. Városunk legrégebbi sportemlékei fűződnek e névhez az 1880-as évekből. Az akkori szokásnak megfelelően polihisztor sportolók voltak: eveztek (országos baj­nokság), úsztak. A város névadó család­jának és a tatai várkapitány szerteágazó famíliájának egyenesági leszármazottai a báró Daróczyak. 1886. augusztus 16- án úsztak le Paksról Úszódra (7 km). Mi most Kalocsáig úszunk (15 km), mert: • Kalocsa most ünnepli 1000-éves fennállását, s ezzel tisztelgünk előttük, • a táv duplája a hajdaninak, • a Duna vizében úszunk, mely összeköti az embereket, települése­ket, országokat, nemzeteket, • az erőmű vizén is úszunk, bizonyítva, hogy semmilyen káros anyag kibocsá­tás nincs az erőmű „háta mögött” sem. Kalocsán, az evezős bázison meg­lepetések sora váija a táv teljesítőit, majd a délutáni órákban együtt térünk vissza Paksra. Remélem, sikerül feleleveníteni egy hagyományt, s egyben bizonyíta­ni, hogy „nem verebek költöztek a fecskefészekbe”. Gyulai János szervező (78-38) Kézjegy 8. Megjelent a Tolna megyei alkotók antológiájának újabb kiadása, a Kézjegy 8. kötete. Az Előszóban Zsirai László a kö­vetkező szavakkal indítja sorait: „Úton vagyunk valamennyien, akik tollat fogtunk a kezünkbe, hogy mes­terségünk alapanyagaival, a szavak­kal táljuk a világ elé érzéseinket­­gondolatainkat. Nagy utazásról szá­molunk be mindannyian, tulajdon­képpen ugyanarról és mégsem egy­formán, hiszen éppen az a cso­dálatos az írói termelésben, hogy mindegyik művész valami más részletet ragad ki témaként, s egyéni, csak rá jellemző kife­jezésmóddal örökít meg a való­ságból.” Különösen nagy öröm, hogy az „úton lévők” közt egyre több ismerőst fedezhetünk fel, kiknek „úti élményei” a barátság, a kap­csolat révén számunkra még ér­tékesebbek, s szavaik, érzéseik, gondolataik mélyebb, erőtelje­sebb hatással vannak ránk. A megyei antológiában találkozha­tunk olyan alkotókkal is, akik az atomerőműben dolgoznak. A PA Rt.-nél rendszermérnök Gyön­gyösi Ferenc, akinek nem csak versei jelennek meg a Kézjegy­ben, de évek óta részt vesz a ki­advány összeállításában, szer­kesztésében. Első alkalommal mutat­kozott be az antológiában Prancz Zoltán előkészitő mérnök és Sipos László vezető mérnök. Prancz Zoltán szonettjei a lelki-szellemi tartalom végtelen mélységét fedik fel, Sipos László írása a szellemi vagyon gon­dolatkörébe ad bepillantást. A Kézjegy igen élvezetes, sokszí­nű világot tükröz az „úton lévők” él­ményeiről, érzésvilágáról, ezért örömmel ajánlom az antológiát min­denkinek! L. ANNA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents