Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2002-05-01 / 5. szám

2002. május ATOMERŐMŰ 7. oldal stPiBC* ssiyiramtBK j OSZTALYTABLO Szolgáltatási Osztály Termelés Szolgáltatási Üzem „Munkánkat illetően az az álláspon­tom, hogy az emberek a szolgáltatást, az ellátást természetesnek vegyék. ” — nyilatkozta januári számunkban Kajsza Árpád, termelés szolgáltatási üzemvezető. Ezzel a gondolattal so­kan egyetértünk, de tudni kell, hogy a Termelés Szolgáltatási Üzem munká­ja rendkívül összetett, nagyságrend­ben, kivitelben speciálisnak mondha­tó, és éppen ezért nem egyszerű fel­adat. Mindezek miatt, és mert keve­sen ismerik igazán ezt a tevékenysé­get, Keller Mihály és Hüffner Ferenc művezetők segítségével úgy kívá­nunk bővebb képet adni a TSZÜ el­lenőrzött zónabeli munkájáról, hogy ott egy kis körutat teszünk. Az ellen­őrzött zónába belépve utunk csak egy irányba vezethet, a központi eü.zsilip öltözőjébe. Keller Mihály művezető a spec, büfé előtti sugárkapuban Ennek a területnek Keller Mihály a művezetője. 1979 óta dolgozik az atomerőműben. Az ERBE-nél kezdett, és annak megszűnése után, 1985-ben került a BÉRIG-re, 1991-ben pedig a Szolgáltatási Osztályhoz. Itt először műszakvezetőként dolgozott, majd a szervezeti átalakítások függvényében üzemvezetői munkakörben. Jelenleg művezetői tevékenységben látja el fel­adatát, a központi eü. zsilipek és a spec.büfé üzemi egységek vezetését. A központi eü. zsilip feladata, hogy a szennyeződés szabad zónába való kikerülését megakadályozza. A spec, öltözőben befelé menet az utcai ruhát át kell cserélni a ellenőrzött zónában használatos fehér, azaz „tiszta” öltö­zékre. Kifelé jövet a fehér ruhát levet­ve, lezuhanyozva és a sugárkapun át­haladva lehet az utcai ruháért menni. A sugárkapuk egyoldalú közlekedést tesznek lehetővé, és csak szennyező­désmentesen lehet átjutni rajtuk. A TSZÜ gondoskodik az ellenőrzött zó­nában használatos alap- és kiegészítő­eszközök (alsó-, felsőruházat, lábbeli stb.) valamint a KGYK és KKT alap- és kiegészítő felszerelésének ellátásá­ról. A női öltözőben közel 300 főre van tárolóhely, a 3 férfi öltözőben egységenként 480 főre szekrény és 1000 főre névre szóló védősisak- és cipőtároló rekesz biztosított. Jelenleg 2400 fő rendelkezik felszereléssel. Egyidejű nagyobb létszám esetén a vállfás öltöző is használatba kerül. A levetett ruha a szennyesbe, majd a spec.mosodába kerül, ahova mi is el­látogatunk, most azonban lépjünk ki az öltözőből a folyosóra. A folyosón a spec.büfé közelében a legmozgalmasabb az élet. A spec, bü­fébe a bejutás is speciális. Belépés előtt úgy kell kezet mosni, mint az or­vosi műtétek előtt, vagyis miután mo­sószerrel megmostuk a kezünket, töb­bé már nem nyúlunk a vízcsaphoz, hanem könyökünkkel nyomjuk meg az elzáró gombot, így nem szennyez­zük vissza a kezünket. Ezt követően még a sugárkapun is át kell halad­nunk. Kezünket a gépbe helyezzük, és miután szabad utat kaptunk, akkor léphetünk a büfébe. A spec.büfében 3 db ital- és 3 db ételautomatából álló sor gondoskodik a folyamatos ellátásról. Ez a berende­zés szintén speciálisnak nevezhető, az országban ez az egy van belőle, olyan számítógéppel támogatott automata-Takarítási időben a spec.büfé rendszer, mely különböző adatok egyidejű rögzítését és nyomonköve­­tését végzi. A kártyaleolvasón keresz­tül azonosítja a személyt, rögzíti, hogy ki, mikor, mit, milyen összeg­ben fogyasztott az automatákból, jegyzi az ellenőrzött zónában való tartózkodás idejét. A büfében találkoztunk Molnár Istvánná, Éviké spec.büfé kezelővel. 19 éve van a PA Rt.-nél., szinte végig ezen a helyen. Három műszakban dol­gozik, amikor még kicsik voltak gyer­mekei, a műszakozás nehézségeit szü­lei segítségével oldotta meg. Paksi születésű és szülei is mindig itt éltek. Jól érzi magát ezen a munkahelyen, mert szeret emberek között lenni és szereti a munkáját. Reggelente be­árazzák a gépeket, napközben gon­doskodnak a folyamatos működésről, feltöltésröl és takarításról. Éviké sze­rint a büfében gyakran türelmetlenek, sietnek az emberek. Délelőtt sokkal többen vannak, mint más műszakok­ban, de a főjavítás és a nyári szabad­ságok alatti létszámot tekintve nem nagy a különbség. Molnár Istvánná, Évike spec.büfé kezelő A büfének hangsúlyozottan az alapellátás a feladata, de ehhez mér­ten pékárúból, felvágottból és tejter­mékből is igen gazdag a választék, és idénynek megfelelően zöldségáru, gyümölcs is szerepel a kínálatban. A gépek elhelyezése és feltöltése speci­ális megoldású. Az automatasor eleje, ahol az ételt kiveszik és elfogyaszt­ják, a primerkörben van, a másik ré­sze pedig, ahol az ételt behelyezik a gépbe, a fal túloldalán, a szabad zóná­ban. Az élelmiszer az eü. ép. I. emele­tén lévő - alvállalkozói üzemeltetésű - előkészítő részleghez érkezik. Itt szeletelik, adagolják és csomagolják az ételt. A spec.büfé részére összeállí­tott mennyiséget felszállítják a II. emeleti kiszolgáló helyiségbe, ahol elvégzik a mennyiségi-minőségi el­lenőrzést és gondoskodnak az auto­matasor feltöltéséről. Az automaták különböző hőfokon tartják az élelmi­szert, más hőmérsékletet igényel a pékáru és mást a tejtermék, felvágott. A szabályokat szigorúan betartják, nem is fordult elő semmilyen fertőzés a büfében. Éves szinten 1.600.000 adag a fogyasztás. Főjavítás alatt 5-6 ezer a napi adag, hétvégeken felére, harmadára csökken a fogyasztás, de akkor is 2-3 ezer a tételszám. Az ada­golást, az áruféleséget és az árakat számítógépen állítják be. Tévémoni­toron figyelik a primer oldalt, és tele­fonon tartják a kapcsolatot. Az auto­maták számítógépes nyilvántartó rendszerének folyamatos ellenőrzését a MICRO-RAAB Rt., a szerkezeti ja­vítást és az apróbb meghibásodások elhárítását saját műszerész végzi. Huffner Ferenc művezető a mosoda munkájáról ad tájékoztatást Eljutottunk a spec.mosodába. Az egység művezetője Hüffner Ferenc. 1978-ban került az atomerőműhöz. Kezdetben villamos karbantartási te­rületen dolgozott. A szolgáltatáshoz kerülve erősáramú technikusi képzett­sége mellett új ismereteket, mosodai tevékenységre vonatkozó tapasztala­tokat szerzett. Időközben csoportveze­tőből üzem technikus, majd üzemveze­tő lett, és bár a szervezeti változások beosztására is hatással voltak, tevé­kenysége változatlan maradt. Jelen­leg művezetőként végzi feladatát, a spec, mosoda és a szekunder mosoda üzemeltetésének irányítását. A mosoda higiénikus kiképzésű, a szennyes oldal el van különítve a tiszta oldaltól, vagyis ez azt jelenti, hogy a gépek betöltő nyílása az egyik helyiség­ben van, ez a szennyes oldal, és ahol a mosott ruhát kiveszik a gépből, az már a másik helyiségben, a tiszta oldalon van. Elkülönítik a sugárkapu által ellen­őrzött szennyezett és a piszkos, de nem sugárszennyezett ruhaneműket. A spec mosoda az ország egyik leg­korszerűbb mosodája. Szabó József mosodai csoportvezető 1990 novem­bere óta dolgozik itt. 1985-ben jött az atomerőműhöz, a villamos TMK volt az első munkahelye, szakmája vil­lanyszerelő. A mosodában az anyag­beszerzéstől, a karbantartásig, a munkaelosztástól a dolgozók irányí­tásig sokrétű feladatot kell ellátnia. A csekély felületi szennyezettségű ruhákat a mosodában kézi műszerrel még egyszer ellenőrzik. A túlzottan szennyezett ruhákat a sugárkapu nem engedi át, azokat már az öltözőben egy fehér zsákban elkülönítik. A meg­adott mérési szint feletti szennyezettségű ruhadarabot gazdaságilag már nem ér­demes mosni, azt 1 évig pihentetik, majd újra megmérik, és ha csökkent az érték, akkor mossák. Öt gépből egy a „szennyezett", a többi a mért adaton belüli ruhákat mossa. A mosógépeket számítógépes program vezérli. Egy gépen több program van, és abból vá­lasztják ki a szükségeset. Az általáno­san használt program ideje kb. 1 óra, amiben előmosás, mosás, öblítés, centrifúgálás és lazítás szerepel. A mosás hőfoka 80 fok. Bár eléggé gé­pesített a mosoda, az emberi kézre fel­tétlenül szükség van. A gépeket a ruha mérlegelése után töltik fel. A mosódob három részre A mosodai személyzet egy csoportja Hátsó sor: Szabó József, Katz Krisztián, ifj. Pacskó József, Mezoné Katona Mária, Varga Szilvia, Első sor: Herczeg Gabriella, Hüffner Ferenc, Baranya Gyuláné, Dózsa Sándorné, Bátai Magdolna, Zeifel Istvánná van tagolva a súlyelosztás miatt. A mosógépek töltete 120 kg, egy töltet 30 háztartási mosógépnek megfelelő töltetet jelent. Egy gép egy mosással 4200 liter vizet enged ki, ez napi 30 köbméter. A szennyezett víz a pincé­ben gyűjtőtartályokba kerül, amit a vegyészeti osztály kezel. Ellenőrizet­len víz nem kerülhet ki a primer kör­ből. A mosási tevékenység ellenőrzé­sét a budapesti SzFT Kft. végzi, ne­gyedévenként ellenőrzik a programo­kat, ilyenkor egy kontrollcsíkot tesz­nek a gépbe, amit a mosás után ki­vesznek és laboratóriumi vizsgálatra küldenek. A mosodához hasonlóan az öltözők és a spec.büfé is állandó el­lenőrzés alatt áll. Az ÁNTSZ rend­szeresen végez bakteorológiai vizsgá­latot, és eddig még semmilyen prob­lémát nem észleltek. A gépből kikerülő overall vállfára akasztva egy olyan konvejor pályára kerül, ahol sugármérő berendezéssel ellátott monitor méri a védőruhák szennyezettségi szintjét. A tiszta ruha továbbhalad a szárítóba, és a forrólevegős kikészítés, vasalás után egy hajtogatóasztalra érkezik. Ezt követően szállítókocsira teszik, és már viszik is az öltözőkbe. A fehérne­mű, a póló dobszárítóba kerül, majd kézzel hajtogatják. A gépek karban­tartását saját emberrel oldják meg, öt­évenként gyártóművi ellenőrzést haj­tanak végre. A mosodához varroda is tartózik, ahol Papszász Miklósné, Magdus egymaga végzi a javításokat. Hatal­mas ruhamennyiség tornyosult a kicsi varrodai helyiségben. Elmondása szerint legnagyobb problémát a gu­­mírozás szétszakítása jelenti, most is ebből áll munkája nagy része, de emellett a leszakadt zsebek javításá­ból is van még. Ezúton is kéri a dol­gozókat, hogy ne vágják ki a gumit az overállból, ezzel nagyban megkönnyí­­tenék a munkáját. A Sugárvédelmi Papszász Miklósné, Magdus a varrógépe előtt Szabályzat ugyanis meghatározza, hogy milyen állapotban szabad a ru­hát viselésre kiadni, és a dolgozók ál­tal megrongált ruhákat neki újból és Munka a hajtogatóasztalon újból javítania kell, a szabályzatnak megfelelő állapotba kell hoznia. Ta­valy 3000 m gumit használt fel. Egy műszak alatt 150-300 db ruha kerül ki a keze alól. Az ellenőrzött zónából kijövet tet­tünk egy rövid „szekunder” sétát. Megnéztük az eü. épület I. és II. eme­letén lévő büfé előkészítőt és feltöl­tőt, majd a szekunder mosodába tér­tünk be. Ez a helyiség már inkább ha­sonlít egy általános mosodához, itt „normál léptékű” berendezésekkel dolgoznak. A szekunder mosodában történik a védőruhák mosása, vala­mint a primerköri használatra a gyár­tótól érkező alap- és kiegészítőruhák beavató mosása. Vadonatúj ruhákat sem adnak ki mosás nélkül. Szeri Ferenc karbantartó műszerész Az egységhez karbantartóműhely is tartozik, itt találkoztunk Szeri Fe­renc karbantartó műszerésszel. Alapképzettsége háztartási gépszere­lő, ezért ezeknek a gépeknek a meg­ismerése sem állt tőle messze, a spe­ciális szakmai gyakorlatot könnyen elsajátította. A nagy igénybevétel miatt a gépek elég sűrűn meghibá­sodnak, van munkája bőven. A moso­dai gépek mellett spec.büfé berende­zéseit is ő felügyeli. Kőrútunk befejeződött, reméljük e tabló által a Termelés Szolgáltatási Üzemről bővebb képet kaptak olvasó­ink. Az üzem valamennyi dolgozójá­nak további jó munkát kívánunk! Lovásziné Anna Fotók: Wollner Pál

Next

/
Thumbnails
Contents