Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-12-01 / 12. szám
10. oldal ATOMERŐMŰ 2002. december Huszonöt éves az Atomerőmű újság - kiállítás Már húsz éve üzemel az 1. blokk. Az évforduló alkalmával rendezetek Jubileumi Konferenciát november 21-22-én között a Városi Művelődési Központban. Az esemény kapcsán az Atomerőmű újság is megmutatta a megtett utat egy kiállításon keresztül. Az előcsarnokban helyezték el az újság válogatott oldalait bemutató paravánokat. A megjelent régi szerkesztők örömmel ismerték fel egy-egy emlékezetes cikküket. Ezt a jelentős kiállítást Komomik Ferenc, az Üzemi-, Tudományos és Szaklapok Újságíróinak Egyesületének elnöke nyitotta meg a konferencia első napjának estéjén. A legnagyobb elismerés hangján szólt a fejlődésről, amelyen az újság átment a kezdetektől napjainkig. „Tartalmi gazdagodás mellett a lap formája, kivitele is megújult, színesedett, szépült. Ma az Atomerőmű az egyik legnívósabb üzemi lap, valóban méltó az ország legnagyobb energetikai létesítményéhez.” - mondta beszédében. Megemlítette még, hogy az újság munkáját számos esetben ismerte el a szövetség, s a legmagasabb, Bronz Tolldíjjal tüntették ki (ez nem 3. díj, hanem ez a díj neve). Az Európai Szövetség Svájci Kongreszszusán 1994-ben Grand Prix diplomát kapott a lap. Mintegy kétezer üzemi lap jelenik meg hazánkban. Az üzemi lapokat jobbára nem hivatásos újságírók, napi munkájuk mellett írják. Ezért is ér sokat ez az elhangzott értékelés egy olyan ember szájából, aki a legnagyobb lapoknál dolgozott hivatásos újságíróként - Magyar Ifjúság, Népszabadság, Esti Hírlap. Feri bácsi a megnyitó után elmondta, hogy az egyesület, melynek ő az elnöke, 1990-ben alakult az üzemi és szaklapok nem hivatásos újságíróinak szakmai támogatására. Egy pár éve Nukleáris Újságíró Akadémiát szerveztek, amely keretében az öszszes magyarországi, atomtechnikával kapcsolatos intézményt sorba jártuk, ott alapos tájékoztatást kaptunk, hogy ha az adott témáról írunk az a lehető legszakszerűbb legyen. A résztvevők később megalakították a Nukleáris Újságírók Szakosztályát. Mára már több szakosztály is működik az egyesületen belül, úgymint Minőségügyi, Egészségügyi és Informatikai. Kölcsönösen jó egészséget és jó munkát kívántunk egymásnak búcsúzóul. Sajnos ez a kiállítás csak nagyon rövid ideig, csupán pár órán keresztül tartott nyitva. gyulai Czinege Mária mm- Hogy lettél főszerkesztő?- A városi televíziónál voltam szerkesztő-riporter a hírműsorban. Nagyon sok helyre eljártunk forgatni, és aztán először a városi laptól érkezett felkérés, hogy ítjam meg tapasztalataimat, aztán az Atomerőmű újságba is Írtam. Aztán jött az ötlet, s Kováts Balázs szerette volna egy fix emberrel megoldani a főszerkesztői állást. Fél év munka után lettem főszerkesztő, és négy évig csináltam. Ami a feladatom volt - gondolom - maximálisan sikerült elvégezni. Ezt abból is gondolom, hogy a Parlamentben is kitüntettek, a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatán. Az újság a megújult tördelésért, a tipográfiáért a Magyar Tudományos Műszaki Újságírók Egyesületétől kapott elismerést.- Mostanában mivel foglalkozol?- A Fortuna Rádióban a reggeli műsorban vagyok műsorvezető Zomborka Zolival. Nagyon jól érzem magam, hogy egy nagyon összetartó, nagyon jó stábban dolgozhatok. Ezen kívül egy külföldi cégnek vagyok a területi vezetője. Torma Csaba mmm- Hogyan lettél főszerkesztő?- Úgy indult, hogy delegáltak a különböző cégektől embereket a szerkesztőségbe. Én ERBE-s voltam, aztán GyGV-s. Hatalmas nagy élmény volt nekem újsággal foglalkozni. Emlékszem, elsőnek egy rejtvényt alkottam, melyet egy egyetemi lapból vettem át. Rendszeresen csináltuk a dolgokat, úgy emlékszem, hogy fél évente egy lap volt. Az én időmben - 82-88-ig voltam felelős szerkesztő már havonta jelentünk meg, és akkor mi hordtuk ki az ingyenes példányokat. Szerettem csinálni, mert mindig nagy becsben tartottam az írott szót. Mindig úgy gondoltam és hittem, hogy az újságírás egy magasztos dolog. Amit leírunk, azért óriási felelősséget kell éreznünk, s ezt én valahogy szívvel-lélekkel képviseltem. Belőlem egy olyan vágyat hozott ki, hogy én ezt szívesen csináltam. —Kikből állt akkor a szerkesztőség?- A szerkesztőség a területen dolgozó cégek képviselőiből állt, de képviselte magát a városi könyvtár és a művelődési ház is.- Mit csinálsz most?- Élvezem a nyugdíjas éveket. Kiss G. Péter «mm- Hogy lettél főszerkesztő az atomerőmű újságnál?- Nem tudom, ez véletlenül jött. Én nagyon szívesen vállaltam, mert akkoriban kezdődött az, hogy egyre inkább a nyitottság felé kell fordulni, és egy kicsit az erősen veretes műszaki lapból egy kicsit városias lapot próbáltunk csinálni. Talán ez volt az első időszak, amikor egy kicsit kifelé is próbált már nyitni az újság és nemcsak műszaki dolgokkal, hanem az atomerőmű környezetével, a városlakókkal, a települések környezetével és életével, hétköznapjaival foglalkozni.- Hogyan szakadt meg aföszerkesztőséged?- Egész egyszerűen az történt, hogy túlvállaltam magam. Egyidőben voltam a Paksi Hírnök városi lap és az Atomerőmű újság főszerkesztője, s azt gondoltam, hogy teljes értékűnek kellett volna lenni mindkét lapnál. Ezt egy darabig lehet csinálni, de hosszú ideig nem. Azt gondoltam, hogy azt, amit az atomerőmű vezetése akkor tőlem elvárt, egy nyitást egy városiasabb lap felé, akkor ezt a munkát elvégeztem, és visszatértem a Paksi Himökhöz.- Most mivel foglalkozol?- Most a Paksi Hírlapot és a Pakspress hírügynökséget vezetem. Kővári Istvánná Marika- Hogyan kerültél az erőműbe?- 1977. december 3-án kerültem az erőműbe. A paksi körzeti Építőipari Szövetkezetnél statisztikai csoportvezetőként dolgoztam. Kezdetben a munkaügy csoportszinten működött az erőműben, és én ide kerültem. Ugyanennél a szervezetnél töltöttem el 25 évet. Ez a szervezet különböző hierarchiában működött, volt főosztály, osztály, igazgatóság. Bérgazdálkodási főelőadóként jöttem el nyugdíjba.- Hogyan emlékszel vissza az elmúlt évekre?- Hát, aki ennyi évet itt eltölt, azért nagyon sok pozitív élménye, de negatív érzései is voltak a munka során. A pozitív dolgokra az ember szívesen emlékszik vissza. Nagyon szerettem az emberekkel foglalkozni. 5-6 ezer fős létszámmal is tevékenykedett annak idején a PAE vállalat, és nap-mint nap a munkavállalókkal kellett kapcsolatot tartani. Rám jellemző, hogy nagyon szeretem az embereket, s elsősorban ez az empátia, amit a problémájuk iránt éreztem. Negatív élményeim a kiszervezések kapcsán voltak, és ez nagyon megviselt, mert olyan kollégákkal kellett ezt az ún. munkaviszony megszűnést megértetni, akikkel hosszú időn keresztül munkakapcsolatom is volt. Elsősorban ami szorosan érintett: az üzemegészségügy és a rendészeti szervezettől a kiszervezések voltak.- Mit tervezel a nyugdíjas évek alatt?- Szeretnék még azért ilyen munkaügyi dolgokkal foglalkozni. Nem ilyen intenzitással, mint az elmúlt 25 év alatt, de még egy párórás elfoglaltságot szívesen vállalnék. Egy nagy célom, hogy elkezdtem nyelvet tanulni. Német nyelvet tanulok hobbi szinten, hogy ha esetleg külföldre utazom, megértessem magam. Jelenleg a családomat kényeztetem. Tóth Vendel- Hogyan kerültél Paksra?- 1976. szeptember 1-én kerültem Paksra. Százhalombattán laktunk, s kellett egy százhalombattai pilóta, mert az első gazdasági igazgató (Lakosa József) ott lakott, így kerültem ide. Nem akartak felvenni, mert a munkakönyvemben 9 bejegyzés volt. Azt mondták, hogy ilyen vándormadarakat nem veszünk fel az atomerőműbe, ez egy olyan cég, hogy nem lehet mindenkit felvenni. Szerencsémre volt, aki vállalt felelősséget értem, így kerültem ide. Lekerültem Béni bácsihoz, utána hét vezérigazgatót kiszolgáltam. Volt vagy 5 Polski Fiatom, 6 Ladám, volt egy Tátrám, és utána jöttek ezek a nyugati kocsik, s most nyugdíjasként a hetedik vezért szolgálom.- Kb. hány km-t vezettél le?- 1.200.000 km-t vezettem, saját hibámból balesetem nem nagyon volt. Régen autóbuszt is sokat vezettem, a Misivel sokat jártam külföldre.- Mit csinálsz nyugdíjasként?- Nyugdíjasként is dolgozom néha. Várom az unokákat, s aztán eljátszadozom velük. Van egy Renault Meganom, de a fiam használja, én csak karbantartom, mosom, ő meg hajtja. Wollner Pál Czinege Mária Torma Csaba Kővári Istvánná Tóth Vendel Pakson atomerőművet Az 1970-es és 1980-as években a Paksi Atomerőmű építésének időszakában Harcos Ignác és csapata, a 26-os Állami Építőipari Vállalat dolgozói teljesítményükkel, minőségi munkájukkal elismerést szereztek vállalatuknak. Fémjelzett nevük közismertté vált az erőmű építőiknél. Harcos Ignác építésvezető, a főnök - fiatal kora ellenére - hamar megkapta az „öreg” jelzőt is. Kellő erőműves gyakorlattal irányította a csapatát. Szaktudásáért, példamutató szorgalmáért, emberszeretetéért tisztelték és szerették. Szigorú, de mindig következetes volt. — Kértem, hogy beszéljen magáról, hogyan került Paksra, az erőmű építkezésére?- 1960-ban mint fiatal pályakezdő technikus kezdtem el Százhalombattán, az erőmű építkezésén dolgozni. 1973. október 27-én 26-os ÁÉV vezetése ötödmagammal Paksra, az erőmű építésére irányított. Az első munkánk Csámpán a vízmű építése volt. Három kút volt fúrva, oda építettük a vízmüvet, víztárolóval. Épitettük a csámpai vízmű és a 6-os út közötti aszfaltutat. Az úttól mindkét oldalon jött be a vízvezeték a hidroglóbuszig - amit ma már nem lehet látni, mert már lebontották. Pontos helye az F2 porta épület és a FTV épület közötti részen volt. Párhuzamosan megkezdtük az erőmű területének a földdel való feltöltését. Átlagosan 3 méter magas földréteg került elterítésre, ez 2,9 millió köbméter földet jelentett. Ez a földmennyiség a mostani horgásztavakból lett kitermelve. Korábban csak a Kondor-tó volt. Ennek köszönhető, hogy most az építettünk erőmű mellett ilyen csodálatos, szép horgászparadicsom létesült. Felvonultunk a Mátravidéki Szénbányászat (MÁSZ) telepre egy exkavátorral, amelynek a markoló puttonya 20 m3-es volt. Ezzel a munkagéppel kezdtük el a melegvizes csatornának az építését, kotrását. A MÁSZ telep lett a 26-os Állami Építőipari Vállalat paksi központja. Azt a feladatot kaptuk, hogy építsünk egy 3.500 adagos konyhát, irodát, kazánházat, raktárát és építsünk a Földgépnek egy felvonulási területet. Ameddig ezek a létesítmények nem készültek el, a dolgozók étkeztetését a Biritói Állami Gazdaság, valamint a Paksi Konzervgyár segítségével oldottuk meg. Egyre több munkát, feladatot kaptunk, amelyekhez kellő gyakorlattal rendelkező szakemberek kellettek. Megkezdtük a dolgozók felvételét, toborzását Paksról, Németkérről és környékéről. Nagyon jó kubikosok jöttek, Paksról kőművesek, Dunaszentgyörgyről ácsok, Dunakömlődről vasbetonszerelők. Valamennyi jelentkezőt én vettem fel, minden dolgozóval elbeszélgettem. Dunaújvárosból biztosítva volt az irányító létszám, többek között a speciális minősített hegesztők. 1973-ban volt a felvonulás. 1974 március-áprilisában a 26-os ÁÉV 217 fővel dolgozott a Paksi Atomerőmű építésén. így utólag is elmondhatom, hogy valamennyien válogatott emberek voltak. Főnökeim eligazítottak, hogy itt Pakson nem felvonulási területet építünk állandóan, hanem nukleáris erőművet. Cégünk dunaújvárosi központjában a termelési tanácskozások alkalmával mindig példaképként bennünket hoztak fel. Ha valaki szép burkolatokat akar látni, jöjjön el Paksra - mondták. Következő feladatunk az északi és déli bekötőút megépítése volt. Ennyi idő távlatában is emlékszem minden egyes elvégzett munkánkra. Több tíz oldalas terjedelmű lenne, ha részletesen elmondanám az akkor történteket. Ezért csak felsorolom a kapott és elvégzett feladatot, munkát, kiemelve azért 1-2 eseményt. 1974 évben: északi, déli bekötőutak építése. 101, 102, 103, 103/A épületek felépítése. 1975 évben indított munkák: Autóbusz parkoló, TMK épület, központi raktár építése. 1976-ban: VERTESZ, HŐTECHNIKA, GYGV vállalatok részére épületek felépítése. Autóbuszváró építése. 1977 év: TMK garázs, kompresszorház, vízkivételi vezénylő épület, üzemi kerítés építése, védőfásítás elvégzése. Komoly gondot jelentett az uralkodó nyugati széíjárás. Lehet úgy is mondani, hogy sivatagi körülmények voltak abban az időben. A szél beterítette homokkal majdnem az erőmű egész területét. A fásítással a szélnek, de főleg a homoknak útját álltuk. Folytan, old. Kiss G. Péter
