Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-02-01 / 2. szám
2. oldal ATOMERŐMŰ 2002. február Egy szerencsés nyertes Karácsony előtt a Paksi Atomerőmű Rt. játékra invitálta a Danubius Rádió hallgatóit, aki helyes választ adott a feltett kérdésre, 80.000 forintnyi áramfogyasztási lehetőséget nyert. A játék során kilenc játékosnak sikerült helyesen tippelni és nyerni. A Nagykarácsonyban élő Tóth Róbert rendszeresen hallgatja a Danubius Rádiót, így felfigyelt a rádió kínálta nyerési lehetőségre. Bátorítást adott számára, hogy az előző játékos nyert, így a következő kérdésnél bátran nyomogatta a mobiltelefon gombjait, bízva abban, hogy a tippje nyerő lesz. Igaz, erőműves ismeretei elég gyérek, bár egyszer már dolgozott az atomerőműben. Mint ács-állványozót a 26-os ÁÉV alkalmazta, és az erőmű kerítésének alapjait zsaluzták. Sajnos csak egy napig, mint mondta, bár neki jó lett volna ez a munkahely, mert a bejárás jól megoldottnak tűnt. Jelenleg három társával vállalkozók, járják Nagykarácsonyt és környékét, de még Győrben is vállalnak munkát, ha úgy adódik. Munka közben, mikor a gépek nem zörögnek, akkor tudja igazán él-Tóth Róbert vezni a rádiót. így jött el december 13-a, amikor is megpróbálta milyen a szerencséje, tippelésre vállalkozott, hiszen nem voltak ismeretei a kérdéssel kapcsolatban. Ám mint jó mesterember, műszakilag helyesen következtetett, mondván egy olyan hatalmas üzem, mint az atomerőmű, biztosan nem kettő, nem három, hanem 7,5 millió köbméter oxigént spórol meg egy év alatt. A tipp jó volt, így megnyerte a 80.000 forintot. A pénzt átutaltatta az édesanyja számlájára, mert öccsével együtt közös háztartásban élnek. Egyébként éves villamosenergia-fogyasztásuk 60-70 ezer forint, így elmondhatja, hogy egy teljes évi számlájukat fedezi a nyeremény. Ez a karácsony előtti nyeremény nagyon jókor jött, kicsit feldobta a család hangulatát az ünnepre készülés közepette. És úgy tűnik a szerencséjét is meghozta Tóth Róbertnek, mert januárban ismét nagy szerencse érte: az egyik telefonos társaság kisorsolta mobilszámát, és tíznapos, kétszemélyes külföldi utazást nyert. Gratulálunk mindkét nyereményéhez, kívánjuk, hogy a szerencsesorozata ne szakadjon meg! - béri -„A természet színei” Wollner Pál fotókiállítása Nagyon-nagyon sok érdeklődő, vendég, kedves ismerős töltötte meg a Városi Művelődési Központ könyvtárának galériáját 2002. február 1- én, Wollner Pál fotókiállításának megnyitóján. A képek a természetről, az életről, annak avatott szemek által felfedett szépségéről meséltek. A megnyitóünnepség résztvevőit Gutái Istvánné, Julika, a könyvtár vezetője és egyben a galéria háziasszonya köszöntötte. Szólt a kiállítóhely működéséről, arról, hogy náluk bárki rendezhet kiállítást. A hat éve működő galéria sikerét jelzi, hogy már csak 2003. februárjától van szabad hely. Megosztotta a jelenlévőkkel azon örömét is, hogy Wollner Pál személyében olyan ember alkotásait mutathatják be, aki nagyon sokat segített a könyvtári programok lebonyolításában, és ezért különösen kedves, kivételes a mostani rendezvény. A kiállítást dr. Mészáros György, a PA Rt. Igazgatóságának elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy mint aki egykor maga is fotózott, igazán örömmel nézegette a képeket. Véleménye szerint mindenki, az átlagember is kapcsolatban áll a fotózással, csakhogy amíg sokan egoista módon a saját recehártyájukon őrzik a képeket, addig Wollner Pál a nyilvánosság elé viszi azokat, és így mindenki megcsodálhatja, gyönyörködhet bennük. A megnyitót Wájer Andrea művésztanár és tanítványai a képek hangulatát felidéző hegedűjátékkal színesítették. Bár a képek magukért beszéltek, mégis nagy öröm volt Wollner Pali egy-egy képhez fűzött rövid ismertetőjét, élménybeszámolóját hallgatni. Régi természetjáróként sok időt tölt a szabadban, és kivételes érzékkel meglátja azokat a részleteket, szépségeket, melyek fölött sokunk szeme elsiklik. Minden képéhez van egy élménye, egy emlékezetes eseménye, miként a természet, az időjárás kínálta pillanat megörökítése vagy a megfelelő alkalom kivárása. Képein keresztül átélhettük az évszakok változásait, így láthattuk télen a hófehér Duna-szakaszt, tavasszal a zempléni erdőrészletet, nyáron pedig a cseresznyéspusztai árvalányhajas mezőt. Különleges látványt nyújtott a kék sátorlapra lecsapódott reggeli pára és az erdélyi hegyek mögül felkelő napkorong ragyogása. Megcsodálhattuk a gemenci erdő ösvényén átszökkenő szarvast és az alomban megbújó vadmalackákat, de gyönyörködhettünk a tengeri herkentyűk és ritka szép kristályok képeiben. A hazai tájakon túl elkalandozhattunk külföldre is, például Angliába vagy Olaszországba. Igazán gazdag, sokszínű képanyagot állított Pali a közönség elé. Ez a rendezvény Wollner Pál harmadik önálló kiállítása a több közös, főleg környezetvédelemmel kapcsolatos bemutató mellett. Első kiállítását a paksi atomerőmű Energetikai Szakképzési Intézetének aulájában rendezte. A kiállított virágfotókat az iskolának ajándékozta, amelyek ma is az osztályok falát díszítik. Számtalan pályázaton mutatkozott be, ahol szép eredményeket ért el. A Magyar Művelődési Intézet szervezésében képei rendszeresen megjelennek az „Utazás” kiállításokon. A PORST „2000 Szilveszteri Fotópályázat”-« beadott képét kiállították a Western City Centerben, és a többi kiválasztottal együtt az utókornak megőrizve, egy urnába zárva 99 évre elásták. A mostani kiállításon is látható ausztrál bennszülött ősharcost bemutató képével az „Utazás 2000” országos pályázaton dicséretet kapott. Részt vett többek között az MVM Rt. pályázatán is. A SONY Hungária Kft. által 2001. évben meghirdetett „Fotózd le a zenét!” fotópályázaton, ahol a képhez zenét kellett társítani, pályamunkájával bekerült az első 50 közé és tárgyjutalomban részesült. Egyéb fotós munkái közül ki kell emelni Kacsó Tibor „Beszél a sóvidék” című 2000. évben megjelent könyvének teljes illusztrációját, illetve az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány két kiadványában, „A város mosolya” c. könyvben és a 2002. évi Virágos Paks falinaptárban megjelent képeit. Az Atomerőmű című lap szerkesztőbizottságának tagja, cikkei mellett fotós munkájára nagymértékben számítanak, képeit az újság rendszeresen közli. Amennyire ismerjük Palit, tudjuk, hogy nem keresi a témát, hanem megragadja azt. Kirándulni is mindig fényképezőgéppel, videokamerával jár, és ha szembejön vele a „pillanat”, az élmény, azonnal lencsevégre kapja. Ehhez természetesen kevés lenne a gép, mindehhez szakmai ismeret, fotótechnikai tudás, tapasztalat is szükséges. Sokunk örömére Wollner Pali mindezeket birtokolja, és alkotásaiban, csodálatos képeiben mi is gyönyörködhetünk. Úgy gondolom, mindannyian egyetérthetünk Mészáros György úr véleményével: „Wollner Pál beavat bennünket saját érzésvilágába. Kiszakít a feszült hétköznapokból. Ami neki tetszik, azt mi is megláthatjuk, megismerhetjük, és ezáltal egy kicsit kinyitja nekünk az ablakot a világra.” Köszönjük Pali, és gratulálunk! L.ANNA Nem indokolt a túlzott szerénység Folytatás az I. oldalról.- Leköltözik a család, vagy ingázni fog?- A család egyelőre nem szándékozik velem tartani, mert itt azért mások a munkalehetőségek. Van Pakson egy szolgálati lakásom, ami abban segít, hogy ha délután hazamegyek, akkor egy nagyon kellemes átmeneti környezetbe kerülök. Számomra nagyon sok pozitív energiát szabadít fel az, hogy - és ezt már két hétvége tapasztalata után mondom - itt hétköznap tudok olyan dolgokkal foglalkozni, amivel otthon biztosan nem tudnék. Gondolok itt az olvasásra és az intenzívebb sportolásra. Viszont ha hétvégén hazamegyek, akkor már munkát nem viszek haza, minden időmet a családdal tölthetem. Azt vettem észre, hogy egy hétvége alatt többet voltam a családdal, mint máskor egy hét alatt.- Említette a sportot, ezek szerint műveli is?- Szeretek sportolni, bár későn kezdtem el, hiszen a sok tanulás és a nyelvek tanulása mellett nem maradt időm. Nagyon szeretek teniszezni, sízni és vitorlázni.- Milyenek az első benyomásai? Milyen volt a fogadtatás?- Nagyon pozitívnak érzem a fogadtatást, aminek őszintén örülök. Úgy veszem észre, akikkel eddig beszéltem, hogy a paksiakban van egy kis túlzott szerénység. Én ilyen jól képzett és pozitív beállítottságú társasággal még nem találkoztam. A túlzott szerénység okait talán abban látom, hogy a mai jó állapot a múltban gyökerezik, ezt igen sokan megélték, és azt hiszik, hogy túl sok rossz beidegződésük van. Én azt mondom, hogy mindenkinek van rossz beidegződése, mindenkinek van olyan tulajdonsága, amivel nem szeretne együtt élni. Úgy érzem, akkora ok nincs a szerénységre, mint amekkorára a paksiak gondolnak.- Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget és sok sikert kívánunk új beosztásához! Beregnyei Miklós Minőség nz őrzésvédelemben Folytatás az 1. oldalról. A felkészülés második fázisától továbbképzéseken került sor a jogszabályi ismeretek elsajátítására, a szabvány ismertetetésére. A teljes állomány részt vett a rendszer megismerésében, működtetésében. A próbaüzem háromhónapos időtartamot jelentett, ahol a valódi működést modelleztük, felmértük és korrigáltuk a hiányosságokat. A Magyar Szabványügyi Testület ezentúl évenkénti audittal ellenőrzi, hogy valóban a minősítésnek megfelelően működik-e a rendszer. Pónyai György: - Ma Magyarországon 4500 cégnek van ISO minősítésű tanúsítványa, és a világon kb. 600 ezer cég rendelkezik vele. Ha Paks nagyságát és helyét nézzük, akkor ezzel egyértelműen kilépett a világba. Ugyanazon a színvonalon dolgozik, teljesít, mint a többi 600 ezer cég a Földön. Úgy látom, hogy ez egy komoly referencia a városnak. A gondolkodásmód is azt mutatja, hogy ugyanazzal a szemlélettel akarnak a piacon maradni, mint a legfejlettebb világcégek. Ez egy olyan üzenet, ami Paks városának is nagyon lényeges. Szinger Csaba: - Mindenképpen előrelépést jelent, hogy a Tűzoltó Szakágazat mellett a Biztonsági Szakágazat is megszerezte az ISO tanúsítvány. Az ATOMIX jól működik, amihez nagy segítséget kap a PA Rt.től, de természetesen a sikeres működés érdekében a kft. is mindent megtesz, minden törvényi és megrendelői igényt igyekszik kielégíteni. Szucsán Sándor: - A minősítés meglétét több szempontból is fontosnak tartom az őrzésvédelem tekintetében. A minősítés során a szakágazat átvilágításra került, tevékenységében szervezési, eljárásrendi és működési módosítások történtek. Nagyon büszke vagyok a feladatokat végrehajtó őrszemélyzetre, akik az interjúk során helyes válaszokat adtak, felkészültségüket jól bizonyították. Az atomerőmű elismeri ennek a tevékenységnek a fontosságát, ami megnyilvánul egyrészt abban, hogy a tevékenységet - stabil partnerként - az ATOMIX Kft.re bízza, másrészt megteremti a feltételeket az erőmű iránt elkötelezett, jó munkaerő megtartásához. Gratulálunk az Biztonsági Szolgálat valamennyi munkatársának! További jó munkát, sok sikert kívánunk! Lovásziné Anna Szállítói Nap 2001. A2001. évi Szállítói Nap 2001. december 7-én került megrendezésre a paksi VMK-ban. A PA Rt. több mint 160 szállítóját hívta meg erre az alkalomra, amelyek között voltak különböző anyagokat (eszközöket) szállító szerződéses partnerek és szolgáltatást végző vállalkozók. A Paksi Atomerőmű évente több mint 4000 szerződést köt, beleértve a megrendeléseket is. A megkötött szerződések értéke meghaladja az évi 40 mdFt-ot. A vezérigazgató köszöntője és bevezetője után került sor a „PA Rt. Kiemelt Hivatalos Szállítója” oklevél átadásra. Ezt a címet 2001-ben a horvátországi INETEC cég kapta. Az INETEC évek óta magas szinten végzi a gőzfejlesztő hőátadó csövek örvényáramos vizsgálatát és a hibás csövek dugózását. A Szállítói Napon a szállítók különböző szakterületek képviselőinek előadását hallgathatták meg, amely keretében az előadók egyrészt értékelték a szállítókkal kapcsolatos együttműködést a szakterületeik szempontjából, másrészt megfogalmazták a szállítókkal szemben támasztott követelményeket, elvárásokat. Wollner