Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2001-09-01 / 9. szám
10. oldal ATOMERŐMŰ 2001. szeptember j ItEflIJ KÍVÜLI j OSZTALYTABLO A rendkívüli osztálytablóban azt a 19 főt mutattuk be, akik a PAV alapítási évében kerültek a vállalathoz, és még ma is aktív dolgozók. A mostani számunkkal a lista végére értünk, ezzel sorozatunkat befejeztük. Az atomerőmű alapító tagjai közé tartozik Damjanovits András, aki főmunkatársként dolgozik a Műszaki Igazgatóság Üzemanyag Diverzifikációs Projektjében.-Hogy emlékszel vissza a kezdetre?- Más világ volt, más elvárásokkal. Akkor az, hogy valaki éjjel-nappal minden idejét bent töltötte az atomerőműben, szinte természetesnek számított, és ezt nem az anyagiak, a pénz miatt tette senki sem. Az embert a lelkesedése vitte. Ez idővel átalakult egy nyugodtabb élettempóvá, hiszen helyreálltak a dolgok. Úgy gondolom, mindenki az atomerőmű alapító tagja lehetne, aki akkoriban itt dolgozott, független attól, hogy 1976-ban vagy 1979-ben lett a PAV alkalmazottja, vagy éppen más cégnél volt állományban. Az alapfeladatot az atomerőmű létrehozása, építése, majdani üzemeltetésre való felkészülés jelentette, és ez csapatmunka volt.- Hogyan, mikor kerültél az atomerőműhöz?- 1976. április 5-én léptem be a céghez. Akkor végeztem a Szovjetunióban, atomerőművek szakon. Mint állami ösztöndíjas, a Nehézipari Minisztériumtól kerültem ki, és mert az atomerőmű beruházás szintén ehhez a minisztériumhoz tartozott, ezért itt ajánlottak munkahelyet. A Műszaki Fejlesztési Főosztályra vettek fel, de helyileg a Nehézipari Minisztérium Atomerőművek Beruházás Titkárságán dolgoztam, melyet Szabó Benjámin vezetett. Másfél évig dolgoztam ott. A munkám főleg Budapestre kötött, csak időnként jártam le Paksra. A beruházás előkészítésében, a kivitelezés koordinálásában, az orosz szakemberekkel való tárgyalásokban és a műszaki tervek egyeztetésében vettem részt. Nemzetközi területen is kaptam munkát. Kineveztek a KGST Villamos Energia Állandó Bizottság Atomerőművek Szekció Magyar Tagozata titkárának. Rendszeresen részt vettem a KGST üléseken. A szervezet az akkori tagországok atomerőműveinek építtetésével, üzemeltetésével foglalkozó kérdéseket próbálta összefogni, és gondoskodott a megfelelő tapasztalatcseréről. Ahogy a munkafeltételek azt megengedték, lassan a cég pesti része is leköltözött Paksra. Ekkor a Beruházási Osztályra kerültem. Később áthelyeztek a miniszteri biztos mellé, ahol 1985-ig voltam. A Külkereskedelmi Osztályon 1999. végéig láttam el feladatomat, ami alapvetően az üzemanyag-beszerzés műszaki kérdéseit, szerződések előkészítését, nemzetközi levelezések lebonyolítását tartalmazta. Ezután a Reaktorfizikai Osztályon dolgoztam. Az Üzemanyag Diverzifikációs Projekt megalakulása óta, mint a projekt főmunkatársa dolgozom jelenlegi munkahelyemen.- Ahogy a szavaidból kiderült, sokat jártál külföldön. Milyen országokban voltál, milyen nyelveken beszélsz?- Főleg oroszul beszélek. Németből és angolból gyengébb a nyelvtu-Damjanovits András dásom, de próbálom megérteni, és igyekszem minél többet olvasni ezeken a nyelveken. A volt KGST tagországok mindegyikében jártam. Nagyon sok atomerőműben, üzemanyag gyárban, hulladéktárolóban megfordultam. Ezek alapvetően a volt SZU- ban és utód országaiban, valamint Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Kubában és Jugoszláviában voltak. Ahogy nyíltak a kapcsolatok és változott a világ, úgy eljutottam egyre több újabb helyre, pl. Finnországba, Angliába és Spanyolországba. Ezekben elsősorban az üzemanyagot érintő témákkal kapcsolatosan kellett látogatásokat tettem.- Az eltelt időszak alatt melyik feladat volt az, amire különösen jó visszaemlékezned, vagy ami nagy kihívást jelentett számodra?- Több ilyen volt, éppen ezért nehéz egyet kiemelni, és azért is nehéz, mert minden feladat mögött egy egész csapat állt, és a kihívás is mindannyiunké volt. Véleményem szerint egy nagy feladatnak egy ember csak egy részét vállalhatja fel, mert a teljes sikerhez mások közreműködése is szükséges. Ehhez összmunka kell, amiben mindenki a maga részét a tőle telhető legjobban végzi. 1989-től, amíg volt visszaszállítás, a kiégett üzemanyag szállításának megszervezését, a feltételek biztosítását és a végrehajtás koordinálását végeztem. Mint szállításvezetőnek, feladatom volt az üzemanyagszerelvény fogadása, a szállító konténerek lerakodásának és feltöltésének ellenőrzése, a kiégett üzemanyag visszavitele, átadása a határon. Érdekes feladatot jelentett a leállított Greifswaldi erőműből az enyhén kiégett üzemanyag Magyarországra hozatala, ennek szerződés-előkészítése, a műszaki kérdések rendezése és az üzemanyag-ellenőrzés.- Családoddal itt élsz Pakson. Hogy tetszik a város?- Az első két pesti évet kivéve, 1978 óta Pakson élek. Budapesten is volt egy lakásom, mert a Kormánybizottság idején ott is és itt is kellett dolgoznom. Elfogadtam a várost, de különösen egy város iránt sem rajongok, Budapest sem jelentett különösebbet. Paks sokat változott, és sok szempontból kényelmesebb, nyugodtabb, mint a főváros. 1985-ben nősültem, és 1987 elején költözött családom Paksra. Feleségem matematika-fizika szakos tanár a Vak Bottyán Gimnáziumban. Lányom 15 éves, első éves gimnazista. Ok is jól érzik magukat Pakson.- Mivel töltőd a szabadidődet?- Nincs különösebb hobbim. Nagyon szeretek olvasni, és igyekszem szakmai ismeretemet bővíteni. Örömmel lapozgatom a szakmai jellegű könyveket, kiadványokat.- Milyen tervek, munkahelyi feladatok állnak előtted?- Sok megvalósításra váró feladat van. Az angol üzemanyag tényleges bevezetésével, de az orosz üzemanyaggal kapcsolatban is vannak fejlesztési lehetőségek. Amíg az erőmű működik, addig mindig ad érdekes feladatot, tennivalót.- A beszélgetés során kifejtetted azt a véleményedet, hogy az elért eredmények mindig közösek, egy csapat érdeme. Van valamilyen munkahelyi „arspoeticád", amit a mindennapi élet során szem előtt tartasz?- Talán kissé furcsán hangzik: Másokat nem zavarni, ugyanakkor haladni. Ez alatt azt értem, hogy én nem akarok mindenáron előre tömi, hanem hagyom és segítem mások fejlődését, azt hogy a többiek is felismerjék ugyanazt azt, amit én. Ekkor az ügy máris közössé válik, és így egyszerűbb előrehaladni, a feladatot megoldani.- Köszönöm a beszélgetést. A továbbiakhoz sok sikert és jó egészséget kívánok! Tíz évig voltam főállású fotós Horváth L. Béla fotóival az Atomerőmű Építői lapjain és régi prospektusokat forgatva találkozhatunk.- Béla! Elevenítsük fel a múltat, hogyan és mikor kerültél a PAV-hoz?- Pakson születtem és vidékre kerültem dolgozni, de mindig az volt a tervem, hogy visszakerüljek Paksra. Érettségi után elmentem a Gép- és Felvonószerelő Vállalathoz, ahol jó munkahelyem volt, csak országjáró voltam. Dunaújvárosba jártam a főiskolára és 1976. április 10-én diplomáztam, majd ezt követően április 29- én felvételt nyertem a PAV-hoz. Mint műszaki ügyintéző mindennel kellett foglalkoznom, alig voltunk egy páran, ha jól emlékszem, én voltam a 21. PAV-os dolgozó, de ennek a fele még a pesti kirendeltségen dolgozott.- Kire emlékszel abból az időből?- Annak idején Ajtai Aladár volt a TMK vezetője, illetve a leendő TMK- nak, hiszen akkor még csak a tartóoszlopok álltak. Várszegi Ágival és még 3-4 fővel tartoztunk a TMK-hoz.- Mivel foglalkoztatok, mi volt a munkátok?- Mindennel kellett foglalkozni, terveket, dokumentumokat néztünk át, mindenféle átadásokra jártunk, figyeltük milyen színvonalon készül el valami, de csak mint külső szemlélő. Amikor ide kerültem, még csak egy nagy gödör volt a helyszínen, vagyis az alaptervek munkagödre.- Sok fotóddal lehet találkozni a régi kiadványokban.- Régen még iskolákban is vezettem fotószakkört, ez volt a hobbim. Szabó Benjámin igazgató figyelt fel a fotóimra és később igényt is tartott arra, hogy rendszeresen kövessem az építkezést. Szabó Benjámin megkérdezte egyszer, hogy mi lenne ha fotós lenne belőlem? Mondtam, hogy örülnék neki, hiszen a hobbimmal foglalkozhatnék, de úgy lenne jó, ha ebből a szakmából elvégezhetném az iskolát. Hozzájárult a vállalat a tanulásomhoz, és mivel az építkezésen már három évig fotóztam, így a vállalat leigazolt három év szakmai gyakorlatot. így Pesten egy év alatt fényképész szakmunkás bizonyítványt kaptam. Egyre többet foglalkoztam a fotózással és végül főállású fotós lettem. Pakson a Városi Művelődési Központban több éven át vezettem gyerek és felnőtt fotószakkört. Munkáinkból Galántán rendeztek kiállítást. Tetszett, hogy a fotóim neves lapok címlapjain jelentek meg, vagy az erőmű által kiadott propektusokban. Tíz évig tartott a főállású fotósságom.- Miért váltottál?- Megkérdezték tőlem, lenne-e kedvem az anyagvizsgáló szakmában továbbtanulni ? Természetesen volt kedvem és különböző anyagvizsgálói szaktanfolyamokat végeztem és többféle anyagvizsgálói képesítést szereztem.- Most milyen munkakörben dolgozol?- Jelen pillanatban roncsolásmentes anyagvizsgálóként dolgozom, ezen belül is az örvényáramos szakterületen. Fő vizsgálati területem a gőzfejlesztők hőátadó csöveinek vizsgálata. A vizsgálat azért bír rendkívüli fontossággal, hogy meg tudjuk előzni ezen hőátadó csövek lyukadását. Mivel ezek a csövek a primer és a szekunderkor határát képezik, rendkívül fontos, hogy folyamatában tudjuk követni a csövek falvastagságának csökkenését. Jelenleg egy olyan középtávú programon dolgozunk, ami lehetővé teszi, hogy 2004-ig mind a 24 db gőzfejlesztőt 100%-os terjedelemben megvizsgáljuk.- Te melyik típushoz tartozol: akik hazaviszik a munkát, vagy akik az irodában hagyják?- Ha egy mód van rá, akkor nem viszem haza, próbálok otthon kikap-Horváth L. Béla csolódni. Nem azon jár az eszem, hogy be kellene jönni. Találok elfoglaltságot otthon is, igaz gyerekeim már felnőttek.- Mi a hobbid?- Gyerekkorom óta hobbim a horgászat, még az apámtól örököltem ennek szeretetét, aki hála istennek, megélte a 80. évét és még mindig horgászik, és a mai napig dolgozik. De nemcsak fogni, hanem főzni is szeretem a halat. Az elmúlt PA Rt-os majálison az anyagvizsgáló kollégák és kolléganők segítségével sikerült megnyerni az I. díjat.- Mint paksi születésű, hogy látod a város múltját és jövőjét?- Paks nagyot fejlődött, sokan mondják - akik úgy költöztek ide - hogy egy faluból csináltak várost. Ez nem igaz, mert régen is mezőváros volt Paks és járási székhely. Paks régen az én szememben egy nagyon nyugodt kis hely volt. Sokszor lett volna alkalmam nagyobb városba költözni, de én mindig visszavágytam Paksra. Régen sokkal nagyobb volt a vízi élet a Dunán, a csónakot is lenn lehetett hagyni, nem lopták el. A jövője? Bízom abban, hogy az atomerőmű sokáig fog üzemelni, hiszen mindenkinek ez az érdeke, és természetesen innen szeretnék nyugdíjba menni. A reaktor és a gobelin Kovács György 18 éve atomerőműves. Reaktoroperátorként három műszakban dolgozik, keze alatt biztonságosan működnek a blokkok. Szabadidejében különös hobbinak hódol, gobelint varr. A kézimunkázás leginkább a nagymamák kedvenc időtöltése, ők a hímzés hagyományos módját kedvelik. Gobelint inkább a fiatalok és a középkorú hölgyek varrnak. (A gobelin minta után kézzel szőtt vagy hímzett művészi faliszőnyeg, falikárpit.) A férfiakra nem igazán jellemző, hogy tűt ragadnak és nap, mint nap szorgalmasan öltögetnek, Gyuri mégis kivétel. Már gyermekkorában szívesen varrogatott, de csak három éve, egy gobelin kiállítás hatására kezdett el komolyabban foglalkozni vele. Kollégái mosolyogtak rajta, de ma már elfogadják, ő pedig büszkén vállalja különös szenvedélyét. Alkotásait kiállításon is bemutatták Dunakömlődön. A legnagyobb kép „A viharos tenger” 60x120 cm-es, 600 m fonalat használt el, hét hónapig készült és kb. 180 000 öltésből áll. Kovács György Három hónappal ezelőtt egy sajnálatos balesetben a jobb keze megsérült. A kényszerpihenőt nehezen viseli, de addig is azon gondolkodik, hogy jó lenne összehozni egy erőműves kézműves, kézimunkát kedvelő csapatot. Várja az érdeklődők jelentkezését a 83-11- es telefonszámon. LiLe A viharos tenger
