Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2001-04-01 / 4. szám
2001. április ATOMERŐMŰ 7. oldal Anna „Urántollas" lett Mint már korábban említettem, ez évben is az ASE Turista Szakosztály rendezhette a Túrabajnokság nyitó versenyét. Előzetesen több nevezés érkezett, mint ahány résztvevő volt tavaly. Hétfőn kiköltöztünk a Szekszárd melletti Sötétvölgybe pályákat tervezni. Először a vadonatúj térképet vetettük össze a tereppel. Nem igazán hasonlítottak egymásra. Többszöri bejárás után találtunk olyan területeket, melyeket felhasználhattunk ellenőrző pontok elrejtésére. Kitűztük az irányokat, lemértük a távolságokat, ellenőriztük a láthatóságokat, körbejártuk a szerkesztendő helyeket. Saját bőrünkön éreztük az átjárhatóságot a bozótosban. Nagyjából kész! Már csak 120 térképet kell berajzolni, meg ugyanannyi menetutasítást kinyomtatni. Addig bíbelődtünk velük, míg péntek délután lett. Kiraktuk a bójákat, bélyegzőket, bízva, hogy éjszaka nem járnak műgyűjtők. Este elalvás előtt magam elé képzeltem a jelenetet, amint két vaddisznó tanakodik a piros-fehér izé előtt, hogy tegnap még nem volt ott, és nem is ehető. Szombat kora reggel. Az időmérők kimennek helyeikre. Nyolc óra. Az első csapat rajtideje. De hol van? Mi van? Elaludtunk sporikáim? Na végre! Beténfereg az első. De az is időt kér. Aztán csak-csak elballagnak. Kilenc felé bezúdul a tömeg. Sorban állás. Három percenként indulnak. Tizenegy, mikor az utolsó - a 85-ik - is elmegy. Szusszanhatnak egyet a rendezők. Benn a konyhán glédában áll kétszáz zsíros kenyér, a köcsögökben ötven liter üdítő. Meleg tavaszi nap. Dél. Érkeznek a legkorábban indulók. Fogy a menü. Folyik az értékelés. Páran típushibákat vétettek. Bekapták a legelső tévesztő bóját. Van néhány nagy mellémenés. Ez egy ilyen sport. Ha egyet tévesztesz, és nem tudsz időben javítani, elbuktad az egészet. A nagymenők jól veszik az akadályokat, alig hibáinak. Azért nekik is szolgál egy kis „csemegével” egyik időmérő párosunk. A kötelező útvonal egyik pontját kissé áthelyezik. Talán komolyabb fejtörésre akarták késztetni a versenyzőket, vagy csak hülyeség volt ?! Szerencsére időben kiderült, nem értékelték hibának. Meg egyébként is. Ha nem csinálnánk melléfogásokat, miről mesélnénk a klubunkban. Fél három. Elfogynak a menetlapok. Kész a végeredmény. Képzeljék! Egyetlen óvás sincs. Még vita is csak beszélgetés szinten. Pedig közel kétszáz versenyző idegesítette a vadakat. Eredményhirdetés. A győztesek boldogok. A nyeretlenek tapsolnak. Búcsúzkodás. Jövőre jövünk. A rendezők lebontják a közeli pontokat. Az asztalnál végre fújhatunk egyet. Vasárnap reggel beszedjük a maradék pályát. Szó szerint a maradékot. Ugyanis valaki szorgalmasabb volt. Máskor is tűnt el egy-két darab, de most hét hiányzik. Nem gondolom, hogy valamelyik rókavárat, vagy vaddisznófészket díszíti. Talán egy „simabőrű” járt arra. Csak azt tudnám, mi a fenére használja. nagyi Március idusán kilencedik alkalommal került átadásra az atomerőmű által alapított „Urántoll” kitüntetés. Ebben az évben Lovászi Zoltánná, az Atomerőmű újság szerkesztőségének tagja kapta a díjat kimagasló színvonalú sajtómunkájáért, amelyet az elmúlt tizenöt évben a lap emberarcúvá alakításának érdekében végzett. Anna különösen maradandót alkotott az ESZI-ben, ahol sokáig szerkesztette az iskolai évkönyveket. Ezek az évkönyvek igen fontos dokumentumai a város legnagyobb oktatási intézményének. Eddigi szerkesztői munkásságának csúcsát jelenti - számomra - „A város mosolya” című, 1998-ban megjelent gyönyörű album a virágos Paksról. Sem előtte, sem azóta nem jelent meg ilyen szép kiadvány a városról. Egy másik - korábbi, 1993-as - kiadvány is páratlan a maga nemében, ez pedig az „Atomos adomák”. Több kötetnyi könyv jelent meg a XX. század legnagyobb ipari beruházásáról, ám egyik sem foglalkozott a mindennapi élet apró örömeivel, a humorral, az adomákkal. A füzet előszavában ezt írja Anna: „szeretném, ha egy kis időre kisimulnának a homlokráncok, enyhülnének az arcvonások”. Igen, ez a szinte ars poeticának is felfogható szemlélet nyomon követhető Anna mindazon írásaiban, amelyek az Atomerőmű újság számaiban jelentek meg - és remélem, ezután is megjelennek - az elmúlt közel tizenöt év alatt. Szívből gratulálunk és várjuk írásaid!- Beregnyei -Március 23-án 18 órakor nyílt meg Acsádi Rózsa kisplasztikái kiállítása a Városi Művelődési Központ könyvtárgalériájában. A megjelent érdeklődőket, barátokat és ismerősöket Gutái Istvánné, a könyvtár vezetője köszöntötte. Az üdvözlő szavak után Decsi-Kiss János mondott megnyitó beszédet. A kiállítás egy újabb oldaláról mutatta be Acsádi Rózsa művészetét, érzékenységét az emberek iránt, a világ felé. Eddig költészetéről hallhattunk, olvashattuk írásait, verseskötetekben megjelent gondolatait. S immár a képzőművészetben is találkozhatunk alkotásaival. A természetes anyagot formázta, az agyagból gyúrt emberalakot, tele érzésekkel, gyengédséggel. A kisplasztikái kiállítás egy új színfoltot, kellemes meglepetést, és varázslatos, szép élményt jelentett az érdeklődő közönségnek. LA dezvény jótékony turisztikai hatásait. L. Németh Erzsébet, a Magyarok Világszövetsége Paksi Csoportját képviselve továbbra is igyekszik támogatni a paksi turizmust, ugyanis a „tenyérnyi országunkból” eltávozottak visszavárása során a feltételek megteremtésében van még mit tennünk. Pokorni József, a „MAG” Környezet- és Természetvédelmi Alapítvány képviseletében lobbizik, hogy Paks konferenciaváros lehessen. Ehhez nagyon sok adottsággal rendelkezünk, de bőven van még mit tennünk ezek bemutatásában. Céljuk, hogy minél több tudományos egyesület idehozza szokásos évi rendezvényeit, ami a vendéglátás oldaláról a Pakson élők számára konkrét megélhetőségi forrássá is válik. Következő számunkban megismerhetik az olvasóink a „MAG” Környezet- és Természetvédelmi Alapítvány által szervezendő, immár ötödik Tavaszi Találkozó részletes programját. Ajánlotta: Sípos László A PAKSI TURIZMUSÉRT A paksi turizmus népszerűsítése érdekében Ferenci Richárd, a Paksi Turizmusért Egyesület (PATE) vezetője, az Atomerőmű SE Sport Éttermében megjelent öt paksi civil szervezet képviselőjével a közelmúltban írt alá együttműködési megállapodást Féhr György, a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat képviseletében önkritikusan fogalmazott, miszerint a korábbi időszakban Paksra látogató külföldi vendégeink figyelmét eddig nem igazán sikerült felhívni turisztikai értékeinkre. Ebben feltétlenül segít a PATE által elkészített hétnapos programtervezet, a kölcsönös előnyökön nyugvó aktív munkakapcsolat és a most aláírt megállapodás. Riczkó Józsefné, a Paksi Városi Igazgatói Munkaközösség nevében hangsúlyozta azt, hogy a PATE alapszabályához kapcsolódva a gyermekek szabadidejének változatossá tételében közösen készített pályázatokkal, és konkrét eredményekkel szeretnék a mai szerződést tartalommal megtölteni. Ignits Miklósné, az Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány oldaláról kiemelte a „Virágos Paksért” projekt előttünk álló lehetőségeit és az „Irtó jó fej” című vetélkedő idei benevezett városaiból Paksra látogató fiatalokat megmozgató renKiállítás a rendelőben nagyszerű, mert így azok a munkatársak, érdeklődők is láthatták a képeket, akiknek másként nem állt volna módjában. Helybe jött a kiállítás! Nagyszerű ez azért is, mert a közvetlen környezetünket díszítette, s mert egy természetes közegben, napi tenni valóink során élvezhettük a képek nyújtotta kellemes látványt, élményt. A kiállított képek között láthattunk tájképeket és csendéleteket. Rátalálhattunk a régi, már ismerős ecsetkezelésre, és felfedezhettük az új, stílusbeli elemeket is. Előtérbe került a pasztell, amellyel a kisebb képek készültek. Ez a technika viszonylag nagyobb türelmet igényel. A képet jobban meg kell tervezni, I mint az olajnál. Itt a színe-I két nem lehet korlátlanul, Hl 1 több rétegben egymásra ! tenni, mert beszürkül a ' kép, elveszíti frissességét. \ Fontos a papír megfelelő kiválasztása, és figyelembe ’ kell venni a készítendő kép j tónusát. A képeket húsvé■ tig lehetett megtekintetni | az I. sz. orvosi rendelő vá- I rótermében. Jó volt látni a festménye, két, a természetes színeket, a I képekben megjelenő szépsé| get. Magával ragadó élményt * nyújtott a kiállítás! Kedves I Józsi! Gratulálunk, és várjuk s az újabb alkotásokat! LA Nagy örömünkre ismét találkozhattunk Györffy József festőművész kollégánk kiállításával. Rendhagyó módon most nem kiállító teremben, hanem a PA Rt. I. sz. orvosi rendelőjének várótermében láthattuk a festményeket. Dr. Ótos Miklós főorvos úr ötlete, hogy a rendelőben legyen a kiállítás, igen Az idén is Bakancsos