Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2000-11-01 / 11. szám
2. oldal ATOMERŐMŰ 2000. november A 25. születésnap és környéke Az emlékplakettek átadása a Prelátusban (Folytatás az 1. oldalról.) A hatalmas méretű, a PA Rt. új megjelenéséhez illeszkedő színpadképet is a 25 év uralta az október 20-i Céggyűrü ünnepségen. A díjak erkölcsi értékét jelentősen emelte a jubileumi évforduló.- Kernen tudják, hogy a háttérben két régi ismerősünk is dolgozik egy közös emlékkönyvön.- Néhány hónapja felkértük egy új könyv megalkotására a Hazafi József - Gottvald Károly szerzőpárost, akik a Tolnai Népújságban a 70es és 80-as években részletesen archiválták az erőmű építését, üzembe helyezését szövegben és fotókon egyaránt Azt szeretnénk, ha egy rendhagyó megoldású könyv születne, eddig nem publikált fényképekkel és rövid sztorikkal, emlékezésekkel, nem csak vezetői szintén. A könyv a TLK gondozásában a jövő év elején jelenik meg. Nem szeretnénk lelőni ezt a kis meglepetést, amelyet a jubileum alkalmából a PA Rt munkavállalóinak szeretnénk szerezni. A cégvezetés az ötletünket támogatta, majd eljön az ideje...- Izgatottá tesz minket, de les: itt még más izgalom is!- Úgy gondoltuk, hogy' a 25 év megúnneplési folyamatában elfér egy nagyobb durranás is. Júniusban lekötöttük a leghallgatottabb kereskedelmi rádió, a Danubius decemberi reklámcsomagját. A PA Rt lesz a "karácsonyi angyal", aki sok kívánságot fog teljesíteni, ajándékokat fog eljuttatni az ország különböző részeibe. Mintegy 500-szor fog elhangzani a PA Rt. reklámja, december 23-án és 24én pedig az erómú vezérigazgatója kíván boldog karácsonyt az országnak. Persze a kezdet sem lesz akármilyen, hiszen november 29-én a Litogató Központból jelentkezik 4 órás élő műsorral a "Cappuccino tripla". A nyilvános adáson biztosan nagy lesz a forgalom a TLK-ban reggel 6-tól 10-ig. A beharangozó adást követően a 25 év tiszteletére 25 napig hallható az éterben a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság.- Mi fér még be az idei évbe?- 2000 az olimpia éve volt, szép magyar sikerekkel fűszerezve. Ebben előre bizva, már az év első felében lekötöttük annak a kiemelkedő díjkiosztó rendezvénynek az egyik főszponzori jogát, amelyen az "Év sportolói" díjakat adják át. A "Sportcsillagok gálaestjén" olimpiai bajnokok lépnek majd a színpadra a Budapesti Kongresszusi Központban a tv kamerák előtt. Itt ad át díjat a PA Rt. vezérigazgatója, és nyilatkozik. Az épület előtt és a színpadképben ott lesz a PA Rt. emblémája, a televízióban vetítésre kerül cégünk reklámfilmje, a műsorfüzet egyik oldalát is a PA Rt 25 éves reklámja dísziti.-A jövő év kezdetén, a január 1-i szüleié napot követően milyen tervek vannak még az ünnepié folytatására?- Mindenek előtt az Atomerőmű újság januári számában jelentős teijedelmet szánunk az évfordulóra. Az év első hónapjaiban ünnepi sajtótájékoztatót tartunk a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Januárban cégünk az üzleti partnereit hívja meg közös ünneplésre az "Újévköszöntő estre". Úgy tervezzük, hogy májusig még további rendezvények követik a felsorolt eseményeket ezek már ötletszinten megvannak. Létezik egy nagyobb televíziós műsortervünk is. Az biztos, hogy minden nyilvános megjelenésünkön a 25 év szóban, írásban, plakáton, képen, reklámban ott fog szerepelni. Ezzel szeretnénk hangsúlyozni, hogy büszkék vagyunk az elért eredményekre, a sikerekre, bízunk a jövőben és teszünk is érte.- Ön mit kívánna a születésnapra cégünknek, önmagunknak?- Egyértelműen azt kívánom, hogy a Paksi Atomerőmű Részvénytársaságnak legyen lehetősége megünnepelni az 50. születésnapját is. A nagy kívánság mögött nagyon sok apró gondolat és kis kívánság van, de ezeket ügy érzem, nem kell részletezni. Biztos vagyok benne, hogy mindenki érti. B. Helyünk a magyar gazdaságban Avagy a Paksi Atomerőmű az 1999. évi számok tükrében A huszonöt legnagyobb magyar vállalkozás legfontosabb adatai: Ssz. Név Árbevétel Saját töke Eredmény Létszám Pontszám Mrd Ft Mrd Ft Mrd Ft ezer fő 1. MÓL 738,5 391,9 51,4 20,5 2,3 2. MATÁV 384,9 327,6 100,4 16,0 3,3 3. Audi 720,9 240,3 66,0 2,9 4,8 4. MÁV 165,2 455,0- 14,2 56,0 9,3 5. Opel 191,3 100,4 42,3 0,6 10,0 6. ELMÜ 124,6 69,5 9,8 3,6 10,5 7. MVM Rt. •316,4 234,8 10,7 0,4 10,8 8. TVK 89,9 80,7 13,1 3,3 10,8 9. Dunaferr* 260,7 60,3-9,7 11,0 10. GE Tungsram* 122,7 139,5-10,9 11,0 11. IBM 529,3 3,8 12,5 1,6 12,0 12. PA Rt. 80,3 129,4 10,8 2,9 12,8 13. Westel 900 GSM 108,4 43,8 31,3 1,3 12,8 14. Posta 86,6 34,7 4,0 44,2 13,0 15. Philips* 391,4--9,5 14,0 16. Metro 187,6 3,3 10,3 2,5 14,0 17. MALÉV 87,6 19,6 5,4 3,2 15,0 18. ÉDÁSZ 81,2 55,9 9,2 2,3 15,5 19. Flextronics* 110,6 6,6 . 2,9 16,3 20. Pannon GSM 77,9 20,2 12,7 0,8 17,0 21. Suzuki 91,6 14,7-1,4 18,0 22. Schell 100,6 7,1 3,2 0,2 18,8 23. Panrusgáz 141,2 0,6 1,6 0,1 19,0 24. Hungarotabak 108,1 2,5 0,3 0,6 19,5 25. OMV 79,0 14,2 0,6 0,1 21,5 Átlag: 215,1 98,3 15,3 7,9 * az eredményt nem hozták nyilvánosságra. A dolgozók többsége tisztában van azzal, hogy az atomerőmű milyen fontos szerepet játszik Magyarország villamosenergiaellátásában. Talán nem ennyire közismert az erőmű gazdasági helyzete a többi - nem csak iparágbeli - vállalkozáshoz viszonyítva. A FIGYELŐ cimű gazdasági hetilap minden évben közzéteszi a 200 legnagyobb hazai cégről készült összefoglalók amely az előző évi statisztikai adatok alapján elemzi a vállalkozások helyzetét gazdasági súlyát. A következőkben szeretnék ismertetni néhány mutatót amelyek jól példázzák, hogy az erőmű nem csak az iparágon belül számít nagyvállalatnak. Egy vállalkozás méretének és gazdasági súlyának szemléltetésére különféle mutatószámokból készült rangsorok alkalmazhatók. Ezekben a rangsorokban egy-egy cég - általában az iparágak sajátosságainak függvényében - különböző helyet foglal eh melyek gyakran nagyon eltérőek. A mutatók között nem lehet fontossár gi sorrendet megállapítani, mivel különböző, egymással nem összehasonlítható szempontokat vizsgálnak. Általában hatékonyabbnak tekinthető egy vállalkozás, ha adott létszám vagy vagyon mellett nagyobb árbevételt és nyereséget ér el. Ennek mérésére általában összetett, hányados jellegű mutatószámokat alkalmaznak. Az első fontos mutató az elért árbevétel. A PA Rt 1999. évi 81 milliárd forintos árbevételével a 24. helyet foglalja el az országos rangsorban. Itt első a MÓL Rt 738 milliárd forinttal. Csak kevéssel vannak előttünk olyan vállalatok, mint a Magyar Posta, a MALÉV és a DÉDÁSZ, de megelőzzük például a Pannon GSM-et vagy a Borsod Chem Rt-t. A második legnagyobb erőmű az árbevételt nézve a 38. helyen álló Dunamenti Rt. 65 milliárd forinttal. A tulajdonosok szempontjából egyik legfontosabb mérőszám a saját tőke nagysága. Ebben a rangsorban 8. helyen állunk 129,4 milliárd forinttal. Itt a MÁV áll a vezető helyen 455 milliárd forinttal. Az iparágon belül második a Mátrai Erőmű 42,9 milliárd forinttal. A vagyon koncentráltsága szempontjából még előkelőbb a PA Rt. helye, hiszen az előttünk lévők között a MÁV, a MATÁV és az MVM Rt. országos hálózatot birtokol, mig az atomerőmű egy telephelyen helyezkedik el. A tartós működés szempontjából meghatározó jelentőségű a nyereségesség. A PA Rt. 10,8 milliárd forintos adózás előtti eredménye a 11. az országos rangsorban. Ezt a listát a MATÁV vezeti kereken 100 milliárd forinttal, és az első tízben csak nagy tőzsdei, illetve nemzetközi hátterű cégek vannak. Érdekesség, hogy a 12. helyet tulajdonosunk, az MVM Rt. foglalja el. A második legeredményesebb erőmű az AESTisza 8,5 milliárd forinttal. A dolgozói létszám tekintetében az atomerőmű a 28. helyen áll. Ezt a sort a MÁV vezeti 56 ezer dolgozóval. Az iparágon belül előttünk van a Vértesi Erőmű 5438 és a Mátrai Erőmű 3645 dolgozóval, igaz ezekhez bányák is tartoznak, ami növeli a létszámot Bár mint említettem a négy mutató közvetlenül nem hasonlítható össze, az elért helyezési számok alapján készítettem egy összetett pontszámot. Az így kapott sorrend nagyjából kifejezi a cégek helyét a magyar gazdaságban. A táblázatban a huszonöt legnagyobb vállalat mutatói és az azokból képzett pontszámok szerepelnek. Látható, hogy vannak minden szempontból kiemelkedő óriások (MÓL, MATÁV, Audi), mig mások egy-egy területen kiugróak (IBM az árbevételben, Posta a létszámban). A PA Rt. az élmezőny közepén a 12- 13. helyen helyezkedik el. Az eredményt kicsit torzítja, hogy a cégek egy része a nyereségét titokban tartja, ezért a táblázatban a ténylegesnél hátrább szerepelnek. Sokat elárul a cégek helyzetéről a puszta számok mellett a változások irányának vizsgálata is. Az árbevétel tekintetében az első 25 vállalkozás sorrendje alig változott 1998-hoz viszonyítva A PA Rt. akkor a 25. volt, tehát egyet lépett előre. Hasonló a helyzet a létszám és a saját tőke vonatkozásában is. Jelentősebb a javulás a nyereséget tekintve, amely 1999-ben megötszöröződött, amivel a PA Rt. negyven helyet lépett előre a rangsorban. Ez annak köszönhető, hogy ebben az évben ismerték el először társaságunk árbevételében a jogszabály által előirt tőkearányos nyereséget. Megállapítható, hogy a PA Rt Magyarország egyik legnagyobb iparvállalata, amely valamennyi fontos mutató tekintetében az első huszonöt közé tartozik. Szerepe nem csak Tolna megyében meghatározó. Dr. Halász József Energiapiaci figyelő Nukleáris civil szerveződések találkozója A Társadalmi Információs és Ellenőr-Az alábbiakban - és szándékaim szerint a későbbiekben havonta - az európai villamoseneigiapiac jellemzó paramétereiről, valamint a piacot befolyásoló fontosabb fejleményekről adok tájékoztatást Azokat az információkat kísérlem meg közreadni, amelyeket a "Pbwer markets week Europe" értesítőből (a könyvtárban olvasható) és az Eurelectric hálózatáról kapok rendszeresen. Arak tos leállításáról döntött A felszámolandó termelői egységek széntüzelésű erőművek, kivéve a Stade atomerőművet Ezt az erőművet 2004-ben kellene leállítani a kormánnyal kötött nyári megállapodás szerint Az E.ON az egy évvel korábbi bezárás mellett döntött mert így nem kell elvégezni a 2000ben esedékes időszakos biztonsági felülvizsgálatot A német energiarendszerben meglévő 27 %os tartalék kapacitás fenntartását a szabad piac árai alapján nem lehet finanszírozni. Decemberre 2001 I. n. évre 9,72-11,99 10,38-11,83 6,83-7,62 5,06-7,62 4,82-5,10 ző Társulások találkozójára került sor Kövágószőlösön november 2-án. A Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Társulás (TIT) elnöke, Kovács Győző köszöntötte a tanácskozásra egybegyűlteket Első alkalommal került sor ilyen találkozóra, melynek témája: a lakossági kommunikáció szerepe a radioaktiv hulladékok elhelyezésének előkészítésében és folyamatában. Ezzel kapcsolatban Maróthy László, az RHK Kht ügyvezető igazgatója fejtette ki véleményét. Ő tapasztalatból tudja, hogy a társadalmi elfogadás fontosabb, mint a műszaki, mert a műszaki pótolható, a lakossági bizalom elvesztése pótolhatatlan. Elmondta, hogy az RHK Kht. az abszolút nyitottság elvét vallja és követi, amelynek alapja a folyamatos párbeszéd. Szólt az atomtörvény nyújtotta lehetőségekről, köztük a támogatások módjáról, bár hangsúlyozta: a törvény által biztosított juttatások azokat illeti meg, akik segítenek az országos gondok megoldásában és közvetlenül érintettek, ám nem ületi meg azokat, akik megakadályozzák a probléma megoldását Kovács Győző a Nyugat-Mecseki TIT elnöke tájékoztatást adott tevékenységükről, és többek között elmondta: a lakosság tájékoztatását nagyban segíti az, hogy saját újságot adnak ki, és pályázatot nyújtottak be egy háttérsugárzást mérő rendszer kiépítésére. Mint házigazda nagyon örült annak, hogy a résztvevők elfogadták a meghívást és támogatják a rendszeres eszmecsere gondolatát A Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társulás (TETT) elnöke, Krachun Szilárd hangsúlyozta: egységben az erő, könnyebben jutunk előre, ha összefogunk; ezért tartja nagyon fontosnak ezt az összejövetelt melynek remélhetőleg lesz folytatása. Bátaapáti polgármestere felvillantotta azt a majd tíz éves harcok melyet a tervezett üveghutai elhelyezéssel kapcsolatban kellett megvívni. Megjegyezte: Ófalu lakosságát politikai érdekből félrevezették és ez a szemlélet még ma is rombol. Szigetvári Ferenc, Püspökszilágy jegyzője az Izotóp Társulás (TT) képviseletében számolt be tevékenységükről Ajánlotta, hogy a társ társulások keressék meg őket sok tapasztalatot át tudnak adni hiszen ők már a 70es évek óta együtt élnek a kis aktivitású radioaktív hulladék tárolóval A jegyző úr kiemelte: a települések jobban együtt tudnak működni az RHK Kht-vel, mint annak előtte a KÖJALal. Kováts Balázs főosztályvezető a társulások jelentőségét elemezte, és úgy fogalmazott ezek a társulások a mi szekérváraink. A kalocsai székhelyű Társadalmi El lenőrző és Információs Társulás (TEIT) nevében Hermann János Dunaszentgyörgy polgármestere szólt a TEIT jelentőségéről. A jelenlévők megegyeztek: lesz folytatása a találkozónak.-heri-Következő Egy hétre napra előre UK 7,34-14,08 7,36-12,83 NSZK 2,89-6,31 3,09-5,72 Nord Pool 2,97-4,38 Emlékeztetőül: önköltségünk 1999-ben 5,15 Ft/kWh volt (ez év októberi értékre átszámolva: ~ 5,5 Ft/kWh). Az atomenergia XXI. századi szerepéről Néhány gondolat a nyílt nap keretében megrendezett „sátoros” gondolatok rendezvényhez A táblázatban a brit, a német és a skandináv országok (Nond Pool) energia tőzsdéin október hónapban megkötött - nem a csúcs időszakra vonatkozó - ügyletek jellemző (rrdiHnax) árai láthatók. Az árakat Ft/kWhra átszámoltam, kerülendő a számtani feladványok halmozását Egyéb, a piaccal kapcsolatos információk: A Svájcot és Olaszországot ért súlyos esőzések október közepén jelentősen lenyomták a néma piac árait is. (A néma és a svájci tőzsde árai gyakorlatilag együtt mozognak.) Az esőzést követő héten a svájci társaságok gyakorlatilag "ingyen" adták a vil lamos energiát ugyanis kényszerűségből meg kellett szabadulniuk a víztárolókban összegyűlt feleslegektől. Ez a hatás tükröződik a néma piac azonnali kötéseinek minl mális áraiban. A néma villamosenergiaipar ka meghatározó cége, az E.ON és az RWE összesen 10 ezer MW termelői kapacitás fokoza-Az Egyesült Királyságán a földgáz ára az eltelt 12 hónap alatt megduplázódott (Az EU országok közül egyelőre csak UK- ban működik teljesen nyitott földgázpiac.) Az előrejelzések szerint Németország ban 2000 végére az üzembe helyezat szél turbinák beépített teljesítménye 6000 MW- ra nő. Németországban törvény kötelezi a szolgáltatókat a széletömüvekben termelt - ma még nem versenyképes árú - villamos enetgia átvételére. Október 2Sén Brüsszelben az Eurelectric az Európai Bizottság közlekedés és energia főigazgatóságával szemináriumot szervezett az atomerőművekben ke letkezett radioaktiv hulladékok kezelése témájában. A tanácskozáson az ipar képvise lói és a brüsszeli adminisztráció vezető tisztségviselői voltak jelen. A szeminárium fő konklúziója: a hulladék kezelése és tárolása nem technikai és biztonsági kérdés, hanem politikai és kommunikációs probléma Bajsz József A Paksi Atomerőmű Rt. folytatva a már 10 éve megkezdett, igen sikeres, nyitott lakossági politikáját, meghívta a 30 km-es körzetében lévő települések polgármestereit és azok vendégeit. Az emelvényen ismert közéleti személyiségek, energetikai, környezetvédelmi, gazdasági szakemberek - mint beszélgető partnerek - foglaltak helyet. Sok érdekes kérdés hangzott el és az azokra adott részletes kimerítő válasz. Többek között felmerült az a kérdés, hogy milyen elképzelései vannak Paks városának és a PA Rt-nak, az erőmű bezárását követő időszakban. A kérdésre adott válaszból egyértelműen kiderüli hogy a városnak, a térségnek egyértelműen érdeke fűződik az atomerőmű minél hosszabb távon történő üzemeltetéséhez, az élettartam meghosszabbításához. Ez az időszak lehetőséget biztosítana munkahelyteremtő ipari beruházásokra, és a várost nem nyomasztaná addig egy drasztikus munkanélküli ségi hullám, de az erőműtől függetlenül is nyilván szükséges az egylábonállás megszüntetése. Ezen megvalósítandó feladatok mel lett, lenne egy eretnek gondolatom. Az el múlt időszakban - valószínűleg nem véletlenül - szóba sem került a bővítés lehetősége. Természetesen látva a jelenlegi európai - főleg német, svéd állapotokat, amelyeket a politika produkál - badarságnak tűnhet a fölvetés. A magyarországi helyzet sem kedvezőbb, amikor a villamoseneigia-kereskedelem liberalizálásáról beszélünk, hangsúlyozva, hogy az európai túltermelés miatt olcsóbb az import energia, mint az itthon megtermelt, vagyis nincs szükség alaperómű beruházásra. Ezen esetben azonban vizsgálandó, hogy milyen energiahordozó felhasználásával termeljük a villamos energiát. A hazai termelés részaránya sem elhanyagolható (~ 38 %), valamint a változó körülmények, vagyis nehéz 20 évre előre prognosztizálni, hazai viszonylatban. Igen kockázatosnak látszik a fenti részarány nagyságot egy fosszilis energiahordozóval kiváltani, mert ez monopolizálja a piacot, amely kiszolgáltatottságot eredményez. Az EU csatlakozás kapcsán környezetvédelmi kötelezettségeink vannak, többek között légköri kibocsátás tekintetében. Tudott, hogy a Kiotói Egyezményhez való csatlakozás, szinte teljesíthetetlen követelmények elé álhtja az országok elavult korszerűtlen szenes erőműveink miatt. Gazdaságpolitikai kérdés, hogy meddig szabad pazarló módon elégetni a fogyóban lévő energiahordozókat amelyeket egy magasabb feldolgozási szinten használ fel a vegyipar alapanyaggyártásra. Néhány év múlva bebizonyosodhat hogy környezetszennyező pazarlás folyik a véges készletekkel. A fenti szempontok lehetnek feltételesek, de meggyőződésem, hogy pillanatnyi érdekek miatt nem vesszük a bátorságot ahhoz, hogy 20-30 évvel előretekintsünk. Véleményem szerint igen jelentős esélye van annak, hogy a világ racionálisabban gondolkodó fele kerekedik felül. Ezen esetben póriasán fogalmazva még az is benne van a pakliban, hogy a jelenlegi Paksi Atomerőmű blokkjainak 2020 környékén történő fokozatos leállítását némi fáziskéséssel űj, még korszerűbb, minden követelménynek megfelelő blokkok beruházása és üzembe helyezése fogja követni. Paks városnak, a térségnek, de lehet, hogy az ország lakóinak is néhány éven belül a politikának is, talán csak ez az egy alternatíva marad. Bagdy László alpolgármester