Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)

2000-10-01 / 10. szám

4. oldal ATOMERŐMŰ 2000. október 2000. ÉVI CÉGGYŰRŰ KITÜNTETETTEK ACSÁDI SÁNDORNÉ 1984-ben állt munkába a Paksi Atomerőmű Vállalatnál pénzügyi ügyintéző munkakörbe. Később számlázó, majd számlázási csoport­­vezetőként tevékenykedett. 1995-től pénzügyi előadói feladatokat lát el. A feladatoknál tanúsitott probléma­­megoldó képessége, rugalmassága, valamint szakmai felkészültsége kivá­ló. Segítőkész, szorgalmas, akire mindig és minden helyzetben számí­tani lehet. ANGYAL BÉLA 1986-ban nyert felvételt az Atomerő­mű Karbantartási Igazgatóságára, terve­zőmérnök beosztásba. Jelenleg is ezen a szakmai területen tevékenykedik csoport­­vezetőként. Nagy szerepe van abban, hogy a karbantartási, átalakítási tervek időben, megfelelő szakmai tartalommal készülnek el. Kiemelkedő szakmai tudás­sal rendelkezik, rendkívül hatékony a ter­vezési munkában. Kapcsolatot tart külső tervező cégekkel is, melyek a társaságnak végeznek tervezői munkát. ANGYALNÉ KISS BERNADETT 1987-ben került az Atomerőmű Üzemgaz­dasági, később Humánpolitikai Főosztályára elemző közgazdász munkakörbe. Költség­gazdálkodási, tervezési, elemzési és informá­ciószolgáltatási tevékenységet látott el. Ellátta a főosztály kontrolién feladatokat is, az ő munkája biztosította a létszámgazdálkodás­sal, munkaerőköltségekkel és munkaerő fel­­használással kapcsolatos elemzési informáci­ókat Jelenleg a Humán Igazgatóság közvet­len állományában gazdasági tanácsadó. Fel­adatait megbízhatóan, lelkiismeretesen végzi. BLATT VINCE 1979-ben lépett be az atomerőmű Kar­bantartási Főosztályára, ahol dekontam­­ináló mérnök beosztásba került. Üzemve­zető, majd 1985-től az Armatúra Karban­tartó Osztály osztályvezetője. 1993-tól a szerelvénykarbantartó üzem üzemvezető­je. 1996-tól jelenleg is az Armatúra Kar­bantartó Osztály osztályvezetői munka­körét tölti be. Karbantartási szakértelme nagyban hozzájárult az atomerőmű tech­nológiai rendszereinek mind az üzem alatti, mind a feszített ütemű főjavítások feladatainak jó színvonalú ellátásához. CSERHÁTI ANDRÁS 1976ban kezdett dolgozni műszakigazdasági ügyintézőként Beosztott mérnök, majd a Reaktor­­fizikai Osztály vezető fizikusa 1985ben a Műszaki Fejlesztési Osztály osztályvezetői 1987-től a Mű­szaki Fejlesztési Főosztály főosztályvezetői teendői ellátására kapott megbízást Az 1992. évi átszerve­zés során ismét osztályvezető, majd műszaki ta­nácsadó. 2000. január 1-től jelenleg is a Műszaki Fejlesztési Főosztály főosztályvezetői feladatait lát­ja el. Munkáját magatartását mindig az emberi tisz­tesség jellemzi Szakmai tudása hazai és nemzetkö­zi szinten is elismerési tekintélyt biztosít számára CSERKUTI KÁROLY 1976. óta dolgozik az erőmű területén, először az ERBE -nél, majd 1977-től átke­rült az atomerőmű állományába. Kezdet­ben kazánházi műszakvezetőként tevékeny­kedett. Kiváló műszaki felkészültsége, szak­mai tudása és jó szervezőkészsége eredmé­nyeképpen egyre felelősségteljesebb mun­kaköröket töltött be. 1979-től művezető, 1983-tól főművezető, majd 1985-től jelenleg is üzemeltetés vezető. Munkáját nagy oda­adással végzi, nem ismer megoldhatatlan feladatot. GELENCSÉR JÁNOS 1978-ban pályázat útján nyert fel­vételt az Atomerőmű Vállalat Sugár­­védelmi Osztályára sugárvédelmi szolgálatvezető beosztásba. 1997-től sugárvédelmi mérnök feladatokat is ellátott, majd 1999-től dozimetriai szolgálatvezető. Munkaterületén már több mint húsz éve példamuta­tóan, nagy munkabírással dolgozik, tartósan kiemelkedő teljesítményt nyújt. JOBBÁGY GYULA 1979. óta az erőmű dolgozója. Kez­detben karbantartó lakatos, később re­aktorszerelő, majd 1992-től műszakos művezetői feladatokat látott el. Jelen­leg reaktor-karbantartó műszakvezető beosztásban tevékenykedik. Állandó műszakos munkarendben dolgozik, hosszú évek óta magas színvonalon, megbízható munkát végez. Biztosítja a főjavítások rendszerszintű tervezésé­hez szükséges adatokat, részt vesz a főjavítások előkészítésében, végzésé­ben. KOMLÓSSY GYÖRGY 1978-ban lépett be a Paksi Atomerő­mű Vállalathoz méréstechnikai üzem­vezető beosztásba. 1985-ben a Műszer­karbantartó Osztály vezetésére kapott megbizást. 1991-92-ben az Irányítás­technikai Osztály vezetője, majd 1999- ig ismét a Műszerkarbantartó Osztály tevékenységét irányította. Jelenleg a Metrológiai Laboratórium osztályveze­tője. Munkatársai közül kiemelkedik magas szintű méréstechnikai, metroló­giai elméleti és gyakorlati tudásával. KOVÁCS LAJOS JÓZSEF 1978. óta dolgozik az atomerőműnél, kezdetben számítástechnikai rendszerszer­vező, majd 1980-tól a számítóközpont al­kalmazástechnikai üzemvezetője. 1987- ben vezető szervező munkakörre kapott megbizást. 1988-ban az Üzemviteli Igazga­tóság állományába került önálló mérnöki beosztásba. A Személyzeti és Szociális Igazgatóságra, a későbbi Humánpolitikai Igazgatóságra 1989-ben helyezték át, ahol vezető szervezői feladatokkal bízták meg. Jelenleg is ebben a munkakörben dolgozik. KOZMA SÁNDOR 1983-ban kezdett dolgozni a Villa­mos Osztályon villamos gépszerelő­ként. 1993-tól alállomás szerelő, majd 95-től villamos készülék szerelő. Embe­ri magatartása példás, megbízható, ve­zetői és munkatársai egyaránt számíta­nak pontos munkájára. A mechanikai kapcsolóelemek és szerkezetek avatott kezű mestere. Keze nyomát még sokáig magán viseli a villamos karbantartó műhely próbapadja és egyéb műszaki szerkezetek. PATAKY ÁRPÁD A Paksi Atomerőmű Vállalathoz 1979-ben nyert felvételt. Kezdet­ben az Üzembe helyezési Főosztá­lyon üzembe helyező technikus­ként dolgozott, majd 1985-től je­lenleg is a Villamos Üzemviteli Osztályon váltóműszakos műveze­tőként a III-IV. sz. blokkokon végzi munkáját. Javaslataival, a felada­tok végrehajtásának irányításával, folyamatosan közreműködik a blokkok megbízható, biztonságos üzemeltetésében. PÉK ISTVÁN A Gépészeti Osztályon 1982 májusában kezdett dolgozni primerköri gépész mun­kakörben. Később primerköri főgépész, re­aktor operátor, 1985-ben primerköri mű­szakvezető, majd blokkügyeletes. 1994-től az Üzemviteli Osztályon üzemeltetés veze­tői munkakörbe került, melyben jelenleg is tevékenykedik. Magas színvonalon nagy gyakorlati tapasztalattal látja el többek kö­zött a blokkügyeletesek műszakbeosztásá­val, ügyes-bajos dolgaik intézésével, munká­juk irányításával kapcsolatos feladatokat.-------—■-----------------------------------1------2 PÉTERSZ JÁNOS Műszaki ügyintézőként került felvétel­re a Reaktor Osztályra 1977-ben. Később a Nukleáris Főosztály, ill. Nukleáris Igaz­gatóság közvetlen állományába került elő­ször üzemtechnikus, majd technológus munkakörbe. 1982-ben új szervezeti egy­séghez a Minőségbiztosítási Osztályra ke­rült, ahol napjainkig minőségbiztosítási, minőségellenőri, vagy berendezésfelü­gyelői munkaköröket töltött be. Jelenleg a Minőségellenőrzési Osztályon rend­szerfelügyelőként végzi munkáját. STEINER LAJOSNÉ 1978-tól az erőmű dolgozója. Kezdetben liftkezelőként, majd 1983. óta primerköri mosodai gép­kezelőként végzi munkáját. Felada­tát, az alap és kiegészítő védőesz­közök átvételét, felületi szennye­zettségtől függően a védőfelszerelé­sek osztályozását, az előírt techno­lógia szerinti dekontaminálását ki­válóan, nagy körültekintéssel végzi. TAMÁS ERZSÉBET 1983-ban diszpécserként került al­kalmazásra a Gépészeti Osztályon. 1986-tól dolgozik a Külső Technológi­ai Osztály állományában külső üzemi berendezés operátor beosztásba. 1995-ben vizmű operátor, majd 2000. január 1-től jelenleg is külső üzemi operátor munkakörben tevékenyke­dik. Munkáját kiválóan, nagy oda­adással végzi, folyamatosan képezi magát, segíti az új kollégák betanulá­sát. TÓTH PÁL 1986-ban pályakezdő mérnökként kez­dett dolgozni a Villamos Főosztály állo­mányában beosztott mérnök beosztás­ban. 1993-95-ig a Technológiai Osztályon villamos technológiai vezető, majd a Vü­­lamos Műszaki Osztályon rendszertech­nikai csoportvezető megbízást kapott. Je­lenleg a Villamos és Irányítástechnikai Osztály állományán belül csoportvezető­ként végzi munkáját. A villamos szakterü­leti beruházások, fejlesztések, átalakítá­sok irányítói feladatait látja el. TÖRÖK IMRE Esztergályos munkakörbe nyert fel­vételt 1988-ban a Gyártó Osztály állo­mányába. Munkája mellett megszerez­te a középfokú CNC forgácsoló gépek kezelői és programozói szakmai képesi­­tést. Feladatait lelkiismeretesen, nagy szakértelemmel végzi. A belépése óta eltelt időszak alatt jól felkészült, ki­egyensúlyozott munkatársként ismer­tük meg. SZTRIDA FERENC 1958. óta folyamatosan a villamos­­energia-iparban dolgozik. A Paksi Atomerőmű állományába 1979-ben ke­rült üzemvezetői munkakörbe. 1985-től az I-II. sz. blokk Technológiai Osztály osztályvezetői teendői ellátására kapott megbízást. 1986-tól napjainkig a sze­kunderkor üzemeltetésének felelős irá­nyítója, a Turbina Osztály osztályveze­tője, Tevékenyen részt vett az atomerő­mű üzembe helyezésében, a szekunder­­köri üzemeltető személyzet biztosításá­ban és betanításában. WEISZ MÁTYÁS 1978-ban került felvételre az atom­erőmű munkavállalójaként. Kezdettől irányítástechnikai területen, majd ve­zérléstechnikai szakterületen dolgo­zik. Első időszakban beosztott műsze­rész, majd 1997-ben csoportvezető megbízást kapott. Jelenleg is ebben a munkakörben tevékenykedik, a Biz­tonsági Rendszer Osztály állományá­ban. Munkájára kimagasló szakmai tu­dás, alaposság, a becsületesség, a kihí­vásoknak mindenkori megfelelés jel­lemző.

Next

/
Thumbnails
Contents