Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)

2000-10-01 / 10. szám

2. oldal ATOMERŐMŰ 2000. október a zöld zónában! Maradj Minőségbiztosítási és biz­tonságtudományi tantárgyak oktatásánál gyakran alkalma­zunk a veszélyekkel terhelt közlekedés területéről példákat az új ismeretek megértetésé­hez, befogadtatásához, így elé­gedetten olvastam az Atomerő­mű újság augusztusi számában Rósa Géza: Az alkoholról című cikkét. Amikor a PA Rt. Ipari Biztonsági Főosztály vezetője a KRESZ-nek azt a pontját idéz­te, amely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezeté­ben nincs szeszes ital fogyasz­tásából származó alkohol, az “Iszik, vagy vezet!” ismerősen csengő szlogen és a korábbi, személyesen átélt (hangulatos, borkóstolóval egybekötött pin­celátogatás utáni) közlekedési tapasztalataim jutottak eszem­be. Megjegyzem, az igazán okos ember képes más kárán is tanulni, nem kellene megvár­nia, hogy a saját bőrén megta­pasztalja a szakemberek által korábban megjósolt hatást. Az a tény persze nem vitat­ható, hogy a mértékletes és kulturált alkoholfogyasztás ja­vítja a közérzetünket, a népi bölcsesség és az orvosi tapasz­talatok szerint is a jó minősé­gű, gyümölcsből, természetes úton készített alkoholtartalmú ital kis mennyiségben fogyaszt­va “orvosság”. A paksi atom­erőműben a közeljövőben alko­­hol-és drogmegelőzési program indul, amelynek szlogenje: Ma­radj a zöld zónában! Beszélge­tőpartnerem Csuha Sándor, a PA Rt. Humán Igazgatóság sze­mélyzetfejlesztési csoportveze­tője, akit a program részleteiről kérdeztem. Csuha Sándor: - A szigorú biztonsági előírások betartásá­nak követelményeire alapozva az atomerőműben előírás, hogy a munkavállaló szerveze­tében az üzemi területen való tartózkodás időtartama alatt nem lehet alkohol. Ennek az előírásnak a jogosságát, azt hi­szem, senki sem vitatja. Ugyan­akkor ez egy bonyolult kérdés­kör: rendészeti, orvosi és meg­előzési probléma egyszerre. Ennek megfelelően a részvény­­társaság vezetése egy három pilléren nyugvó program kiala­kításával kíván segítséget nyúj­tani a munkavállalók számára a káros alkoholfogyasztás visz­­szaszorításában, megelőzésé­ben. Az egyik pillér a rendészeti tevékenység, amely az eddig is rendszeresen alkalmazott alko­holszondás ellenőrzéseket va­lamint gyanú esetén a drogel­lenőrzéseket foglalja magába. A második pillér az egészség­­ügyi, orvosi szűréseket, vizsgá­latokat, a tanácsadást és az esetleges rehabilitációt jelenti. A harmadik pillér pedig a meg­előzés, amely egy külön, komp­lex programként e hónaptól in­dul.- Milyen módszereket tegez­nek bevezetni a Paksi Atomerő­műben? Csuha Sándor: - A Paksi Atomerőmű Rt. már 1997-ben bekapcsolódott “A vállalatok és dolgozóik mozgósítása a ká­ros alkohol- és kábítószer-fo­gyasztás megelőzésére Közép- és Kelet-Európábán” nemzet­közi projekt munkájába, amely a közelmúltban befejezte a te­vékenységét. A most induló program az eddiginél teljeseb­ben használja fel a projekt módszerei által nyújtott lehető­ségeket. A minden munkaválla­lót érintő megelőzési progra­munk Alkohol-és drogmegelő­zési program a paksi atomerő­műben címmel indul. Elemei: az alkohol-és drogfogyasztással kapcsolatos speciális alapfogal­mak és információk átadása, az önértékelő módszerek megta­nulása, az igényszerű szemé­lyes tanácsadások biztosítása valamint képzések szervezése a vezetők és a munkavállalók számára. Ez egy olyan prog­ram, amely az önkéntességre, az öndiagnózisra, az önértéke­lésre épít. Ez a program alapve­tően az alkoholfogyasztásra koncentrál, hiszen a drog soha, semmilyen módon nem jelent meg az atomerőműben. így a kábítószerfogyasztással kap­csolatos információk átadásá­val a jelenlegi helyzet fenntar­tása a célunk. A program filozófiája nem azt mondja, hogy ne igyál alko­holt, hanem azt, hogy ihatsz, de mértékkel. A nemzetközi normák szerint az emberek az alkoholfogyasztás mértéke te­kintetében három zónába oszt­hatók. A zöld zónába azok tar­toznak, akikre a mértékletesség jellemző, alkoholfogyasztásuk semmiféle veszéllyel nem jár. A sárga zónába az egészségesnél, mértékletesnél rendszeresen több alkoholt fogyasztók, míg a piros zónába a mértéktelen al­koholfogyasztók tartoznak. Ennek megfelelően a prog­ram szlogenje: Maradj a zöld zónában!- Tudna-e konkrét példát arra, hogy az alkoholfogyasztás befo­lyásolja a biztonságot?- Az alkohol és a kábítósze­rek károsan befolyásolják a biz­tonságot, mivel fogyasztásuk tompítja a reflexet és rontja a fizikai képességeket. A bizton­ság és a kockázati tényezők ke­zelése a fizikai biztonságon kí­vül a döntéshozatali folyamato­kat is magában foglalja. Ha olyan személyeknek kell kulcs­­fontosságú döntéseket hozni, akinek döntéshozatali képessé­gét alkohol-vagy kábítószer-fo­gyasztás korlátozza, akkor e hi­ba kockázata jelentősen meg­növekszik. Egy vizsgálat kimu­tatta, hogy amikor repülőgép­pilótáknak szimulátoron rutin­­feladatot kellett végrehajtaniuk háromféle vizsgálati helyzet­ben, az alábbi eredményeket kapták: az első próba során al­koholmentes állapotban csak 10%-uk nem volt képes hibátla­nul teljesíteni a feladatokat. A második próbában a véralko­hol szint 0,10 g/100 ml volt. Ennél az értéknél 90%-uk nem tudott hibátlan teljesítményt nyújtani. A harmadik próba ti­zennégy órával később követ­kezett, amikor az alkohol már kiürült a szervezetükből, ennek ellenére a pilóták 70%-a még mindig nem teljesített hibátla­nul.- A megelőzési program e hó­napban indul. Hogyan épül fel a részletes menetrendje? Csuha Sándor: - E cikk megjelenésével egyidőben a PA Rt. intranet hálózatára fel­kerül egy információs csomag “Munkahelyi alkohol és a drogmegelőző program a Pak­si Atomerőműben” címmel, amely ismerteti a programot, önértékelő módszereket nyújt az egészséges alkoholfogyasz­tás mértékének meghatározá­sához, segítséget ad az önerő­ből történő változáshoz, szé­leskörű ismeretanyagot nyújt a káros alkohol-és drogfo­gyasztás hatásairól. Ajánljuk mindenki figyelmébe! Szóró­lapok is készülnek, amelyek bemutatják a programot, és segítséget nyújtanak az egyéni alkoholfogyasztás mértékének a meghatározásához, ezáltal mindenki el tudja dönteni, hogy a zöld, sárga és piros zó­na közül melyikbe tartozik. A szórólapokat terveinknek megfelelően a novemberi ha­vibérjegyzékkel minden PA Rt. munkavállaló megkapja. A szórólapok mellett plakátok is felhívják a figyelmet az önma­gunkra való odafigyelés fon­tosságára. A programunk kiemelten fontos része a képzés. No­vember elején az igazgatók, főosztályvezetők, osztályve­zetők és az érdekképviseleti vezetők kétnapos oktatáson vesznek részt. A csoportos foglalkozásokon külső szak­értő ismerteti számukra a ká­ros alkohol-és drogfogyasz­tással kapcsolatos tudnivaló­kat és a kislétszámú csoport forma lehetővé teszi a hallot­tak megvitatását is. A képzés során minden résztvevő írá­sos tananyagot is kap. Ezt követően a már kiképzett ve­zetők a csoportfoglalkozá­son hallottak és a kapott tan­anyag felhasználásával átad­ják ismereteiket a közvetlen munkahelyi vezetőknek, akik beosztottaik felé közve­títik a szerzett hasznos isme­reteket. Előreláthatóan a következő évi főjavítások megkezdéséig valamennyi munkavállaló kép­zett lesz ezen a téren is. Lejegyezte: Sipos László Tallózás útijelentésekből Az atomerőmű szakemberei gyakran járnak külföldön, és az ott végzett munkájukról, tapasztalataikról útijelentést készíte­nek. Ezek a jelentések megtalálhatóak az erőmű könyvtárában. Szerkesztőségünk megpróbál rendszeres tudósítást adni a be­érkezett útijelentésekről, azt remélve, hogy felkeltjük az olva­sók érdeklődését egy-egy érdekes jelentés iránt. Első alkalommal abból az útijelentésből közlünk részleteket, melyet Bajsz József készített, miután részt vett a McGuire erő­műben tartott WANO vizsgálaton július 26 - augusztus 18. kö­zött. A nukleáris energetika az USA-ban • A rövid ottlétem alatt azt érzékeltem, hogy az atomenergeti­ka jóval kisebb csinnadratta között működik, mint Euróában. Az erőműves szakemberek és az INPO dolgozói is értetlenül állnak a közelmúlt német és a svéd történései előtt. Szerintük ők három-négy évvel ezelőtt tartottak ott, mint Európa ma: a gazdasági elemzések akkor a nukleáris blokkok 40-50 %-ának bezárását prognosztizálták rövid időn belül. Egyes szolgáltató cégek pánikszerűen igyekeztek megszabadulni atomerőműves kapacitásaiktól. Ma már mindenki úgy véli, hogy azok a kiárusítások áron alul történtek. A megvásárolt blokkok az új tulajdonosok (Amergen, Entergy, Dominion Energy) kezében jóval értéke­sebbek, mint eladási áruk volt. Ebben szerepet játszott nyilván az is, hogy az erőművek mutatói évről évre javulnak. A statisz­tikák azt mutatják, hogy az elmúlt években az atomerőművek évente 1,3 %-kal csökkentették termelési költségeiket (az inflá­ció hatásainak elnyelésén túl). A biztonsági mutatók is javuló trendet mutatnak a változó gazdasági feltételek közepette. A beinduló elnökválasztási kampányban a nukleáris energeti­ka jövője nem igazán központi téma. G. W. Bush tett egy-két határozott kijelentést az atomerőművek mellett, A1 Gore a szo­kásos se hideg se meleg álláspontot képviselte, míg alelnökje­­löltje, J. Lieberman próbálta Bush szájából a sajtot kiénekelni. A villamosenergia-ipar helyzetét más problémák jellemezték a.nyári időszakban. Kaliforniában, ahol a villamosenergia-pia­­cot az elsők között szabadították fel, júliusban az egekig szök­tek az árak. A forró meleg napokon - több héten át volt 38 °C felett a napi csúcshőmérséklet - a rendszer tartalékai kimerül­tek. Több esetben kellett meghirdetni a hálózati vészhelyzet el­ső és második fokozatát. (Ez akkor esedékes, amikor a rend­szer tartalék kapacitása 7, illetve 5 % alá csökken). A második fokozat meghirdetésekor a nagyfogyasztókat önkéntes korláto­zásra szólították fel. A hálózat összeomlását sikerült elkerülni, de a botrányt nem. Az áram a júniusi 10 cent/kWh (28,­­Ft/kWh) átlagról júliusra 22 c/kWh-ra változtak. A helyi poli­tikusok egyből az árszabályozás (árkorlátozás) visszaállítását követelték. Sőt, volt olyan helyi szenátor is, aki a sajtón keresz­tül azt üzente a fogyasztóknak, hogy ne fizessék ki a számláju­kat, nézzék meg mennyit fizettek egy évvel ezelőtt, az a helyes számla. Info a Duke Power cégről és az erőműről A Duke Power Co. az USA egyik patinás szolgáltató cége. A Financial Times szerint az ország legjobb villamos energia társasága. Nyolc széntüzelésű és 31 vízerőművet üzemeltet a hét atomerőművi blokk mellett. Az Oconee és McGuire erő­művek 100 %-ban a Duke Power tulajdonában vannak, mig a cég részesedése a Catawba erőműben 18 %-os. A cég közel kétmillió fogyasztót lát el villamos energiával Észak- és Dél- Karolina államokban. A Duke Power az élettartam-hosszabbitás egyik USA-beli élenjárója. Ez év tavaszán megszerezték az NRC engedélyét az oconee-i blokkok tervezett élettartamának 20 évvel történő meghosszabbítására. Jelenleg a McGuire és Catawba hosszab­bítási engedélykérelmének összeállításán dolgoznak. A McGuire erőműben két 1150 MW-os négy hurkos Wes­tinghouse blokk működik. A blokkok 1982-ben és ‘84-ben kezdték üzemüket. Érdekesség, hogy mindkét blokk jégkon­­denzátoros kontenmenttel rendelkezik - Catawba szintén - s a jégkészítő és jégfenntartó gépek a hónapokon át tartó 30 °C feletti hőmérsékletben elég sok gondot okoznak az üzemelte­tőknek. Az erőmű 1995. óta jelentősen javított rendelkezésre állásán. A több év óta stabilan tartott 90 % körüli rendelkezés­re állás a műszaki tevékenységek magas színvonalának és a 18 hónapos üzemanyagciklusoknak köszönhető. Az erőműben 1180-an dolgoznak. (Ez 15 GWh/fő termelé­kenységet jelent. A paksi érték: 4,6 GWh/fő.) A létszám ön­magában is imponáló, de számunkra a belső arányok lehetnek inkább tanulságosak. A számok értékeléséhez hasznos tudni, hogy a cégközpontban a 80-as évek végén, az atomerőműves blokkok létesítésének befejeztével felszámolták a központi háttérszolgálatokat. Ma Charlotte-ban csak egy 12 fős elemző részleg (PSA) és az üzemanyagcsoport található, minden egyéb tevékenységet a három atomerőmű önállóan végez. Az erőművek közötti koordinációt a három erőmű belső szabályo­zásában is rögzített negyedéves egyeztetések biztosítják. A fenti létszám a karbantartási időszakban 800-900 fős kül­ső munkaerővel bővül. Az átrakások közötti időszakban nem alkalmaznak külsős munkavállalókat. A másfél évente esedé­kes átrakások hossza jelenleg 40-45 nap. Az erőmű céljai kö­zött szerepel a standard átrakások hosszának 18 napra való csökkentése. Az erőműben jelentős beruházási tevékenység nem folyik. Az évenkénti beruházások összege 12-15 millió USD (3,5-4,2 milliárd Ft) között változik. Kiemelkedő munka volt a gőzfej­lesztők cseréje 1997-98-ban. (Az új GF-eket a B&W Canada szállította.) Jelenleg egy-egy 1000 m3-es tartalék sótalanvíz tartályt építenek az üzemzavari tápvízrendszer megbízhatósá­gának javításához. Az alacsony létszám nagyon hatékony belső adminisztráci­óval párosul. A kéthetes ott-tartózkodásom alatt nem tudtam olyan dokumentumot kérni, amelyet két-három egérkattintás­sal ne varázsoltak volna elém a képernyőre. Az is jellemző a körülményekre, hogy a felső veztés - a társaság alelnöke és az öt igazgató - munkájával kapcsolatos adminisztrációs teendő­ket két titkárnő látja el, s az egyiküknek a felülvizsgálat alatt a WANO team adminisztrációjának elvégzésére is volt érkezé­se. Az internethasználatot a cég biztosítja minden dolgozó szá­mára. A vezetők úgy tartják, hogy az internetkapcsolat ma már a hatékony műszaki munka elválaszthatatlan feltétele, mint a telefon volt valamikor. Egyetlen megkötés van csupán: egy magára valamit is adó cég nem engedheti meg azt, hogy az általa működtetett hálózatról kétes oldalakat látogassanak. Ezért megtiltották az ilyen oldalak látogatását azonnali állás­­vesztés terhe mellett. Ennek ellenére akadtak, akik a figyel­meztetést nem vették komolyan, vagy tesztelni kívánták a rendszer “éberségét”. Tíz dolgozótól kellett megválniuk rövid idő alatt. Volt közöttük vezető is, sőt INPO által delegált mér­nök is. Sugárvédelmi megbízottak továbbképzése Szeptember 20-21-én Kecs­keméten került sor a sugárvé­delmi megbízottak immár szo­kásos éves továbbképzésére. A továbbképzést első ízben 1998-ban szerveztük meg el­sősorban a sugárvédelmi meg­bízottak ismereteinek szinten tartása érdekében, de legalább ennyire fontosnak tartottuk azt is, hogy fórumot biztosít­sunk a sugárvédelmi tevékeny­ség sugárvédelmi megbízot­takkal közös értékelésére. Volt egy további szempont is, amit figyelembe vettünk. A másfél napos együttléttel járó továbbképzésen erősíthető a sugárvédelmi megbízottak és a sugárvédelmi osztály szak­emberei közötti személyes kapcsolat, ez az együttműkö­dést nagyban megkönnyíti és egyben hatékonyabbá is teszi. Már az első továbbképzés is azt bizonyította, hogy a meg­bízottak igénylik sugárvédel­mi ismereteik szinten tartását, és részt akarnak venni a su­gárvédelmi tevékenység fej­lesztésében. Ebben az évben a tovább­képzésen 43 sugárvédelmi megbízott vett részt, akikkel együtt élvezhettük a kecske­méti Tó Hotel vendégszeretet­ét. A szakmai program össze­állítása nem okozott különö­sebben nehéz feladatot, hi­szen a sugárvédelemi megbí­zottak által előzetesen megvi­tatásra javasolt sok-sok felve­tés mellett a hazai sugárvédel­mi szabályozás változása is fontos témát adott a tovább­képzésre. A szakmai program ebben az évben is - immár ha­gyományosan - a sugárvédel­mi mutatók ismertetésével és közös értékelésével kezdő­dött. Ezt követően több elő­adás foglalkozott a hazai su­gárvédelmi szabályozás válto­zásával és az atomerőművi su­gárvédelemben ennek hatásá­ra bekövetkező változásokkal. Érthetően ez a kérdéskör ko­moly érdeklődést váltott ki, hiszen a műszaki sugárvéde­lemre vonatkozó NBI irányel­vek és az új sugáregészségügyi szabályozást hatályba léptető 16/2000. (VI. 8) EüM rende­let előírásainak beépítése az atomerőművi sugárvédelembe változásokat hoz majd. A szakmai program - minden to­vábbképzésen visszatérő - ta­lán számunkra legfontosabb része a sugárvédelmi megbí­zottak által felvetett témák közös megvitatása volt. A fel­vetett témák jól mutatták, hogy a megbízottak hol látnak problémákat, illetve a közös gondolkodás segít bennünket abban, hogy a problémák megoldását megtaláljuk. A to­vábbképzést - köszönhetően az évek során már kialakult személyes kapcsolatoknak - a nyílt és őszinte párbeszéd jel­lemezte. Ha kisebb csoportok­ban is, de legtöbbször a szü­netekben is folytatódott a té­mák megvitatása. A képzés mellett természe­tesen lehetőség volt a kikap­csolódásra is. A nyarat idéző gyönyört! idő a szakmai prog­ram első napjának késő délutá­ni befejezése ellenére sokakat sportolásra, vagy sétára csábí­tott. Mások inkább a sör és a bor minőségét vizsgálták ez­alatt. Az első nap egy nagyon jó hangulatú közös vacsorával' és éjszakába nyúló beszélgetés­sel zárult, ahol a kezdeti fellán­golások után sugárvédelemről már kevesebb szó esett. A következő fél nap szak­mai programjának talán leg­fontosabb része a jövő évi fő­javítások lényeges sugárvédel­mi kérdéseivel foglakozott. A biztonságnövelő intézkedések keretében tervezett munkák­ból, vagy például a tápvizelosztó kollektor cse­rékből származó sugárterhe­lés optimalizálása jelentős fel­adatot jelent majd, és haté­kony együttműködést igényel a sugárvédelmi megbízottak és a sugárvédelmi osztály szakemberei között. A most megtartott továbbképzés eb­ben is segít majd. Volent Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents