Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)

2000-09-01 / 9. szám

2000. szeptember ATOMERŐMŰ 3. oldal V. Nemzetközi Atomtechnikai Szimpózium Paks, 2000. október 4-6. A paksi Millenniumi Emlékév keretében és a Paksi Atomerőmű Vállalat megalapításának közelgő 25. évfordulója alkalmából ren­dezzük meg a szimpóziumot. 1979, 1981, 1984 és 1988 után ismét városunkban találkoznak tapasztalatcserére az atomenergetika al­kalmazásának szakemberei, akik 12 országból érkeznek. Több mint egy évtized elteltével Paks néhány napra megint a nukleáris ipar nemzetközi fővárosa lesz. A szakmai fórum címe: “Az atomerőművek lehetőségei és esé­lyei a XXI. század elején”. A szimpóziumra meghívást kaptak a nukleáris ipar nemzetközi és nemzeti irányító szervezetei, szövet­ségei, hatósági, valamint tervező, szerelő, üzemeltető, karbantartó és beszállító cégei, továbbá szakmai érdekvédelmi szervezetei. Száznegyvenen igazolták vissza részvételüket, az előadások száma eléri a százat. A szimpózium nyelve angol és magyar, szinkrontol­mácsolással. A nyitó és a záróülés között négy szekcióban folyik majd a munka. A szimpózium kiemelt témája az élettartam gazdálkodás, az ehhez kapcsolódó fejlesztési, rekonstrukciós és karbantartási programok. Érdekes nemzetközi kitekintésnek ígérkezik a libera­lizált árampiacon a nukleáris energia helyzetével foglalkozó szekció. Az atomipar hosszútávú problémájával, a hulladékok feldolgozásának, tárolásának kérdéseivel külön szekció foglalko­zik. A szimpóziumon teret kapnak az atomerőművek jövőjét alapvetően befolyásoló politikai, filozófiai, pszichológiai kérdé­sek is. A csaknem egy évig tartó szervezési munkát és a lebonyolítást a Pakson tevékenykedő tudományos egyesületek (Energiagazdálko­dási Tudományos Egyesület, Magyar Elektrotechnikai Egyesület, Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, Magyar Nukle­áris Társaság) önkénteseiből alakult bizottság végezte, illetve vég­zi. Biztosak vagyunk benne, hogy Paks egy sikeres rendezvénynek ad otthont és a város rendszerváltás utáni története legrangosabb műszaki, tudományos eseményének lehetünk részesei. Tájékozta­tásul közöljük a szimpózium részletes programját, amely az idő­pontokat és a helyszíneket is tartalmazza. A PA Rt. munkavállalói számára a szakmai rendezvény nyitott, az érdeklődők a hallgatóság soraiban foglalhatnak helyet a termek befogadóképességének kor­látáit figyelembe véve. Kováts Balázs a Szervező Bizottság elnöke együtt a jövőről! V. Nemzetközi Atomtechnikai Szimpózium Paks, 2000. október 04-06. RÉSZLETES PROGRAM 2000. október 04. szerda dél­előtt Plenáris nyitóülés Elnök: Nagy Sándor Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet nagyelőadó 09:00 Megnyitó: Nagy Sán­dor, a PA Rt. vezérigazgatója 09:10 Köszöntő: Bor Imre, Paks város polgármestere 09:20 Boris Gueorguiev: Kihí­vások és a NAÜ által adott vála­szok 09:40 Rónaky József: Az Or­szágos Atomenergia Hivatal tíz éve és a következő időszak kihí­vásai 10:00 Kávészünet 10:10 Wolf-J. Schmidt-Küster Egy európai perspektíva 10:30 Irene Aegerter: Tények a fikciók ellen a nukleáris ipar­ban 10:50 Kadeiják Péter: Atom­energia és környezetvédelem 11:15 Peter Wilmer: A nukleá­ris energia szerepe a változó vi­lágban, OECD szemlélet 11:40 Kovács András: Fejlesz­tések a Paksi Atomerőműben 2000. október 04. szerda dél­után 1. Szekció Élettartam-gazdálkodás (fej­lesztési, rekonstrukciós progra­mok és karbantartás) Elnök: Gillemot Ferenc Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet nagyelőadó 14:00 Katona Tamás: Élettar­tam-gazdálkodás PAE-ben 14:15 Berislav Nadinic: Gőz­­fejlesztők örvényáramos vizsgá­lata 14:30 Túri Tamás: Reaktorvé­delmi Rekonstrukciós Projekt a PAE-ben 14:45 Tóthné Tuba Csilla: Biztonságnövelő intézkedések a PAE-ben 15:00 Jan Zdebor: Szabályo­­zórúd hajtás élettartam hosszab­bítás 15:15 Heinrich Watzinger: Az öregedés és a maradék élettartam optimalizálása biztonság és költség-hatékonyság szerint 15:30 Kávészünet 1. Szekció folytatás Elnök: Katona Tamás Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet nagyelőadó 15:45 Kiss Zoltán: A karban­tartás jövője 16:00 Vincze Pál: Minőség­­biztosítás a PAE-ben 16:15 Papp Miklós: Vasbeton szerkezetek korróziója, azok fel­újítása 16:30 Györgyi József: A PAE építményei földrengés számítá­sainál alkalmazott vizsgálati módszerek, a számítások végre­hajtása 16:45 Ferenczi Zoltán: A PAE élettartam gazdálkodásához kap­csolódó minősítési tevékenység villamos berendezéseknél 17:00 Christian Hüttner: A kockázat alapú karbantartás 17:15: Hozzászólások 19:00 A PA Rt. fogadása 2000. október 05. csütörtök délelőtt 1. Szekció Élettartam-gazdálkodás (fej­lesztési, rekonstrukciós progra­mok és karbantartás) Elnök: Kiss Zoltán Helyszín: Duna Hotel tanács­terem 09:00 Gerhard König: Szele­pek hosszú távú üzemeltetésének karbantartási követelményei 09:15 Csurgai József: Védő­cső blokk mozgatás közbeni el­lenőrzése 09:30 Nagy Károly: Jódszűrő hatékonyságának mérése 09:45 Fehérvári Attila: Törés­mechanikai anyagjellemzők mégha tározása reaktortartály élettar­tam-gazdálkodása céljából 10:00 Ősz János: GF-csövek köpenytéri feszültségkorróziós kockázatának minimalizálása a PAE-ben 10:15 Jánosiné Bíró Ágnes A PAE főberendezései élettar­tamgazdálkodását támogató szakértői rendszer 1. Szekció folytatás Elnök: Kiss Zoltán Helyszín: Duna Hotel tanács­terem 10:45 Gillemot Ferenc: Atomerőmüvi berendezések élet­tartam menedzselése 11:00 Klausz Gábor: Konden­zátorvizsgálat a változó kö­rülmények tükrében 11:15 Jiri Brynda: Szabályozó rúd kapcsolófej anyag ridegedés vizsgálata 11:30 Ardai Zoltán: Részvétel a reaktorvédelmi projektben 11:45: Hozzászólások 2000. október 05. csütörtök délután 1. Szekció folytatás Elnök: Jiri Biynda Helszín: Duna Hotel tanácste­rem 14:00 Lenkei Péter: Nehézte­­her szállítás közbeni esetleges le­esésének dinamikai és szilárdsági vizsgálata 14:20 Joachim Specht: Integ­rált szerviz és karbantartás atom­erőmüvekben 14:40 Kovács Béla: A PAE fő­épületein mutatkozó öregedési jelenségek vizsgálatának és érté­kelésének tapasztalatai 15:00 Oszvald Ferenc: Új ma­gyar ellenőrző program előzetes eredményei 15:15 Heinz Bergmann: Nagy energiájú csőtörések elleni védekezés erőmüvekben 15:30 Kávészünet 1. Szekció folytatás Elnök: Jiri Brynda Helyszín: Duna Hotel tanács­terem 15:45 Skopál István: Menetes zsákíuratok örvényáramos vizs­gálata 16:00 Michael Klein: Reaktor­­védelmi Rekonstrukciós Projekt a PAE-ben 16:15 Szalontai József: Csava­rozó célgépek, primerköri hu­rokhőmérők 16:30 Rózsavölgyi Zsolt: P, Cu, Ni elridegítő hatása az atomerőművekben alkalmazott acélokon 16:45: Hozzászólások 18:30: Kulturális program Györkönyben 2000. október 05. csütörtök délelőtt 2. Szekció A nukleáris energia jövője a li­beralizált villamoseneigia-piacon Elnök: Vámos Gábor Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet kiselőadó 09:00 Krassimira Pishchuhina: A Kozloduji AE piacosodási körülményei között 09:15 Vöröss Lajos: Hol tart az Országos Atomenergia Hivatal az EU-ba vezető úton ? 09:35 Rósa Géza: Környezet­központú Irányítási Rendszer ki­­alaldtása a PAÉ-ben 09:50 Maráczy Csaba: Részvé­tel a szuperkritikus könnyűvizes reaktor elképzelések elemzésében 10:10 Kovács Pál: A PAE eset­leges bővítése 10:30 Kávészünet 2. Szekció folytatása Elnök: Vámos Gábor Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet kiselőadó 10:45 Vámos Gábor: A WER-440/V213 reaktorok biz­­tonságaaz EU csatlakozási folya­mat szempontjából 11:10 Krómer István: A villa­mos energetika szerepe a globális fejlődés fenntarthatóságában 11:35 Zarándy Pál: A Magyar Atomfórum Egyesület szerepe a nukleáris energetika piac alakítá­sában 12:00 Cserháti András: Az Internet, mint forrás és befolyáso­lási eszköz 12:25: Hozzászólások 2000. október 05. csütörtök délután 2. Szekció folytatás Elnök: Cserháti András Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet kiselőadó 14:30 Büki Gergely: Atomerő­művek a fejlesztési elképzelések­ben és a versenyben 15:00 Antali Károly: A PA Rt. gazdasági kérdései a liberal­izálódó piacon 15:20 Rüdiger Leverenz: EPR - egy biztonságos és versenyképes megoldás a jövő energiaigényei­re 15:35 Eberhard Bielor: Az SWR 1000 forralóvizes reak­tor ismertetése 15:50 Kávészünet 2. Szekció folytatás Elnök: Cseháti András Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet kiselőadó 16:00 Andres Halbritter: Az EPR tervezésének építészeti aspek­tusai 16:15 Szörényi Gábor: Ké­sőbb kerül meghatározásra 16:30 Gerse Károly: Később kerül meghatározásra 16:45 Tombor Antal: Ké­sőbb kerül meghatározásra 17:00: Hozzászólások 18:30 Kulturális program Györkönyben 2000. október 05. csütörtök délelőtt 3. Szekció A radioaktív hulladékok és az elhasznált üzemanyag keze­lése, elhelyezése. Elnök: Margaret S.Y.Chu Helyszín: Városi Művelődé­si Központ klubterem 09:00 Maróthy László: A Radioaktív Hulladékokat Ke­zelő Kht. tevékenysége 09:15 Ormai Péter: A radio­aktív hulladékok felszín alatti tárolásának nemzetközi ta­pasztalatai és azok alkalmaz­hatósága a magyar program­ban 09:30 Kasza János: Püspökszilágyi radioaktív hul­ladék tároló felülvizsgálata 09:45 Szabó Benjamin: A kiégett üzemanyag átmeneti tárolója a PAE-ben 10:00 Kávészünet 3. Szekció folytatás Elnök: Maróthy László Helyszín: Városi Művelődé­si Központ klubterem 10:30 Leif Eriksson: WIPP: Egy működő modell a hosszúéletű radioaktív mély­geológiai tárolására 10:45 Ladislav Éhn: Kis aktivitású radioaktív hulla­dék tároló üzembe helyezése, szlovák tapasztalatok 11:00 Veijo Ryhänen: A ra­dioaktív hulladékok földalatti tárolásának finn megközelíté­se és fejlesztési folyamatai 11:15 Maria Radu: Radio­aktív hulladékok kezelési stratégiája Romániában 11:30 Claudia Schauer: Radioaktív hulladékok keze­lése Németországban 11:45: Hozzászólások 2000. október 05. csütör­tök délután 3. Szekció folytatás Elnök: Margaret S.Y.Chu Helyszín: Városi Művelő­dési Központ klubterem 14:00 Hózer Zoltán: A paksi száraz tároló termohidraulikai számítása 14:15 Vértes Péter: Kiégett üzemanyagok problémájának enyhítése aktinidák és egyes ha­sadási termékek transzmutációjá­val 14:30 Volent Gábor: A KKÁT sugárvédelmi tapasztalatai 14:45 Klaus J. Knecht: Auto­matizált fűtőelem kezelő rend­szer 15:00 Miroslav Picék: Kiégett üzemanyag szállítási és tárolási szempontjai 15:15 Kávészünet 3. Szekció Elnök: Maróthy László Helyszín: Városi Művelődési Központ klubterem 15:30 Eero Mattila: Cézium eltávolítás és bőr visszanyerés folyékony radioaktív hulla­dékból 15:45 Vincze Árpád:Radioak­­tív hulladékok jellemzése 16:00 Solymosi József: Ne­mesgáz adszorberek ellenőrzési modellje 16:15 Gazsó Lajos: Biokorróziós folyamatok tanul­mányozása radioaktív hulladék tárolók tervezésénél és üzemelte­tésénél 16:30 Feil Ferenc: Folyékony radioaktív hulladékok feldolgo­zása a PAE-ben 16:45: Hozzászólások 18:30 Kulturális program Györkönyben 2000. október 05. csütörtök délelőtt 4. Szekció Atomenergia, ifjúság, társada­lom Elnök: Aszódi Attila Helyszín: PAE Tájékoztató és Látogató Központ 09:00 Irene Aegerter: WIN: Európai projekttől a világhálózatig 09:20 Köteles György: Civi­lek és szakemberek a nukleáris arénában 09:40 Szepessy Barna: Hu­mán erőforrások és biztonsági problémák atomreaktoroknál 10:00 Liodmila Kolesnikova : A sugárzási helyzet és a közvélemény 10:20 Marx György: Filozofi­kusjövőkép 10:45 Kávészünet 4. Szekció folytatás Elnök: Aszódi Attila Helyszín: PAE Tájékoztató és Látogató Központ 11:00 Szűcs József: A nukleá­ris kultúra megalapozása a 12-16 éves tanulók körében 11:15 Radnóti Katalin: Mo­dem fizika emberközelben (CD bemutató) 11:30 Yvonne Broy: Young Generation - A nukleáris ipar jö­vőjének kezesei .11:45: Hozzászólások 2000. október 05. csütörtök délután Elnök: Irene Aegerter Helyszín: PAE Tájékoztató és Látogató Központ 14:00 Kováts Balázs: A PAE társadalmi megítélése a közvélemény-kutatások tükré­ben 14:20 Czibolya László: Fél­reértések, hiedelmek, félelmek - az atomenergetika elfogadta­tásának kihívásai 14:35 Légrádi Gábor: A ma­gyar fiatalok és a nukleáris energia 14:50 Petőfi Gábor: Az ENS Young Generation tevékenysé­ge 15:05 Hanti Ágota: A nukle­áris ipar a klímakonferenciá­kon 15:20 Varga József: A Paksi Atomerőmű a világhálón 15:45 Kávészünet 4. Szekció, folytatás Elnök: Irene Áegerter Helyszín: PAE Tájékoztató és Látogató Központ 16:00 Kerekes Sándor: (Ké­sőbb kerül meghatározásra.) 16:15 Kemenes László: Sze­kérváraink (Település-szövet­ségek a nukleáris létesítmé­nyek közelében) 16:30 Aszódi Attila: A nuk­leáris energetika jövőképe a fia­tal mérnökök szemével 16:45: Hozzászólások 18:30 Kulturális program Györkönyben 2000. október 06. péntek délelőtt Plenáris záróülés Elnök: Zettner Tamás Helyszín: Energetikai Szak­képzési Intézet nagyelőadó 09:00 Margaret S.Y.Chu: A WIPP projekt sikerei és tapasztalatai 09:20 Csőm Gyula: Kétsze­resen zárt atomenergiarendsze­rek megvalósítási lehetőségei 09:40 Zettner Tamás: A pri­mer energiahordozók fel­­használásának prognosztizálá­sa az energiaigények és a kör­nyezetvédelmi szempontok fi­gyelembe vételével 10:00 Nagy Sándor: A Paksi Atomerőmű Rt. jövőképe 10:30 Kávészünet 10:45 Hónig Péter: A hazai energetika lehetséges fejlődési irányai 11:10 Szatmáry Zoltán: A XXI. századi atomreaktorok fejlesztési irányai 11:30 Vajda György: Atom­energia és fenntartható fejlő­dés 11:50 Zettner Tamás: Zár­szó, értékelés.

Next

/
Thumbnails
Contents