Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2000-08-01 / 8. szám
10. oldal ATOMERŐMŰ 2000. augusztus „Tour de Somogy” A természetjáró szakosztály idei programjában - a tavalyi Vas megyei túra sikere alapján- idén is megjelent a kerékpártúra. Költségvetésünk alakulása miatt egy költségérzékeny túrára volt lehetőség, így került meghirdetésre a Somogy megyei kerékpártúra. A túra kiinduló állomására - Kaposvárra - 33-an érkeztünk meg autóbusszal. A bringákat szállító teherautó csak 32 kerékpárt hozott, a legfiatalabb résztvevő „poggyászként“ utazott édesapja biciklijén. Szállásfoglalás után - tekintettel a több mint 30 (C-os melegre - eltekertünk a néhány km-re lévő Desedatóhoz. Pillanatokon belül mindenki „csobbant“ a vízben. Néhány nappal az ottlétünk után az a hír terjedt el, hogy a Desedatóban krokodil van. Én minden túratársamat szemmel tartottam és teljes biztonsággal állítom, hogy közülünk senki sem tett krokodilt a tóba. Strandolás után a város határában lévő - a XI. században alapított - kolostor maradványait szerettük volna megnézni, de felújítás alatt volt. Felfrissülés után elindultunk a belvárost megnézni. Kedden reggel korán indultunk, első megállónk Szenna volt, ahol a falumúzeumban néhány belső-somogyi és zselici talpas-favázas lakó- és gazdasági épület látható. Hosszú emelkedőn távoztunk, egyre melegebb lett. Ez már a Zselic. Itt a kerek erdő közepén szép erdészház áll, ahol a víz frissítő hatását mindenki élvezte, különösen a spontán locsolóverseny résztvevői. Az ősborókás közepén volt aznapi éjszakai szállásunk, egy középiskola középrigóci kollégiumában. Reggeli után folytattuk utunkat Csurgó felé. A dombok, emelkedők elmaradtak. A Dráva völgyében haladtunk. Bolhón mindenkinek megakadt a szeme a falu közepén álló gyönyörű, festett üvegablakokkal álló templomon, mely a falu méretéhez képest feltűnően nagy volt. Megcsodáltuk a kis falu nagy templomát. Kora délután érkeztünk Csurgóra. Megnéztük a helyi református gimnáziumot, az épület körül gyönyörű a park. A parkban a Festetics-kapu alatt - a helyi babona szerint- csak az első évnyitón és az érettségi után szabad átmenni, mert aki nem így tesz, annak nem sikerül az érettségije (azt nem lehet biztosan állítani, hogy aki betartja ezt a szabályt, annak sikerül). A nap utolsó defektje még épp időben jött, már csak kb. 200 m-re voltunk a kollégiumtól. Örömmel vettük, hogy a városi uszoda a kerítésen belül van, kb. 150 m-re a szobáinktól. Megrohantuk, a felnőttek lazították izmaikat a vízben, a gyerekek fejesugró versenyt rögtönöztek. Másnap reggel északnak fordultunk és egy sűrű, sötét erdő közepén átvezető keskeny aszfaltúton megérkeztünk az Ágneslaki arborétumhoz. A halastavakkal körülvett, századelőn telepített fáskertben sok különlegességet láttunk, a gyerekeknek leginkább a selyemfenyő (pinus strobus) tetszett. Ennek kb. 30- 35 cm-es tobozai vannak és „százszámra“ volt belőlük a fa alatt. Elérkeztünk Inkére, ahol egy mellékutcában -az utcabeliek és a túratársak meglepetéséremegálltunk egy ház előtt. Egyik túratársunk szüleinek háza volt. A meglepetésünk még nagyobb lett mikor megláttuk, hogy a kedves idős házaspár két nagy tálca „csuda finom“ süteménnyel várt bennünket. A „kalóriabombák“ pillantok alatt elfogytak. Rövid pihenő után a szőlőskertek közötti földúton távoztunk. Ebédszünet Nemesdéden egy park árnyékot adó fái alatt. A nap utolsó szakasza dimbes-dombos volt. Messziről megláttuk a Mesztegnyő közepén álló templom tornyát. Itt szállásunk a helyi faluházban volt, amely helytörténeti, népművészeti gyűjteményeknek ad otthont. Vacsorára tájjellegű specialitást kaptunk, neve: öhön. Tömény kaja. Utána születésnapi meglepetés. Két kiskorú társunknak akkor volt a 12. születésnapja, ezt ünnepeltük. A reggeli után a túra szerelésvezetőjének edzését figyeltük. Defektet javított, váltókat, fékeket állított be és a láncokat olajozta szorgalmasan. Néha úgy tűnt, kimondottan élvezi, hogy ennyi biciklivel van körülvéve. Mesztegnyőt elhagyva izgalmasan kezdtünk, ugyanis egy jó minőségű földút néhány km után „kilazult“, egyre homokosabb lett, helyenként „elkapartunk“. Az idő kezdett kánikulai jelleget ölteni, így a 8 km-es szakaszon kemény küzdelem árán jutottunk túl. Somogyfajszon megnéztük a honfoglalás kori emlékhelyet, az őskohókat. Ezeket a ‘80-as években fedezte fel egy magyar-történelem szakos tanár. Lélekben felfrissülve indultunk tovább. Az út már pormentes volt, de hullámvasútra emlékeztető. Somogyjád után egy keskeny földúton velünk szemben egy kombájn, amely elakadt, vágóasztalával beszorult a két oldalt futó bokrok köz»5 az utat teljes szélességében elzárva. Az út melletti búzatáblán keresztülgázolva kerültük ki. Memyére érve ebédszünetet tartottunk. A pihenő jót tett, újult erővel indultunk tovább. Az idő még melegebb lett, a dombok még meredekebbeknek tűntek. A táj szép volt, bár néha a szemünkbe folyó izzadság zavarta a nézelődést. A szakcsi kocsma után néhány kmrel elhagytuk Somogy megyét és megérkeztünk Tolnába. A határt jelző táblánál többen éreztek egyfajta bizsergető érzést, de ezt nem a tábla, hanem a fáradtság okozta. A somogyi dombok után a tolnai „síkságon“ begurultunk Tamásiba. Azoktól, akik nem gyakorlott kerékpárosok, ez a nap elismerésre méltó teljesítmény volt, mely egyúttal - remélem - az önbecsülésüket is növelte. Másnap a csapat a termálfürdő strandján „lazított“, ideális strandidő' n. Vasárnap reggel szomorúan láttuk, hogy az egész heti kánikula után itt az „esőnap“. Sebaj, tulajdonképpen csak szemerkélt. Tamásit elhagyva hosszú emelkedőn indultunk. A táj szép, az ég szomorú szürke. Diósberény előtt nem tervezett rövid megálló következett. A túravezető bicajának (micsoda blamázs!) jobb oldali hajtókarjából kitörött a pedál. A kinevezett szerelésvezető (is) mattot kapott. Hiányos felszereléssel jött el, nem volt nála hegesztő készülék. Most mit csináljunk? Mesteri módon a bal oldali pedálra klipszet szereltünk, így az ún. egypedálos módszerrel indultam tovább. A Tolnai-hegyhát azonban megkövetelte a két pedált. Gyönkön lakó ismerősünk mentette meg a helyzetet. A lerobbant bicajt (pedig micsoda márka!) autóval elszállította és kölcsönadott egy jól felszerelt kerékpárt. Az eső közben elállt, hideg szél kezdett fújni. Hurrá! Varsádon búcsút vettünk egyik társunktól. Ő Szekszárdra tartott, mi Paks felé fordultunk. Az aszfaltútról jó minőségű földútra váltottunk, mely a Donát-patak völgyében kanyargott. Két oldalt magas dombok, a patak több km-en keresztül fel van duzzasztva halastónak. Festői táj, homok nincs, szintemelkedés nincs. Űzd előtt megkerültük az Öreg-hegyet. Nagydorogra érve ismerőssé vált a táj. Hazafelé tekertünk. Már láttuk a „tízemeleteseket“ mikor a kilométerórákon kattant a 400 km-t jelző szám. Pakson - utolsó túravezetői trükk- egy hirtelen balra kanyarral befordultunk a szőlőparcellák közötti útra és előre megfontolt szándékkal beültünk egy helyre, ahol már vártak bennünket. Zsíros kenyér, jégkrém, üdítők és egyéb italok(!) volt a menü. Fáradtan, jó hangulatban búcsúztunk egymástól. Egyesek a túravezetőt már a következő évi terveiről faggatták. A válasz a természetjáró szakosztály 2001. évi programjában lesz olvasható. Gergely László túravezető S.O.S. Staféta Bátaszéken, 2000.08.05. Nyári import humor egzotikus tájakról Oxfordi törzsfőnök Tavaszi hír volt a médiákban: „egy szekszárdi tűzoltóra rászakadt a pince, gyors mentés, az újraélesztés sikerült, de nem tért magához“. Még mindig nem tért magához - kómában van. Megmozdultak a bajtársak a család segítésére. A bátaszékiek - mert bátaszéki születésű a bajba jutott tűzoltó - egy sportesemény nevezési díjaiból befolyt összeggel kívántak hozzájárulni. A felhívás eljutott az erőműbe is, de a nevezések más hagyományos események miatt nem szaporodtak. Végül az erőmű részéről 12 fő jelent meg a megbeszélt találkozón a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltók szertára előtt. Még csodálkoztunk is, hogy míg a paksi laktanya előtt kézi pumpás szekerek állnak itt meg egy világháborús tűzoltóautó. Közölték, hogy ez a kocsi vezeti majd a menetet a futás starthelyére, s ez Egy távoli és mégis közelinek gondolt ország kultúrája kis showval fűszerezve. Ez Michael Flatley receptje. Minden idők egyik legsikeresebb táncművésze csapatával július 19-én koncertet adott Magyarországon. Budapest utcái már a délutáni órákban benépesedtek, diákok, középkorúak és idősebbek ezrei tartottak az ország legnagyobb sportlétesítménye felé. A hömpölygő tömeg 8 órára kényelemesen elfoglalta a helyét. A jegyárak hiába mozogtak 4-25 ezer forint között, még a VIP szektorban sem bukkanhattunk üres székre. Helyesbítek: egy mindenképpen üres marad a legendás sztepptáncos előadásain, mindig fenntart egy széket néhai nagymamájának, Annie-nak, aki az első lépésekre halad a futók előtt is. A meglepetés még nagyobb lett, mikor az egyik fiatal elnézést kért a kocsi állapotáért, mert ők ugyan előző nap gyönyörűen lemosták, kifényesítették az eseményre, de az éjjel riasztás volt, s ezzel „vonultak“ a tűzhöz. Később kiderült, hogy ez a kocsi egy Magirus Deutz, - a Mercedes elődje -, s német testvérvárosuktól kapták. Nagy öröm volt a gyerekeknek, mert nemcsak beülhettek, de ezen utazhattak az Öregrétig. Az S.O.S - Staféta rajtján mindösszesen 20 fő jelent meg (több mint fele paksi „egyensapkában“) A város környező utcáin „kocogtunk“ egy pár kilométernyi demonstrációs kört a veterán tűzoltókocsi után. Az emberek kinn álltak az utcán, s átkiabáltak a szomszédoknak - tudod, ezt írta az újság, - tehát tudtak róla. Ismerték, szerették az elől futó tűzoltóikat is, mert számos tréfás tanítgatta. Fél kilenckor el is kezdődött a szupershow. Táncos, hangszeres, énekes produkciók váltották egymást. Sohasem láttam még ekkora népünnepélyt, a degeszre tömött Népstadion csak úgy zúgott egy-egy fergeteges megmozdulás után. Hanghatások, fényhatások, tűzijáték, zene, dinamizmus, ezekkel tudnám leginkább jellemezni a látottakat. Mereven tartott felsőtest, csattogó lábfej és sarok, feszes tempók és mozdulatok, legkülönlegesebb maszkok és ruhák és még számos kitűnő elem, amit megcsodálhatott a nagyérdemű, a Feet of Flames (Lángoló lábak) című produkcióban. Igaz, hogy rendkívül messze ültünk a színpadtól, de az óriás kivetítők segítségével végig nyomon tudtuk követni a több mint másfél -megjegyzést tettek, emelt hangon, buzdításként. Minden résztvevő névreszóló emléklapot kapott. Végül kölcsönösen meghatódtunk, mert mi nagyon jól éreztük magunkat ebben a bajtársi közösségben, ők meg azért, hogy mi elmentünk a felhívásra. Eredetileg rögtön az esemény után visszaindultunk volna, de a folytonos unszolás hatására, valamint Kovács András kollégánk megkóstolta az egyik támogató által felajánlott birkából készülő paprikást, és kijelentette, „ilyen finomat még nem evett, s ezt nekünk is meg kellett kóstolni“, hát maradtunk. Jó hangulatú baráti beszélgetés közepette együtt fogyasztottunk a rendkívül ízletesen elkészített ételből. „Ha megint hívnak, ismét elmegyünk“ - egyeztünk meg búcsúzóul, s még sokáig integettek utánunk. GY. órát tartó szupershowt. A nagy távolság ellenére is fantasztikus volt, hiszen ennek az élő, szabadtéri koncertnek - ahol hatvanezer ember együtt tapsol, és éljenzik -, különös varázsa van. Hajlamosak vagyunk Michael Flatley-ben a súlyosan exhibicionista, egoista embert látni, s azt, hogy amit Ő bemutat, az az ír népzene felhígítása. S kissé átformálva az ír kultúra hagyományait előadva lép színpadra. Mégis vajon miért? Véleményem szerint ezt máshogy nem lehet csinálni, ez ettől az, ami. Az, amire a világban rengetegen felfigyeltek. Ha pedig nem teljesen hű, az valószínű a népszerűség céljából történik, de ennek ellenére az Ő és együttese tudását, profizmusát, úgy gondolom senki sem kérdőjelezheti meg. Az hiszem, tele élményekkel távozott az a sokezer ember, aki nem hagyta ki ezt a nem akármilyen nyári estét. Baksay Adrienn ESZI-k a tudást! Jutalmazás az ESZI-ben Díjkiosztó ünnepséget tartottak június 23-án az Energetikai Szakképzési Intézetben. Már hagyománynak számít, hogy a szakközépiskola kitűnőségeit minden évben pénzjutalomban részesíti az iskola fenntartója, a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság. Kissné Hegyi Ilona, az intézmény igazgatónője adta át a díjakat a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak. Először a megyei, országos versenyeken eredményesen szereplő diákok kaphatták meg elismerésüket. Leginkább az iskola arculatát mutató matematika, fizika, számítástechnika és egyéb szakmai tantárgyakban értek el szép helyezéseket, de nem volt ritka a humán téren szerzett kimagasló eredmény sem. A másik kategóriában a folyamatos jó tanulmányi előmenetelért, iskolai, iskolán kívüli tevékenységekért és a közösségkovácsoló munkáért vehettek át jutalmat a tanulók. Ebben a tanévben rendezték meg először ünnepélyes keretek között a PA Rt. ösztöndíjak átadását. Igaz, hogy egy kissé hosszúra nyúlt a jutalmazás, de mind a pedagógusoknak, mind á szülőknek öröm volt hallgatni az iskola kiválóságainak, tehetségeinek nem mindennapi tanulmányi- és versenyeredményeit. „Az emberi tudás egy szakadatlanul növekvő folyóhoz hasonlít. Amilyen mértékben növekszik kiterjedése és felülete, abban a mértékben szaporodnak az ismeretlennel való érintkezés pontjai.“ Baksay Adrienn A dzsungelben eltévednek a turisták, és egy kannibál törzs fogságába esnek. A törzsfőnök elé vezetik őket, aki hibátlan angolsággal üdvözli a foglyokat. * Honnan ez a szép kiejtése? * Oxfordban végeztem. * Oxfordban egyetemet végzett, és mégis emberhúson él? * Igen, de azóta késsel-villával eszem. Keleti bölcsesség Megy az arab a sivatagban, előtte ötven méterrel a felesége. Szembejön vele egy másik arab, és fölháborodva mondja:- Ali, mit teszel? Meg vagyon írva a Koránban, hogy az aszszonynak ötven méterrel az ura mögött kell mennie!- így van, Ahmed valóban. Csakhogy amikor a Koránt írták, a sivatag még nem volt tele aknákkal. Logika Salt Lake City-ben van egy szökőkút és a tetején pingponglabda forog. Két cowboy versenyez, hogy ki tudja lelőni. Egyiknek sem sikerül, olyan részegek. Arra megy négykézláb egy még részegebb cowboy, aki kéri, hogy beléphessen a versenybe. Nemigen akarják, de a könyörgésére megengedik, hogy lőjön egyet. A labda leesik. Kérdezik, hogy csinálta.- Ja kérem, nem a pingponglabdára kell célozni, hanem arra a kis emberre, aki a vizet pumpálja. Három szamuráj Három szamuráj vetélkedik, melyikük bánik jobban a karddal. Felkérnek valakit döntőbírónak. Az első szamuráj kilép, a döntőbíró kiereszt egy skatulyából egy legyet. A szamuráj suhint a kardjával, s a légy kettévágva hull a földre.- Szép teljesítmény - mondja a biró. Jön a második, s a bíró kienged egy másik legyet. A szamuráj kettőt suhint a kardjával, és a légy négy darabra vágva hullik a földre.- Szuper! - mondja a bíró. Következik a harmadik szamuráj. A bíró ismét kienged egy legyet. A szamuráj suhint a karjával, de a légy tovább röpköd. A szamuráj viszont elégedetten meghajol.- De hiszen - csodálkozik a döntnök - ez a légy még él! Mire a szamuráj: - Az igaz, de hogy többet nem fog szaporodni, azt garantálom. Póker Három cowboy meg egy kutya pókerezik. Az asztalnál sokan ki* bicéinek. Egy érdeklődő megkérdezi: - Mit szólsz ehhez a kutyához? A szomszédja megvetően mondja: - Bizony, sose lesz belőle jó játékos. Ahányszor jó lapja van, mindjárt csóválja a farkát. Nem segít a Calgon Az indián törzsfőnök kiküldi az új asszonyt a vízeséshez mosni. Az asszony nekilát a mosásnak, de fönt, a zuhatag tetején elenged egy hatalmas szikla, s az indián asszony holtan terül el odalent. A törzsfőnök hiába válj a haza feleségét, már pitymallik, de sehol senki. Akkor fölkerekedik, kiballag a vízeséshez, s meglátja ott holt aszszonykáját a hatalmas kő alatt. A törzsfőnök megcsóválja a fejét, és bosszúsan mondja:- A fene egye meg! Két hónap alatt második mosógépemet tette tönkre a vízkő! Válogatta: Sipos László {Forrás: Köves József - A legnagyobb vicckönyv, Ku.K Kiadó) Géppuskatűz a Népstadionban Michael Flatley és társulata Budapesten
