Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2000-05-01 / 5. szám
2. oldal ATOMERŐMŰ 2000. május Ember nélkül nincs innováció Amikor Nagy Sándor vezérigazgató úr a Gellért Szállóban átvette az innovációs különdíjat, három személy nevét említette, Hetzmann Albertét, Túri Tamásét és Katies Béláét. Arra kérem Hetzmann Albert üzemviteli igazgató urat, hogy röviden foglalja össze ennek a programnak a lényegét. Hetzmann Albert: A reaktorvédelmi rekonstrukciónak több síkja van. Van egyszer egy műszaki feladatkomplexum, melyet úgy kell megoldani, hogy az jövőbe mutató legyen. Van egy emberi oldala, hiszen azokról az emberekről van szó, akik képesek ezt a feladatot megérteni és megoldani. De ez még kevés, ezt a feladatot működő blokkokon kell megoldani, egy szokványos átrakás során úgy elő kell készíteni a rekonstrukció átalakítási munkáit, hogy az befésülhető legyen a karbantartási folyamatba. Az újszerűség és a komplexitás következtében is nagyon komoly emberi vonatkozások jelennek meg. Ez csapatmunkával kezelhető, ezért létre kellett hozni egy olyan csapatot, amely a feladat nagyságát képes volt fölfogni és a feladattal együtt felnőni. A “szépségét” az adta, hogy a feladat nemcsak műszakilag jelentett nagyot és újat, hanem a megoldás környezeti feltételei is újak voltak. A projekt végig magán visel egy nemzetközi jelleget, mert az első versenyeztetéstől a próbaüzem zárásáig három nyelvű feladat teljesítés folyik, ahol hivatalos nyelv az angol, a felhasználói és alkalmazási nyelv magyar, a szállítók nyelve pedig német. A feladat emberi oldalát szeretném ismételten hangsúlyozni azzal, hogy ez a munka sok éven keresztül tart, töretlenül kellett képviselni a helyes irányt, újabb és újabb ismeretek alapján optimális megoldásokat kellett produkálni. Ehhez nélkülözhetetlen volt egy szellemi mag. Nagyon szerencsés momentumnak tartom azt, hogy ez a szellemi irányitó mag ki tudott alakulni ‘92 és ‘95 között, és képes volt ezt a jelentős rekonstrukciós feladatot végigvinni. A szellemi, a projekt mag az egyes időszakokban szerencsés módon tudott bővülni olyan kollégákkal, akik az előre lépéshez szükséges újabb ismereteket becsatolták a folyamatba. Erre jó példa, hogy a reaktorvédelmi rekonstrukció nemcsak irányítástechnikai technológiában hozott újat, hanem a reaktor védelmi rendszerének funkcionalitása terén is. Olyan eseményeket is kezel és számos új szolgáltatást is nyújt a felújított rendszer, amelyre korábban nem volt képes az előző. Abban, hogy ezt alapvetően magyar mérnöki tudásra alapozva el tudtuk érni, meghatározó szerepe volt a kellő időben elindított előkészítésnek és a tervszerűségnek. Kidolgozásra kerültek azok a követelmények, amelyek mentén meg lehetett keresni a paksi blokkokra megfelelő műszaki megoldásokat. Az újszerű megoldások belső és külső szakemberek bevonásával visszaigazolást is nyertek. Azt hiszem itt kell megemlítenem két tudományos háttér intézményünket, a KFKIAEKl-t és a SZTAKI-t. Az úgynevezett V&V munkákban nagymértékben támaszkodtunk a szakembereikre. A fentiek is mutatják: minden innovatív alkotásnál az ember van a középpontban, és ember nélkül nincs innováció. Én úgy értékelem ezt az elmúlt tíz évet, hogy az atomerőmű legalább olyan jól és legalább akkora gondossággal dolgozott, termelt és üzemeltette blokkjait, mint az előző időszakban. Viszont ha azt nézem, hogy milyen elismerések, milyen munkafázisok kerültek ebből méltatásra, akkor az utolsó tíz évben én egyet sem látok, kivéve ezt az innovációs különdíjat. Ezért is értékelem nagyra ezt a díjat, mert a Paksi Atomerőmű az elmúlt tíz évben más külső elismerésben nem részesült ! Miben különbözik az új rendszer a régitől? Hetzmann Albert: Az erőmű korábbi biztonsági rendszere egy teljesen hagyományos technikával és technológiával, kis bonyolultságú készülékekből felépített vezérlő rendszerből állt. Ezt a rendszert sikerült kiváltani két blokkon egy mikroprocesszoros integrált digitális rendszerrel, ahol azok a biztonsági feladatok, amelyek időben lefuttatva, vagy logikai módon meg kell oldani, azok szoftverben kerültek leképzésre. Tehát egy szoftver alapú rendszer jött létre. Ez a mikrogépes rendszer olyan megbízhatósággal képes a feladatot teljesíteni, ami messze túlmutat a hagyományos eszközökkel huzalozott módon megvalósított vezérlő rendszereken. Tehát a technológia, a megvalósítás teljesen más, és mint már említettem új védelmi feladatokat is sikerült megvalósítani. Ugyancsak új az úgynevezett ember-gép kapcsolat a reaktor védelemben. Újdonság az is, hogy ez a rendszer magas szinten végez öndiagnosztikát. Képes a saját hibáinak a feltárására és jelzésére, ezzel jelentősen lecsökkenti az esetleges hibaelhárítások idejét. Ez a rendszer visszaemlékezik a korábban megtörtént eseményekre, olyan tesztelési lehetőséget biztosít, melyre korábban nem volt műszakilag korrekt megoldás. Az egyes biztonsági berendezések egyedileg működtethetövé, próbálhatóvá váltak üzem közben, egyenként és csoportosan. A rendszer jóval kevésbé érzékeny a téves működések létrehozatalára. Azáltal, hogy nagymértékű önellenőrzést végez a rendszer az egyes komponensein, és olyan működtetési algoritmusok kerültek kidolgozásra és letesztelésre amelyek a hibás státuszok, a hibás berendezések káros hatásait csak a biztonsági irányba eső működéseknél engedik meg. A nem egyértelműen biztonsági irányba ható működéseket pedig megakadályozzák. Ezt a követelményt viszont csak egy intelligens rendszer esetében lehet ilyen színvonalon megvalósítani. Végül meg kell jegyeznem, hogy ennek a sikernek a megvalósulásában nagy szerepe volt elsősorban az Irányítástechnikai Igazgatóságnak és a társ igazgatóságok szakembereinek egyaránt. A reaktorvédelmi rekonstrukció jelentőségét lesz hivatva méltatni az a szakmai nap, melyre május 25-én 10 órakor kerül sor a Látogató Központban, és az “Innováció és nukleáris biztonság” címet viseli.- Beregnyei -Helyzetkép ■ valós helyzet Nukleáris Újságíró Akadémia résztvevőinek látogatása az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségen és laboratóriumában Lépten nyomon, nap mint nap felteszik a kedves vevőnek, vendégnek az üzletben, szórakozó helyen az udvarias kérdést, .. “sima” vagy áfás számlát parancsol ? Sokan “sima” számlát kérnek abban a tévhitben, hogy a végösszeg kb.: 25 %-al kevesebb lesz. A tulajdonos részéről az indoklás sem marad el. Csak így lehet létezni, mert az adó igen nagy. A nem állami cégeknél sok helyen hasonló a helyzet. Minimál bérrel veszik fel a jelentkező munkavállalót. Ha “szerencsés” akkor zsebből, zsebbe pár tízezer forinttal “kipótolja” a bérét. Aki erre nem hajlandó, hosszú a sor, akik örömmel elvállalnak minden munkát, mert a családról gondoskodni kell. Mindenkiben megfogalmazódik valamilyen formában, hogy ez így nem jó, szinte senkinek sem. Olyan törvényt, országos rendeletet kellene hozni, hogy az állampolgárok ne legyenek kiszolgáltatva. Az árakhoz kellene a béreket megállapítani. Talán most van erre remény (minimálbér emelése 40.000,- Ftra). Egyik megoldás az országos bértáblázat elkészítése. Munkavállalók után az APEH is jól járna, mivel milliárdos plusz adó forintok folynának be az állam kasszájába. Ezen intézkedéssel sok illegális dolgot ki lehetne “szűrni”. Ha a kis hazánkban rendet tudunk tenni, akkor nem kell attól tartani, hogy az EU csatlakozás után befog következni az “agyelszívás” munkaerő vándorlás Nyugatra. Nekünk itt Magyarországon, hazánkban kell megtalálnunk a megélhetésünket, a boldogságunkat. Csak így maradhatunk meg a XXI. században. Ne kelljen attól tartani, hogy egy-két évszázad múlva az országunk - lélekszámot illetően - kis foltra zsugorodna. MJ. A pontos és szakszerű tájékoztatás érdekében kelt életre a Magyar Tudományos,- Üzemi- és Szaklapok Újságíró Egyesületének tagjai számára a Nukleáris Újságíró Akadémia. Ennek keretében sorra látogatták az atomtechnikával kapcsolatos ipar, kutatás és oktatás intézményeit, ahol kellően pontos, őszinte tájékoztatást kaptak az ott folyó munkáról, és a jövő kilátásairól. Szinte mindenütt panaszkodtak a “zöldek” hangzatos, de hamis érveire, melyet a média egy része mindig felkarol, és ezzel félretájékoztatja a közvéleményt. Az atomtechnikával kapcsolatban a közvélemény kedvező megítélése rendkívül fontos az erőművünk működése és jövője szempontjából. 2000. április 12-én Bajára látogatott a szakújságírók 30 fős csoportja. A Sugovica partján közvetlenül a Petófi-szigetre vezető hídfőnél található a környezetvédelmi felügyelőség mérőközpontja egy szép, új, háromemeletes épületben. A Paksi Atomerőművet környezetvédelmi szempontból elsőfokú hatóságként ellenőrző regionális felügyelőségen dr. Ivó Mária, a radiológiai osztály vezetője tájékoztatott működési területükről és feladataikról. Bombasztikus erővel hatottak azok a táblázatok, melyeken azt mutatta be, hogy a hatóságilag engedélyezett radioaktív kibocsátások több éves szinten sem haladják meg az 1 %-ot légnemű anyagok (nemesgáz, aerosol) esetében, s a folyékonyak is összes-béta aktivitásban 10 %, trícium 70 % alatt maradtak. Ugyanis mást sem lehet hallani, hogy így-úgy megbírságolták az egyik céget, meg nincs arányban az okozott kár a bírsággal - akkor miért van bajuk az atomerőművel ? A beszámoló után rövid látogatást tettünk a radiológiai méréseket végző laboratóriumban. Ismertették a mintavételi helyeket, módszereket és az előkészítés folyamatát. Például 40 liter Duna-vizet kell bepárolni, hogy a maradékból kimutatható szintre emeljék az esetlegesen előforduló radioaktív izotópok koncentrációját. A szilárd anyagokban előforduló ß-sugárzás mérését egy speciálisan érzékeny, a háttérsugárzástól egy tonna ólommal leárnyékolt, elektronikus korrekcióval működő (antikoincidencia) gázátáramlásos műszerrel végzik. A tricium jelenlétét úgy mérhetik meg, ha a mintát előbb egy sztincillációs koktélba keverik, amely detektorként szolgál a mérésnél, és ezt a folyadékot vizsgálják. A berendezés automatikusan működve végzi el az egyébként igen hosszú időtartamú méréseket. Az összes-béta mérések csak monitorozó jellegűek. Arról nem adnak tájékoztatást, hogy milyen izotópok, milyen mennyiségben fordulnak elő, és milyen mértékben járulnak hozzá a minta radiológiai jellemzőihez. Ezért egy számítógépes gamma-analizátorral is tovább vizsgálhatók a minták, mely segítségével a fenti kérdésekre is megadhatók a válaszok. Lehet az atomtechnikát, az atomerőművet szeretni - nem szeretni, de a környezetre gyakorolt hatását kimutatni, számszerűsíteni csak az objektív tudomány segítségével lehet. A nap zárásaként Bátaapátiba, a nukleáris hulladéktároló tervezett építési helyére látogattak el az újságírók. Krachun Szilárd polgármester adott tájékoztatást a falu és a szűkebb régió lakosságának hozzáállásával kapcsolatban. Kérdőíves felmérés alapján az ügy támogatottsága 96 %-os. Személyében jól felkészült, elkötelezett, pátriája ügyét szívén viselő embert ismerhettünk meg. Belga egyházi munkabizottság az atomenergia mellett Bruges katolikus püspöke, Roger Vangheluve jó érzékkel választott témát, mikor Dr. Christian Hoenraet vezetésével munkacsoportot alakított az atomenergetika használatának értékelésére a katolikus etika szempontjából. Megtisztelő dolog, ha magas egyházi méltóságok az atomenergetika iránt érdeklődnek, és azt elemzés tárgyává teszik. Mi nem akarjuk itt viszonzásképp a katolikus etikát elemezni, de amit dr. Hoenraet jelentése leír, az számos politikai, társadalmi és egyéb csoportosulás számára tartalmaz megszívlelendő tanulságokat az atomenergetikával kapcsolatban. A jelentés megállapítja, hogy a sajtó, a rádió és a televízió rendszeresen tájékoztat az atomenergetika eseményeiről és fejleményeiről. Az újságíró azonban sztorit akar, így beszámolójának tényleges tartalma sokszor messze esik az eredeti eseménytől. Az ismertető függ attól, hogy milyen forrás(ok)ból merít az újságíró: nem mindegy, hogy ugyanazt az eseményt pozitív, vagy negatív kicsengéssel tálalja. Ide tartozik, hogy az atomerőművekben bekövetkezett legkisebb rendellenesség izgatja a közönséget, és napokig (hetekig) kering a sajtóban, míg az nem hír értékű, hogy egy atomerőmű kifogástalanul működik, és sikeresen termeli a villamos energiát. Egyéb tényezők mellett ez is oka annak, hogy az embereket sok ellentmondásos információ árasztja el, amitől elbizonytalanodnak, félni kezdenek. Az “Atomenergia és etika” munkacsoport az objektív tájékoztatásra is törekedve végezte el vizsgálatait. Tagjai között vannak természettudományi, teológiai, filozófiai képzettségű szakemberek, tanárok és az átlag lakosság képviselői is. A jelentést könyvalakban is kiadták holland nyelven, “Energiaforrások és az atomenergia - összehasonlító elemzés és etikai eszmefuttatások” címen, hangsúlyozva, hogy az a belga katolikus egyház álláspontját tükrözi. Hamarosan megjelenik a könyv angol és francia nyelvű változata is, és a tanulmány főbb eredményeit Hoenraet tisztelendő úr nemzetközi nukleáris konferencián is előadta. A jelentés megállapítja, hogy: “Az energia egyetemes földi jó, amelyet az isteni Gondviselés az egész emberiségnek adott, földrészi hovatartozásától függetlenül. Az energiaforrásokat nem lehet használni anélkül, hogy eközben be ne tartanánk az etikai törvényeket. Figyelemmel kell lennünk felebarátaink életminőségére és a jövő generációk életminőségére is. Nem tehetjük a jövőt elviselhetetlenné, de nem is fojthatjuk le túlságosan a károsító hatások túl kicsire választásával.” Azt hiszem, a fentiekkel az utolsó sorig mindenki egyetérthet, legfeljebb az energia adományozásának forrásával kapcsolatban jelenthet be ellenvéleményt, de ez a részlet a továbbiak szempontjából nem lényeges. Az utolsó félmondatnál viszont talán többen felkapják a fejüket. Mit is akar ezzel Hoenraet atya mondani? Hát csak arról a nagyközönség által még kevésbé ismert, és még kevésbé elfogadott tényről van szó, hogy minden civilizációs tevékenység bizonyos kockázatokkal jár, zérus kockázatú fejlődés nincs! Bizonyos kockázatot el kell fogadnunk a fejlődés érdekében. Igaz, hogy a repülés kockázattal jár, néha a gép lezuhan, sok ember meg is halhat. Mégis: nagy viszszalépés lenne, ha erre hivatkozva betiltanák a repülést. A felgyorsult autóközlekedés is sok balesetet okoz, de nem lenne célszerű az országúton bevezetni a kétségtelenül kisebb kockázattal járó 30 km/ó sebességkorlátot. A megengedhető kockázat nagyságát igen körültekintően kell megállapítani. Az atya így folytatja:“Az energia megtermelésével nem vállalhatunk megalapozatlan kockázatot az emberre és a környezetre nézve. A kockázatot olyan alacsonyan kell tartani, amennyire az észszerűen megvalósítható (ALARA elv: As Low As Reasonably Achievable = olyan alacsonyan, amennyire csak ésszerűen megvalósítható). Ugyanazokat a kockázati normákat kell alkalmazni a jelen és a jövő generációkra egyaránt. Az emberi élet és a környezet tisztelete minden emberi tevékenységgel szemben az egyik legfőbb követelmény.” Mindazt, amit fentebb a jelentésben idéztünk, vagy nagyon hasonló dolgokat, az atomenergetikai szakemberek már sokszor leírták, de itt olvasva talán nem fogják a szerzőről azt gondolni, hogy elfogult, ezért állításait kétkedve kell fogadni. A továbbiakban azonban olyan dolgokat ír le, amelyekről talán a szakemberek nem beszélnek jelentőségüknek megfelelően eleget. Nem kell hozzátenni, szó szerint idézem: “Az energiatermelés nyersanyagot emészt fel, ami nem kimeríthetetlen. A megállapított készletek (ez azokat a rétegeket jelenti, amelyeket műszakilag és gazdaságilag ki tudunk aknázni a modem technika segítségével) és az 1995-ös energiafogyasztási adatok alapján a különböző energiaforrás- készletek körülbelül egy évszázadra elegendők. Ez a megállapítás elég sötét képet fest a jövőről. Az uránkészletek szintén korlátozottak, de a fogyasztás mikéntjétől függően a rendelkezésre álló hasadóanyag- készlet jelentősen megnövelhető (gyors szaporító reaktorok alkalmazása esetén akár 60-70-szeresére is). A tórium-készletek ugyanolyan nagyok, mint az uránkészletek, és ezeket is számításba kell venni. A hasadóanyagok, a tóriumot is beszámítva, fontos szerepet játszhatnak a jövő villamosenergiatermelésében. Az energiával és a nyersanyagokkal gondosan kell eljárnunk. Kötelességünk meggyőződni arról, hogy a jövő generációk elegendő nyersanyaggal fognak rendelkezni, és megfelelő technológia lesz birtokukban az energiaigények kielégítésére. A jelen generációnak meg kell oldania a ma energiaproblémáit, és el kell végezni a szükséges kutatást és beruházásokat úgy, hogy ne hagyja a problémákat a jövő generációkra.(Kiemelés tőlem.V.I. - ahogyan a marxista szerzők szokták volt Imi). Késedelem nélkül rá kell térnünk az energia racionális felhasználására: ez generációnknak erkölcsi kötelessége, mert az energiahiány gazdasági hanyatlást és szegénységet von maga után". Ezután széles tabló következik a várható fejleményekről: “Az energiaigény a jövő században a jelenleginek 300 %-ával is nőhet... Vizsgáljuk most meg ennek az energianövekedésnek a környezetre gyakorolt hatását. A nagy mennyiségű energia termelésének eredményeképp a környezetbe folyadék, gáz, vagy szilárd halmazállapotú anyagok szabadulnak ki, amelyeknek az emberiségre káros hatása lehet. Az ásványi tüzelőanyagok elégetése főleg a levegőt terheli, amely létfontosságú az emberi élethez. C02, NOx, S02, pernye és por mind olyan tényezők, amelyeknek megvannak a saját jellemző negatív hatásaik. A C02 felelős az éghajlatváltozásért az üvegház-hatás miatt. A C02, NOx, S02 gázok, pernye és por rákot, illetve tüdőbetegségeket okozhatnak. Ezek a gázok felelősek a savas esőkért, amelyek súlyosan károsítják az erdőket és megzavarják a C02-háztartás egyensúlyát. Az ásványi tüzelőanyagok elégetése évente mintegy 27 milliárd tonna C02 gázt juttat az atmoszférába. A villamosenergia-termelés ennek mintegy 30 százalékáért felelős. Az atomenergia részaránya a világ villamosenergia-termelésében 17 X. Ezzel mintegy 2 milliárd tonna C02 atmoszférába bocsátását kerüljük el. 1990 és 1995 között az évi CO,-kibocsátás mintegy 12 százalékkal nőtt. A mai napig elvégzett öszszes mérés azt mutatja, hogy az üvegház-gázok koncentrációja az atmoszférában igen erősen nő. Az emberi tevékenység mintegy 90- 100-szor gyorsabban változtatja a környezetet, mint maga a természet. A szén-dioxid koncentráció gyorsuló növekedése aggasztó. A sebesség, amivel az emberi nem befolyásolja a környezetet, és ennek a zavarásnak a mértéke igazolja a félelmet, hogy az éghajlatban visszafordíthatatlan változás állhat be. A szén-dioxid koncentráció gyorsuló növekedése elsődlegesen megoldandó kérdés, mégpedig világviszonylatban. Az atomenergiából történő villamosenergia-termelés nem okoz savas esőt, s nem növeli az üvegház-hatást. Normál körülmények között kis mennyiségű radioaktív anyag szabadul ki a környezetbe, és nagyon kis sugárzási szinttel hat a lakosságra. A természetes forrásokból származó háttérsugárzás évi dózisát a villamos energia atomerőművekkel való termelése csak 1-2 ezredrésszel növeli meg. Maradhatunk-e továbbra is vakok az ásványi tüzelőanyagok elégetése által okozott éghajlatváltozás valószínű reális kockázatával szemben?” Ez az érvelés mindenkire meggyőzően kell hasson. Az ellenzők itt csak a radioaktív hulladék problémáját hozhatják fei. Ne aggódjanak, a jelentés is felhozza:“Az atomenergia használata villamos energia termelésére radioaktív hulladék keletkezésével jár, de viszonylag kis mennyiségekben. A modem technológiák-lehetővé teszik a keletkezett hulladékmennyi-ségek biztonságos tárolását és elhelyezését anélkül, hogy a környezettel vagy az emberekkel közvetlen érintkezésbe kerülne. Idővel a radioaktivitás természetes úton csökken. A hulladéknak egy nagy része viszonylag rövid idő alatt elveszíti aktivitását. A radioaktív hulladék által okozott probléma technikai szempontból nem nagyobb, mint az ipari vagy a háztartási hulladék problémája.Belgiumban, amely ország nagy fogyasztója az atomenergiának (az összes villamosenergia-termelés 60 %-a), a kis aktivitású hulladék egy lakosra eső éves mennyisége egy sörösdoboznyi, a nagy aktivitású hulladék pedig gyűszűnyi. Ez a korlátozott mennyiségű hulladék jöhet-e olyan súlyosan számításba, hogy miatta lemondjunk az atomenergiáról?” Az atya hozzászólása a kérdéshez szakszerű, elfogultsággal nem vádolható: a katolikus egyház nem üzemeltet atomerőműveket, az atomenergetika pedig nem különösebb támogatója az egyházaknak. Aki tehát nem szívesen hisz a “megfertőzött” szakembereknek, az higgyen ennek a várhatóan objektív elemzésnek.A jelentésnek még egy fontos részére szeretnék kitérni, amiről ma, az olcsóbb gáz és olaj időszakában nem szívesen beszélnek, mintha kissé el akarnának feledkezni róla: “Az ásványi anyagok elégetése pazarlás. A szén, a kőolaj, és elsősorban a földgáz mindenek előtt nyersanyag, amelyeket élelmiszer, alapanyagok, gyógyszerek stb. előállítására lehet használni. A jövő generációk erősen szemünkre fogják vetni, hogy ezeket az értékes nyersanyagokat ilyen módon herdáljuk el. Az uránium és tórium viszont csak energiatermelésre használható. Nem ésszerűé hát az atomenergia megtartása anélkül, hogy más lehetőségeket kizárnánk?” Jó lenne, ha erre a kérdésre mindenki nem indulatok és pillanatnyi érdekek, hanem józan megfontolások által vezérelve adná meg a választ! Vinnay István
