Atomerőmű, 1999 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
Vezérigazgatói értékelés Nagy siker volt a 4-es blokki főjavítás A 4-es blokki főjavítások befejezése kapcsán sajtótájékoztatóra hívta a PA Rt. vezetése a médiák képviselőit június 3-án délután a TLK-ba. A sajtótájékoztatónak illusztris vendégei voltak, Wigner Jenő leányának és unokájának személyében. A tájékoztató első részében Nagy Sándor vezérigazgató értékelte az előző sajtótájékoztató óta eltelt időszak eseményeit, majd a 4-es blokki főjavítás végrehajtását. Nagy Sándor a következő tájékoztatást adta a jelenlévőknek: Az előző sajtótájékoztató óta 15 esemény történt az erőműben. Ezek közül 1 skálán kívüli esemény, 14 pedig skála alatti esemény, vagyis nulla minősítésű. Tehát olyan esemény, melyet vállalt kötelezettségeink alapján be kellett volna jelenteni, nem volt. A már említett események közül 3 volt személyi hibás, a többi berendezési hiba miatt következett be. Viszont a berendezési üzemképtelenségek egyik esetben sem érték el a műszaki üzemeltetési szabályzatban megengedett értékeket, és a redundáns berendezések teljes körűen rendelkezésre álltak. Az előző sajtótájékoztató idején még vita volt a magyar nukleáris hatóság és köztünk, hogy az előző év bizonyos eseményeit hogyan minősítsük? Örömmel mondhatom, hogy a vita eldőlt, a hatóság elfogadta a mi szakmai álláspontunkat, s annak megfelelően zárult le, ahogyan azt a minősítést akkor megtettük. Az elmúlt időszak egyik nagyon fontos eseménye a 4-es blokki főjavítás volt, ami nagy munkasiker, hiszen 25 napra terveztük a főjavítást, és 25 nap és 11 óra alatt elvégeztük. Május 1-jén állt le a blokk 320 nap folyamatos üzem után. (Folytatás a 3. oldalon.) Együtt, egy célért itthon és külföldön... A nukleáris iparban dolgozók világszövetségének demonstrációs futását negyedik alkalommal 1999. május 13-14-én, Romániában rendezték meg. A WONUC (World Council of Nuclear Workers) szervezésében 12 ország több mint 200 résztvevővel volt jelen a kb. 250 km-es váltófutáson. Energia liberalizáció Interjú Bakács Istvánnal, az MVM Rt. vezérigazgatójával és Fazekas Péterrel, a PA Rt. Igazgatóságának elnökével Aki figyeli az Európai Unióban történő folyamatokat, az sokat hallhatott a villamos energia liberalizációról. Magyarország ugyan még nem tagja az EU-nak, de figyelemmel kell kísérni a nyugati országokban lezajló változásokat, mert a csatlakozást követően hazánkra is az EU törvényei lesznek érvényesek. Az ezzel kapcsolatos magyarországi folyamatokról, feladatokról és a paksi atomerőmű szerepéről kérdeztük Bakács Istvánt és Fazekas Pétert. A PA Rt. dolgozói név szerint: Tóth Jánosné Tuba Csilla, aki a világszövetség magyarországi vezetője elnökhelyettesi státuszban, Buránszky István, C. Szabó István, Herman Zoltán, Jobbágy Gyula, Kozma Gábor, Lippai Zoltán, Nagy István, Nagy Tibor, Pálmai István, Sima Ferenc, Tóth A TÜV Rheinland Holding küldetésében megfogalmazott „Egy jobb világot az emberért a technika segítségével” jelmondat célkitűzéseit a gyakorlatban az EMBER - a KÖRNYEZET - a TECHNIKA kapcsolatának harmonizálásával éri el, melyet a János, Zoltán György. Május 11- én repülővel indultak Bukarestbe, ahol találkozhattak a szlovák, a svéd, az orosz, a cseh, a spanyol, a francia, a német csapatok tagjaival, akikkel már ismerősként üdvözölték egymást. Innen másnap vitték a résztvevőket autóbuszokkal a futás startheháromszög alapú szimbólumuk is igyekszik kifejezni. A Technische Überwachungsverein (TÜV) - magyarul műszaki felügyeleti egyesülés megnevezés ugyan még „csak” hatvan éves, de a gőzkazánok biztonságtechnikai vizsgálatait már 1872-óta végzik a lyére, Konstancába. E megmozdulás eszmei mondanivalójáról, a sport világában játszott szerepéről Kozma Gábor számolt be. — Ez a futás olyan közös megmozdulás, amellyel nemcsak az atomerőművekben, hanem általában a nukleáris iparban (pl. kutatólaboratóriumokban, üzemanyag-feldolgozókban) dolgozók tesznek „hitvallást” az atomenergia békés felhasználása, biztonsága, környezetbarátsága mellett. (Folytatás a 2. oldalon.) Rajna-menti szakemberek. A tízéves születésnapját ünneplő TÜV Rheinland Közép- és Kelet-Európai Csoport minőségügyi konferenciája május 18-20 között került megrendezésre Siófokon a Hotel Ezüstpart szállodában. (Folytatás a 3. oldalon.) — Elkészült-e az új villamos energia rendszer, mikor fogadják el Magyarországon ennek a törvényi hátterét? B. I.: — Hazánkban még nem készült el ez a törvény, hiszen az Európai Unióban is viszonylag új dologról van szó. Jogilag hazánk csatlakozása után kell majd ezt törvénybe iktatni. A Gazdasági Minisztérium vezetésével már folyamatban van az előkészítő koncepció kidolgozása. Jelenleg várható, hogy a közeljövőben a kormány az alkalmazandó új modell fő elvi kérdéseiről döntést hoz. Ez alapján elindulhat a részletes törvényelőkészítés munkája. De vannak alacsonyabb rendű jogszabályok is, és a gyakorlati életben ezeket is figyelembe kell venni. A Gazdasági Minisztérium vezetőinek az a szándékuk, hogy a törvényjavaslat szövegezésével ez év végére elkészülnek. Ez lehetővé tenné azt, hogy a 2000. év végéig a Parlament is jóváhagyja, illetőleg hogy ezzel együtt elkészüljenek a részletes szabályok. Ez a jogszabályegyüttes az új reguláció kereteként egy átmeneti EU-tagságot megelőző kísérleti üzem keretében 2001. január 1-től léphet hatályba. — Milyen feladatokat kell megoldani az EU-csatlakozás időpontjáig a magyar villamos energia rendszerrel kapcsolatban? B. I.: — Magyarország EU- csatlakozása történelmi távlatban mindenképpen pozitív dolog, de átmenetileg negatív terhek és problémák is keletkeznek majd, amelyeket vállalni kell a jövő érdekében. A csatlakozás időpontja azonban egyelőre még bizonytalan. A Gazdasági Minisztérium azt a feladatot tűzte ki, hogy 2001. január 1-re álljon készen az új törvényi rendszer, ez pedig rendkívül feszes ütemű munkát jelent. A jelenlegi regulációs oldal is több ezer oldal, ezeket gyakorlatilag minden elemében újra kell fogalmazni. (Folytatás a 3. oldalon.) Felkészülés a minőség évszázadára TÜV minőségügyi konferencia Újra együtt egy „csikócsapat” Bemutatkozik a Reaktor Karbantartó Osztály A Woman in Nuclear 7. éves találkozója Profilírozott orosz üzemanyag kazetták Mielőtt belépnénk az RKO épületébe, az üveghaj tón egy nem szokványos tacepaó nagyon udvariasan figyelmezteti a belépni szándékozót, hogy az itt dolgozók „kiemelt gondossággal” ügyelnek az épület rendjére, és ezt a magatartást elvárják a vendégtől is. Látogatásom ideje alatt megtapasztalhattam, hogy ez a „kiemelt gondosság” nemcsak az épület rendjére vonatkozik, hanem az ott dolgozók munkájára is, melyet már-már megszállottságnak nevezhetünk. Ozsvárt D. Pétert 1996 őszén nevezték ki osztályvezetőnek, őt kértem meg, mutassa be az osztályukat. — Osztályunknak három fő egysége van, nevezetesen a Reaktor Karbantartó Üzem (RKÜ), a Készülék Karbantartó Üzem (KKÜ) és az 1998-ban alakult Havaria Csoport. A szeptembertől márciusig terjedő időszakban pedig a KKÁT-nak vagyunk a fő karbantartói. Az RKÜ fő feladata a reaktor karbantartása, illetve az ehhez kapcsolódó kiszolgáló karbantartó eszközök üzemeltetése és karbantartása. A KKÜ a primerköri főberendezések, a gőzfejlesztők, hidroakkumulátorok, térfogatkompenzátorok karbantartását végzi, az összes primerköri készülékek karbantartásával együtt. A Havaria Csoportnak különleges feladata van, mégpedig a primerköri tisztaság ellenőrzése és fenntartása. Az 1996-os 2-es blokki események irányították a figyelmet arra, hogy a primerkörben minden egyes berendezést fokozott ellenőrzésnek kell alávetni, különös tekintettel az idegen testekre. A Havaria Csoport programjának kidolgozása 96-ban kezdődött el, mely együtt járt egy intenzív technikai korszerűsítéssel is. Több száz millió forintot költöttünk kamerákra és műszerekre. Ennek eredményeként három olyan világszínvonalú berendezésünk van, melyekkel kevés erőmű rendelkezik. (Folytatás a 2. oldalon.) Az 1999. évi, a WIN megalakulása óta sorban már a 7. találkozót az USÁ-ban, Washington DC-ben tartották meg a WIN- esek, május 21-től 24-ig. A rendezvény úgymond kísérő eseménye volt a Nuclear Energy Institut (NEI) által az atomenergetikai iparág számára rendezett éves konferenciának, amelynek május 21-i reggeli plenáris ülésére meghívást kapott minden jelenlévő WIN- konferencia résztvevő. Ezen az ülésen az előadások összefoglalták a korábban elhangzottakat és számomra - és gondolom többiek számára is - nagyon érdekes és hasznos volt minden, amit hallottam aznap délelőtt. Láthattuk, hogy mi újság a világ legtöbb C02-t termelő országában az energiastratégia alakulásában, a nukleáris energia termelés helyzetében és a XXI. századi jövőképében. Igen hatásos volt, ahogy az Egyesület Államok szenátorai beszéltek az iparág összegyűlt szakemberei előtt az USA kormányának jövő századi energetikai terveiről a globális klímaváltozás fényében, az USA nukleáris hatóságánál elhatározott és most végbemenő változásairól, a „nukleáris villany” üzleti (pénzcsináló) renoméjáról. Megtudtuk, hogy az Adminisztráció (érts - az USA kormánya) fontos szerepet szán a nukleáris energiának a „Tiszta levegő” elnevezésű célkitűzés elérésében. Ez azt jelenti, hogy az USÁ-ban most már törvényi szinten szabályozzák az ország levegőjének minőségét (számszerű értékeket kell produkálni, amit hatóságilag ellenőriznek), és ezt nukleáris villany nélkül nem lehet elérni, tehát szükséges az iparágat támogatni minden tekintetben - a jelenlegi helyzet vonatkozásában (üzemeltetési engedélyek meghoszszabbítása és nukleáris hatóság változása összefüggés), hulladék témában (javul a kormány és a népesség hozzáállása a témához), pénzeszközök biztosítása a költségvetésből az iparág fejlesztéseire - új reaktorok és hulladékkezelési technológiák fejlesztése. (Folytatás a 3. oldalon.) Az orosz üzemanyaggyártó cég a felhasználó erőművek számára lényeges előnyöket kínáló fejlesztéseket végzett az elmúlt években. A kazettán belüli pozíciójuktól függően az üzemanyag pálcák dúsítását a gyártó úgy választotta meg - szaknyelven profilírozta -, hogy az a kazettán belüli teljesítmény-egyenlőtlenségeket csökkentette. Az átlagosan 3,82 % dúsítású új üzemanyag kazetták a paksi atomerőműben is lehetővé tehetnék a négy éves üzemanyag ciklusra történő átállást. Ennek előnye egyrészt az, hogy évente átlagosan csak 90 db friss kazetta utántöltés igény jelentkezne és ezzel egyidejűleg jelentősen csökkenthető az évente keletkező kiégett kazetták száma. Másrészt további lehetőséget ad ez a műszaki megoldás a reaktortartály fal sugárterhelés csökkentésére, ezáltal növelhetővé válik annak élettartama. Harmadrészt a biztonsági határértékek szempontjából kedvezőbb jellemzővel rendelkező zónákat tudnak tervezni fizikusaink. A jelentős gazdasági és biztonsági előnyök mellett, az üzemanyag ellátás biztonsága szempontjából még további előnyöket is jelent a profilírozott orosz kazetta piacra kerülése. Az áprilisi számunkban megjelent „Angol tesztkazetták” című cikkben jelzett, kifejlesztett új BNFL fűtőelemekről dr. Mikó Sándor nyilatkozott, most Hamvas Istvánt, a Reaktorfizikai Osztály vezetőjét kérdeztem a profilírozott orosz kazettákról. — Milyen szerepet tölt be a hazai nukleáris üzemanyagciklus fejlesztésének stratégiájában a profilírozott kazetták paksi bevezetése? — A fűtőelem diverzifikáció stratégiai célkitűzésével összhangban nem áll érdekünkben sem az orosz, sem az angol szállító monopolhelyzetének kialakulása. Célunk egy egészséges piaci versenyhelyzet létrehozása. Ezektől a beszerzési árakra vonatkozó kedvező feltételek kialakulását, tehát egy árversenyt várunk, de nagyon fontos elemnek tartjuk azt is, hogy a piacon egymással műszaki teljesítőképességben is versenyképes termékek legyenek. Azaz olyan versenyhelyzetre van szükség, amely jótékony hatással van a kialakuló beszerzési árakra és az üzemanyag minőségére. Ezt az elvárást fogalmazta meg a Paksi Atomerőmű Rt. igazgatósága, az Országos Atomenergia Hivatal Tudományos Tanácsa és az Országos Atomenergia Bizottság által is elfogadott stratégia a hazai üzemanyagciklusra vonatkozóan. (Folytatás a 2. oldalon.) t