Atomerőmű, 1999 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1999-02-01 / 2. szám
1999.február ATOMERŐMŰ 7. oldal Tolna megye legjobb sportolói 1998. A Tolnai Népújság és a POP TV áltál az elmúlt decemberben meghirdetett, a korábbi évek során hagyománnyá vált Tolna megyei, 1998. év sportolója választás óriási paksi sikereket hozott. Az újságolvasók által leadott több mint ezeregyszáz kitöltött és beküldött szavazólap alapján a legnépszerűbb sportvezetőkből, edzőkből és szakújságírókból felállított tizenkét fős szakmai zsűri döntése alapján a legeredményesebb női, férfi és csapatsport kategóriában hirdettek eredményt január 25-én este, a Szekszárdi Városi Televízió stúdiójában. Szekszárdon élőben, a megyei települések kábeltelevíziós hálózatain pedig felvételről kísérhették figyelemmel a sportszeretők a méltán ünnepélyes eseményt. Tolna Megye Közgyűlésének alelnöke, Tímár László megnyitó beszédében elégedetten tekintett vissza a paksi, tolnai, szekszárdi és bonyhádi sportegyesületekben versenyző fiatalok hazai és nemzetközi porondokon elért sikereire. A Tolnai Népújság december végén egész oldalon összefoglalta az 1998. évben kiemelkedő megyei eredményeket, így az olvasók és a szakemberek is a bőség zavarával küszködtek, mikor is dönteniük kellett a tízes rangsorról. Az olvasóktól legtöbb szavazatot női kategóriában az Anonym SE Bonyhád triatlon és duatlon sportágakban is junior országos bajnoka, Gergelics Natália kapta. A férfi kategóriában legnépszerűbb Németh Máté, az érettségi előtt álló szekszárdi középiskolás atléta, aki az elmúlt évben a középiskolás világbajnokságon 1500 méteres akadályfutásban szerzett aranyérmet. A csapatsport-versenyben legtöbb szavazatot kapott Szakály Viktor - Jámbor Attila maratoni távon világbajnokságot nyert tolnai kajak kettős közül Szakály Viktor félig paksinak tekinthető, ugyanis a rendkívül szerény és szimpatikus sportember az Atomerőműben dolgozik. (Újságunk decemberi számának névjegy rovatában volt szerencsénk őt bemutatni.) Az 1977 óta minden évben értékelt és rangsorolt sporteredmények történetében először fordult elő, hogy a szakmai zsűri döntése alapján a női és férfi kategória első helyezettje azonos sportág, és egyesület képviselője lett. 1998. év legjobb női sportolója Till Barbara, legjobb férfi sportolója Kovács Antal, az Atomerőmű SE cselgáncsozói. Mindkettőjük edzője Hangyási László. A szakmai zsűri, egyetértve a közönség értékítéletével, a csapat kategóriában Barina József tanítványai Szakály Viktor - Jámbor Attila, a Tolnatext KKSC kajak kettős számára ítélte a díszes kupát. Az Atomerőmű SE nemzetközi versenyein kitűnően szereplő kajak-kenus fiataljai közül Siebel Lajos kajakos (edzője: Makrai Csaba) második, Kozmann György kenus (edzője: Szilenka László) értékes negyedik helyezést ért el. A csapatversenyben az’ összevetés ezüstérmese a Saporta-kupában is helytállt - Rezák László edző legénysége - az ASE NB I-es férfi kosárlabda csapata lett. A legjobb Tolna megyei sportolók között tartják számon még a szakemberek Till Regina cselgáncsozót, Ács Péter sakkozót, Gulyás Róbert kosárlabdázót, Viktor Endre és Fehér Imre kenusokat, akik az elmúlt évben elért eredményeikkel erősítették az éppen húsz éves Atomerőmű Sportegyesület hírnevét. Gratulálva az ASE versenyzőinek, 1999-re is hasonlóan szép eredményeket kívánunk a sportot kedvelő paksi közönség névében! Névjegy A Tolna megyei Év Sportolója választások huszonegy éves történetében egy paksi fiatalember új csúcsot állított fel. hiszen előtte hasonló eredményességgel egy etlen sportoló sem büszkélkedhet. Kovács Antal cselgáncsozót az ATOMERŐMŰ SE olimpiai és világbajnokát, 1992, 1993 és 1996 után immár negyedszer, az 1998-ban elért eredményei alapján választották. Tolna megye legjobb férfi sportolójának. Népszerű nevén „Atom Anti” elmúlt évben a Főiskolás Országos Bajnokság után a Főiskolás Világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára integetett. A felnőtt magyar országos bajnoki cím birtokosaiként válogatottunk Csapat Európa Bajnoki küzdelmein sem talált legyőzőre. Elmúlt évben az olimpiai felkészülés jegyében a nemzetközi versenyeken értékes győzelmekkel készült az ausztráliai Sidney-ben 2000-ben megrendezésre kerülő olimpiára. Alábbiakban - az élsportoló rövid válaszain keresztül - szeretnénk bemutatni Antit — Foglalkozása: Sportoló és egyetemi hallgató (Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetem). — Egyesülete: Atomerőmű Sportegyesület, Paks. — Jelentős eredményei: Olimpiai aranyérem (1992) es V. helyezés (1996), ^1,,,Világbajnoki aranyérem, junior VB ezüstérem, ..j Európa-bajnoki bronzérmek és Egyetemi VB arany és bronzérem. — Kitüntetései: Köztársasági Középkereszt (Lovagkereszt), „Paks Díszpolgára”, „Mérnökök a békéért” kitüntetés (1992) — Mit szeret jobban, az egyéni vagy csapatversenyt?. Az egyénit, de mindkettőt szeretem. Nagyon jó érzés küzdeni a csapatért, de egyben nagyobb a felelősség is. — Sportágában mi a legvonzóbb? Elsősorban a küzdelem és a taktika kigondolása. Sokat kell azon gondolkodni, mit lehet bevetni a versenyeken az ellenfelekkel szemben, fontos előre kitalálni az eredményes taktikát. — Mi a legnehezebb a versenyzésben és a felkészülésben? A sok távoliét, idegen ételek és idegen ágy. Tavaly öszszesen tíz hetet voltam edzőtáborban. Szeretek Pakson, a saját környezetemben készülni a versenyekre, itthon eredményesebb munkát tudok végezni. — Hogyan tűri a sikereket? Jól. Úgy érzem, nem nagyon változtattak meg az elért sikereim. „Nem szalad el velem a ló.” Korábban is és jelenleg is barátaim segítségével kontroll alatt vagyok, kölcsönösen segítjük egymást a felkészüléseken. — Hogyan tűri a kudarcokat? Nem túl jó a kudarctűrő képességem, igyekszem ezt fejleszteni. — Legnagyobb sikerének tartja: Az 1992-es olimpián megszerzett aranyérmet. — Legnagyobb kudarcának tartja Az 1995-ös évem volt a mélypont. — Kedvenc időtöltése a versenysporton kívül Barátnő, zene, kirándulás, barátok és a sport. — Segítői Rendkívül sokat köszönhet edzőjének, Hangyási Lászlónak, a családi háttérnek, barátnőjének, barátainak és a sportegyesületének. — Hogyan tovább? Legfőbb célom a sikeres olimpiai szereplés Sidneyben, és a diploma megszerzése az egyetemen. Névjegy Keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy olimpiai tehetséggondozó programban vehetnek részt. A nemzetközi szintű eredményeket elérő paksi judosok közül Hangyási László egyik ifjú tanítványára felfigyelt az országos sportvezetés, így a „Sidney 2000” olimpiai tehetséggondozó program résztvevője már két éve Till Barbara. Az alábbiakban szeretnénk bemutatni az Atomerőmű SE Cselgáncs Szakosztály reménységét, többszörös országos bajnokát, junior EB és VB bronzérmes judosát. Foglalkozása: - Tanuló, a külkereskedelmi főiskola nemzetközi kommunikációs szakának első éves hallgatója. Jelentős eredményei: - Junior Európa- és Világbajnoki harmadik, felnőtt Európa bajnoki hetedik helyezések és kétszeres felnőtt országos bajnoki cím. Kitüntetései: - 1997-ben és 1998-ban elért eredményei alapján kétszer Tolna megye legjobb női sportolója és két alkalommal elnyerte a „Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója” címet. — Mit szeret jobban, az egyéni vagy csapatversenyt? - kérdeztem. — A cselgáncs elsősorban egyéni sport, ritkán veszünk részt csapatversenyeken, de ott is csak két ember áll egymással szemben a szőnyegen. A kemény küzdelmekben saját magamra vagyok utalva, így csak a felkészültségemben, technikai tudásomban és erőnlétemben bízhatok. — Mit tart a sportágában a legvonzóbbnak? — Nagyon jó érzés ippont dobni. Az ippon olyan tíz pontot érő dobás, amely egyben a mérkőzés végét, a győzelmet is jelenti. A legnagyobb öröm a küzdelem során, mikor látom, hogy az ellenfelem tehetetlenül esik két vállra a szőnyegen. — Mi a legnehezebb a versenyekben és a felkészülésben? — A felkészülés rendkívül összetett feladat: egyszerre kell fejlesztenem a technikai tudásomat, erőnlétemet, állóképességemet és ugyanakkor tartanom kell a versenysúlyomat is. A versenyeken nemcsak a fizikai felkészültség dönt, nagyon fontos, hogy pszichésen is a küzdelemre tudjak koncentrálni, ugyanis ebben a sportágban egy másodperc kihagyás is végzetes lehet. — Hogyan tűri a sikereket? — Boldogsággal tölt el, h^ beérik a sok munkának, az erőfeszítésnek, a lemondásoknak gyümölcse, amelyet a versenysport követel. — Hogyan tűri a kudarcokat? — Az első pillanatban nagyon letör, elszomorít. Utána azonban új erőt ad, s arra ösztönöz, hogy hibáimat kijavítsam és még többet, még keményebben végezzem az edzéseket. — Legnagyobb kudarcának tartja ? — 1995. novemberében a Junior Európa-bajnokságon térdszalag-sérülést szenvedtem, így sajnos nem vehettem részt az olimpiai felkészülésben és a válogató versenyeken sem. — Legnagyobb sikere? — A műtétem után néhány hónappal újból elkezdtem az edzéseket, és 1996 őszén sikerült részt vennem a junior EB- n' és VB-n, ahol egy-egy bronzérmet gyűjtöttem be. — Kedvenc időtöltése a versenysporton kívül? A versenysport és a főiskolai tanulmányai mellett kevés szabadideje marad, amit legszívesebben barátja és családja társaságában tölt. — Segítői? — Sortpályafutását Keszthelyi Lászlónál kezdte, jelenleg Hangyási László irányítja a felkészüléseit. Rendkívül fontos számára a biztos családi háttér, sokat köszönhet szüleinek, testvérének Reginának, aki egyben edzőpartnere is, valamint barátjának Fehér Imrének, aki mint élsportoló segít az edzéstervének megvalósítását. — Hogyan tovább? - kérdeztem befejezésül. — Célom a Sidney Olimpián való részvétel, addig azonban kemény munka vár rám. Nemzetközi „A” kategóriás versenyeken kell bizonyítani. Az itt elért eredmények alapján juthatok ki a világbajnokságra, mely az első válogató verseny az olimpiára. A versenysport mellett fontosak számomra a főiskolai tanulmányaim is. (Az oldalt összeállított Sipos László.)