Atomerőmű, 1998 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1998-09-01 / 9. szám
4. oldal Atomerőmű 1998. szeptember A TEIT-ről Pusztahencsén Pusztahencse légvonalban mintegy nyolc kilométerre van a paksi atomerőműtől, a dombtetőről szinte belátni az erőmű udvarába... Pusztahencsén szívesen lemondanának a TEIT pénzekről, e nélkül is megélne a falu. A tényt azonban, hogy egy atomerőmű szomszédságában élnek, Pusztahencsén is tudomásul veszik. A TEIT pénzeket mintegy „veszélyességi pótléknak” tekintik - mondja Hahn János Pusztahencse polgármestere. . Pusztahencse Pakstól tizenkettő, Nagydorogtól hat kilométerre van, naponta 26 buszjárat köti össze Pakssal, illetve Nagydoroggal, a legközelebbi vasútállomás szintén Pakson, illetve Nagydorogon található. Pusztahencse történetét a XVI. századig visszamenőleg lehet követni, a Templomdombon a török időkből származó templommaradványokat, temetőt, sírokat találtak. A településen a Bartall, Geisz és a Szombathelyi földbirtokos családok osztozkodtak, a századforduló tájékán a Szombathelyi, '922- ben a Bartall család birtokát felparcellázták. A településnek több gazdája is volt, korábban közigazgatásilag Faddhoz, '928-tól '49-ig pedig Györkönyhöz tartozott. Az első világháborút követően a Hencse és Bagóhegy nevű településeket Pusztahencse néven egyesítették. A lakosság megélhetését a Széchenyi, Benyovszky, Perczel féle uradalmak biztosították, '45 után a földosztás keretében a zsellérekből kisgazdák lettek, 8-12 hold földterületeket osztottak ki közöttük. A község lélekszáma a '60-as években érte el az 1500 főt, az erőszakos szövetkezetesítés hatására azonban sokan elvándoroltak. Pusztahencse '49-ben vált önálló településsé, '71-ben azonban Nagydoroghoz csatolták, megszüntették az önálló iskolát, a megmaradót is csak alsó tagozatos iskolaként működtették. A lakosság élni akarását jelzi, hogy '85-ben helyi elöljáróságot hoztak létre, '90-ben pedig helyi népszavazás döntött arról, hogy a település önálló legyen, saját polgármesteri hivatallal. A '85-ös évben 900 főt számoltak össze, azóta ha lassan is, de emelkedett a lakosság száma, a fiatalabbak aránya mintegy 50 százalék. Pusztahencse döntően mezőgazdasági település, majd mindenki földműveléssel foglalkozik, melynek nagyságrendje az 1-2 holdtól 100 holdig terjed. Vannak egyéni vállalkozók is, akik szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet folytatnak. Helyben a Komplex Farm kft., a Milkmen Mezgőazdasági kft., a Fáner Kft. ad munkát, Hahn János polgármester többen Pakson, az atomerőműben, illetve felszámolásáig a Paksi Konzervgyárban vállaltak munkát. A munkanélküliség aránya mintegy 10 százalékos. Az önkormányzat '98 évi költségvetése 73,667 millió forint, a forráshiány 8 millió forintot tesz ki. A működtetésre 57,867 milliót, munkanélküliek támogatására 938 ezer forintot fordítanak. Pályázat révén 4,9 millió, a TEIT révén 8 millió forinthoz jutott az önkormányzat, fejlesztésre 15,8 millió forintot tud fordítani az önkormányzat - mondja Hahn János, polgármester. Összességében jótékony gazdasági hatással van a településre az erőmű, munkát ad a lakosság egy részének, az erőmű alkalmazottai közül többen vásároltak lakóházat, hétvégi házat Pusztahencsén. Pusztahencsén mindezek ellenére szívesen lemondanának a TEIT pénzekről, e nélkül is megélne a falu, a költségvetést kipótolnák mással. A TEIT révén kapott támogatást mintegy „veszélyességi pótléknak” tudják be. M.M. Könyvaj ánló Síp os László rovata Kockázat és biztonság A Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatásával az Akadémiai Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent Vajda György: Kockázat és biztonság című könyve, melyet a PA Rt. Műszaki Könyvtárból kölcsönözhetünk ki. Dr. Vajda György akadémikus, c. államtitkár, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója bevezető gondolataiban Karinthy Frigyes fanyar aforizmáját idézte: ,Az élet veszélyes foglalkozás, sokan már bele is haltak”, majd hozzáfűzi: „előbb-utóbb mindannyian, de jó lenne minél később” - s így is értelmezhetjük a biztonságtudomány lényegét. A szerző figyelmeztet, hogy „az ördög azonban a részletekben leledzik; nem könnyű belátni, hogy veszélytelen élet nem létezik és még nehezebb megítélni, mi szolgálja valóban biztonságunk növekedését”. A könyv az energia ellátással együtt járó kockázatok reális megítéléséhez kíván hátteret nyújtani az érdeklődő olvasónak. A technika veszélyes hatásait áttekinti a valós és vélt veszélyeket különválasztva, értelmezve. A társadalmi kockázat nagyságának felmérésénél az egészségi ártalmakon túlmenően a természeti, gazdasági és társadalmi következményeket is taglalja. Érzékelteti a társadalom védekezési lehetőségeit, különös tekintettel az energetika speciális kérdéseire, illetve a döntések meghozatalában a társadalom szerepvállalásának fontosságára. A létesítmények elszigetelt vizsgálata helyett a társadalmi szükségletek kielégítését biztosító változatok összehasonlítását tartja célravezetőnek. A reális kép kialakításához számításba veszi mindazokat a tevékenységeket és kölcsönhatásokat, amelyek a megoldást szolgáló teljes vertikun létesítéséhez szükségesek. Vizsgálja a villamosenergia ellátás kockázatát szén-, lignit-, szénhidrogén és nukleáris energiabázison. A vizsgált változatok környezeti kárait összehasonlítva kitér az erőforrások igénybevételére, a meteorológiai hatásokra, az élővilág károsodására, az anyagi és egyéb károkra. A nem anyagi károk között tárgyalja az energetika befolyását a foglalkoztatásra, regionális fejlesztésre, a közhangulat alakulására és a média szerepére. Átgondolásra alkalmas a szerző alábbi megállapítása: „Az energetikában dolgozó szakemberek hosszú időn keresztül megszokták a hierarchikus döntési mechanizmust, amibe csak az „illetékesek” szóltak bele, a kívülállók pedig „elszenvedték” azt. A lakosság jó része kiszolgáltatottnak érezve magát bizalmatlanul figyeli a különféle lobbik törekvéseit, félve az egészségét és életkörülményeit veszélyeztető következményektől. Biztonságunk növelése mindannyiunk érdeke - az energetikusoké is. Erre nemcsak a társadalmi nyomás, a piaci verseny, a szakmai felelősségtudat és a szigorodó előírások késztetik őket, hanem önös érdekük is, hiszen családjukkal együtt ők is a következményeknek kitett állampolgárok.” Mi lehet ezek után a megoldás? A szerző nem gondolja, hogy biztos recepteket tud adni e bonyolult problémakör kezelésére, de munkája, reméljük elősegíti a kölcsönös megértést és az együttműködési készséget. Az energetikában ezekre mindenképpen szükség van, mert fejlesztése nélkül nem működik a gazdaság és nincs civilizált élet. ,Mindnyájunk érdeke, hogy megtanuljuk oldani a vitákat és konfliktusokat. Jogilag is rendezni kell a társadalmi véleménynyilvánítás módját és a közigazgatásnak ki kell alakítani erre a célszerű eljárásrendet. A szakembereknek meg kell tanulni az őszinte, nyűt és közérthető problémafeltárást és információszolgáltatást. Nem az a feladatunk, hogy a lakosságot megnyerjék egy kockázat elfogadására, hanem hogy vele együtt keressék a markáns többség számára megnyugtató megoldást. A kibontakozásnak feltétele olyan közhangulat és politikai légkör is, amelyben az ellentétes nézeteket vallók készek megismerni és mérlegelni egymás véleményét. Hogy meg is értsék egymást, ahhoz közös nyelvre van szükség a fogalmak és folyamatok egységes értelmezésével, ennek hiánya sok félreértés forrása.” - érvel a szerző. Remélem, sokan elolvassák az ajánlott könyvet és kialakul a párbeszédhez nélkülözhetetlen közös nyelv. Távközlési konferencia Szegeden a „Versenyben az idővel és a kihívásokkal” gondolatok jegyében rendezte a Magyar Elektronikai és Informatikai Szövetség VI. távközlési konferenciáját. Jelenleg a magyar távközlés, az informatika és a médiatechnika kiteíebélyesedő, egymást is átfedő versenypiacának vagyunk tanúi. Az augusztus 26-28. közötti rendezvény igyekezett segítséget nyújtani a szakembereknek és döntéshozóknak az új és megújításra szoruló törvények (Hírközlési, Informatikai, Kábeltelevízió), valamint a jelenleg joghatályos rendeletek, szabályok megismerésében és a még szükségesek kialakításában. Gyorsuló világunkban a korábban „lemerevített” szabályok most gúzsba kötik a gyártókat és a szolgáltatókat is. A jelen és a jövő a „konszenzusos” szabályozásban van, ahol a hatóság partnerként fogadja el a szabályok alkotásában a piaci résztvevőket, ahogyan a szabványok megszületése is közös munka eredménye lehet. A liberalizált piacok egyértelmű haszonélvezője a jövőben a szolgáltatások igénylője lesz. A távközlés, az informatika és a médiaelektronika konvergenciája már Magyarországon is megfigyelhető. Ennek a folyamatnak az eredményeit a távmunkát alkalmazók már most is használhatják. Ilyen és ehhez hasonló témák tucatját tárgyalták meg a szakemberek. Rendkívül hasznos volt mind a két Kerekasztal-beszélgetés az alábbi témákban: 1. / A GSM/DCS/1800 rendszerű közcélú mobil rádiótelefon szolgáltatás nyújtására kiírandó pályázat és a lehallgatás. 2. / A kábeltelevíziós szabályozás, törvény-előkészítés, a műsorkészítés és az előfizetőhöz jutás dilemmái. Bővebb információval Basa István, a MEISZ főtitkára a (1) 311-6271 telefonszámon és (1) 331-6320 telefaxon tud szolgálni. Üzemi tanács választás 1998. Kérdőjelek az ÜT-választás előtt Mi lesz a tétje a novemberi ÜT-választásnak? Megtartják-e egyáltalán? Lehetséges-e az együttműködés a szakszervezetek között az ÜT-választás kapcsán? Lehetne még sorolni a kérdéseket, de úgy gondolom, hogy e kérdések jelenleg a legfontosabbak, illetve legizgalmasabbak. Kezdjük a válaszokat a talán legegyszerűbbel. Meg lesz-e tartva az ÜT- választás? Válaszom az, hogy a politikai realitásokat figyelembe véve igen. Persze a politikában mindig van bizonytalanság, de jelenleg érvényes törvény írja elő november 16 és 27 közé az ÜT- választások megtartását. A törvényhozásnak az ősz folyamán sokkal fontosabb dolga lesz, minthogy e törvényt megváltoztassa. Ennek megfelelően készülünk a választásokra. A választási bizottságot a választás napjától számítottan 8 héttel korábban fel kell állítani, ami szeptember 20-át jelenti. E testület létrehozása a jelenlegi Üzemi Tanács feladata, amely meg is tette a szükséges intézkedéseket. Mi lesz a tétje? Erre kérdésre még mindig nem lehet teljes értékű választ adni, mert itt még vannak kérdőjelek. Ami biztos. A legfontosabb cél egy ütőképes Üzemi Tanács létrehozása. Ezt sokszor, sokan elfelejtik (mi eddig mindkét alkalommal ezt tekintettük fő célnak) és hajlamosak a szakszervezetek közötti presztízsharc színterévé tenni az ÜT-választást. Ennek persze van alapja, mert ettől függ, hogy melyik szakszervezet köthet kollektív szerződést. Ezzel már el is értünk egy újabb célhoz. Most is tét a KSZ kötési jogosultság. Ez számunkra is fontos, de nem annyira, mint másoknak. A mi esetünkben soha egy pillanatra nem volt kérdéses, hogy a KSZ kötésre jogosultak vagyunk-e, vagy sem. Persze nekünk sem mindegy, hogy kikkel kell együttműködnünk a KSZ kötés során. Továbbra is vallom, hogy a kevesebb néha több lenne, de ezen változtatni nincs módom, így alkalmazkodom a helyzethez. Továbbra is tét az ágazati reprezentativitás, ami szintén KSZ kötési jogot jelent, de ebben az esetben ágazati szintűt. Büszkék lehetünk rá, hogy a villamosenergia-ipar a VDSZSZ-nek köszönhetően azon ritka ágazatok közé tartozik, ahol van ágazati KSZ, sőt az a munkaügyi miniszter által ki van terjesztve, ami azt jelenti, hogy hasonló értékű mint a Munka Törvénykönyv. Ez tét most is, de arról még nincs egyezség, hogy a szavazatokat hogyan kell összegezni. Legnagyobb kérdőjel az Érdekegyeztető Tanácsban történő részvétel körül van. Valószínűleg ez nem lesz az ÜT-választások tétje. A magam részéről nem is tartom helyesnek, ha ezt is a tétek közé emelik. Megítélésem szerint azt kell elérni, hogy a szakszervezetek taglétszáma korrekt módon megállapítható legyen (titkos tagság, fizet-nem fizet!!!), ha ez megoldható - márpedig megoldható, lásd a PADOSZ példáját - akkor a taglétszám alapján eldönthető, hogy kinek - melyik szakszervezeti konföderációnak - van helye az Érdekegyeztető Tanácsban. Elérkeztünk a legnehezebb kérdéshez. Lehet-e együttműködés a szakszervezetek között? A válasz lehet egyszerű is, mégpedig az, hogy igen. Hogy mégsem így válaszolok, annak oka van. Mégpedig. Mint mondtam, a választásoknak több tétje van, de a legfontosabbról nem szóltam. A választással együtt járó felelősségről. Márpedig ez az, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A PADOSZ-nak elsőrendű feladata, hogy a munkavállalók számára hatékony érdekvédelmet biztosítson. A jelenlegi struktúrában ezt csak úgy lehet megvalósítani, hogy az érdekvédelem minden pólusán meghatározó erővel ott kell lenni, mert bármelyik lábát ütöm ki az „érdekvédelem” székének, az billegni kezd és könnyen felborulhat. Mindezek ellenére vallom és a PADOSZ ennek mindig tanújelét is adta, hogy fontos az együttműködés. Mindezekből az következik, hogy a PADOSZ nincs megegyezési kényszerben, de ha a többi szakszervezet részéről olyan tartalmi egyezségi ajánlat érkezik, amely nem rontja, hanem esetleg még erősíti is a programunk megvalósításának esélyeit, akkor természetesen lesz megegyezés. Ellenkező esetben nem, mivel a célkitűzéseinket meg akarjuk valósítani. Amennyiben ez találkozik a munkavállalók akaratával - már miért ne találkozna, hiszen a tőlük érkező felvetésekből született -, akkor a megvalósítás felelősségét is vállalni kell. Itt nem lehet egymásra várni, egymásra mutogatni, itt határozottan előre kell menni. Az érdemi tárgyalások megkezdésére ezen írás megjelenésével egy időben kerül sor. Az eredményről más csatornán rövid úton értesül minden kedves kollégánk. Az ÜT-választás kapcsán arról is szót kell ejtenem, hogy nem csak a PA Rt-én belül lesz ÜT- választás, hanem a területen működő Kft-knél is. Ezek közül hétben érdekelt a PADOSZ. Itt is azonosak a céljaink. E célokról a következő számban. Kiss Mihály PADOSZ-elnök
