Atomerőmű, 1998 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1998-04-01 / 4. szám
6. oldal Atomerőmű 1998. április Gyermekeink Látogatóban a Kozma családnál Papírmetszet az atomerőműről Bizonyára sokaknak ismerősen cseng Kozrpa Gábor neve. Kollégánk külkereskedelmi csoportvezető, de ismerhetjük őt hobbijáról is: a Paksi Amatőr Futó Fiatalok Egyesület egyik alapító, ma is aktív, lelkes tagja. Reggelente gyakran előfordul, hogy munkába menet egy buszra szádunk fel. Rövid beszélgetéseink mindig két téma körül forognak: a futás és a gyerekek. Az előbbivel már többször is foglalkoztunk (e lapszámunkban is), most a gyerekeket kértem interjúra, s arról beszélgettünk velük, mivel foglalkoznak a tanulás mellett, milyen hobbijuk van, mi az, ami szabadidejükben leköti őket. Őket mutatjuk most be olvasóinknak. Aki már készített interjút gyerekekkel, azt tudja, hogy nem könnyű feladat. Ők még nem beszélnek mellé, a fölösleges kacsakringók kimaradnak mondanivalójukból. Csak a lényeget hallhatjuk tőlük. De a gyermeki gondolkodás tisztasága, őszintesége mindig megéri a fáradságot. Tamás a fiatalabb, májusban lesz kilenc éves. Fia ránézünk, az az érzésünk támad, hogy óriási kék szemeivel az egész világot egyszerre akarja magába zárni. Szeret tanulni, főleg a matematika a kedvence. Legkedvesebb elfoglaltsága a sport. Erről faggattam. — Melyik sportágakat kedveled legjobban? — Legjobban a futást, a vívást és az úszást. Ezeket úgy ahogy csinálom is. — Melyikkel foglalkozol rendszeresen? — A vívást rendszeresen edzésen gyakorolom, a futást azt ahogy ráérek, az úszás pedig szerdai napokon beletartozik a vívóedzésbe. — Melyik úszásnemet szereted legjobban? — Gyakorlom a mellúszást, a hátúszást és a gyorsúszást. A pillangó úgy gondolom, hogy profiknak való. — Kinek a tanácsára kezdtél el vívni? — Anyának volt egy tanítványa, aki elkezdett járni vívásra, és azt mondta, hogy egyszer majd nekem is ki kellene ezt próbálni, mert úgy hirdették meg, hogy tíz év alattiakat keres a sportegyesület. Már első osztályban is tudtam volna járni, de még túl kicsi voltam hozzá, ezért második osztályban kezdtem el járogatni. — Veszélyes sport a vívás? — Nem veszélyes, mert a fegyver nem hegyes, hanem le van tompítva a vége, és olyan védőfelszerelés is tartozik hozzá, hogy meg kell védenie a sportolót. — Beszéltél arról is, hogy futni is szeretsz. Ehhez hozzájárult a szüleid futóklubos tevékenysége is? — Igen, ez így van. És azóta futok velük, mióta igazán kedvem is volt hozzá. — Kitartó futó vagy? — Azt mondom végül is, hogy igen. A versenyekre, amikre elmegyünk, előtte mindig megpróbálok edzeni, és szívesen indulok el. Most éppen egy paksi mezei futóversenyre készülök. — Speciális cipő szükséges egy ilyen hosszú távú városi futáshoz? —• Igen, és nem mindegy, hogy melyik versenyre mit veszünk a lábunkra. Egy ilyen futásra is léteznek spéci cipők, hiszen nem mindegy, hogy bakancsban futok, vagy klasszikus futócipőben. — Volt-e már valamilyen sportsikered? — Sportsikerem? Egyelőre még nem volt olyan nagy. Bár tavaly a tatai mini Maratoni lefutottam, ez 14 kilométer volt. És idén februárban a városi úszóversenyen gyorsúszásban második helyezést értem el a harmadik osztályosok között. — Milyen hobbid van a sport mellett? — Bélyegeket gyűjtök, és kosaras kártyákat. — Szereted a kosárlabdát is? — Igen. Az NBA érdekel jobban, nem a magyar bajnokság. Legjobban John Stockton játékát szeretem - jelenti ki teljesen magától értetődően, majd büszkén mutatja meg gyönyörű gyűjteményét, mely szép dossziéban van elrendezve. Itt abba is hagytam Tamás faggatását, mert a nagyobbik fiú már nagyon izgult. Végül is élete első interjújára készült. Gábor 10 éves, már „koránál” fogva is - és egyébként is ő a nagyobb testvér... - „indokolt” az a fajta komolyság, amivel leül mellém beszélgetni. Pálné Hanuszka Gyöngyi, a rajztanáméni súgta egyszer a fülembe, hogy: olyan jó ez a gyerek, néha szeretném, ha egy kicsit rosszalkodna... — Ifjú korod ellenére már számos rajzversenyen vettél részt, és jelentős sikereket értél el. Mikor kezdtél el rajzolni? — Öt éves korom körül. Arra nem nagyon emlékszem már, hogy akkor miket rajzoltam, de a színes rajzokat szerettem. Aztán elkezdődött az iskola és a szüleim, valamint Gyöngyi néni figyelték a pályázatokat és szóltak, hogy melyiken érdemes elindulni. Több pályázaton is értem el helyezést, az egyik egy atomerőműves témájú, aztán két OTP-s következett, majd egy Föld napja alkalmából meghirdetett környezetvédelmi. Az „Együtt a parlagfű ellen” alapítvány rajzpályázatán is elindultam, valamint a „Jövő iskolája” című versenyen is, és most a legutóbbi a Paks városi tűzoltóság rajzpályázata volt. — Mennyi ideig dolgozol egy ilyen rajzon? — Általában egy hétig. — Fia észrevesztek egy pályázati kiírást, mindegyiken elindulsz, vagy választasz kedvenc témát? — Nem mindegyiken indulok el, mert számomra az épületek a legérdekesebbek, ezeket szeretem a legjobban rajzolni. Vannak kedvpnc építészeim is, az egyik Antoni Gaudi, aki katalán építész volt, a másik pedig egy osztrák építész, Flundertwasser, és még Makovecz Imre is érdekel. — Ez utóbbi a rajzaidról is látható, hiszen amikor Paksot rajzolod, a Szentlélek templom mindig szerepel rajta. A másik állandó szereplő Paks legjelentősebb ipari létesítménye. — Igen, az atomerőmű. Érdekes a dupla kémény, mögötte a zöldre festett épülettel. Jó, hogy nem szürkére festették, mert akkor olyan sivár lenne, mint a beton. — Úgy tudom, a szüleid is támogatnak abban, hogy el-Gyöngyinéni jussál néhány olyan helyre, ahol számodra érdekes építészeti alkotásokat láthatsz. — Igen, tavaly nyáron Spanyolországban nyaraltunk, akkor ismertem meg Gaudi építészetét, és akkor utaztunk el Barcelonába, ahol híres épületei találhatók. Legjobban a La Sagrada Família tetszett. Nem régen pedig Bécsben jártunk, ahol Hundertwasser épületeit néztük meg. A szobám falán is látható egy érdekes fotó. Hundertwasser ugyanis nemcsak építész, hanem vannak festményei is. Bécs belső részében áll egy hulladékfeldolgozó üzem (fűtésre hasznosítják a keletkezett hőenergiát - a szerk.), és egy híres épület, aminek a falát ez a művész festette meg. Ez utóbbinak az alsó szintjén egy galériát rendeztek be a művész munkáiból, oda szerencsére be tudtunk menni és emlékeket vásárolni. Ezek láthatók most bekeretezve a falamon. — Melyik a legkedvesebb közülük? — A legjobban azt a rajzomat szeretem, amelyiket az Elektrolux pályázatára készítettem és a címe „A jövő háztartása” volt. Ezt azért szeretem, mert egy olyan épület van rajta, amit én terveztem meg kívülről és belülről is. — Amikor megmutattad a rajzaidat, láttam egy olyan tervet, amiben egy várost tervezel? — Már nagyon régóta rajzolom ezt, az ötlet még tavaly előttről jött, amikor a Feketeerdőben nyaraltunk és nagyon megtetszett a környék. Én pedig úgy gondoltam, hogy tervezek oda egy várost a Duna partra. Azóta csinálom... — Legutóbb a tűzoltóság rajzpályázatán értél el második helyezést. Most készülsz-e valami újdonságra? — A tűzoltóságra beadott rajzomat továbbküldik az országos pályázatra, de már most is készítek egy Paks térképet, amire belerajzoltam a nevezetességeket is. Ezt az ÖKO munkacsoport rajzpályázatára készítem. Ezen kívül szintén egy környezetvédelmi témájú rajzpályázatra is készülök a Föld napja alkalmából. Ezen a pályázaton már tavaly nyertem. —- A rajzoláson kívül jut-e még másra is időd? — Van két teknősbékánk, őket az egész család ápolja, gondozza. A hobbim a bélyeggyűjtés. Elég sokat összegyűjtöttem már, az albumomban van egy oldal, ahol a magyar koronázási ékszerekről megjelent bélyegsorozat látható, valamint a Honfoglalásról, régészeti feltárásokról és az Aranybulláról egy blokk. Ezek tetszenek legjobban. — Szereted a történelmet? Melyik a kedvenc tantárgyad? — Igen szeretem a történelmet. Egyelőre a környezetismeret a kedvencem, de ha majd felső tagozatban külön lesz földrajz és biológia, akkor azt hiszem, a földrajz foglalja el a környezetismeret helyét. Gábor, Tamás! Sok sikert mindehhez! (c.m.) Gábor és Tamás A tűzoltó rajzversenyen díjazott mű Futás az atomenergiáért: Bécs és Budapest között 1996-ban hívta életre a The European NucWorker a nukleáris iparban dolgozók és a hozzájuk szimpatizánsként csatlakozók körében azt a demonstrációs futást, amelyet idén harmadik alkalommal rendeznek meg május 21-22- 23-án. Ennek a futásnak a célja egyfajta hitvallás a sporton keresztül. Ez a megnyilatkozás arról szól, hogy az atomenergia békés, tiszta, környezetbarát és alkalmazását biztonságosan oldják meg a szakemberek. E mellett szavaznak, állnak ki a futáson résztvevők. A The European NucWorker egy esztendő alatt kinőtte magát, és világszervezet lett. Az új neve: The World Council of Nuclear Workers lett, közismert rövidítéssel: WONUC. Az első két alkalommal Párizs és Brüsszel között szervezték a futást, ez 350 km-t jelentett, és önmagában is komoly sportteljesítménynek tekinthető. A csapatok egymást váltva 10-12 km-es szakaszokat folyamatosan futva tettek meg nappal és éjjel, így kb. harminc-negyven óra telt el a starttól a célig. Az idei táv hosszabb lesz és több szempontból is érdekes. Budapestről indul a futás, Szlovákiában a bohunicei atomerőmű közelében elhaladva Csehországba, a dukovani atomerőműig vezet. A végcél az ENSZ bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége. A második nap Dukoványban lesz egy éjszakai pihenő, miután a késő esti órákra várják az utolsó befutókat. Mivel Bécs megközelítőleg 150 km-re található Dukoványtól, oda a következő napon busszal érkeznek meg a futás résztvevői. Bécsben aztán a Práter területéről futnak be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség székházához. Ez 5-5,5 km-t jelent. A szervezés szempontjából nagyon jelentős a paksi atomerőműnek és a szervezésben résztvevőknek ez a rendezvény, hiszen a magyarországi futás lebonyolítását a paksi atomerőmű tájékoztató és látogató központja, valamint Kozma Gábor, Pálmai István és Tóthné Tuba Csilla, a WONUC magyarországi elnöke vállalta fel. Mivel nagy volumenű munkáról van szó, alvállalkozók is besegítenek. Eltérő lesz a szervezés abból a szempontból is idén, hogy az első szakasz futására, amely Budapesten, a Hősök terétől a Parlamentig fog tartani, egy közös futást ajánlanak mindenkinek, aki szimpatizál ezzel a kezdeményezéssel, mozgalommal. A felhívást már meg is jelentették a futó és triatlon magazinban, a Spuriban is. Pontos adatok még nem állnak a rendelkezésre, hogy hányán vesznek részt a futáson, közel húsz országból várják a jelentkezőket. A WONUC-nak sok ország a tagja: Belgium, Kanada, Franciaország, az Egyesült Királyság, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Svájc, Ukrajna, Kína, Japán, Argentína, Brazília, Spanyország, Magyarország, Hollandia, Románia, Csehország, Németország, Finnország, az USA, India, Szlovénia, Ukrajna, Namíbia. Közülük nem mindegyik tudja elküldeni delegációját. A szervezők ezt úgy oldották meg a korábbi években is, hogy a WONUC tagországok nemzeti zászlaját a futáson résztvevők magukkal viszik. A futók menet közben egyébként is végig viszik nemzeti zászlójukat, valamint olyan feliratos pólókat, sportruházatot viselnek, amiből lehet következtetni, hogy melyik országból, melyik atomerőműtől érkeztek. A paksi csapat is összeállt már, főként azok vesznek részt benne, akik az előző két évben már a Párizs- Brüsszel futáson is képviselték erőművünket. Kritérium volt a csapattagok válogatásakor, hogy atomerőműves dolgozó legyen a jelentkező, valamint nagyon fontos szempont az is, hogy képes legyen ezt a nem mindennapi sportteljesítményt végig csinálni. így jelenleg tizenöt főből áll az a team, amely a Paksi Atomerőmű Rt-t képviseli, végigfutva a négyszáz kilométert.
