Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)
1996-10-01 / 10. szám
1996. október Atomerőmű 5. oldal Húsz év a kömyezetellenőrzésben Idén jubilál dr. Germán Endre, aki immár húsz esztendeje a Paksi Atomerőmű Rt. Sugárvédelmi Osztályán a Környezetellenőrző Laboratórium vezetője, ez év júliusától pedig a Nukleáris Környezetvédelmi Üzemet is irányítja. Kívülről sokan ismerik Pakson, a Kurcsatov utca elején található épületet, melynek falai között hazai és nemzetközi fórumokon is ismert munka folyik. Itt végzik az atomerőmű köré telepített állomáshálózatról és egyéb helyekről begyűjtött környezeti- és egyes táplálékminták radioaktív izotóp tartalmának mérését, röviden az erőmű környezetének sugárvédelmi ellenőrzését. — Önnek a közelmúltban megjelent egy tanulmánya „A Paksi Atomerőmű környezeti hatása” címmel az „Energiagazdálkodási Füzetek" sorozatban. Melyek a legfontosabb megállapítások a lakosságot érő, erőművi eredetű sugárterheléssel kapcsolatban ? — A radioaktív anyagok kibocsátásának és a különböző környezeti minták radioaktív koncentrációjának vizsgálata egyaránt azt mutatta, hogy a Paksi Atomerőmű eddigi működése során a normálüzemi kibocsátás nagyon kicsi környezetterhelést jelent. Ezt szemléletesen úgy lehetne megfogalmazni, hogy az atomerőmű közelében élők sugárterhelése egy év alatt átlagosan annyival nőtt, mint a természetes eredetű sugárterhelés egyetlen órára eső része. — Mi a helyzet a radioaktív hulladékokra vonatkozóan? — Hangsúlyozni kell, hogy az atomerőmű normálüzeme során radioaktív hulladéknak minősülő anyag a környezetbe nem bocsátható, illetve nem juttatható ki. A radioaktív hulladékok gyűjtése, kezelése, feldolgozása, tárolása, valamint végső elhelyezése zárt technológiai rendszerben történik. A kiégett üzemanyag kazettákat igen szigorú biztonsági előírások mellett tárolják, illetve szállítják ki. A rendszabályok, az alkalmazott technológia gyakorlatilag kizárják, hogy a környezetbe radioaktív hulladék kerüljön. — Hallhatnánk valamit azokról a vizsgálati módszerekről, melyek segítségével az erőmű környezeti hatása megítélhető? ^ — A radioaktív anyagok kibocsátását és azok környezeti megjelenését többféle rendszer ellenőrzi. A távmérő rendszerek folyamatosan, azonnali információt szolgáltatnak, s ez a nagy előnyük. A távmérések adatait laboratóriumi mintavizsgálatok egészítik ki. Ezek általában időigényes eljárások, viszont érzékenyebbek, s részletesebb eredményeket képesek adni a távmérésekhez viszonyítva. Érdemes megemlíteni, hogy a kibocsátásoldcal és a kömyezetellenőrzéssel kapcsolatos távmérési adatok száma évente kb. 3,5 millió (ezt nyilván csak számítógépes adatgyűjtéssel lehet feldolgozni), míg a laboratóriumi vizsgálatok száma durván 10 ezer, s ezek 30-40 ezer eredményt jelentenek. — Mennyire megbízhatók ezek a vizsgálatok? — A mintavizsgálatok érzékenységéről csak annyit, hogy például az adott közeg természetes radioaktív koncentrációjánál 3-6 nagyságrenddel (ezerszer-milliószor) kisebb aktivitás koncentrációjú, mesterséges eredetű radionuklidot is ki tudunk mutatni. Az atomerőmű járuléka a legtöbb esetben - pl. a földfelszíni levegőben - még ezt a nagyon kicsi értéket sem éri el, így bátran nevezhető környezetbarátnak a Paksi Atomerőmű. — Szívesen hallanánk részleteket a laboratórium szakmai munkájáról, fejlesztéséről, belső életéről. — Heten dolgozunk itt öszszesen, köztük két mintabegyűjtő, három mintafeldolgozó és mérőlaboráns, egy radiokémikus kolléga és jómagam. A mindennapi munka mellett évről-évre több szakmai, illetve ismeretterjesztő előadást tartunk különböző fórumokon. A látogató központ közönségéből is meg-megfordulnak nálunk, s ilyenkor mód nyílik a laboratórium megtekintésére, az itt folyó munka megismerésére. Rendszeresen részt veszünk a hazai szakmai szervezetek - pl. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoportjának - munkájában, de évente néhányszor külföldi intézménybe, konferenciára is eljutunk. Nagyon fontosnak és hasznosnak tartom a különböző nemzetközi összemérési programokat, melyeknek szintén rendszeres résztvevői - esetenként társszervezői - voltunk. Nyaranként közép- és főiskolai hallgatókat fogadunk gyakorlatra, s néhány szakdolgozat, illetve diplomamunka, továbbá egy egyetemi doktori értekezés is született az itt folyó munkából. Bár „régen” volt, de a csernobili baleset hazai következményeinek feltérképezésében aktívan és eredményesen részt vettünk, s akkori tevékenységünket állami szinten nagyra értékelték és elismerték. — Mennyire tekinthetők nyilvánosnak a laboratórium mérési eredményei és a belőlük levonható következtetések? — A mérési adatok nem titkosak, ezek bárki számára hozzáférhetők. A Sugárvédelmi Osztály kezdettől fogva minden évben jelentést készít, melyben részletesen beszámol a sugárvédelmi tevékenységről, az ellenőrzés eredményeiről. Ez a mi munkánk legfontosabb dokumentuma, amelyet az érintett hatóságok, felügyeleti szervek, továbbá számos intézmény - köztük egyetemi könyvtárak - és szakember megkap. A jelentés rövidített változata angol nyelven külföldi intézményekbe is eljut. — Csak ebben a laboratóriumban foglalkoznak az erőmű környezeti hatásaival? — Nem. Több hatóság - a környezetvédelmi, az egészségügyi stb. - végez tőlünk függetlenül mintavételes vizsgálatokat, melynek volumene Dr. Germán Endre nagyjából azonos az itt folyó ellenőrzéssel. A hatóságok ezen kívül felügyelik és rendszeresen áttekintik az üzemi ellenőrző tevékenységet is. Vizsgálataikról a hatóságok szintén éves jelentést készítenek, melyben minősítik az atomerőmű környezeti hatását. Természetesen ez az anyag is nyilvános. Meg kell jegyezni, hogy e két igen értékes és bő forrásanyagot a sajtó, a média alig használja fel a lakosság tájékoztatására; ezen a területen kellene jelentősen előbbre lépnünk. — Befejezésül még egy kérdés. Milyen lépések történnek a szakmai, a jó műszaki-technikai színvonal megtartására, illetve növelésére? — A laboratóriumi műszerpark tekintetében szerencsésebb a helyzet, mert nagy kínálatból, évről-évre beruházva sikerült világszínvonalú berendezésekkel bővíteni, korszerűsíteni mérési kapacitásunkat. A kezdetekhez képest ma már a harmadik generációFOTÓ: BÉRI nál tartunk a nagy műszereknél, s ezek számítógép alapú, vagy éppen számítógéppel összekapcsolt berendezések. Ez szinte automatikusan maga után vonja a szakmai fejlődést is. A távmérő rendszereknél, hálózatoknál jóval bonyolultabb a korszerűsítés. Egyrészt ezek a maguk nemében egyedi rendszerek, így rekonstrukciójuk előtt alapos műszaki-fejlesztési tanulmányokat, vizsgálatokat kell végezni, másrészt maga a rekonstrukció sokba kerül. Mindezen problémákkal együtt tavaly sikeresen befejeződött a meteorológiai mérőtorony berendezéseinek teljes felújítása, elkezdődött a vízmérő állomásoké, s hamarosan elkészült egy jól felműszerezett mozgó laboratórium is. Az igazán nagy feladat azonban a nyolc állomásból álló környezeti távmérő hálózat felújítása lesz, amire már évek óta készülünk. Remélem - visszakanyarodva a jubileumhoz - a 25. évfordulóra ez is megvalósul. Polgármesterek Svédországban A múlt év októberében egy 40 fős svéd delegáció érkezett Paksra azzal a céllal, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a magyar atomerőműről, arról, hogyan tudunk a nemzetközi szakmai megítélés szerint is kimagasló eredményeket elérni, milyen a társadalmi megítélésünk, milyenek a lakossági kapcsolataink. Érdeklődésüket egy náluk megrendezett konferencián elhangzott előadás keltette fel, amely a paksi atomerőmű és a környező lakosság kapcsolatáról, együttműködéséről és a konkrét eredményekről szólt. Ott tudták meg, hogy létezik Magyarországon egy társadalmi szervezet, amely évek óta napi munkakapcsolatban van az atomerőművel, és tevékenysége példaértékű a lakossági tájékoztatás és kommunikáció terén. A Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulásról (TEIT) van szó, amely 1992 óta működik. Ennek a szervezetnek a testvére a svédországi KSO, amely lényegesen nagyobb tömegbázissal rendelkezik, hiszen ott négy telephelyen 12 atomerőművi blokk működik. Az atomenergia szerepe meghatározó a svéd villamos energia rendszerben, a négy atomerőmű - Ringhals, Barseback, Forsmark és Oskarshamn - hasonlóan Magyarországhoz a termelés 43,2 %-át biztosítja. Az említett svéd delegáció a KSO tagjaiból állt és a paksi atomerőmű, a TEIT képviselőivel való találkozás és tapasztalatcsere, a Tájékoztató és Látogató Központ kiállítása mély benyomást tett rájuk. Néhány héttel a látogatás után névre szóló meghívót kaptak a TEIT képviselők Svédországba, hogy módjuk legyen részletesebben megismerni a svéd nukleáris ipar kapcsolatrendszerét a lakossággal. A látogatásra idén augusztusban került sor. Sill László (Géderlak), Füri Bálint (Dunaszentbenedek), Bedi Gyula (Úszód), Kocsner Antal (Fadd), Szabó Elemér (Gerjen) polgármestereket Philip Moding, a KSO titkára fogadta és kísérte végig az öt napos találkozón. A program hivatalos részében meglátogatták a kiégett üzemanyag kazetták központi átmeneti tárolóját (CLAB), amely Oskarshamn közvetlen közelében található. Az alkalmazott technológia medence típusú „nedves” eljárás, amely föld alatti tárolókban valósul meg. A létesítmény 1985 óta üzemel kifogástalanul. A nagy attrakció azonban a nagy aktivitású radioaktív hulladék és a kiégett üzemanyag végleges elhelyezésére szolgáló mélységi tároló bemutatása volt. A svéd ősgránitba 500 m mélyen helyezik majd el a hulladékot olyan konténerekben, amelyeknek acél és 5 cm vastag réz fala között liszt finomságú bentonit van. A fém tok áteresztése esetén ez a kőzet a csapadék hatására víz át nem eresztő anyaggá alakul. A köztudatban és szakmai körökben is az él, hogy ilyen tárolók esetében a legnagyobb ellenség a víz. Németországban, Svájcban az ehhez hasonló tárolók olyan geológiai formációban vannak, ahol nyoma sincs csapadéknak. Itt, ahol a látogatókat autóbuszokkal szállítják a mélybe, a járművek legfontosabb alkatrésze az ablaktörlő. Mindenhonnan ömlik a víz. Ha a szivattyúk két órán keresztül nem működnének, a tároló legmélyebb részén másfél méteres vízszint alakulna ki - mondták a szakemberek. Az üzembehelyezést 2008-ra tervezik. Arra a kérdésre, hogy a lakosság milyen „kompenzációban” részesül a nukleáris létesítmények közelében a nagyobb kockázati tényező miatt, mindenhol ugyanazt a választ kaptuk: semmilyenben. Kompenzációnak tekintik a stabil, jól fizető munkahelyeket, a fejlett infrastruktúrát. Jellemző a svédek nukleáris kultúrájára, hogy az idén tavaszszal, a barsebacki atomerőmű közvetlen közelében történt vasúti szerencsétlenség következmény nélküli elhárításában meghatározó szerepet tulajdonítanak Ötszáz méter mélyen a gránitban az erőmű balesetelhárítási szervezetének. Az történt ugyanis, hogy egy cseppfolyós ammóniát szállító vonat két kocsija leszakadt, kisiklott és felborult. A leeresztő szerelvények sérültek, a kocsik leürítése lehetetlenné vált, fennállt a veszélye nagy mennyiségű ammónia kijutásának. Az erőmű balesetelhárítási szervezetének irányításával 8000 embert telepítettek ki otthonából minden bonyodalom, pánik és zűrzavar nélkül. (Érdeklődők számára az eseményről szóló videofilm a TLK-ban megtekinthető.) A lakosság részéről egyhangú vélemény alakult ki, miszerint ha nem lett volna az említett szervezet, nem kaptak volna rendszeres képzést és információt esetleges környezetet veszélyeztető erőművi események során a kívánatos magatartásról, nem működött volna olajozottan az erőmű által koordinált azonnali tájékoztatás, nem tudták volna így kezelni az eseményeket. Büszkék voltak magukra és az erőműre. (Ilyen is van.) A találkozó nem hivatalos részéről néhány érdekesség. Vendéglátóink számos magyar származású svéd állampolgárt ismernek, sokukkal közvetlen, baráti kapcsolatban állnak. Minden nap találkoztunk néhánnyal és nekik köszönhetően bensőséges hangulatban zajlottak mind a szakmai, mind az egyéb programok. A legérdekesebb azonban az az 1957-ben Bajáról kivándorolt úr volt, aki az Oskarshamn melletti Vaxjöben él és egész Svédországban nagyon népszerű. Az urat Gyurity Károlynak hívják és jelenleg kilenc Guinness-rekord tulajdonosa, ő sütötte a világ leghosszabb kolbászát (230,7 m), övé a világ legnagyobb söröspohár-gyűjteménye, amely közel háromezer darabból áll. Nem tagadja, hogy a poharak nagy részét vásárolta, de sokat „kénytelen volt” ellopni. A gyűjteményben található a világ legnagyobb söröspohara (amely több mint 70 literes), és a legkisebb whiskys üveg. Kevés kivétellel valamennyi pohárból ivott is. A világ legdrágább söröspoharát Magyarországon vásárolta. A Soproni Sörgyár címkéjével ellátott korsóból annyi finom nedűt fogyasztott, hogy ellazulva szundított egy kicsit, aminek következtében családjával együtt lekéste a repülőjét. A korsó így 11.000 svéd koronába került. Egy afrikai országban, mivel nem tudott megalkudni egy pohárra, elcsente azt. lebukott. Égy hajszálon múlott, hogy nem vágták le a kezét. A rendkívül zsúfolt, de hasznos és tanulságos programok mellett az országban megtett mintegy 800 km út során érzékelhettük, mennyire érzékenyek a svédek környezetük állapotára, csodálatos erdeikre, tavaikra, történelmi városaikra. A polgármesterek egybehangzó véleménye szerint ezt a kapcsolatot erősíteni kell, hagyománnyá kell fejleszteni mindkét szervezet előnyére. Dr. Kemenes László Tanulmanyuton Münchenben A Híradástechnikai Tudományos Egyesület Paksi Atomerőmű helyi csoportja idén 11 fővel Bajorország fővárosába látogatott a Siemens Fórum megtekintésére. A másik el nem hanyagolható indok München mellett az Oktoberfest volt. Természetesen a szeptember 22-26 közötti utazás során jutott idő a Német Múzeumban a technika és a természettudományok történetének egyik legnagyobb kiállítására, az Olimpiai Faluban sétára és a TV adótoronyból a szép kilátásra is. De vegyük sorra a látottakat, kicsit kedvet adva más egyesületeknek egy szakmai út megszervezéséhez. Vasárnap délután érkeztünk Oberschleissheimbe, az 1972-es Olimpiára épült evezőspálya melletti szálláshelyünkre. Este kipróbáltuk a tornatermet egy rögtönzött kézilabda meccsünkön, így az utazásban elgémberedett izmaink fellazultak. Hétfőn München nevezetességeivel ismerkedtünk. Az Isar-kaputól a Károly-kapuig az Új Városházát, a Régi Városházát, templomokat, valamint a régi királyi várat és az Európai Szabadalmi Hivatal épületét érdemes megemlíteni. Az igazi élményt az Oktoberfest által biztosított ünnepi hangulat jelentette sétáink során. Az IMAX-ban megtekintettük a Blue Planet és a Grand Canyon lélegzetelállítóan izgalmas és szép filmeket. A déli és az esti filmvetítés között látogattuk meg a 200 méterre lévő Német Múzeumot, amire két hét is kevés lenne. így most csak a telekommunikációs kiállításon tapasztaltakra hívnám fel az olvasók figyelmét. Az információs társadalomba való átmenet kapcsán dr. F. Ohmann úr a kiállítás szakmai tanácsának elnöke az alábbi gondolatait osztja meg az érdeklődőkkel: „A kommunikáció a társadalom alapja. Minél sokrétűbben fejlődik egy társadalom, minél jobban kapcsolódnak egymásba a cselekvési területek és minél nagyobb lesz ezáltal az egyén és a társadalom függősége, annál nagyobb lesz az információk cseréjére az igény!” Kedden a Siemens Fórumban Mathias Bien úr szívélyesen fogadott minket és bemutatta a múzeumból látogatóépületté alakított épületet. Wemer von Siemens (1816-1892) feltaláló, fizikus a modem elektrotechnika kimagasló úttörője rakta le a Siemens birodalom alapjait. Társával J. G. Halske (1814-1890) mechanikussal együtt tökéletesítették 1846^17-ben a távírót. A Siemens & Halske, valamint a Siemens & Schuckert Művek 1847- ben elektrotechnikai gyárakat létesítettek. Wemer von Siemens 1856-ban föltalálta a mágneses induktort, a dinamóelvet és azt a gyakorlatban is alkalmazta. Tervei szerint épült 1879-ben az első villamos vasút. A múzeumban természetesen a múlt relikviái mellett megtalálhatók a jelen Siemens termékei is. Aktív kommunikációt folytat a Siemens AG látogató központjának felhasználásával a közvélemény, a felhasználó irányába. Kedden délután és este megismerkedhettünk a sör ünnepével a Paulaner pavilonban. A zenekarhoz közeli helyet kaptunk, olasz és osztrák barátaink társaságában sikerült mulatnunk. Szerdán délelőtt Oberschleissheim nevezetességeivel ismerkedtünk. Itt három nevezetességet érdemes meglátogatni: A régi kastély, Új kastély és park, valamint a Német Múzeum Repüléstörténeti kiállítását. Délután látogattunk az olimpiai faluba, hogy a TV adó torony tetejéről megcsodálhassuk az elénk tárult tájat. Csütörtökön korán indultunk haza, hogy Salzburgban még legyen egy kis időnk a város értékeivel ismerkedni. Kicsit sűrűnek tűnik így utólag az öt napos program, de jó hangulatú társaságunk végig remekül bírta az iramot. Sokat sétáltunk, rengeteg új ismeretet, élményt szereztünk és biztatunk minden kollégát hasonló tanulmányutak megszervezésére. Sipos László
