Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)

1996-10-01 / 10. szám

Mi történt a 2. blokkon? Országos napilapokban, rá­dió-, televízióadásokban ta­lálgatták az elmúlt hetekben, mi is történt a paksi atom­erőmű 2. számú blokkjában? Mire ez a lap megjelenik, re­ményeink szerint már újra üzemel a nagy karbantartás után a blokk. Néhány illeté­kes szakembert, vezetőt, arról kérdeztünk, hogyan, miképp zajlottak le az események. Elsőként Márton János mű­szaki vezérigazgató-helyettes ismertette az előzményeket, a munkák szervezése körül kia­lakult problémákat, a személyi változások okait. — Nagy a valószínűsége, hogy a tavalyi karbantartás ide­jén maradt benne az idegen tár­gyak bekerülését megakadá­lyozó lemez. Szándékos mu­lasztásra utaló jelet a bent dol­gozó szakembereket ismerve nem feltételezhetünk. Átrakás­nál 1500 ember (külsők és bel­sők együtt) dolgozik átlagosan. Tíz év alatt nem hibáztak, most pedig megtörtént. A cég veze­tése elfogadja, hogy ilyen jel­legű probléma előfordulhat, nem lehet 100 százalékosan ki­küszöbölni. Az is bizonyíték erre, hogy a nyugati atomerő­művekben monitorozzák a bennfelejtett tárgyakat, van erre telepített eszközük is. További példa: a Siemens a reaktorvizs­gálat során ejtette reaktorunkba kábeltartóját. Sokféle intézke­dési tervet lehet és kell hozni, de ezek emberi dolgok. A baj, hogy az ilyen bennfelejtett tár­gyak esetéből ez a mostani ki­rívó példa. Az már eléggé vilá­gos, hogy ez az eset a tavalyi eseménnyel összefüggésbe hozható. Az ügyben érintett ve­zetőket azonban nem emiatt mentettük fel. Egy speciális helyzet alakult ki rövid idő alatt, amikor fel­bontottuk a 2. blokkot normál átrakáshoz. Az első főelzáró to­lózár felbontásakor annak az egyik holtterében találták meg a 16 plusz 1 idegen testet. Sze­rencsére megmaradt egy olyan speciális rombusz alakú tartó­fül, amiből felismerhető volt az eredet. Innentől kezdve egy ki­csit könnyebb lett a helyzet, mert világossá vált, hogy a ket­tes hurok kettes gőzfejlesztője az idegen testek forrása. Vé­lelmeztük, hogy ez a filcbetétes lemezdugó, ami vélhetőleg bennfelejtődött, a víz áramlásá­ban az ütközések során félke­ményeden, töredezett, és szét­terjedt. így kezdődött a prob­léma, amikor egy „hétvégi ta­karítás” helyett „őszi nagytaka­rítást” kellett csinálnunk. Ilyet még sose csináltunk, emiatt rendkívüli aprólékossággal kel­lett végiggondolni mindent. Nagyon sok új körülmény volt, amelyeket megfelelő módon kellett kezelni. Emiatt az atom­erőműben kialakult szervezési és döntési mechanizmusok, ve­zetők kerültek mérlegre, tud­nak-e ehhez a kialakult új hely­zethez alkalmazkodni, tudnak-e az eddig kialakult rendszeren változtatni? A paksi atomerőműben egy konszenzusos döntési mecha­A szerződés aláírása után Adolf Hültl az Atomerőmű Sportegyesülete részére egy 25.000 márkára kiállított extra méretű csekket adott át, melyet az összeg nagysága miatt bizo­nyára elfogadnak majd az illetékes pénzintézetben. „A chiptől az atomerőműig” A Paksi Atomerőmű Részvény­­társaságnál a reaktorvédelmi re­konstrukciós munkák elvégzé­sére kiírt pályázatot a Siemens AG nyerte el. Budapesten, a Ho­tel Hilton Mátyás termében szeptember 17-én írták alá a szerződést. Az esemény fontos­ságát jelzi, hogy Németország nagykövete, dr. Otto-Raban von Heinichen is megjelent az ünne­pélyes eseményen. Elsőként He­­tényi Péter, a Siemens magyar­­országi leányvállalatának el­nök-vezérigazgatója köszön­tötte a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy egy napon való­sul meg a Siemens szlogenje Magyarországon is: „A chiptől az atomerőműig”. Reggel ugyanis megbízást kaptak egy chipeket alkalmazó felhasználó­tól az ipari és kereskedelmi mi­nisztérium államtitkára jelenlé­tében, délelőtt a kommunikációs és épülettechnikát avatták fel a Nemzeti Múzeum épületében. A nap csúcspontjának mégis a Paksi Atomerőművel megkötött szerződést nevezte Hetényi ve­zérigazgató, hiszen még a német állami bank is résztvett a tranz­akcióban, hitelt nyújtva 40 mil­lió márkával, a magyar állam garanciája nélkül. A német konszern energia­­termeléssel foglalkozó ágazatá­nak, a KWU-nak a vezetője, Adolf Hüttl megköszönte azt a bizalmat, amit a Siemens kapott a munkák elvégzésére. Szabó József, a PA Rt. vezér­­igazgatója a munkák elvégzésé­nek szükségességét indokolta, kiemelve, hogy az atomerőmű Magyarország villamos energia termelésének csaknem felét szolgáltatja, nemzetközileg el­ismert biztonsági és üzembiz­tonsági mutatókkal. Ezt megőrzendő, valamint a szigorodó nemzetközi követel­ményeknek való megfelelés ér­dekében feladata az erőmű veze­tésének, hogy a reaktorok biz­tonsági rendszereit vezérlő be­rendezéseket felújítása. A rekonstrukció nemcsak műszaki-biztonságtechnikai szempontból fontos, hanem a beruházás költségeit tekintve is nagy volumenű munka. Az elő­készítés során nagy hangsúlyt kapott - és ez a vállalkozó kivá­lasztásakor értékelési szempont is volt -, hogy a hazai vállalko­zók is szerepet kapjanak a re­konstrukció kivitelezésében.-eM-nizmus alakult ki. Egy-egy dön­tés lassan, sok szakma vélemé­nyének szintetizálásával kelet­kezik. Véleményem szerint ez a mechanizmus az egyik értéke a vállalatnak, mert jó döntések születnek. (Ennek azonban hát­ránya, hogy sok időt vesz igénybe.) A vezetés ebben a speciális helyzetben ennek a módszernek az előnyei miatt úgy döntött, hogy nem nevez ki egy szervezetektől elválasztott, különleges hatalommal rendel­kező személyt, aki ezt leve­­zényli. Azok a szervezetek, azok a vezetők oldják meg ezt a prob­lémát, akik normál körülmények között is tele vannak tenniaka­­rással. (Folytatás a 2. oldalon.) Villamos Napok ’96 A Villamos Napok rendezői az idei évben is színes, vidám sportvetélkedőkkel, szórako­zási lehetőségekkel ajándékoz­ták meg a PA Rt. munkaválla­lóit. Az immár harmadik alka­lommal megrendezett Villamos Napok szeptember 7-én a vá­rosi fúvósegyüttes zenés éb­resztőjével kezdődött, majd Szabó József vezérigazgató megnyitó beszédét követően kezdődtek el a különböző sportvetélkedők, játékok a strandon. A kissé hideg, őszies idő nem tartotta vissza a ver­senyzőket, szép számmal kép­viselték ma­gukat a PA Rt. igazgató­ságok csapa­tai a külön­böző sport­ágakban. A strand­foci csapatok közötti iz­galmas csatá­rozást az Ál­talános Mű­szaki Igazga­tóság nyerte a Biztonsági és a Villamos Igazgatóság előtt. A sak­kozóknak szélárnyék­ban könnyű dolguk volt csak az időmérő órával - no és ellenfeleikkel - kellett megbirkózniuk. Az Irá­nyítástechnikai Igazgatóságot képviselő páros szerezte a leg­több pontot a Villamos és az Általános Műszaki Igazgató­­sági kollégáiktól. Bocsa sport­ban a VILIG megelőzve a BIG-et és az ITIG-et az élen végzett. A felnőttek mellett a gyerekek is versenyezhettek, il­letve játszhattak a Várnai Péter ESZI-testnevelő tanár által kié­pített mozgásparkban. Gumi­asztal ugrálásban különböző korosztályokban még háziver­senyt is rendeztek. Jól sikerült a Paksi OVI-Rock zenekar játé­kos vetélkedő műsora is. Az irányítástechnikusok szerezték meg a kupát petanque sportver­senyen, a Villamos és az Álta­lános Műszaki Igazgatóság előtt. Lábteniszben az ÁMIG, ITIG, KGVH sorrend alakult ki. Röplabdában pedig a VI­LIG, GÉPIG, ITIG csapatai végeztek az első három he­lyen. Legnagyobb nézői és legkisebb versenyzői érdeklő­dés a vízivetélkedő iránt volt. A rossz idő ellenére hősiesen küzdő két csapat közül most az ITIG váltó hat fős csapata 10:8 arányban győzött az ÁMIG váltó előtt. Áz összesített csa­patverseny eredményhirdeté­sekor a szervezők nevében Kovács András villamos igaz­gató a csapatversenyt 76 pont­tal megnyerő Irányítástechni­kai Igazgatóság képviselőjé­nek adhatta át a vándorserle­get. Minimális egy ponttal szo­rult második helyre az Általá­nos Műszaki Igazgatóság, míg a képzeletbeli bronz érmet 68 pontjával a VILIG szerezte meg. A negyedik, 61 ponttal a BIG, az ötödik pedig a KGVH csapata lett, 51 szerzett pont­tal. A hatodik helyezett Gépé­szeti Igazgatóság vezetője vette át a Teknőc-díjat, így megtudhattuk, hogy ők lesz­nek az 1997. évi Villamos Na­pok rendezői. Kiemelkedő munkát végzett az ESZI gár­dája a sportversenyek korrekt, zavartalan rendezésében. A hét sportverseny után igazán lát­ványos vízibe­mutatók követ­keztek, melyek szervezője Kó­­kai Péter volt. Először a szink­ronúszók szóló, páros és csapat bemutatóját cso­dálta a vízpart melletti népes sereg, majd ví­zimentők és az uszonyos úszók következtek. A legvégén a búvá­rok felszerelése­ivel ismerked­hettek meg az érdeklődők. A i'OTó: iíkííi tekepálya mel­letti focipályán a PA Rt. MÉSZ válogatott 6-1 majd 7-3 arányban győzte le a Rendőrség és a Tűzoltóság csapatait, így Haholt Miklósék vitrinjébe kerülhet az arany kupa. A jól sikerült kispályás focimeccsek után következett a hetesrugó bajnokság. A 13 fordulós - izgalmakban bővel­kedő - csatát Kiss Andor nyerte, míg a legjobb kapuvé­dőnek Magyar Lajos bizo­nyult. (Folytatás a 4. oldalon.) Kettes reaktor, főosztósík-revíziós munkálatok fotó béri

Next

/
Thumbnails
Contents