Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)

1996-09-01 / 9. szám

6. oldal Atomerőmű 1996. szeptember Nyáron a nagyvilágban - Vakáció után Minden évben nyár előtt adja ki a szociálpolitikai osztály az üdülési tájékoztatót, amely évről évre színesebb, Magyarország és a nagyvilág sok-sok szép látnivalóját kínálja az érdeklődők számára. Idén is így volt, Afrika partjain Tunézia hívogatta a turistákat, a szomszédos Ausztriában a csodá­latos kis üdülő, Kaprun nyújtott lehetőséget a kikapcsolódásra, keleten pedig Erdély hívogatta a túrázásra, és a népi értékekre „szomjazokat”. Képeslap, tarka l) olít ávnl Ausztria — Kaprun Amikor ismerőseim megkérdez­ték, hogy hova megyünk nya­ralni és azt feleltem, hogy Ausztriába, Kaprunba, akkor egybehangzó volt a vélemény: - Ez igen! Gyönyörű helyre men­tek! Az előzetes információk után örömmel ültünk autóba, és már az odafelé úton ujjongtunk min­den sziklás hegycsúcs láttán. Él­vezettel néztük a harsogó zöld domboldalakon legelésző tehe­neket, a színes virágoktól pom­pázó alpesi házakat, az előtűnő havas hegyvonulatokat és a szik­lás mederben rohanó vízfolya­mot. Bár az út hosszú volt, a lát­vány mindenért kárpótolt. És egyszer csak, mint egy megele­venedő képeslap bukkant elő a jegy, felvonódíj, stb.) nagyon drága a mi zsebünknek. Nem ke­rült pénzünkbe, de felejthetetlen szép, élménydús emlékként ma­radt meg bennünk a Kaprun fe­letti erdei kirándulás a gleccser­patak mentén. Kaprun egyrészt tökéletes hely a pihenésre, a sportolásra, kikapcsolódásra, másrészt igen kedvező kiindu­lóhely a környékbeli kirándulá­sokhoz. Most megpróbálom rö­viden bemutatni a városok, ér­dekességek közül Kaprun-t (784 m tszf, 2600 lakos). Európai sportcentrum, kedvelt üdülőhely Salzburg tartományban, főleg a téli sportok szerelmesei látogat­ják. Ausztria legmagasabb hegycsúcsa (a Grossglöckner 3798 m) közelében emelkedő Összesen húsz gyermek és fel­nőtt szállt fel július másodikén arra a buszra, amely a repülő­térre vitte a Tunéziába utazni szándékozókat. Az utat az üdü­lési tájékoztatóban hirdették meg, a költség felét a PA Rt. átvállalta. A jelentkezés elbírá­lásának alapja a jól bevált üdü­lési pontrendszer volt. Erre az útra is csak maximális pont­számmal lehetett bejutni. Néhány baljós előjel mutat­kozott azonban közvetlenül az indulás előtt. Két órával ké­sőbbi időpontra halasztották a repülőgép indulását és elhelye­zésünkre másik szállodát jelöl­tek ki. A repülőtéren viszony­lag gyorsan lezajlott a szokásos procedúra, vidáman foglaltuk el helyünket a gépen, ahol óriási hangerővel szólt a tunéziai népzene legkeményebb válto­zata - hozzásegítve a gyanútlan utazókat a további megpróbál­tatások elviseléséhez. Néhány perc múlva - a pilóta bejelenté­sét követően - elborult a hangu­latunk, majd újabb néhány perc múlva az ég is, ugyanis egy amerikai Hercules gép érkezése 45 perccel késleltette indulá­sunkat. A teljes katonai szín­­pompát felvonultató óriási szál­lítógép közvetlenül mellénk parkolt le, lehetővé téve ezzel a repülőtér másik felének haszná­latát. A repülés problémák nél­kül zajlott le, némi pánik csak akkor keletkezett, amikor a pi­lóta említést tett a Tuniszban uralkodó 41 fokos hőmérséklet­ről. Mire leszálltunk a monas­­tiri repülőtéren, sikerült ezt 36 Celsiusra „lealkudnunk”. A reptérről légkondicionált bu­szok vitték az utasokat szállo­dáról szállodára, mindenhol ki­téve az előirányzott számú utast. Szálláshelyünk az Abou Sophiane nevű, arab-mór stí­lusban épült, légkondicionált hotel volt. Ez nagyon pozitív változás az eredeti kiíráshoz képest, ugyanis a másik hotel a fenti szolgáltatás nélküli lett volna. Sokan (elsősorban nem paksiak) nehezeményezték vi­szont, hogy a vacsora un. fél­svédasztalos jellegű volt, ami szabad választást és korlátlan fogyasztást biztosított az előé­telekből és levesekből, de a főé­telt és a desszertet 4-5 féle kö­zül kellett kiválasztani (valamit valamiért). Tunézia... Egy darab Európa Afrikában - mondják a szakér­tők. Valóban érezhető Olaszor­szág közelsége és a hosszú francia befolyás hatása. A fran­cia és olasz nyelvet szinte min­denki, az angolt és a németet is sokan beszélik. Csak az idegen­­forgalom és a kis művelhető te­rületen megtermelt élelmiszer jelent megélhetést, ásványi kin­csekben szegény az ország. A mohamedán országok közül egyedül itt törölték el a többne­­jűséget (már 1956-ban), a nők társadalmi megítélése kedvező (tanulási, munkavállalási lehe­tőség). A turizmus fejlődését tekintve az ország hamarosan méltó versenytársa lesz Olasz­országnak és Spanyolország­nak. A közbiztonság jó. Sokan itt értesültünk róla, hogy közös történelmünk is volt, egyazon időben mindkét országot a tö­rökök tartották igában. A hiva­talos fizetőeszköz a dinár, az amerikai dollárnál kicsit erő­sebb. Az árak - különösen az éttermekben és a szállodákban - elképesztően magasak, jobb nem átszámolni forintra azokat. A szállodához bár, pizzéria, kisebb bazár, sportpálya, úszómedence és színpad tarto­zott. Minden este volt kulturális program, a gyerekekkel külön is foglalkoztak. A hotelban nagyrészt olaszok, németek, oroszok, csehek és magyarok laktak. A tengernél minden vízi alkalmatosságot igénybe lehe­tett venni (szörf, vízisí, jet, mo­toros vontatású ejtőernyő). Két kilométerre fekszik Port el Kan­­taoui, a szállodasor központi ki­kötője, ahol bazársor, éttermek, egyedüli élelmiszerbolt és újabb szórakozási lehetőségek várták az érdeklődőket (kirándulás egy kalózhajón, a tenger élővilágá­nak megtekintése üvegfalú ha­jóval, búvárkodás). Sousse vá­rosa 7 kilométerre található, ez a régió központja. Közlekedni ta­xival, hintóval, városnéző vonat­tal lehetett. Ezek közül a taxi volt a legpraktikusabb, ugyanis ha a turista elég elcsigázottnak látszott és néhány kiskorút is fel tudott vonultatni, biztos lehetett a viteldíj jelentős mérséklésé­ben. Különben is Tunéziában mindenre alkudni kellett, itt a kereskedő elválj a, hogy az üzlet eszmecsere is legyen egyúttal, ahol a felek vitatkoznak az áru felett. Kevés a fixáras bolt vagy jelenségek, események felett. Sze­rencsére az erdélyi magyarok nagy­­nagy szeretettel fogadták a .hozzá­juk érkezett magyarokat”. Regge­lente - munkába menet - bekiáltot­tak a szállásunk udvarára: ,jó reg­gelt magyarok” (Azóta is hiányzik áruház, látogatásuk azoknak ajánlott, akik nem bírják a tö­meget és gyorsan akarnak vé­gezni. A bazársori kereskedők sokszor felcsatolják az övét, rá­adják a ruhát és az ékszert a ve­vőre, vagy éppen métereken át követve próbálják rávenni az al­kura a nézelődőket. Természetesen kirándulá­sokra is nyílt lehetőség. Ezek közül a leghosszabbak és leg­drágábbak a szaharai kirándulá­sok voltak, tudtommal a paksi csoportból ezeken senki nem vett részt. Sokkal kedvezőbbnek ígérkezett az egynapos tuniszi és karthagói kirándulás. Légkondi­cionált busz és magyar idegen­­vezető biztosította a kellő kom­fortot. Tunisz nyüzsgő nagyvá­ros, közlekedni az ezernyi tu­rista, a rengeteg jelzőlámpa és az állandóan fütyülő fiatal rendőr­nők miatt lehetetlen. Mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Bele­csöppentünk az óváros (medina) forgatagába, megnéztük a nem­zeti múzeum egyedülálló moza­ikgyűjteményét és mesterien csipkézett kupoláit. Utunk Kart­hágóba vezetett, amely a törté­nelemből ismert lerombolás, fel­szántás, sóval való gondos keze­lés nyomait annyira kiheverte, hogy többszöri újjáépítés után kiemelt üdülőkörzetté vált. A legnagyobb rombolást nem a történelem viharai okozták, ha­nem az elmúlt néhány évtized, amikor is az itt építkező újgaz­dagok a maradék romokat is el­hordták és beépítették azokat villáik és úszómedencéik fala­iba. Utunk Sidi Bou Saidba is elvezetett, ami szintén kiemelt körzet, itt már tudósok, írók, művészek élnek. Gyönyörű öböl köré épült a település. A falu ér­dekessége, hogy a házakat csak fehérre, az ablakok, kapuk, erké­lyek kereteit csak kékre szabad festeni. Megkapó látvány. Utunk végén kellemesen elfá­radva tértünk vissza szállo­dánkba. Hamar elszállt az egy hét. Éjszakai keléssel kezdődött a visszaút, majd rövid buszozás után megérkeztünk Monas­­tirba, ahonnan hajnali öt óra­kor indult a - teveszőrrel borí­tott dobokkal, sivatagi rózsák­kal, Arafat-fejfedők alatt alvó emberekkel megtömött - gép Budapestre. Olaszország fölött komoly, mintegy 30 percig tartó szélviharba került a gép, amelynek túlélése csak fo­kozta a sikeres landolás örö­mét. Tunéziából jöttünk - szíve­sen visszamennénk. vajó ez a köszöntés). Oldalakon keresz­tül lehetne írni a tíz nap élményei­ről, ám ezt nem teszi lehetővé az új­ság terjedelmi korlátja és profilja. Egy biztos: jövőre a csoport min­den tagja visszamenne Erdélybe.- béri -tiszta nyári napsütésben a magas hegyek zöld palástján ékeskedő Kitzsteinhom fehér süvege, és alatta a völgyben a díszes há­zakkal, tarka virágokkal pom­pázó Kaprun tarka bokrétája. Csodálatos élmény volt! Varázs­latos! Az ég valóban égszínkék, fenn a hó vakítóan fehér, az erdő lombja és mező füve harsány zöld. Minden tiszta és kontúros. Mohón szívtuk magunkba a gyönyörű látványt és a friss he­gyi levegőt. Szállodánk Kaprun szélén, domboldalon állt. A Sport Ho­telben kényelmes elhelyezést, kifogástalan ellátást, figyelmes kiszolgálást kaptunk. (Ez az egész héten így volt.) Csuda jól éreztük magunkat. A kellemes klíma és a csodá­latos táj megadta a városka alaphangulatát. A házak mind­egyike míves, freskókkal díszí­tett. Az ablakok virágosak, a kertek ápoltak. A gleccserek vi­zét összegyűjtő, hangos moraj­lással rohanó folyó ketté szeli a települést, de a sok hangulatos hidacska szorosan összefogja. A város közepén, magaslaton álló templom tornya, mintha a kör­nyező hegyek csúcsaival verse­nyezne, élesen tör az ég felé. Az erdő szélén pedig a vaskos fa­lakkal strázsáló vár óvón fi­­gyelmi a környező vidéket. És hogy teljes legyen az idilli kép, mindehhez társul halk kolompo­­lással a legelésző tehenek egy­­egy csoportja. Én nagyon szere­tem a mi kis hazánkat, és büsz­kén vallom, hogy nálunk is van sok csodálatos hely, természeti szépség, de ez most a másságá­val, ragyogó tiszta színeivel, hangulatával teljesen lenyűgö­zött. Örömömet fokozta, amikor nagy fiaim már az első napon megköszönték, hogy itt lehet­nek. Pedig ekkor még jóformán semmit sem láttunk. S hogy mit láttunk később? Sok szépet, és még többet láthattunk volna, ha nem lett volna minden (belépő-Kitzsteinhom (3204 m) lábánál terül el. Kellemes váiosnéző sé­tákat tettünk, megnéztük a temp­lomot, a várat, bekukkantottunk az autómúzeumba, szabadtéri fúvószenei koncerten is voltunk. Felkaptattunk a környező dom­bokra, gyalogtúrát tettünk áz er­dőben és a Klammspeicher tó partján. Megnéztük Kaprun hí­res látványosságát a Sigmund- Thun-Klamm szorost, a mély, sziklás szakadékot, melyben a gleccserek vize őrjöngve rohant lefelé. Ennek a bejárata még kint volt az erdő szélén, de pár lépés után már a sötét, keskeny szik­lafolyosóban találtuk magun­kat. Valahol felettünk a föld szintje, alattunk pedig a taj­tékzó folyam. Hideg, robajló vájatban haladtunk a sziklafal oldalába épített fapárkányon. A rohanó víz változatos játéka ritka érdekes természeti szép­ség. Kaprun másik nevezetes­sége a 2040 m magasan fekvő, hatalmas vízzáró gát. Ez két tá­rozóból áll, az alsó a Wasser­­fallboden (81,2 millió köbmé­ter), a felső a Mooserboden (84,9 millió köbméter). Ezek­nek, és a völgyben fekvő tónak a vizét hasznosítja a kapruni erőmű, ami Ausztria legna­gyobb vízerőműve. Ezt termé­szetesen nem hagyhattuk ki, megtekintettük az erőmű láto­gató központját és turbina gép­házát. Már feljutni a gáthoz is élmény számba ment, de ami ott fogadta a nézelődőt, az lenyű­göző volt. Az ember eltörpült a méretek láttán. Monumentális nagyságban terpeszkedett a két tározó, és félelmetes erőt su­gárzott a betongát, a mögötte felgyülemlő vízmennyiséggel. Utunk jó volt, autónk rendes, az idő szép, a látvány, az él­mény csodálatos, az emberek kedvesek. - Valóban gyönyörű voltál Ausztria. Viszlát Kaprun, tarka bokrétád emléke sokáig megmarad. Lovászi Zoltánná Erdélyi túra Kovászna megyében Amilyen nehezen indult a szervezés és a jelentkezés, olyan gördüléke­nyen és probléma nélkül telt el a tíznapos erdélyi túra. Wollner Pál túravezető nyugalma jó hatással volt a közel negyven fős csapat minden tagjára, sikerült „elvisel­nünk” egymást, ami nem volt kis teljesítmény, mert a résztvevők zöme nem kimondottan túrázó tí­pus, az erdélyi tájak miatt vállalko­zott a kirándulásnak gondolt túrára. A csoport tűrőképességét legjob­ban az utak iszonyú állapota tette próbára, hiszen közel ötezer kilo­métert „ült végig” a társaság. Az utazás és közlekedés megpróbálta­tásait viszont feledtette vendéglátó­ink kedvessége, történelmi emlék­helyeink múltat idéző hangulata és a csodálatos természeti környezet. A túra megkezdésekor kihirdették: Baráton (Kovászna megye) lesz a szállás, ám arra ügyeljünk, hogy csap vizet ne igyunk. Tartottunk et­től a korlátozástól, hiszen körülmé­nyesnek tűnt a vízivás. Szerencsére nem így történt, életünkben annyi forrás és gyógyvizet nem ittunk mint ezalatt a tíz nap alatt. A csodálatos erdélyi hegyekben bármerre mentünk, lépten-nyomon forrásra, gyógyvízre bukkantunk. Nem hiányzott a „megszokott” kló­­ros csapvíz. Szakavatott kísérőnk - Lőrincz Sándor tanár úr - közre­működésével átfogó képet kaptunk „erdélyi traumánkról”. Lépten­­nyomon a politika és a vallás ha­­tása-ámyéka sej lett fel a tapasztalt A csoport minden tagja visszamenne Karthágó - a romok Tunéziából jöttünk...

Next

/
Thumbnails
Contents