Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)
1996-09-01 / 9. szám
1 1996. szeptember Atomerőmű 5. oldal Kitüntetések a jubileum alkalmából Jubileumi emléklapot, valamint „A jövő energetikusa” alapítvány díjait osztották ki azon az ünnepélyen, melyet a „Tíz éves ESZI” ünnepségek záróprogramjaként augusztus 26-án este tartottak az ASE-étteremben. Ünnepi beszédet mondott ez alkalommal Pónya József, dr. Zettner Tamás, Kováts Balázs és Szabó József. A jubileumi torta gyertyáinak meggyújtása után a kiemelkedő munkát végzett tanárok, kollégák és volt diákok vehettek át díjakat. Pónya József nyugalmazott vezérigazgató: — őszintén meglepett ez a díj, nem számítottam rá, és nagyon jólesett. . . fotó: béri Putz József: — Szeretek tanulni, szeretem a gyerekeket. Fontos számomra ez a feladat azért is, mert az előadókészségem folyamatosan fejlődik és segítséget nyújt abban, hogy megtaláljam az utat az emberekhez, sikerüljön elfogadtatni magamat velük. Ahhoz, hogy ez az eredmény létrejöjjön, egységes, jól működő kollektíva is szükséges. Számomra a legnagyobb sikert az jelenti, hogy két volt tanítványom: Weisz János és Doszpod Balázs ma már mint kolléga dolgozik az ESZI-ben, szintén a műszerész szakon. . Jubileumi emléklapot azok a tanárok és gyakorlatvezetők kaptak, akik az ESZI oktatási munkájában három, öt, illetve tíz éven át részt vettek. Három éves munka után járó emléklapot kapott a villamos szakon: Szántó István, Koczka Tibor, Medveczky Gábor és Pápai István. Öt év oktatásban eltöltött munka után az erőműgépész szakon Jakab Albert, a számítástechnika szakon Liszicza István, a menedzserasszisztens szakon Lovászi Zoltánná, a környezetvédelmi szakon Horváth Etelka, a villamos szakon Bokor László, Herbák Vince és Lakatos Gábor. Tíz éve segíti az intézmény oktatási munkáját a műszerész szakon Putz József. „A jövő energetikusa” alapítvány, melyet 1990-ben hozott létre a PAV, szintén ezen alkalommal osztotta ki díjait. Azok a fiatalok, akik minimum hét évet tanultak kiemelkedő eredménynyel az ESZI-ben (középiskola, főiskola) és ma az energiaiparban tevékenykednek, „A jövő energetikusa” díjat, Farkas Pál szekszárdi szobrász emlékplakettjét (az ETE Paksi Atomerőmű csoportja készíttette) és ösztöndíjat vehettek át. Dr. Zettner Tamás, a kuratórium elnöke adta át a fenti díjat Kiss Erzsébetnek, Kugli Katalinnak, Szabó Ágotának, Csonka Jánosnak, Szilágyi Csabának és Szép Attilának. „A jövő energetikusáért” kitüntető címet is átadták ezen az estén, azoknak, akik munkájukkal nagyban segítették az utánpótlás energetikus generáció felcseperedését. Ezt a díjat négyen vehették át: Pónya József nyugalmazott vezérigazgató, dr. Goda László egyetemi oktató, Petiik Gyula óraadó tanár és Csonkáné Kiss Judit gazdasági igazgatóhelyettes. A kitüntetések átadása után közös koccintás és beszélgetés zárta a programot. - eM -Háromnapos születésnapi „sátorozósvetélkedős-piknikezős-bulizós-(újra) ismerkedéses HATALMAS HUNCUTSÁG-ot" rendeztek augusztus 23- 25-ig az ESZI fennállásának tizedik évfordulójára az intézmény dolgozói, volt és jelenlegi diákjai részvételével. Az első napi programban a Diákszínpad, és a hivatalos megnyitó után osztályfőfESZtlvál nöki órák következtek, majd újraismerkedési esttel folytatódott a program. A második napon - szombaton - a sport vette át a vezető szerepet. Este Régi idők moziján nézhette meg az elmúlt tíz év alatt készült videofelvételeket a közönség, majd Old Rektor választás után hajnalig tartott a tánc. A vasárnapi program ismét csemegézéssel indult, akik az éjszakai mulatozás után fel bírtak kelni és még nem láttak eleget a Régi idők moziján, megtehették ezt az ünnepélyes tanévnyitóig, mely a űz évvel ezelőttihez hasonlóan idén is délelőtt tizenegy órakor kezdődött. A rendezvény délben zárult. NAÜ Workshop „Az atomerőművi menedzsment szerepe a lakosság informálásában” témájú munkaértekezletet rendezett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség augusztus 26-30-ig a csehországi Dukovany Atomerőműben. A Paksi Atomerőmű Részvénytársaságot Varga József, a TLK önálló mérnöke képviselte. Vélemény a férfiak nevében A WIN 1996. évi Szentpéterváron elhangzott előadásáról, A nők és a XXI. század technológiájának biztonsága című kerékasztal beszélgetésről. A fenti cikkhez három különböző okból is kívánok néhány megjegyzést fűzni. Az első az, hogy a cikk olyan elfogult kijelentéseket tesz, amelyekkel szemben - úgy érzem -a férfiak egyenjogúságát kell védelmeznem (végre egyszer! sóhajthatnak fel hölgyolvasóink). Másodszor, a cikk egyes kijelentései - enyhén szólva - nincsenek teljes fedésben a tudomány illetve technika jelenleg elfogadott többségi álláspontjával. Végül, a cikk következtetéseinek metodikája nem áll összhangban a logika Arisztotelész óta normaként elfogadott alapszabályaival. 1. Részletezés híján nem tudom, hogy Dvorina asszony mi módon óhajtana a tudomány csapdájába esni a következő században, de szerintem a tudomány a világról szóló új ismeretek felfedezése közben legkevésbé sem foglalkozik csapdák állításával, s semmiképp sem ő tehet róla, hogy eddig még minden nagy felfedezés esetén az emberi társadalom megtalálta a módját, hogy politikai, hatalmi, faji vagy egyéb társadalmi indítékból az új lehetőséget csapdaként állítsa az emberiség egy része vagy egésze elé. Nemhogy csapdákat, de a pokol bugyrát megjárta az emberiség, mert a robbanóanyagot bányászat és útépítés helyett ágyúkban „hasznosították”, a repülőgépről bombát dobáltak, mielőtt utas- és teherszállításra használták volna, és Hirosima már 8 éve romokban hevert, mikor az első, kis játékszernek tekinthető atomerőmű-modell üzemelni kezdett Obnyinszkban. Már túl vagyunk a 100 megatonnás hidrogénbombán, de még nincs szabályozott fúziós magenergiával működő atomerőmű. S mindez nem a tudomány csapdája. 2. ) Nem akarom a csernobili katasztrófa jelentőségét kisebbíteni, de a Római Klub közzétett már olyan becsléseket (ezek bizonytalansága - meg kell hagyni - elég nagy), amelyek szerint a melegházeffektus hatására létrejövő globális klimatikus változások olyan tengerszint-emelkedést és teljes tartományok elsivatagosodását „eredményezik”, hogy 2040 tájára egy milliárd ember áttelepítéséről kellhet gondoskodni, ami minden jelenlegi emberi lehetőséget annyira meghalad, hogy az elképzelhető tragikus következményekhez képest Csernobil csak vidám gyerekjáték! Tehát tényleg nem összemérhető az említett hatásokkal, de a másik oldalról! 3. ) Távol essék tőlem a gondolat, hogy a nőket ki akarjam zárni bármilyen vezetői posztról, vagy munkahelyről, beleértve az atomerőművieket is. Az a megállapítás azonban, hogy a férfiak feltételezték, hogy „csakis ők képesek garantálni az atomerőművek biztonságát” enyhe elfogultságot mutat. Az utána leírt következtetés, mintha a férfiak mint olyan mondtak volna csődöt, és ez az atomerőművi balesetek oka - nos, ez már tragikomikus melléfogás. Kb. olyan, mintha arra a következtetésre jutnánk, hogy a szakszerűen kiképzett kezelők mondtak csődöt, tehát kézenfekvő, hogy le kell őket cserélni mondjuk virágkertészekre, postatisztekre és lóápolókra. 4. Ismét elfogultságnak kell minősítenem azt az állítást, hogy a férfiak kockázathoz való vonzalma okozta volna az atomerőművi baleseteket. Egyes személyek saját szakállukra valóban szoktak néha indokolatlanul „hősködni” (tudunk egyszemélyes repülőgépekről, amelyek átrepülnek híd alatt, nők is másznak meg életveszélyes sziklákat, stb.), de hogy egy egész atomerőmű személyzete kollektiven olyat gondolna, hogy „próbáljuk már ki eztésezt a sikamlós technológiai helyzetet, legfeljebb felrobbanunk” - nos, ez elképzelhető is csak olyan esetben lehetne, ha igen nagy vagyon, vagy igen magas pozíció járnak nekik siker esetén (jelenleg pedig - mondjuk - éheznek és nélkülöznek). 5. „A 21. század biztonságának hordozója a nők által irányított reaktor”. Ez a kijelentés nem lesz igazabb és megalapozottabb attól, hogy vastagon szedjük. Ugyanolyan joggal helyettesíthetnénk be a postatiszteket vagy lóápolókat is, lásd fenn! A fordító (szintén nő), dicséretére legyen mondva, szintén nem bírta ki ezt a kijelentést megjegyzés nélkül! 6. Izgatottan várnám annak a kijelentésnek valami tényanyaggal való alátámasztását, vagy logikai bizonyítását, hogy míg a férfi kezelő - tömegtermék, a női kezelők tudása férfi kollégájának legalább a duplája lesz. Nem szándékoznék a nőknek semmiféle alacsonyabb rendűséget tulajdonítani, de ilyfokú kiemelés ellen is tiltakoznom kell: ha ez igaz lenne, a nőknek, miután kiléptek az önálló életbe, lett volna alkalmuk, hogy számarányukhoz viszonyítva dupla annyi sikerembert, Nobel-díjast vagy egyetemi tanárt szolgáltassanak, mint a férfiak. És hogy soha nem szegnék meg a szabályokat?! Ez ellen a kategorikus kijelentés ellen legalábbis gyengítő ellenpéldaként felhozhatnánk a női elítéltek viszonylag nagy számát, sőt a speciálisan női börtönöket. Az, hogy csak a nők tennék lehetővé, hogy a nem biztonságos technológiák kiküszöbölődjenek: legalábbis sértés a férfiakkal szemben, akik erre az egyszerű szelekcióra egyedül - állítólag - nem'képesek. A fordító megjegyzései a férfiakat betonba döngölő cikket úgy alakítják át, hogy az lényegében az atomenergia területén is egyenjogúságot vindikál a nőknek. Ezzel a magam részéről egyet tudok érteni, de kissé elmélázom azon, mit csinál a blokk, ha az ügyeletes betelefonál, hogy egy hétig nem tud bejönni, mert Évike belázasodott, nem viheti óvodába. Vagy maradjon otthon az apuka, aki „csak” magyartanár? Nem egyszerű kérdések ezek, és megoldásuk messze túlmutat az „atomenergetika és a nők” fentebb feszegetett problémáján. Vinnay István Szentpétervár: a WIN 1996. évi közgyűlése Kerekasztal-beszélgetés A Nők és a XXI. század technológiájának biztonsága. Szerző: Dvorina G.M., a műszaki tudományok kandidátusa, a WIN-Oroszország elnöke, az Orosz Nukleáris Társaság elnökségi tagja. Nekem úgy tűnik, hogy ennek a témának a Pétervárott történő megtárgyalás az orosz nők szempontjából nagyjelentőségű. Egyrészt azért, mert Pétervár ebben az évszázadban a legújabb technológiai megoldások bölcsője volt. Köztük a nukleáris technológia békés célú felhasználásának gyermekeivel - a leningrádi atomerőművel és az atom-jégtörő hajókkal. Másrészt, mert ez a város olyan elképzelések szülőhelye volt, amelyek az emberiség fejlődésében érzékelhető nyomokat hagytak. Különleges szellemisége van, érzékeny az új gondolatokra. Nézzük tehát: XXI. század, a technológia biztonsága, nők... Öt évnél is kevesebb maradt az új század beköszöntéig. Fog-e ez az új század különbözni a XX.-tól? Megváltozik-e majd a modem társadalmak világnézetének legfontosabb jellemzője - az anyagi javakra, a gazdagságra, a komfortra való törekvés? Csak találgathatunk. Amit ma a XXI. századról mondhatunk, nem más, mint hipotézis, feltételezések szövevénye! Azt sem tudhatjuk, beleesik-e a XXI. század embere a tudomány csapdájába, vagy éppen a tudomány segítségével sikerül a fejlődést biztosítani. Egyetlen dologban lehetünk csak biztosak. Az emberiség nem létezhet energiaforrások nélkül. A túlélés miatt ezek kutatása létkérdés. Először fa, majd szén, olaj, gáz, atom... és minden következő hatékonyabb a megelőzőnél, de egyben új típusú veszélyek forrása is. Az urán egyetlen grammja ugyan energetikailag három tonna szénnel egyenértékű, de a csernobili katasztrófa következményei sem mérhetők semmilyen ökológiai, melegház hatás, széndioxid kibocsájtás hatásaihoz... Az is teljesen világos, hogy egyszerűen nem létezik abszolút biztonság, mint ahogyan nem létezhetne az emberiség sem alkalmazott technológiák nélkül. Amikor a biztonságról beszélünk, akkor elsősorban a veszélyekre gondolunk. Gondoltak-e a veszélyre az atomenergetika megteremtői? Természetesen gondoltak. Megteremtették azokat a műszaki védelmi gátakat, amelyeknek meg kellett védeni a technológia alkalmazóit a technológia hibáinak következményeitől. Ezek a védelmi eszközök áltálában megfelelnek a világ műszaki elvárásainak és megbízhatók. Az atomenergia alkalmazásának kockázati elemzése, illetve az alkalmazás veszélyforrásainak feltérképezése is igazodott az atomenergetika és a korábbi energiahordozók bázisán képzett energiatermelés nagy különbségéhez, és jelentősen túllépte azokat. De a megalkotók - a férfiak - feltételezték, hogy csak ők és csakis ők képesek garantálni az atomerőművek biztonságát. És ez a feltételezés a mindennapi gyakorlatban nem állta meg a helyét. Ennek keserű tapasztalat a bizonyítéka és meg kell változtatni ezt a hibás szemléletet. (Franciaországban, Svédországban, Nagy-Britanniában már vannak női operátorok, atomerőműigazgatónők! - a ford, megjegyzése). Az atomenergia alkalmazásának több mint 40 éves tapasztalata a világgyakorlatban, megdöbbentő törvényszerűséget mutat. A legsúlyosabb következményekkel járó üzemzavarok nem azokon a helye.ken fordultak elő, ahol egyébként nagy volt a technológiai alkalmazás objektív kockázata, hanem ott, ahol hiányzott a kockázat szubjektív összetevője - a technológiai folyamat „félelme”. Általában a nukleáris technológiai folyamatok irányítói - férfiak. A férfiak bátorsága, a kockázathoz való speciális „vonzalmuk”, a veszélyek figyelmen kívül hagyása - amire olyan nagyon büszkék, a nukleáris technikában társadalmi veszélyforrássá vált. Megrendítően klasszikus példával szolgált erre a csenobili katasztrófa, amikor a férfiakból álló személyzet kikapcsolta a védelmeket, és alapjaiban sértette meg az üzemeltetés előírásait. És a katasztrófa nemcsak három volt szovjet köztársaság nemzeti tragédiájává vált. (A cser-’ nobili katasztrófában komoly hatása volt néhány kockázatos műszaki megoldásnak is! - a fordító megjegyzése.) Megijesztette a világot és elbizonytalanította az energetika jövőképét, hiszen a radioaktív sugárzás nem ismer határokat... De a radioaktivitás az emberiség „hűséges” utitársa marad ezután is. A XXI. században, feltételezhetően a tudomány interdiszciplináris fejlődésének egyik legfontosabb iránya a technika és a technológia biztonságának garantálása kell, hogy legyen. Ezt a következők szerint lehet összefoglalni: Csak a nők azok, akik - a technológia irányításához engedve - lehetővé teszik, hogy a biztonságos technológiák valóban biztonságosak legyenek és a nem biztonságosak alkalmazáson kívül helyeződjenek. A XXI. század reaktora - A század biztonságának hordozója - a nők által (is! - a fordító megj.) irányított reaktor. (Nagyon radikális, kicsit egyoldalú, megvitatni és észszerűsíteni való a következtetés! - a fordító megj.) Az atomerőmű operátora, mint olyan, képiesen szólva „tömegtermék”. Ha egyszer nő lesz az operátor, biztosra vehető, hogy tudásszintje férfi kollégájának legalább duplája lesz (ha nem is dupla, de azonos biztosan! - a fordító megj.) és soha nem fogja megszegni a reaktor üzemeltetési szabályait. Az sem megvetendő szempont, hogy önmagában a férfiakat kiváltó (inkább férfiakkal együtt dolgozó, egymás előnyeit kiegészítő - a fordító megj.) női operátor szerep hatékonyabb megoldás, mint újabb és újabb védelmi rendszerek kifejlesztése. Néhány évvel ezelőtt ezer MW atomerőműben termelt villamos energia egy milliárd dollárba került. Ma ugyanez - három milliárd. A költségek növekedésének oka, a csernobili katasztrófa következtében szükséges fejlesztések fedezete. A természet megáldotta a nőt, a csak rá jellemző, kincset érő képességgel: a szabályok szerinti irányítás képességével úgy, hogy közben a szabályokat mindig betartják. Ezt bármelyik civilizáció tapasztalata megerősíti. És mi a nők álláspontja? Rájöttek-e a nők, hogy el kell vetni a be nem avatkozás pozícióját és vállalniuk kell konkrét feladatokat a technológiai folyamatok fejlesztésében is, azok irányításában is? A nők és a férfiak egyenlőségét, - illetve a nők egyenjogúságát 50 évvel ezelőtt kimondta az ENSZ. De az-ENSZ-ben is csak mostanában kezdik megérteni, hogy az egyenlő képviselet - nem egyszerűen egyenjogúsági kérdés, hanem sokkal inkább hatékonysági garancia az ENSZ szervezetének munkájában is! A férfiaknak és a nőknek a társadalom valamennyi szférájában való egyenlő képviselete - a XXI. század emberiségének fejlődése szempontjából a társadalmi tevékenység valamennyi területén a biztonság és megbízhatóság legfontosabb összetevője. Köszönöm a figyelmet és remélem, hogy a felvetetteket minden előítélet nélkül vitatják meg. Fordította: Kissné G. Ludmilla, a WIN-Hungary elnöke.
