Atomerőmű, 1995 (18. évfolyam, 9-10. szám)

1995-09-01 / 9. szám

1995. szeptember Atomerőmű 7. oldal Gyönyörűen faragott figurák fogságában Ács Péternek nemcsak a korai kezdés az erénye, hanem az is, hogy korosztályában már-már zseni. S mielőtt az elfogultság gyanúja fölmerülne, tényként hadd jegyezzem meg, alig tíz életév volt a háta mögött, ami­kor választott sportágában kor­osztályában kontinens első, míg a földgömb ötödik legjobbja. Paks sporttörténelmének mind­eddig a legfiatalabb korú leg­eredményesebb sportolója. Tu­dásához és eredményeihez mér­ten nemes egyszerűséggel vi­szonyul a valósághoz, környe­zetéhez. — Egerben születtem, 1981-ben - mutatkozik be. - Néhány hónappal múltam egy éves, amikor a festői szépségű Mátra-vidékről, Ivádról ideköl­töztünk. Apukám a PAV-nál, anyukám a Deák Ferenc Álta­lános Iskolában kapott állást. A négyes számú általános isko­lába jártam, ahol az idén kitű­nővel végeztem és felvételt nyertem az ESZI villamos sza­kára. — Négy évesen, gyerek ér­telmével csodálkoztam rá a sakkra, főként a evönvörűen fa­ragott bábuk ejtettek fogságba. Apa és nagyapa sakkcsatájánál sokat „segédkeztem”, úgy vé­lem ez a gyökere e sportághoz való kötődésemnek. Öt éves koromban kerültem az ASE Sakk-klubhoz. Már nyolc éve rendszeresen versenyzek. Vá­rosi, megyei korosztályos ver­senyekkel kezdtem, országos bajnokságokkal folytattam, így jutottam mindig előbbre. Tíz éves voltam, amikor országos bajnokságot nyertem. Ebben a korban értem el első komo­lyabb nemzetközi eredménye­met is, a varsói világbajnoksá­gon ötödik lettem. Tulajdon­képpen ez az időszak, '91, pá­lyafutásom sarkköve. Ha lehet mondani, nagyobb áhítattal me­rültem a sakk mélységébe. Hi­vatalosan kinevezett edzőm­mel, Vidéki Sándorral egy tuda­tosabb edzésmunkába kezd­tünk. Megemelt óraszámban gyakoroltunk, stratégiákat dol­goztunk ki, elemeztünk, míg házi feladatként sakkelmélettel foglalkoztam. Tizenegy évesen EB arany­nyal, egy év múltán vb hatodik helyezéssel, később csanat-vb bronz, az idén szintén a csa­­pat-vb ezüst érmével tért haza. Mi több, júniusban a budapesti „Első Szombat” nemzetközi­­mester-normát is teljesítette. De címei, kitüntetései sem cseké­lyek... FIDE mester, a „Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója”, „Kiváló ifjúsági sportoló”, valamint „Tolna me­gye legjobb sportolója”, s ez utóbbi immáron harmadszor. — Vannak még terveim, céljaim ... Mint például a nem­zetközi mesteri cím, amely normához van kötve. A nem­­zetközimester-normához szük­séges pontokat csak a FIDE ál­tal minősített versenyeken lehet megszerezni. Nos, a normát a már említett alkalommal sike­rült teljesítenem, de ezt a cím véglegesítéséhez még kétszer kell megismételnem. Két éve úgy döntöttünk, hogy új edzőt keresünk - folytatja az ifjú sak­kozó. - Dr. Hazai László nem­zetközi mester - aki a Polgár lányoknak is volt edzője - sze­mélyében találtuk meg számí­tásunkat. Laci bácsi Budapes­ten lakik, így a versenyek előtt eev héttel, mindennan elutazom hozzá edzeni. Ő elméleti szak­ember, kiváló elemző, megnyi­tás specialista. Edzői útmutatá­sai esetemben előrelépést eredményeztek... Egy év átla­gában, napi hat órát fordítok a sakkra. Nagyteljesítményű LAPTOP hordozható számító­gép segíti itthon az edzésmun­kámat. Winchesterébe közel száz­hetvenezer sakkjátszma van be­töltve, amelyben Napóleon par­tijai ugyanúgy megtalálhatók, mint Kaszparové. — Határainkon belül Por­­tisch Lajos a példaképem - vallja Ács Péter -, mert idősebb kora ellenére aktív, nagy tudású versenyző, aki intelligens mó­don reagál az élet rezzenéseire, nemzetközi viszonylatban pe­dig az indiai Anond. A múlt év elején, Amszterdamban szemé­lyesen is találkoztam vele. Ánond a világ harmadik-ne­gyedik legjobb sakkozója. Tá­madó stílusú dinamikus játékát briliáns megoldások jellemzik. Szimpatikus a bölcs és humá­nus viselkedése. G. Szabó Pál Nincs tehetségem a zenéhez, de szeretem, s érteni vélem Beethoven hegedűversenye szól CD-ről mikor megérkezünk a Rónaky házaspár lakótelepi otthonába. -Amúgy ráhangolásként - mondja dr. Rónaky József, akit fizikusként, önkormányzati képviselőként sokan ismernek, zenerajongóként, lemezgyűjtőként legfeljebb csak a barátai. — Néhány óra múlva indu­lunk feleségemmel Martonvá­­sárra a Beethoven koncertre, mostanában sajnos ritka alka­lom számunkra a hangverseny hallgatása a távolság miatt. Zenei „mindenevők” va­gyunk - folytatja Rónaky úr - az egész család, feleségem és két Pécsejt tanuló egyetemista lányom is zeneszerető, így az­tán állandóan szól itthon a CD- játszó, s hogy mikor mit hallga­tunk az a pillanatnyi hangulat­tól függ. Százhatvan CD lemez sora­kozik a polcokon, három sor­ban, külön a komolyzene, a musical és a könnyűzene. — Nem vagyok igazán gyűjtő - mondja Rónaky József - ezt a „kollekciót” össze sem lehet hasonlítani dr. Virágh Elemérével (a sugárvédelmi osztály vezetője - a szerk.), akinek tematikus CD gyűjte­ménye van country zenéből. Még csak tehetségem sincs a zenéhez - ellentétben felesé­gemmel és két lányommal csupán szeretem és érteni vé­lem. Nem is tervezetten vásáro­lok lemezeket, hanem a külön­legességeket vadászom, pél­dául a külföldi útjaimon, bár szerencsére ma már itthon is szinte mindent meg lehet venni. Hála a zenemániánknak az ajándékozás nem gond a csa­ládban - egy-egy CD-t mind­annyian örömmel fogadunk. — A házasságunk kezdetén Budapesten laktunk, és sűrűn jártunk hangversenyekre. Az­után következett Paks, megszü­lettek a lányok, és egyre ritkáb­ban adódott lehetőség koncert­hallgatásra, és ekkor kezdtük a lemezeket gyűjteni, természe­tesen akkoriban LP-ket. Nejem édesapja gyakran járt a Szov­jetunióban és sok klasszikus muzsikát tartalmazó lemezt ho­zott, ezek ma is megvannak, igaz agyonhallgatva. Át is tér­tünk a CD-re, mikor megjelent. A százhatvan CD nem akár­milyen választékot jelent, s bár a műfajok változatosak, a vá­laszték mégis egyfajta, jól be­határolható zenei ízlésről árul­kodik. Rövid ízelítő a repertoárból: Beethoven, Chopin a komoly­zenei felvételek közül, a „könnyű” műfajból pedig a 60- as, 70-es évek klasszikus beat sztárjai, azután az amerikai né­ger zene nagyjai, például Ella Fitzgerald, vagy a Golden Gate Spirituale Quartett, Pete See­­ger, és néhány unikum: skót dudazene Nottinghamból, vagy a mostanság a pesti „kocsmák­ban” divatos ír népzene. Ter­mészetesen megtalálható a pol­con a tavalyi paksi Blues-Rock Fesztivál CD-je is. Mielőtt a közismert „Rónaky stílusban” távozásra szólítana fel a házigazda - indokoltan, hisz a martonvásári koncertről mégsem illendő elkésniük - még büszkeséggel mutatja leg­újabb szerzeményét, a Muzsi­kás együttes magyarországi zsidó népzenéjét interpretáló lemezt, melynek címe „Szól a kakas már”. — Mindenkinek ajánlom - így búcsúzik. Rákosi Gusztáv Tevére nem adunk Műszaki alkotói pályázat Kérelmezők kifogyhatatlan sora ostromolja a jól menő vállalatok, vállalkozók irodáit, némi segít­ségnyújtás reményében. A segít­ségnyújtás alatt pénz értendő, melynek hivatalos formátuma: közérdekű kötelezettség vállalás. A paksi atomerőmű sincs kérel­mezők híján, és sokan nem is sej­tik mennyi munka áll egy-egy kérelem elbírálása mögött. — Évente több mint kettőszá­­zan keresnek meg bennünket tá­mogatást igényelve - mondja Kováts Balázs, a Tájékoztató és Látogatóközpont vezetője - és körülbelül negyven százalékuk az, amely meg is kapja. Nagy­részt a régiónak segítünk, hiszen ez a közvetlen környezetünk, de az ország más területéről érkezett hasznosnak ítélt beadványokat is támogatjuk. A tízmilliós nagy­ságrendű keret összege évente változik, a végleges megállapí­tása az igazgatóság hatásköre. Folyamatosan nő a kérelmezők száma, már csak azért is, mert aki egyszer kapott, az mindig vissza­jön. A kiutalt pénzek a tízezres összegtől egészen a milliósig ter­jednek. Bármennyire is szeret­nénk, egyéni kérésekkel nem fog­lalkozunk, olyannal sem mint például egy-egy beteg gyógyke­zelése, továbbá a Góbi sivatagon tevével való átkelést sem segítet­tük. Természetesen mindenkinek válaszolunk, mert ezt fontosnak tartjuk, de az összes kérést nem tudjuk teljesíteni, hiszen a mi le­hetőségeink is végesek. Elsősorban az egészségügyet támogatjuk, ezen belül is a me­gyei intézményeket, szervezete­ket. A szekszárdi kórház, a pécsi klinika, rendelőintézetek, gyógy­kezelésre szorulók szervezett csoportjai mind-mind részesültek már a keretösszegből, de nem maradtunk ki a kábítószer ellenes hadjáratból sem, a DADA prog­ram fő szponzorai vagyunk. Má­sodik helyen az oktatásügy áll (például tankönyvkiadás), majd ezt követi a kultúra segítése. A sok-sok területen kívül melybe belefolyunk (CD kiadás, népi ha­gyományőrzés) meg kell említe­nem, hogy minden évben segí­tünk egy magyar színházat, mely az idén az Operaház volt. Fontos a sport támogatása, de csak mód­jával, hiszen más forrásból jelen­tős pénzösszegeket fordítunk az Atomerőmű Sportegyesületre. Végül, de nem utolsó sorban az egyházak következnek, ahol fő­ként a templomok, egyéb ingat­lanok állagmegóvása a célunk. Előfordul olyan is, hogy a ké­relmező csak pénzt akar szerezni és tartalom nincs a kérés mögött, ezért minden esetben előre ellen­őrizzük hová is adunk segítséget. Préházi Ildikó Az idén ismét alkotói pályá­zatra hívja az Atomerőmű Rt. vezetése a műszakiakat. A kol­lektív szerződés értelmében ki­írt pályázatra jó színvonalú és értékes szellemi termékeket várnak a szervezők. A Műszaki Alkotói Pályá­zatra maximálisan 15-20 oldal­nyi (szükség esetén kiegészítő mellékletekkel) munkákkal le­het pályázni, amelyeknek tar­talmazniuk kell a szerző(k) ne­vét, aláírását, törzsszámát, szervezetét, több szerző esetén pedig a százalékos megoszlási arányt. A pályázatok elbírálá­sánál előnyt élveznek azok a munkák, amelyek társaságunk stratégiai feladatainak megol­dását szolgálják. Ezek részlete­sen megtalálhatók A PA Rt. kö­zéptávú stratégiai beruházási és fejlesztési politikája című do­kumentumban. A teljesség igé­nye nélkül a legfontosabb té­makörök, a biztonság növelése, a rendelkezésre állás szintjének fenntartása, a nagyjavítási idő­tartamok rövidítése, az élő­munka hatékonyságának növe­lése, a költségek csökkentése. A pályamunkákat a Straté­giai és Fejlesztési Osztályra kell benyújtani 1995. szeptem­ber 30-ig. A gyorsabb értékelés érdekében amennyiben lehető­ség van rá, az alkotók mágnes­lemezen is készítsék és nyújt­sák be a munkáikat.

Next

/
Thumbnails
Contents