Atomerőmű, 1994 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1994-10-01 / 10. szám
4 ATOMERŐMŰ 1994. október Tizedik születésnapját csendben ünnepelte Egy rádiós hangszalagjáról a miniszterhez. A szavai ma sem tűnnek mesterkéltnek, ál-pátoszosnak, hiszen tényleg nagy dolog volt, hogy sikerült életre kelteni ezt a második reaktorblokkot is, őszintén örült mindenki. — A magyar energiarendszer ismét gazdagabb lett egy nagyon magas szintű létesítménnyel - így a miniszter. - Rendkívül fontos, hogy most már Pakson két blokk, összesen 880 megawatt teljesítménnyel az atomenergetikára alapozva szolgálja a vülamosenergia igények kielégítését. Ezzel folytatódik az az energiapolitikai célkitűzés, mely hosszú távon a villamosenergia-termelés struktúrájában a nukleáris energiát és a szenet preferálja, kiváltva a szénhidrogéneket. Elmondta még, hogy egy hónappal a tervezett idő előtt sikerült ezt a blokkot üzembe állítani, s hogy olcsóbb lesz a Pakson termelt áram, mint a szénhidrogén erőművekben. Pónya József, aki ekkor már az atomerőmű vezérigazgatója volt, a jövőről beszélt. Hogy még két blokkot kell üzembe helyezni, de ezt már rutinosabban csinálják, s hogy a második blokk felterhelése tíz megawattról a száz százalékot jelentő 440 megawattra sokkal gyorsabban megy már, mint az elsőnél történt. Itt is az eredeti tervben 72 nap szerepelt, több megállással, méréssel, de a párhuzamos kapcsoláskor - a nagy energiaszükség miatt - ezt már negyven napra módosították." Szepesi László a Magyar Rádió szekszárdi tudósítója így emlékszik a 2-es blokk indulására: „Még a magyar átomkor hajnalán az első blokkot Méhes Lajos, mint miniszter és az MSZMP legfőbb vezetőinek egyike avatta, a második párhuzamos kapcsolásánál az új ipari miniszter, dr. Kapolyi László volt a fővendég. Ez a kapcsolás is éjjel történt, talán, mert ha valami zavar támad, ekkor okoz legkisebb bajt. S ez nem volt alaptalan óvatosság, hiszen az elsőt is kétszer kellett indítani. Valami a generátor gerjesztésével nem volt rendben, s mikor a gép a hálózatra került, a védelem nyomban beindult, s leválasztotta Paksot az országos hálózatról, így a felcsattanó tapsba a sziréna cseppet sem kellemesen visított, s az ünneplők arcán keveredett a lelkesedés és a megdöbbenés. Azután, reggel már vendégsereg nélkül tényleg megtört a párhuzamos kapcsolás. A második blokk országos hálózatra kapcsolását is a régi magnószalag idézi: — Elindítottuk. - Ezt Pónya József mondja. Majd egy másik hang: Tíz megawatt. Átadjuk a turbinásnak. Kezemben a mikrofonnal a szinkronoszkópot figyelem, ami egyre lassabban mozog, aztán felbúg egy jelző és Pónya József újra megszólal: párhuzamosan van kapcsolva. Valaki közbeszól, tíz megawatt. Ránézek az órára, két óra kettő perc. Utána, ahogy illik, megyek És életrekelt a reaktor Fotó: Gottvald Acsádi Rozália Egyedül vagyok Egyedül vagyok a sárga napvirágok tekintetében. Egyedül, itt a rámhulló percben, az estfeketében. Még így is egyedül. Jaj, testvérem, alkonytekintetű, nézz néha rám, te fűzfagyökerű, mindenütt felsarjadó, holdfényben élő, holddal elfogyó szétfoszló fénynyaláb. Jaj, nézz rám legalább! Sóhajod összeköt a fákkal, sziromhullásos illanással, odataszít a szétszaladó szélbe, utánad nézek ki a messzeségbe, ahol az erdő párakékjét madárszámyakkal szeled szét, s ahol ködgomolyagba rejted el magad. Érted még sírnom sem szabad, mert te vagy nekem a ringó barkaág, a fűcsomó, az árokparti bokros szarkaláb, s a nyári csend, a zizzenő, a forró fénnyel átszövő áldott erő, s te vagy az őszi fényben a pőre las kökénybokor: ágaid között a Hold ha áthajol megérintenélek. Te nyúlj utánam, én minden mozdulattól félek! Egyedül állok a napvirágok sápadt tekintetében. Nézz rám, testvérem, nézz rám egészen, fordulj felém, mutasd felhővé változott arcodat, hadd lássam, hadd tanuljam örökös harcodat a megmaradásért! Nem szólítanálak téged semmi másért, de nem segíthet más nekem. Meggyötört Föld a szerelem, a barátságok kihűlt égitestek. Engedd, hogy holdfénytested izzásában égjek! Jaj, testvérem, taníts megmaradni! Készülődök hulló falevélnek. Acsádi Rozália paksi tanárnő és László Kovács Gyula a tavasszal közösen adták ki verseskötetüket. Abból vettük a fenti verset. Katalin és József Pakson, július 30-án volt az esküvőjük. Prantner József, 1968-as születésű a szekszárdi Rózsa Ferenc szakközépiskolában érettségizett, majd sikeresen felvételizett a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskolára. 1989-ben üzemmérnöki diplomát kapott. 1987-ben tanulmányi szerződést kötött a PAV-val, így a diploma megszerzése után ide jött dolgozni. Az Irányítástechnikai Főmérnökség Műszerkarbantartó osztályán üzemmérnök és a szekunderköri műszerek, főleg regisztrálók karbantartási és üzemeltetési problémáival foglalkozik. Felesége Mittler Katalin, szintén paksi, és a Dunacenter Therm Kft-nél adminisztrátorként dolgozik, a PA-Rt. területén. Itt is ismerkedtek meg. Lakásproblémájuk megoldódott, ugyanis az Rt-től 1993-ban két szobás lakást kaptak, amit a balatonfüredi nászút után birtokba vettek. MM Mennyi az annyi? Manapság csak kapkodjuk a fejünket, tévé, rádió, napisajtók hemzsegnek az áremelkedésekről szóló híradásoktól. Szinte felüdülés, ha olyasmit olvashatunk, hogy ötven százalékkal kevesebb valami. Ilyen például a Delma Light margarin zsírtartalma. Két helyen piros betűvel nyomtatva olvasható a dobozán. De se a tévé, se a rádió nem rendezett sajtófogadást ebből az alkalomból... Pedig nem akármiről van szó. Ha ötven százalékkal kevesebb a zsírtartalma, bizonyára a vér koleszterin tartalma is, meg a vérnyomásom is ötven százalékkal kevesebb... Már napok óta nem szedem a tenziomint... Még áprilisban voltam a dokinál felíratni, de az már rég elfogyott. Mindig holnap akartam átmenni hozzá felíratni... Atya-Máriaü! Ötven százalékkal kevesebb... De akkor már vérnyomásom sincs... Azonnal a dokit... Nincs bent? Mi a bajom? Az nincs, csak ötven százalékkal kevesebb a vérnyomásom. Pulóver? Ja, a pulzusom. Az van. Kettő is. Mindig hordom maf amnál. Egyik a jobb, másik a al csuklómon. Jó, ha van tartalékban is... Hogy mennyit ver? Egy-kettő-három... százegy-százkettó... Ez sok? Elromlott a vekkerem, egy óra alatt kettőt siet... Mennyi a pontos idő? Azonnal... Nulla-nyolc: tizenegyóraötvenpercötvenöt másodperc... Nem erre gondolt? Hogy nálam hányára? Mindjárt mondom... Lehet, hogy az a bajom, hogy nem tudom mennyi az annyi, meg, hogy van e vérnyomásom... Kattttt... Letette... Pedig csak azt akartam megtudni, ha ötven százalékkal kevesebb... Most ki fogja megmondani? meg a vérnyomásommal most mi van? A hónapok óta tartó afrikai kánikula... Lehet, hogy már a családorvosom is új... Pedig szörnyen kíváncsi vagyok: ha ötven százalékkal kevesebb... Meg a vérnyomásom is... Mikor is rendel a doki? Ha páros hét akkor délután. Vagy délelőtt... Hiszen április óta újra szabályoztak mindent... meg csereberélnek is... Meg ötven százalékkal kevesebb is... Mi kevesebb??? MI menynyi??? Ez már tényleg sokk... Holnap át kell mennem a dokihoz. Délelőtt... Meg délután is... Ami biztos... Majd ó megmondja... Apar!!!! Csengettek!!! Nem hallod??? Ja, lehet, hogy az új postás, az új huszonötforintos bélyéggel, rajta az új arcképpel... MmmM. Szerencsés az, aki intelligens emberekkel dolgozik „Az ember békében legyen önmagával..." A mai kor embere egyre nagyobb kihívásokkal szembesül. Sok az ingerlékeny, gondoktól feszült arc. Ebben a világban öröm találkozni olyan emberekkel, akik tudnak a másikra mosolyogni, tudnak jókedvűek lenni és egy-egy vidám, barátságos szót szólni. Pálmai István technológiai fejlesztési csoportvezető, a Hulladékkezelési és Vegy.Fejl. Osztály dolgozója is közéjük tartozik. Ót nem látják mogorvának, rosszkedvűnek. — Mi rejlik e mindig barátságos mosoly mögött, honnan ered ez a pozitív kisugárzás? — Ez nálam alapvetően természeti adottság. Az arcon a gondolatok nagymértékben tükröződnek, s megmutatják mi rejlik a lélekben. Úgy látszik én szerencsés vagyok, hogy ilyennek születtem, ilyennek látnak. Bár tudatosság is van a dologban, mert erkölcsi kérdésnek tartom, hogy a saját bajaimat, gondjaimat ne érzékeltessem rossz arckifejezéssel, gondoktól redőző homlokkal, vagy modortalansággal másokkal. A sors kisebb-nagyobb mértékben mindenkit meggyötör és megpróbálja megváltoztatni az alapvetően pozitív beállítottságát. Ekkor játszik szerepet az, hogy az ember békében van-e a világgal, békében van-e önmagával. Az ember képes átélni az elviselhetetlennek hitt csapásokat is. A második kisfiam meghalt leukémiában, és feleségemmel együtt kénytelenek voltunk végignézni a halálát másfél éves betegség után. Máig sem tudom, hogyan voltam képes mindezt elviselni, túljutni rajta, talpra állni és menni tovább. Talán azért, mert a dolgokban hoszszabb távon bizonyos igazságtartalom van, az „Isten hosszabb távon működik". Született egy harmadik kisfiúnk, ő sokban hasonlít az elhunyt gyermekünkre. Ez nagymértékben segített rajtunk. Tudni kell örülni a kevés jónak is, amit az élet ad. Minden emberben valahol nagyon mélyen van valami, amit ethosznak lehet nevezni, és ez feltétlen parancsként működve képessé teheti az embert egy alapvetően pozitív életszemléletre. — A munkahelyén hogy érzi magát? — Meglehetősen régóta - 1976 májusától - vagyok az erőműnél. Sok munkahelyet megéltem, sok munkatársat és főnököt megismertem. Sokszor voltam szerencsés, amikor kifejezetten értelmes, józan gondolkodású, intelligens emberekkel dolgozhattam együtt és voltak, akik a kudarctűrő képességeimet is kellőképpen tréningezték. Nem az a nagy dolog, ha az egyébként is szeretetreméltó embereket szeretjük, hanem a nagyképű, rossz modorú embereket a „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" attitűddel tudjuk megközelíteni. A kulcsgondolat ennek kapcsán, ne legyünk haragtartók. Igyekszem úgy élni, hogy a vágyaim ne nagyon előzzék meg a lehetőségeimet, hogy soha ne akarjak olyasmit elérni, amelyre nincs reális lehetőségem. És tudjunk örülni mások sikerének. Aki erre nem képes, az nagyon sajnálatra méltó, és akinek nem jó a kudarctűrése az elveszett ember, és előbb-utóbb mogorva, boldogtalan lesz. Ha én most munka nélkül lennék, akkor természetesen sokkal nehezebben beszélhetnék valamiféle pozitív életszemléletről. A pozitív, bizakodó gondolkodásmódom nagy mértékben köszönhető annak, hogy egy ilyen stabil cégnél dolgozom, mint az atomerőmű. — Gondolom, ez a pozitív szemlélet a családban is él. — Igen, ez így van. A feleségemmel ebben is erősítjük egymást. Együtt éltük meg beteg kisfiúnk elvesztését. Nagyon kemények tudtunk maradni. Ez az élmény anynyira összekötött bennünket, hogy azt hiszem, nyugodtan mondhatom: a mi házasságunk kiállta az idő próbáját. Jó házasságban, jó családi életet élünk. Felszabadító az is, hogy sokszor csinálhattam olyasmit, ami örömet okozott. Például tanítottam. Filozófiát. Ezen kívül van egy óriási sikerélményem: 1983-ban elnyomtam az utolsó cigarettámat, s megfutottam az első kilométeremet. Azóta 12 maratoni versenyen vagyok túl. Életformámmá vált a futás és bizonyos mértékig a triatlon. Ha valami bánatom van, elmegyek futni. Ilyenkor az ember kiizzadja magából a bajt. Mindenkinek tudom ajánlani, próbáljon meg valami hasonló elfoglaltságot találni magának. Vannak olyan típusú emberek, ide tartozom én is, akinek nagyon nagy önbecsülést ad, ha valami olyan dolgot csinált meg, amiről korábban azt hitte, biztosan nem sikerül neki. Én így vagyok az angollal. Most már középfokú nyelvvizsgám van, és két angolnyelvű előadást tartottam eddig. Az önbecsülés szükséges ahhoz, hogy az ember békében legyen önmagával, a leikével, a külvilággal. Ez egyben az én életszemléletem is: „Az ember békében legyen önmagával." Lovászi Zoltánná Fotó: F. Zs.
