Atomerőmű, 1993 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1993-05-01 / 5. szám

ATOMERŐMŰ 7 Kipróbáltuk 1993. május 2. 04 óra 30 perc. Borzasztó dolog ez a korai kelés. Nincs mese, indulni kell, mert a POPEYE Bt. - amely ugyanis paksi cég - különbusza is ezekben a pillanatokban indul Buda­pestről. A veszprémi találkozóra ne­künk is oda kell érni. A túrán nyolcán leszünk Paksról, a többiek a főváros­ból, vagy annak környékéről jönnek. 11 óra 20 perc. Már a kaland hely­színén vagyunk Ausztriában. Mellet­tünk a kristálytiszta rohanó folyó, amelyet Schwarze névre kereszteltek. Körülöttünk 2000 m-nél magasabb hegyek, némelyik tetején vakítóan fe­hérük a hó. Baleseti oktatás követke­zik, átvesszük a védősisakokat és a mentőmellényeket. Aláírjuk a nyilat­kozatot, mely szerint a túrán saját fe­lelősségünkre veszünk részt. Leskó Lad megnyugtat a „cég részéről”, hogy közvetlen életveszély nincs, de sohasem lehet tudni... 11 óra 30 perc. Elosztjuk a sze­mélyzetet, három hatfős és ugyaneny­­nyi hétszemélyes tutaj indul. Majd el­felejtettem mondani, mi is az, amire vállalkozunk! A „rafting ” a század­vég egyik sportőrülete, vad hegyi fo­lyókon gumiból készült lélekvesztő­­kön kell leereszkedni. A víz hőfoka egyébként 4 °C, ami enyhén meleg hóié. Mi egy héttagú csapatba kerü­lünk. Csili mellettem a bal hármas helyen ül, hátul Lesi, a vezérkormá­nyos. Mivel ö a túra vezetője, a mi ha­jónk megy elöl. 12 óra 10 perc. Vízreszállás. Izgal­mas pillanatok. Fog­ni kell a hajót, hogy el ne menjen, beugrani csak úgy, le­zseren nem lehet, lábközépig állunk a jéghideg vízben. Ékszerre huppa­nunk a hajóba és már rohanunk is le­felé. Pár perc múlva elérjük a komo­lyabb (akkor legalábbis azt hittük) sei fősort. A felcsapódó víztől és az él­ménytől sikitozunk, de a vizen kívül Lesi is lehűti lelkesedésünket: ez még semmi. 12 óra 40 perc. Már valamennyien vizesek vagyunk. Borulni ugyan még nem sikerült, de a rohanó víz hol in­nen, hol onnan csap be a hajóba, van, hogy egyszerre mindenhonnan jön a zuhany. A víz száguld, mi hirtelen egy alattomos sziklán landolunk. Meg­akadunk, de nincs hova kiszállni, mert mellettünk 1,5-2 m-es a víz­mélység. Valahogyan sikerül lekec­­meregni. Kilépni egyébként azért ve­szélyes, mert ha még talajra is lelünk, a láb beszorulhat két kő közé, s ekkor a sodrás irgalmatlanul eltöri. 12 óra 50 perc. Egyre keskenyebb a kanyon, 70 m magas sziklafalak ha­tárolják. Hullámvasút-szerűen robo­gunk a szűkület felé, ahol mintha forma a víz. A taktikánk az, hogy a szorosban az utolsó hullámtörő szik­la előtt fordítjuk balra a hajót és gyor­san egyszerre húzunk, mielőtt a sod­rás nekivág a sziklának. Nos, nálunk a „mielőtt” kicsit későire sikeredik. Szinte felragadunk a sziklafalra. Elöl bal oldalon Erzsi kirö­pül a hajóból, csak a karját látom, rémülten markolja a biztonsági kötelet. így viszont már nem egyenlő a súlyelosztás, a hajó kezd függőleges pozícióba kerülni. Csili már derékig a vízben ül, miközben én a hajó jobb ol­dalával egyre emelkedem és sisako­mon kopogtat a szikla. Kétségbeesve tolom a lapáttal el a hajót, de ez alig­ha sikerülhetne, ha Lesi hátul szintén nem pottyanna be a vízbe. Elszaba­dul a tutaj, kormányosunk egy pilla­nat alatt újra a hajóban van. Elő/Er­zsi még viaskodik az árral, ill. a bal oldali sziklafallal, mert hogy közben oda átsodródunk. Csapatmunkával a hajóba emeljük öt is. Gyerünk to­vább, mert jönnek az újabb akadá­lyok. 13 óra 10 perc. Rövid pihenő, szá­­rítkozás egy nyugalmasabb részen. Kiderül, hogy mi egészen jól ügyes­kedtünk, mert volt teljesen fejreállt hajó is, és hajónként átlagosan 3-4 ember esett a vízbe. Csak egy csapat úszta meg, ők a rossz nyelvek szerint rosszulfordultak, mert a csónak eleje frontálisan ment a falnak, a víz pedig szépen lesodorta a hátulját, így hátra­felé borulás nélkül átjöttek a szoro­son. Készítünk egy „ázottan” című csapatképet és indulunk tovább. 14 óra 10 perc. Bent vagyunk a cél­ban. Maradandó élményekkel, ref­­rénszerűen jön az egységes gondolat: de kár, hogy vége van, menjünk még egy „kört”! 22 óra 00 perc. Érkezés Paksra holtfáradtan. Nagyon jó buli volt, óriási ötlet, alig várom a következő lehetőséget. - kb -a raftingot Sporttörténet - nemcsak sportrajongóknak Szentesi Alajos testnevelő tanár gyűjtő-kutató munkájának eredményeként megjelent „A paksi középiskola sporttörténete” című könyv, mely immáron második kötet, amely napvilágot lát a Jámbor Pál Társaság 1990-ben elindított „Tanul­mányok Paks és vidékének történeti múltjából” so­rozatban. A könyv az 1947/48-as tanév eseményei­vel kezdődik és zárul az 1987/88-as évvel. A sport­történeti kiadványt egy betűrendes mutató teszi könnyen használhatóvá. A könyv a Paksi Városi Könyvtárban megvásá­rolható 250 Ft-ért. Egymásnak megmutatni Ez a céljuk azoknak a 11-16 éves lányoknak, akikről mostaná­ban olyan sokat hallottunk. Tán­colnak. Hetente háromszor tőlük zeng az ESZI kollégiuma: ott pró­bálnak. Vezetőjük és segítőjük Prokob Józsefné, Marika néni. Hogyan alakultatok? - kérde­zem. Marika néni: Fritz Józseffel és Kajsza Árpáddal - a paksi fúvós­­zenekar tagjaival - arra gondol­tunk, hogy valahogyan színvona­lasabbá kellene tenni a paksi ünnepségeket. A fúvószenekar ugyan már létezett, de valami iga­zi látványosságról még gondos­kodni kellett: egy mazsorettcso­­portról. Abonyban szerzett ta­pasztalatok után, tavaly nyárra ösz­sze is jött egy kis csapat, akik nem tudták városon kívül tölteni vaká­ciójukat. Velük, ezzel a 10-12 fős csapattal heti egy alkalommal, a Il-es iskola tornatermében „meg­kezdtük a munkát”. Őszre már 60- an voltunk, az ASE-csamokban próbáltunk, de ez túl sok volt egye­dül. így maradtak a régiek, akikkel az ESZI kollégiumában próbálunk, de a hely sajnos kicsi... Hogyan kerültetek ide Ti, lá­nyok? Sáli Krisztina: Az iskolában hallottam róla, úgy döntöttem, hogy időt szakítok rá. Ha jól tudom, nemcsak mazso­­rettet csináltok? Marika néni: Rendeztünk egy­szer egy olyan bulit, ahova min­denkinek készülni kellett egy tánccal, s a belépő ennek bemuta­tása volt. Itt kihozhattak mindent magukból, a nyuszik is megmu­tathatták, hogy mit tudnak. Kö­tött táncot nehéz táncolni, amit ők találnak ki, abban ők vannak benne, az könnyebb is. Hát így születtek meg a modem táncok... Honnan jönnek a figurák? Sáli Krisztina: Videoklipekből veszem az ötletet el, vagy kitalálom. Krisztiről érdemes megjegyez­ni, hogy egy saját koreográfiájával a csoport szerepelt a „Ki mit tud?”-on! Szóval a „KMT”-n is voltatok? Marika néni: Itt mindenki meg­tanulta a másik munkáját értékel­ni, rájött, hogy abból is tanulhat. Ugyan a megyei döntőn kiestünk, de lehet, hogy nálunk boldogabb csoport nem volt. A megyei döntőn Bor Imre pol­gármester is ott volt, aki hatalmas virágcsokorral és ajándékutalvány­nyal gratulált a lányoknak. Milyen volt a tv-szereplés? Kalmár Lívia: A kamerapróba tetszett, mert nem volt túl kötött. Miután megnéztétek a felvételt, milyen következtetésekre jutot­tatok? Schreiner Gabi: Alig lát­szottam!!! Marika néni: A kamera előtti szereplés alapos önkontroll volt mindenki számára. Hogyan készülnek a kosztümök? Marika néni: A mazsorettruhá­­kat a ruhaipari szövetkezet tan­műhelyében csinálják, ez hatal­mas segítség nekünk. A modem táncokhoz házilag készülnek a szoknyácskák. Én megtervezem, elkészítek egy mintát, aztán ha tetszik, a lányok és a szülők ott­hon megvariják/megvarratják. Elég költséges lehet az anyagok beszerzése, az utazás. Hogyan fe­dezitek? Marika néni: Nagyon nagy szükségünk van a szponzorokra. Ha nincs személyes szimpátia ab­ban, aki tudna adni, akkor vége. Embereket sorolhatok, akik bíz­tak abban, hogy itt lesz valami. Ők adtak pénzt nekünk. Elsőként segítséget Kováts Ba­lázstól (az ESZI volt igazgatójá­tól), a PA Rt. Tájékoztató Iroda vezetőjétől kaptak - így tudták megvenni a csizmákat és a sujtást a ruhákra. Dr. Petz Ernő vezér­­igazgatóhoz küldött kérelmük után a PA Rt.-től is támogatást kaptak. Segítségükre volt még a PA Rt. szakszervezeti bizottsága, a Német Nemzetiségi Egyesület, a Budapest Bank, a Kereskedelmi Bank Rt., a Tungsram márkabolt, az ESZI, az idén pedig már a Paksi Önkormányzat is. Nem szabad el­feledkeznünk azonban a szülők segítségéről sem! Célotok? Marika néni: Azt szeretnénk, ha a városon belül kialakulna egy olyan mag, akik megszerveznék az ünnepségeket. Valahogy úgy, hogy: üljünk össze, csináljunk va­lamit jót! A csoport önfegyelmet ad, megtanítja, hogy vegyük ész­re, ha a másiknak gondja van. Ki­tartásra ösztönöz, hiszen aki jön, az önként jön, keményen dolgo­zik, mert különben lemarad. Csak tőlük függ, hogy mit táncolnak és hogyan. Az én feladatom az - mi­vel nem vagyok tánctanár hogy a színpadképet, az összhatást tö­kéletesítsem. És a jövő? Koleszár Ildikó: Meghódítjuk a világot!!! Marika néni: Székszárdra na­gyon szívesen várnak bennünket, de más meghívásokat is kaptunk. Május 16-án Faddon, május 28-án a Paksi Sörfesztivál keretében Pakson, Németkéren és az új ben­zinkút avatóján lépünk fel, szep­temberben a mazsorett-találkozó­­ra is elmegyünk Tatabányára. És a szünetben? Várszegi Zita: Viszem a magnót a nyaralásra és gyakoriok. Sáli Kriszti: Majd úgy igazítom a nyaralást, hogy tudjak jönni próbára. Ez a sikeres csoport továbbra is váija azokat a lelkes leányzókat, akik szívesen táncolnak. Nincs más dolguk, mint megmutatni, mit tud­nak, kitalálni olyat, ami nekik tetszik. Marika néni: Ha éppen kitalál­juk, hogy spanyol táncot akarunk táncolni, akkor azt fogunk! Itt nem számít más, mint az, hogy a közönség és maguk jól szó­rakozzanak! Kellner Katalin ESZI, III. F Finlandia-kör A második körtalálkozóról szó­ló tudósítás szintén a kezdetekről szól. Az előzőtől eltérően nem a kör életének, hanem a finn törté­nelem kezdetéről kb. i.sz. 1200-ig. A finn történelemről Csúcs Sándor professzor, a Magyar Tu­dományos Akadémia finnugor osztályának vezetője beszélt. Előadásában a történelem ismer­tetésén kívül kitért arra, hogy az összehasonlító nyelvészet és a történelem milyen szoros kapcso­latban áll és segítségével a korai történelmi idők - amikor még írá­sos emlékek nem keletkeztek - nagyon fontos tényei a kutatha­tók, illetve bizonyíthatók. így pl. a nyelvben található jövevénysza­vak bizonyítják a törzsek vándor­lásának útvonalát. Ugyancsak ez a módszer segített az előző tartóz­kodási hely megállapításánál: egy bizonyos fenyőfajta csak a kauká­­zuson túl honos. E fenyőt jelentő szó már az ősi beszédben is megta­lálható. Erről arra következtetnek, hogy olyan helyen - a kaukázus környékén - tartózkodtak a törzsek, ahol a fenyőt ismerhették. A mai Finnország területén kb. i.e. 7500-ból valók a lerégebbi le­letek, melyek emberi tartózko­dásra utalnak. A déli partvidék et­től az időtől különböző mérték­ben mindig lakott volt. A finnek nem egységes nép­ként érkeztek a mai hazájukba, hanem a Baltikumban élő finn­ugor (balti-finn) nyelvjárásokat beszélő törzsek az időszámítá­sunk kezdete táján jelentek meg először a Finn-öböl partján ha­lász-, vadászútjaik során, majd egyre többen telepedtek ott le. Ebben az időben itt éltek - az is­mertebbek közül - a lappok, ész­tek, karélok és a finnek. A letelepedések során a dél­nyugati partvidéken letelepedő törzs neve után (suomalainen) i.sz. 800 körül már kezdték suomi­­nak nevezni, mely sokkal később vált az egész ország nevévé. A másik ágon a népvándorlás hatására a szárazföldén egy törzs, illetve törzscsoport a már Karélia­­finnül Kaijala területén telepe­dett le. Ez a terület később fontos szerepet játszott Finnország poli­tikai és művelődéstörténetében. Tehát az idők során suomiak, hameiek a tenger felől, a száraz­föld felől a savoiak és a karélok benépesítve az ország mai terüle­tének déli felét, fokozatosan együttes erővel szorították észak­nak az ország őslakóit, a lappokat. A finn törzsek egységgé ková­­csolódása előtt kb. 200 évvel a skandináv svéd törzsek államszer­vezetének megalakulása, a ke­reszténység felvétele, valamint a keleten kialakuló Novogord kör­nyéki erős szláv fejedelemség ér­dekellentéteinek is központja lett a fontos kereskedelmi útvonalak áthaladási helye, mely halban, vadban, különösen prémvadak­ban gazdag terület volt. A pogány finnek elleni keresz­tény hadjáratok adták a hódító hadjáratok névleges indokát. A svédek első hadjárataira i. sz. 1050 táján került sor. Hiteles dokumentumok azon­ban csak a IX. ERIK által 1155 kö­rül vezetett keresztes hadjáratról maradtak. Ekkor a svédek által el­foglalt terület és a megkeresztelt finnek püspökeként Erik király Henrik püspököt hagyta hátra. A finnek azonban csak látszó­lag vették fel a kereszténységet és Henrik püspököt - csakúgy mint Magyarországon Gellért püspö­köt - egy évvel később a Satakun­­ta-beli Köyliö-tó jegén baltával agyonütötték. Később szentté avat­ták, Finnország védőszentje, sok irodalmi mű hőse lett, síija Turku mellett búcsújáró, csodatévő hely. Röviden ennyi hangzott el a kez­deti korokról az előadásban és kö­vetkezett az est második program­pontja, a finn gasztronómiai bemu­tató. Az ízlésesen megterített aszta­lon a húsokat füstölt rénszarvas­comb és lazac képviselte. Körítés­nek különböző salátákat lehetett fogyasztani. A rénszarvashúst és a lazacot Mauri Varis egyenesen Finnor­szágból hozta. A különböző salá­tákat és hidegtálakat pedig Mauri Varis feleségének közreműködé­se és receptjei segítségével az ÚJ HULLÁM tulajdonosának felesé­ge, Gárdái Györgyné készítette. Az ízléses ételek elfogyasztása után a LAPP-fantázia nevű bólé­val ért véget a finn gasztronómiai ízelítők sora. Gócza ^„te Paksi majális ’93 Nagy felvételei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents