Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám
8 ATOMERŐMŰ Találkozásaim a kukacokkal Óvakodjunk az olyanféle kijelentésektől, hogy én erről vagy arról nem mondok te, ezt vagy azt én nem szeretem és soha nem is fogom szeretni. Mert változik az ember, a szokásai, az ízlése is. Középiskolába Sz-en jártam és az ottani vasutas-kollégiumban laktam. Az ellátás - úgy emlékszem - bőséges volt: reggelre mindig kávét kaptunk lekvárral, az ebédnél a paraj- és a káposztafélék mindegyike sorra került. Desszertnek viszont mindennap nápolyit kaptunk. Mivel elég sokat adtak belőle, egyszer unalmamban talán, lapjaira kezdtem bontogatni. Egyszer csak látom, hogy sok, pici apró kukac van a lapok között. Kicsit kellemetlen érzés fogott el, gyorsan visszatettem a lapokat és a nápolyit a szemétkosárba dobtam. Még egy-két darabot megnéztem, némelyikben találtam is, aztán erről a szokásomról lemondtam. Amikor a nápolyit ettem, nem nézegettem többé a lapjait és nem gondoltam a kis aprókra. Telt-múlt az idő, a történetem már egy kórházban folytatom, amikor gyermekem megszületését vártam. Az ellátás, úgy emlékszem, bőséges volt, reggelre mindig tej volt kiflivel, ebédre a káposzta- és parajféleségek mindegyike sorra került. Váratlanul megszületett a fiam, már két napja nem ettem, alig vártam az ebédet. KarfioUeves volt - mintha tegnap lett volna - sok lével, kevés karfiollal. Ahogy kanalazgatom - mit kanalazgatom, mohón eszem - a levest, kanalamba akad egy világoszöldes színű kukac. Azonmód kidobtam a tálcára, gyorsan elfelejtettem az egészet és ettem tovább. Telt-múlt az idő, a történetem most már az ebédlőben folytatom. Az étrend változatos, legalább tízféle levesből, ugyanannyi, ha nem több főzelékből és köretből választhatunk, nem beszélve a húsféleségekről és a cukrászsüteményekről. Gyakran ebédeltem az ebédlőben. Húst is kérek bele, mondtam, a rakott kelkáposztát választva. Jó bőségesen adtak, még forró volt - emlékszem tegnap volt - és ahogy szétbontom a rakottságokat, egy kövér, kifejlett, nem tápos, vastag hosszú - égnek álló lábakkal - kukac bukkan elém. És ekkor történt az, ami velem még soha: undorodva, émelygő gyomorral rohantam ki az ebédlőből. Sokáig vízióim voltak, őt láttam, kecsesen, győzedelmes pofával... alig eszem valamit. Azóta rájöttem, hogy helytelenül cselekedtem. Elmondom tanácsaimat, amit remélem megszívlelnek. Ha az ebédjükben találnak legyet, pókot, kisebb-nagyobb elhullott állatot, tegyenek úgy, mintha nem vették volna észre. Óvatosan dobják ki a tányérjukból az aszta! alá, vagy dobják bele az asztalon levő kancsóba. Ha a tányér alá teszik, baj nem lehet belőle. Sok ötletem van még, de már így is sokat írtam. (Uramisten, ezek a kukacok követnek engem... talán a sírig?!) (1.) Fénytechnika A Magyar Elektrotechnikai Egyesület világítástechnikai szemináriumot szervezett szeptember elején Budapesten, ahol jelentős gyártó cégek mutatkoztak be a fény és az elektronika területéről. A THORN LIGHT Európa legnagyobb gyártója a fény- és lámpatestek vonalán, a GIRA a mutatós kapcsolóprogramok, az átfogó fénytompító-választék, az automata őrök és kapcsolók területén. T ermészetkedvelőknek Ősztől újra beindul a Gemenc Természetvédő Egyesület nevű klub. Az egyesület a Tolna megyét érintő természet- és környezetvédelmi problémák feltárását és azok megoldását vállalja fel. Céljuk megvalósításához társadalmi bázist szeretnének teremteni. A kulbfoglalkozásokat Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban tartják minden hónap második péntekjén. Egy évfordulóról Október 3-4 között tudományos ülésszakot tartottak a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézet (tanreaktor) 20 éves fennállása alkalmából. Az elhangzott előadások és korreferátur mok értékelték az NTI szerepét a hazai felsőoktatásban és áttekintették az elmúlt 20 év oktatási-kutatási tevékenységét. Számos paksi atomerőmű vonatkozású téma is elhangzott a sugárvédelem, az anyagvizsgálat, a radioanalikai méréstechnika és a paksi főiskolai oktatás témájában. Ezekből az összefoglalókból is kiderült, hogy milyen meghatározó szerepe volt és van az NTI-nek a hazai nukleáris kutatásokban, fejlesztésekben és képzésben. Ezúton mi is köszöntjük az immár nagykorúvá cseperedett tanreaktort. Hirdetmények és feliratok Ha éhes és szomjas vagy, jó tudni, hogy hol a büfé. Azt sem árt tudni, hogy itt van a városi SZTK bejárata. Igaz, hogy ez nincs kiírva, csak az épület keleti oldalán. Ez nem baj, majd ha valaki bemegy, majd megtudja. Még szerencse, hogy nemcsak a betegek kaphatnak üdítőt vagy harapnivaló!. Sajnos egyre többen saját bőrünkön is érezzük az elTajta cselekményeket Hiányzik az aláírás, így nem tudni, hogy mit akarnak lopni és hol. Észrevette és lefényképezte: M. J. Reggeli csúcsforgalom az K 2-es portán. Várakozás, türelmetlenség, idegeskedés, káromkodás, kinek jó ez!? (Azt hiszem, hogy senkinek se!) Síelést lehetőség • Az 1991/92-es télen is szervezünk - a tavalyi nagy sikeren felbuzdulva - olaszországi sítúrát január 11-től 18-ig. A színhely a Cortina d’ Ampezzo melletti Ravascletto Zoncolan. Elhelyezés minden igényt kielégítő 4,5,6,8 személyes, fürdőszobával, étkezővel és teljesen felszerelt konyhával ellátott luxusappartmanokban. Az egyhetes szállásköltség 5500-5750 Ft/fö, amely tartalmazza a hóbiztosítés és az utasbiztosítás díját is. Utazás egyénileg. Az indulás előtt egy héttel kell megváltani a síbérletet, természetesen nem kötelező mindenkinek bérletet venni. Ennek ára 5600 Ft, amely a helyszínen lévő 11 gondozott pálya, és 50 km-es körzetben további 72 pályára érvényes. A bérlet tartalmazza a helyszíni síautóbuszok díját is. A szállások 970 m magasságban találhatók, a pályák 1760 m magasságig teijednek, közöttük kezdő és profi pályák egyaránt megtalálhatók. Abszolút hóbiztos hely, ez időszakban az átlagos hóvastagság 120 cm körüli. A szállások videón is megtekinthetők a pályarajzzal együtt az ESZI DSE Zsíros közi sportcsarnokának klubirodájában. Ugyanitt sílécek is bérelhetők az ESZI DSE-től erre az időszakra. Érdeklődni lehet még a 11-022-es telefon 20-as mellékén (üzenetrögzítő). Élményekben gazdak sívakációt kívánunk. ESZI DSE vezetőség ATOMERŐMŰ - Felelős szerkesztő: LÓCZY ISTVÁNNÉ - Tervező szerkesztő: NÉMETH ZOLTÁN - Szerkesztőség címe: Paks, Pf.: 71. 7031 - Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS - Levélcím: Szekszárd, Postafiók: 71., 7101 - Engedélyszám: III/ÜHV/306/T - Megjelenik havonta - Készül a Szekszárdi Nyomdában - 5000 91.1880 -Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF