Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1991-04-01 / 4. szám
6 ATOMERŐMŰ Vállalkozhatunk Az állami tulajdon magánkézbe adása, pontosabban az állam fólváltása más tulajdonosokkal több lépcsőben megy végbe. A folyamat törvényi szabályozása még meszsze nem egységes, de a járatlan út is közrejátszik a jelenlegi bizonytalanságban, botladozásban. A kisebb kereskedelmi, vendéglátóipari és szolgáltatóegységek magánkézbe adása folyik jelenleg. Adott a lehetőség befektetői privatizációra is, amikor kívülállók, akár magánszemélyek is kezdeményezhetik az Állami Vagyonügynökségnél a „kinézett” ingatlanra versenytárgyalás kiírását. A privatizációhoz kapcsolódó hitellehetőségekről, az úgynevezett egzisztenciahitelről és privatizációs hitelről már sokat hallottunk. A folyósítás feltételeit jogszabályok határozzák meg, más kondíciókkal ugyanakkor az egyes pénzintézetek szabadon rendelkeznek. A paksi OTP-nél érdeklődésre elmondták, hogy az egzisztenciahitel igényével még egyetlen paksi polgár sem élt. Április közepe van ugyan, de nemrég kapták meg az erről szóló rendeletek vaskos gyűjteményét. Szekszárdon kicsit más a helyzet. Az ottani OTP április 1-jétől kapcsolódott be az Állami Vagyonügynökség privatizációs folyamatába, és megkapta azoknak az ingatlanoknak a jegyzékét, melyek privatizálásra kerülnek. A szekszárdi és tamási OFOTÉRT-üzletet meg lehet venni, vagy bérelni. Jelentős saját tőke nélkül azonban senki ne gondolja, hogy állami tulajdon birtokába juthat. Néhány Most nem egy kirándulásról írok beszámolót, hanem a természetjáró szakosztályban szerzett tapasztalatokból szeretnék néhányat közreadni. Az utóbbi kirándulásokra örvendetesen sokan jelentkeztek. A busz általában 44 személyes, de mentünk már ötvenen is. Legfeljebb két ülésen hárman ültek. Gitka - fi szervezőnk - mindig több jelentkezőtfogad el, mint ahányon beférnek a keretbe. Biztos benne, hogy úgysem jön el mindenki. Hát ez az! Ez az egyik bosszantó dolog. Egyesek forróra tárcsázzák a telefont, erőszakoskodnak, mert mindenképpen utazni akarnak, azután az induláskor egyszerűen nem jelennek meg. Arra nem méltatják a csapatot, hogy felvegyék a telefont és lemondják az utat. Legalább ne keressük, ne várjuk őket. Amikor kicsit elromlik az idő, már harmada-fele otthon marad. Persze nem kell ítéletidőre gondolni, csak egy kis szélre, vagy borulásra. Az ilyen „turista” miért jelentkezik. Mikor veszi tudomásul, a turizmus olyan szórakozás, ami a szabad ég alatt zajlik, így sok minden belefér. Többek között az eső, a hó, a sár, a szél, a hideg, a meleg. Aki nem vállalja ezeket a „nehézségeket” miért jelentkezik, miért foglalja a helyet olyanok előtt, akik minden körülmények között eljönnének. Miattuk fogad el Gitka túljelentkezést. Még nem fordult elő, hogy mindenki eljött volna. Persze nem tudom, mi lenne, ha mindenki megjelenne. Az biztos; senkit nem hagynánk itthon. Egy másik dologról is szeretnék szólni. Ez a kölcsönzések ügye. Néhányon - bevallottan - csak azért lettek tagok, hogy hozzájussanak sátorhoz, hálózsákhoz stb. Ők azok, akiket túrákon sohasem látni, de minden nyáron előkerülnek és követelik az éppen szükséges eszközt, mondván, ez nekik JÁR, mert ők tagok. Szeretném leszögezni - az alapszabályban írva vagyon - a kölcsönzés senkinek sem jár, legfeljebb a szakosztályvezetés elbírálása alapján adható! A felszerelési tárgyak azért vannak, hogy csoportos túrákon legyen azoknak, akiknek nincs sajátjuk. gondolat turistáról Volt olyan aki sátrat kért - pedig van sajátja - azért, hogy a biciklitúrán legyen hova pakolni a bringákat! Egy másik vízitúrára kért sátrat, hogy legyen hova rakni a csónakmotort! Ilyenekre olyan sátrakat, melyben emberek élnek, alszanak, stb.!!! Erre nem tudok olyat mondani, amit a nyomdafesték elbír. Azért reménykeltő, hogy csigatenyésztésre, vagy kutyaólnak még nem kértek. A felszerelésekre még a csoportos túrákon sem vigyáznak. Ha látná a Kedves Olvasó, milyen állapotban kerülnek vissza sátrak, szivacsok, hálózsákok stb. Siralmas! Elszaggatva, teli szeméttel, ételmaradékkal, mocskosán, összegyűrve és nem összehajtva. Néha egy hétig is eltart a takarítás. Egyszer egy nagyon koszos, olajfoltos gumimatracot hoztak vissza. Ahogy elmesélték, elromlott az autójuk, míg javították, az alkatrészeket erre pakolták. „Miért? Baj?” Most mit lehet erre mondani? Egyik alig látott tagunk, miután kikövetelte, kisírta a sátrat, viszszautasitotta, hogy megmutassam a felállítását. Ő régi, kipróbált turista, neki semmi újat nem tudok mutatni! Jó! Aznap késő este csöng a telefon, a profi turista kérdezi, hogy a fenébe kell felállítani azt a sátrat, mert már több órája szenved vele az egész család. Végül „ távvezérléssel” állt jel a sátor. Nem folytatom. Nem akarok panasznapot tartani. A túrázás remek szórakozás. A korábbi beszámolóimból talán sikerült megismertetnem a Kedves olvasóval a természetjárás testet-lelket felvidító szépségeit, a baráti hangulatot. De sajnos az elmondottak is hozzátartoznak a képhez. Ha néhány tagtársunkban felébredt a lelkiismeret, és a következő túra után visszahozott felszerelés takarítása csak egy napig tart, nem egy hétig; ha kettővel kevesebb sátort, vagy hálózsákot kell javíttatni, már megérte e rövid írás. Mire ezek a sorok megjelennek, túl leszünk áprilisi túránkon. A Bakony egyik legszebb vidékét járjuk be. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó hangulatban. Nagy István Fotó: Ótós Réka Törvény a sajtónak? A Parlament előtt lévő sajtótörvény-tervezet nagy vitát váltott ki. Kell-e egyáltalán sajtótörvény? - vetődik fel a kérdés. A valóban liberális demokráciában az írott sajtó - különválasztva az írott és elektronikus médiát - nem igényel külön törvényi szabályozást. De a - sajtószabadság nem a korlátlan jogot jelenti, még a,minden szabad, ami nem tilos 'modellt használva sem. Az írott sajtót valami módon korlátozni kell. A kérdés csupán az, hogy milyen mértékben és milyen módszerrel. Véleményem szerint olyan szabályozást is fel lehetne állítani, amely a már meglévő törvényekben fellelhető. Meg kell akadályozni pl. a sajtómonopoliumok kialakításának lehetőségeit, ehhez viszont nem kell sajtótörvény, ez a normál versenytörvények keretén belül is szabályozható. A sajtószabadságnak a büntetőjogi vagy a polgári jogi korlátái is szabályozandók. Amennyiben a sajtó becsületsértést, rágalmazást stb. követ el, úgy a ma is élő büntetőjog szabályai szerint felel tetteiért. A személyiségi jogok védelmét a polgári jog biztosítja. A sajtótörvény-tervezet kezdeményezői és előkészítői valószínű rendet szeretnének a sajtó háza táján és kertjében. A rendszeres újságolvasó tapasztalhatja, kiszabadultak a karámból és - tisztelet a kivételnek - sokszor valótlant, hetet-havat „összeírnak”. Hihetetlen erkölcsi, néha anyagi károkat okoznak ezzel vétlen embereknek. És a téves, pontatlan, hamis hírek, információk megmaradnak még akkor is, ha a helyreigazítás megtörtént. Mint az erdőben a turistajelzés, kell a szabályozás. HAJÓZNI KELL In memóriám P. S. Akkor már nagyon vékonyra soványodott. Nagy párnákon, vastag takarók alatt kucorgóit. A meleget hozó tavaszt várta. És mire eljött a tavasz, ő tőlünk távol, messzi déli tengeren, jó szélben, egyedül hajózott. A kapitány. (b. j.) Fotó: ó. r. Szépség és harmónia A városi művelődési központban volt a kiállítás - R. Kiss Lenke, Oszter György, dr. Pogány Gábor és Szabó József művészetpártolók R. Kiss Lenke és Oszter György közös kiállítására invitált a meghívó. A kiállítást Szabó József általános vezérigazgató-helyettes és dr. Pogány Gábor művészettörténész nyitotta meg. Szabó József így méltatta a művészek munkáit: „Nem ismerem és nem tudom, hogy az utánam szóló miként mutatja be, méltatja, netán kritizálja az itt bemutatkozó festő munkáit, de azt tudom, hogy engem ezek a képek gyönyörködtetnek, megnyugtatnak, életörömmel ruháznak fel. Akkor, amikor a most olyan divatos izmusok, alternatív művészeti irányzatok tolakodnak mindenhonnan, minden műfajban valamilyen módon, akkor én nagyon szívesen belefeletkezek a tisztán realista eszközöket használó, de mély emberi gondolatokat sugárzó, az Alföld szépségét és sajátos világát bemutató képek szemlélésébe. Ez a világ és ez a látásmód úgy érzem hagyománya a magyar festészetnek, a mindig visszatérő téma, a különböző eszközökkel megfogalmazott Alföld-szeretet, az ott élő emberek tisztelete és szeretete mindig hálás témája lesz a magyar festészetnek. R. Kiss Lenke szobrai megdöbbentenek, lenyűgöznek és gyönyörködtetnek. Azokat a műveit eddig is ismertem és szerettem, melyek megtalálhatók az erőműben. Az itt bemutatott gyűjtemény csak kiteljesíti az én eddigi élményeimet. A szobrok nekem már egy végigjárt, megküzdött élettapasztalatot is mutatnak. Ha folyamatában képzelem a művekben megfogalmazott emberi létet a születés, a lét, az öregkor, majd az elmúlás ívén, akkor csodálatos felfedezni és észrevenni a szobrokban is, hogy a művészt milyen mélyen foglalkoztatják ezek az emberi lételemek. Ügy érzem, hogy a születés aranygolyója és az öregség csillogó homorú tükre az emberi lét kezdő- és végpontjai. Ami közöttük létezik az az emberi élet küzdelme, harca, sikere, kudarca, - maga az élet.” Hasonló elismeréssel és melegséggel mondta el véleményét dr. Pogány Gábor is. A két megnyitó elismerő szavai itt nem csupán udvariasságból hangzottak el, hanem valóban szívből fakadtak, hiszen a megnyitón részt vett közönség hasonlóan vélekedett a kiállított festményekről és szobrokról. A Kisfiú madárral R. Kiss Lenke munkája
