Atomerőmű, 1990 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1990-08-01 / 8. szám
ATOMERŐMŰ 5 TÖBB MINT PUSZTA(I) SZÓ? NEMZETKÖZI ÖKÖLVÍVÓ VERSENY Paks,1990. aug.30-szept. 2. Az idei ökölvívó Atom-kupa programjai szép kiállású füzetben jelentek meg. „A versenyt, mely városunk jelentős társadalmi eseménye, nagy várakozás előzte meg a szurkolók, sportolók, sportvezetők az egész város részéről”- írja a bevezetőben Jákli Péter a városi tanács elnöke. A füzet felsorolja a fővédnökök, védnökök, a szervezőbizottság, a tagok, valamint a rendezvényfelelősök nevét. A 12 osztálybeli - elmúlt évi - bajnokokat is olvashatjuk - emlékeztetőül. Balzsay Károly vezetőedző „Bemutatkozunk” oldala jeles eredményekről tájékoztat. Három - 1990. évi - országos bajnok fényképének is találtak helyet: Bognár László, Kalocsai Zoltán és Hart Péter. Új adórendszer El lehet rajta gondolkodni... Azon is, hogy mi lesz az NB II- ben? Az viszont tény, hogy az ASE labdarúgócsapata az NB IH- ban elért eredményei alapján „csont nélkül” jutott ide. Ide, ahová Pusztai László vezető edző már jövetelétől számítva álmodta a csapatot. Hogy ez sikerült? Nincs benne semmi különös. Tudniillik a mester eleve ennek megfelelően „hipnotizálta” a csapatot. Most tehát a „túl élés” a tét. E tekintetben Pusztai tárgyilagos: „sok csalódás nem érhet bennünket, ha mindent becsülettel és lelkiismerettel végzünk, úgy edzésen mint mérkőzésen ” - mondta. De térjünk a lényegre, a felkészüléshez, amelyről egy nem irigyelhető ember, Pusztai László beszélt.- Július ötödikén kezdtük a felkészülést. Három napig csak „szoktuk” egymást, lassan visszazökkenve a korábbi munkatempóba, majd egy alapszint felmérés következett. Nyolcadikától napi két edzést ütemeztünk. Délelőtt technikai, taktikai-, délután energiaraktár-feltöltő feladatokat végeztünk. A sok új játékos miatt tizenhatodikától huszonkilencedikéig napközis rendszerben dolgoztunk, ahonnan csak éjszakára lehetett hazamenni. Ez elsősorban a játékosok összekovácsolását, a csapatrészek csiszolását, másodsorban az egyének harmonizálását (közös munka, étkezés, pihenés stb.) szolgálta. Egyébként nagyon hasznosak az ilyen baráti táborok, ahol „közös nyelv” a labda, amely minden ismerkedési nehézségen átsegít. Július harmincadikától augusztus negyedikéig Mátraházán folytattuk a felkészülést, kitűnő körülmények között. Jó levegő, csend és madárfütty. Az erdei futást szauna, kondicionálóterem, intenzív labdajáték és másnaponkénti edzőmérkőzés egészítette ki.- A felkészülés során tíz idegenbeli edzőmérkőzést játszottunk, kezdve a szintén „frissen sült” NB II-es Kecskeméttel (1-1, 3-1). Július huszonegyedikén a BVSC következett (2-0). Másnap a „második vonalunk” egy nyugatnémet csapat ellen mérkőzött, ahol vesztettünk (0-1). Megjegyzem, hogy ennek a találkozónak elsősorban baráti és nem szakmai jellege volt. Július huszonnyolcadika délidő, az ellenfél a Kaposvári Rákóczi. Rekkenő hőségben 2-0-ás vezetés után szabályosan „leeresztettünk” (2-2). Ez után a már említett magaslati táborba mentünk, ahol harmincegyedikén az utazás fáradalmainak súlyával léptünk pályára Gyöngyösön (1- 2). Augusztus másodikán egy önbizalmat adó döntetlen (1-1). Hatvan ellen, majd negyedikén a jászberényi (2-0) győzelem következett. A legnagyobb skalp kétség kívül a siófoki 1-0-ás győzelem volt, amely szinte mámorba sodorta a csapatot. A kábulat még tizenegyedikén is tartott, mivel a Szigetvár elleni Magyar-kupát kín keservvel (1-0) izzadtuk ki. Intő jel volt ez a találkozó, miután Szigetvár egy meggyengült csapat. Augusztus tizenötödikén következett edzőmérkőzéseink utolsó felvonása, egyben a bajnokság előtti főpróba. Geijen ellen (9-0) már mindenki „tudta” feladatát. A pályán valóban a „forgatókönyv” szerinti dolgok történtek.- A felkészülés során egy munkaéhes társaságot ismertem meg, amelyet sikerült tökéletesre ötvözni. Zavaró volt viszont az, hogy pályánkat végig nélkülözni kellett. És itt következik az a köszönet és hála a németkéri kollégáknak, akik számunkra lehetőséget biztosítottak. Végeredményben az NB Il-höz való felkészülést a vártnak megfelelően oldottuk meg.- Az előzőekben szólt arról, hogy sok új játékos került a csapatba. Következésképp mely posztokon történt változás és azokra kiket igazoltak?- Lényeges posztokon történt változás. Tengelyben a középhátvéd és a beállós posztra három új játékost igazoltunk, akik közel azonos képességűek. Szabó László (27 éves) korábban a Tatabánya, majd a Siófok, s utóbb a Szombathely csapatának volt a játékosa. Ilyetén több éves NB I-es múlt van a tarsolyában. Robosztus alkata tekintélyt parancsol. Gracza Tibor (27 éves) kemény, gyors játékos. Őt a PSE-ből ismeri a hazai közönség. Onnan jött Blatt Pál (30 éves) is, akit különösebben nem kell bemutatnom mivel a paksiak legnagyobb kedvence. A támadósorunkat erősítik az alábbi új játékosok. Kovalik János (30 éves) a Vác, Volán majd a BVSC visszavont középcsatára, aki félszezonban lőtt 13 góljával lett házi gólkirály. Gólérzékeny, magabiztos, rutinos játékos. Itt is gólokat várunk tőle. Kádár Sándor (23 éves) szintén a PSE-nek volt a játékosa. Rendkívül gyors, gólérzékeny csatár, aki 12 góljával felhívta magára a figyelmet. Szendrei József (26 éves) a Tatabányától kölcsönkapott játékos. Előtte az Oroszlányi Bányászban focizott, rutinos NB II-es játékos. Itt majd a gólgyártókat fogja kiszolgálni. Középpályásnak két játékost igazoltunk le. Orosz József (23 éves) tizenhatszoros román ifjúsági válogatott, aki Kolozsvárról került hozzánk, végleg itt telepedik le. Kemény, megbízható játékos. Tóth Péter (23 éves), aki most már „civil”, a Siófoki Bányásztól került ide. Jó fizikumú, nagy rúgóerejű, kombinatív játékos. Van viszont egy „leszedni való gyümölcsünk” is, a saját nevelésű Prantner Attila (17 éves), akivel valószínű, hogy szerződést kötünk.- Ha így alakulna, akkor Attila talán „nyeregbe” érezheti magát. De mi lesz a többi, a feljutásért becsülettel megküzdő játékossal?- A kérdés kellemetlen, de jogos. Nos, a huszonegyes keretet illetően, elképzelésünk nem mai keletű. Az ebbe való bekerülés, pontosabban a bekerülésért való versenyeztetés sem most lett meghirdetve. Azt is többször hangoztattam, hogy az NB II. egy magasabb osztály, magasabb követelmény. Aki ennek a követelménynek alkatánál vagy adottságánál fogva nem felel meg, nem kerülhet be a keretbe. Ez van. Mást mondok... Itt vagyok én. Tudom és elfogadom, hogy ha nem felelek meg az elvárásoknak, engem is menesztenek. A világon ez mindenhol így van. És most visszatérve a játékosokhoz... Porga István porcos, valószínűleg műtét lesz a vége. Ez az iram gyilkos lett volna egészségének. Buray Béla kölcsön volt, visszament a siófoki egyesületéhez. Boros jelenleg Tatabányán edz, úgy tudom Tomyi Barnához akar menni. Debreczeni, Takács, Szabó Gyuri... és még sorolhatnám, nincsenek a szűk keretben, az ASE-tól nem kaptak szerződésajánlatot. Nem tudom mi lesz velük. Valószínű kölcsönjátékosok lesznek. De aki távozni akar, távozhat.- E megrázó dolgok után, milyen a szűk keret, kik vannak posztjain ?- Kapusok: Szianyinka Pál, Hornyák László és Higher Gyula. Védők: Erdélyi Péter, Szabó László, Gracza Tibor, Blatt Pál, Lauer József és Vörös Lajos. Középpályások: Mikolics Tibor, Nagy Zoltán, Nagy Lajos, Fritz Ferenc, Kákonyi László és Orosz József. Támadók: Juhász Béla, Kádár Sándor, Szendrei József, Vörös József, Kovalik János.- A felkészülés jól sikerült, a keret összeállt, s ezek után jöhet a bajnokság. Ön szerint ebben a mezőnyben mit remélhetünk?- Nem nagyon ismerem a mezőnyt. De azért vagyok annyira közel a szakmához, hogy feltudjam mérni, kinek áll szándékába felkerülni az NB I-be, illetve milyen bázis áll mögötte. A Dunaferr SE az elmúlt évadban is versenyben volt a felkerülésért, feltehető ez még most is áll. A ZTE körülményei révén többre érdemes, nem szólva az eredményes szakmai munkájukról. Ők is bajnokesélyesek. Szombathelyi Haladás VSE... talán velük kellett volna kezdenem, miután a mezőnyben ők a „legnagyobbak”. Négytől nyolcig bárki „beállhat”. Pontosabban azok, akiknek sikerül egy jó gárdát összehozni. Ide elég lesz a döntetlen, egy-két győzelem és kitartás az egész bajnokságra. Kilenctől tizenharmadik helyig „osztozkodhatnak” azok a csapatok, akiknek a lelkesedésük, munkájuk és szorgalmuk hozhat némi kis eredményt. Ezek mögé kerülnek majd a „halálra ítéltek”. De ez csak az őszi forduló végén fog kiderülni. A mezőnyben, mint mindig, akadnak meglepetés csapatok. Ki tudja, lehet mi leszünk azok. Az ASE célkitűzése egyébként a tíz-tizenegyedik hely.- Az olvasók nevében is kívánom, hogy így legyen. Köszönöm a beszélgetést és sok sikert! Végül az NB II-es „menetrend” a Paksi ASE szempontjából: 08.19: Paksi SE-Mohácsi TSZSE 08.26: Dunaferr SE-Paksi ASE 08.29: Magyar-kupa a 64 csapat közé kerülésért 09.02: 16.30 óra Paksi ASE-BKV Előre SC 09.08: 14 óra Sabaria SEPaksi ASE 09.12: Magyar-kupa a 32 csapat közé kerülésért 09.16: 16 óra Paksi ASESoproni SE 09.23: 15 óra Paksi ASEHaladás VSE 09.26: Magyar-kupa a 16 csapat közé kerülésért 09.30: 15 óra Nagykanizsai OSE-Paksi ASE 10.07: 14 óra Paksi ASE-BMTE-T örley 10.14: 14 óra Komlói BSKPaksi ASE 10.21: 13.30 óra Paksi ASE-Ajka Hungalu SK 10.28: 13.30 óra Dorogi BSC-Paksi ASE 11.04: 13 óra Paksi ASEOroszlányi BSE 11.11: 13 óra Szekszárdi DSE-Paksi ASE 11.18: 13 óra Paksi ASEZTE 11.25: 13 óra III. kér. TTVE-Paksi ASE G. SZABÓ PÁL Néhány érdekesebb cikk: A cikkek a tájékoztatási irodán teljes terjedelemben hozzáférhetők. Hirosima árnyéka (Newsweek, aug. 13.) A 45 évvel ezelőtt Japánra ledobott két atombomba kb. 150000 embert ölt meg azonnal. Sugárbetegségben az expozíciót követő hetekben becsült adatok szerint kb. 60000 ember halt meg. A késői szomatikus hatások, illetve a genetikai hatások vizsgálata napjainkban is tart. Igen elterjedt nézet volt, hogy a túlélők utódaiban az örökletes ártalmak előfordulási gyakorisága meg fog nőni. Ez a nézet Japánban olyan erős, hogy sok ember gyermeke jegyesének szüleit magándetektívekkel nyomoztatja le, vajon nem kaptak-e besugárzást az atombombák hatásaként. John Boice, az USA Nemzeti Rák Intézetének munkatársa augusztusban az Amerikai Orvosi Folyóiratban publikált cikkében azt elemzi, hogy a túlélők leszármazottaiban nem találtak szignifikáns emelkedést sem a születési rendellenességek, sem a kromoszómaaberrációk, sem a rákos megbetegedések terén. A tudós két következtetése: A halmozottan újratermelődő költségvetési hiány némi csökkentésére egy új adónem bevezetését javasoljuk. A személyiszámadó bevezetése időszerű lenne már most. A személyiszám használatával időt, pénzt és energiát takarítunk meg, ezek a megtakarítások miért nem kerülnek az állami költségvetésbe? Javasoljuk a személyiszámadó bevezetését, amellyel évente cca. 65 milliárdforint többletbevétel érhető el. A rendelet elkészítésével járó bonyolult munka könnyítésére elkészült a kormányrendelet-tervezet. Nemcsak az adóbevétel célját szolgálja a jogszabály, például a pótadókról szóló rész a) pontja a demokrácia, b) pontja a sajtószabadság, c)pontja az esélyegyenlőség, d) pontja a családvédelem fejlesztését is elősegítené. Kormányrendelet-tervezet a személyiszámadó rendszerről XXXXI./1990./IX. 1. 1. § Személyiszámadót köteles fizetni minden magyar állampolgár (adóalany), akinek a) van személyi száma, b) nincs személyi száma, c) személyi szám adása folyamatban van. „Az emberek kevésbé érzékenynek tűnnek a sugárzások genetikai hatásaival szemben, amint azt korábban gondoltuk.” „Állatkísérletekből tudjuk, hogy a sugárterhelés örökletes hatásokat okozhat. Az emberek hatásosabb kijavító mechanizmussal rendelkezhetnek, ami képes a sérüléseket korrigálni.” A cikk a továbbiakban utal egy ellentmondásos jelenségre. Idén angol tudósok publikálták, hogy Sellafield (régebben: Windsoale) nukleáris létesítménye dolgozóinak gyerekeinél szignifikánsan emelkedett a fehérvérűség és a nyirokcsomók daganatos megbetegedésének egyik típusa. Más nukleáris létesítmények dolgozóinál most végzik a kontrollvizsgálatokat. Jelentés a méhböl (Kurír július 10.) Dr. Czeizel Endre ismerteti a sellafieldi orvosi tapasztalatokat (ld. korábban). Kommentálja: „A szakemberek értetlenül állnak a jelenséggel szemben, de magát a vizságlati eredményt, a tényt senki nem kérdőjelezte meg. Már csupán az a kérdés, elképzelhetőe, hogy a településen nem a nuk-2. § Az adóösszeg alapadóból és pótadóból áll. Az alapadó összege a személyi szám első három számjegye. Az 1. § b) és c) pontja esetében a Polaroid kártya számának fele. 3. § A pótadó havi összege a következő: ha az adóalany a) nem fizet tagdíjat valamelyik pártnak: 40 Ft, b) olvashatatlan írásokat szögez sorozatosan a faliújságra: 100 Ft, c) nem jár az ellenőrzött zónába, de kapja a sugárveszélyességi pótlékot: 150 Ft, d) aki válókeresetet adott be, de még csak háromszor vonta vissza: 200 Ft. 4. § Az adóalany köteles a személyiszámadót minden hónapban befizetni. 5. § Az adómegállapítás ellenfellebbezésnek van helye, melyet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz kel! benyújtani. Fellebbezés esetén az adó összegét 10 százalékkal kell emelni. 6. § A rendelet 1990. szeptember l-jén lép hatályba. Az adó befizetését azonnal meg lehet kezdeni. A fellebbezésre befizetett összeg egy része az atomerőművi blokkok bővítésére használható, így ez a rendelet bizonyos területeken igen népszerű lehet. leáris létesítménynek, hanem más szennyező forrásnak köszönhetők a betegségek.” Az energiaipar átszervezésének szükségességéről (Hitel 1990. 16. szám) Slosár Gábor hosszú cikkében az MVMT és az OKGT jelentős átszervezését tartja kívánatosnak. Az MVMT-ből önállósítaná az erőműveket, az elosztó és értékesítő, illetve a szolgáltató vállalatokat. A tröszt lényegesen kisebb apparátussal és hatáskörrel működne tovább. A közvéleménykutatások vegyes érzelmeket mutatnak (UIC Nwsletter, 1990. február) Egy Japánban 1989 októberében végrehajtott közvéleménykutatás szerint a japánok több mint 60%-a véli úgy, hogy a nukleáris alapon előállított villamos energia aránya nőni fog, bár 67%-uk lehetségesnek tart súlyos nukleáris üzemzavart. A következő évtized primer energia forrására vonatkozó kérdésre a japánok 51%-a a nukleáris energiát, 16%-a a napenergiát és 16%-a a hőenergiát jelölte meg. RÓSA GÉZA Figyelmükbe ajánljuk Labdaéhes „gladiátorok” Szintai Istvánná, Margó kézbesítő - A vállalathoz 8 féle napi, 12 féle hetilap jár, a közlönyök, folyóiratok száma közel 150.