Atomerőmű, 1989 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1989-07-01 / 7. szám

PAKSI ATOMERŐMŰ 3 Amatőr festők kiállításáról A „KULCSOS GYEREKEK” Ahogy a pillantás végigfut először az előcsarnokon, a szi­gorúan ciklusokba rendezett műveken, talán fel sem tűnik a rendezői fogás, amely a te­matikailag és mondandójában elkülönülő képeket, sorozato­kat külön-külön olyan jól egy­ségbe foglalta. Három festőművészünk kiállítását láthattuk a balaton­füredi rehabilitációs központ előtereiben és a különterem­ben. Engedtessék meg ne­kem, hogy művészeknek ne­vezzem Győrffy Józsefet, Nagy Sándort és Streicher Györgyöt. Érdemes arra felfi­gyelni, hogy a kiállítók a pálya elején tartanak még, válasz­tott stílusuk közelebb áll a rea­lizmushoz, mint bármely más izmushoz. A festők mutatnak valamit a világból a közönsé­güknek, ami csak az övék. Mutatnak valamit a világból ami csak az övék: a maguk vi­lágából mindent, a világegye­temből azt a kis szeletet, amit meghódítottak belőle. Értjük és csodáljuk műveiket. Nin­csenek sebtében felrajzolt ké­pek, inkább öntörvényű, befe­jezett műveknek mondhatók. Ha nem tudnánk, hogy ere­detileg milyen céllal készül­tek, a néző talán nem is érezné a más nagyságrendű műfajba való véglegesítés kényszerét. De csak a bennfentesek tud­hatják igazán, hogy egy-egy festmény közé évek, évtize­dek feszülnek. És milyen évek?... A nagyokra jellemző témaihlet nem mindig van. Lappangó időszakok is van­nak, mígnem elindul a „kény­szer” és akkor (bocsánat!) nincs megállása az ecsetnek. Győrfly József 10 képet állított ki. 41 éves,ave­­gyészeti osztályon dolgozik, de­­kontamináló művezetőként. A festészettel és a rajzzal köze­lebbi kapcsolatba az általános is­kolában került. Nagyon szerette a képeket, mindig kényszert érzett rá, hogy azt lemásolja. Szakkörbe járt, so­kat festettek a szabadban. Megle­petés volt tehát, amikor mégis a papíripari technikumba jelentke­zett továbtanulásra. Tanult a Könnyűipari Műszaki Főiskolán is, melyet a munkahelyváltoztatás miatt ott kellett hagynia. Festő életét a természet tölti ki, vonzza az alföldi tanyavilág, több képet festett Dunaújvárosról és környé­kéről. A kezdeti kék-zöld színek után a sárga-bama-piros idősza­kot éli. Érdekli a primerköri berende­zések egyedi szituációja, amelyet csak ő lát úgy. Tagja az amatőr képzőművész szakkörnek az MMK-ban, ahol Halász Károly festőművésztől ta­nulja a rajzolást és a dolgok lénye­gi meglátásának útját. Streicher György 28 képet állított ki, 37 éves, a GÜFO üzemviteli előkészítési osztályán dolgozik, mint előkészí­tő mérnök. Technikumi évei alatt aktívan festett, melyeket a NME- en folytatott. Székesfehérváron Áron Nagy Lajostól, ifj. Koffán Károlytól Dunaújvárosban, a főis­kolán sokat tanult. Kedvtelésből, inkább magának rajzolt és festett. A hadseregben már kiállítás is le­hetséges volt, egy művésztársá­val. Hosszabb szünet után, 83-ban a gyönki ház építése közben sok­szor - pihentetőül - hajnalig is fest. Olajjal, és kombinált techni­kával dolgozik. Kedveli az akva­­rellt, de „azt még meg kell tanul­ni” - mondja. Színei szürkék. Szé­pek az aktjai és a csendéletei. Munkahelyén a számítógépes raj­zolóprogramot is igénybe veszi. Részt vett az Amatőr festők kiállításán, mely a Pataki Művelő­dési Központban volt. Tagja az amatőr képzőművészek szekszár­di alkotóközösségének. Kedvenc képe, melyet az atomerőműről festett a Duna felől, sajnos nincs a kiállított képek között. Nagy Sándor 21 képet állított ki, 36 éves. Az Atomerőmű újság ’88 októberi számában vele már készült egy képes riport. Azóta is sokat fest, hármójuk közül talán ő a legkiforrottabb művész. * Hogy hárman ők együtt dolgoznak, segítik egymást ez nem vélet­len. Inkább ritkaság. Képeiknek júniusban az MMK adott otthont, a közönség nagy-nagy tetszésére. - zs -Üdvözlet Balatonfüredről i. Vendégeimmel kirándultunk a Balatonhoz. S ha már ott vagyunk, beugrottunk a PAV rehabi­litációs közponjába. Körbe sétáltuk az impo­záns létesítményt, a strandot. Kimentünk a stégre, közelről is szemügyre vettük a vizet. Visz­­szafelé sétálva, a strandról hazatérők közé ve­gyülve baktattunk az „üdülő” felé. Előttünk kis család haladt, beszélgettek. A papa megjegyezte - fejével az uszoda felé bökve - milyen szép ez az üdülő. Biztosan csak a gazdagok járnak ide. Vajon mennyi pénzük le­het? A mama elhúzta a száját és jól tájékozotthoz méltóan tromfolt: Tévedsz! Itt nem gazdagok üdülnek. „Ezek” itt mind sugárbetegek! A kertkapuhoz érve, beléptünk a szépen gon­dozott parkba. Játszadozó gyerekek és pihenő szülők, kollégák közt értük el az épületeket. Az iménti párbeszéd még hatott rám, de kö­rülnézve megállapítottam, hogy ahhoz képest egészen jól tartjuk magunkat. II. Ha a Balaton közelébe kerülök, első dolgom lemenni a partra, s megnézni milyen a víz. Most is így történt, amikor a PAV-os „üdülőben” jár­tam. Leséltáltam a partra és egyenesen a stégre kocogtam, az mégis beljebb van a vízben. , A napszítta padlón bajuszos fiatalember pi­hent hanyatt fekve. Látszólag unottan figyelte a közeli strand életét. Amikor odaértem köszön­tem. Fogadta köszönésem, majd fölülve meg­kérdezte: - Mit parancsol uram? Bambán nézhettem rá nagyon, mert gyorsan hozzátette: - Ez privát stég. Idegenek nem jö­hetnek be! Sietve kiböktem, hogy én is PAV-os vagyok.- Ja! - Mondta megnyugodva, és elengedve magát visszahanyatlott a deszkára. Én azért megnéztem a vizet, de elgondolkodtam. Ha idegen is lennék, félcipőben és hosszú nadrág­ban, vajon mi a fenét akarhatnék itt a stégen? Aztán eszembe jutott a viccbéli válasz: Á, sem­mit! Csak várom a 6-os villamost. j. B. Kiszivárogtatott hírek szerint az illetékesek megváltoztatták elképzelésüket az Ófalu térsé­gében létesítendő kis- és köze­pes aktivitású hulladéktároló­val kapcsolatosan. Újabb meg­látások szerint ugyanis már annyi irat és dokumentum ke­letkezett, hogy a létesítményt a kis-és közepes hatóságok ál­tal írt dokumentumok tároló­jaként fogják hasznosítani. Az eredeti tervet ellenzők már is ÁLHÍR mozgolódni kezdtek az ötlet ellen, mert véleményük sze­rint ez még veszélyesebb le­het a jövő nemzedék számára. Azt mondják, hogy egy esetle­ges földrengés alkalmával a földből valószínű kivetődne a sok letárolt papír és dokumen­tum és azontúl, hogy szeny­­nyezné a környezetet, az a ve­szély is fennállna, hogy uno­káink elolvasván az értekezé­seket „halálra” röhögnék ma­gukat őseik tehetetlenségét látva. További gondként je­lentkezne a környező források tiszta ágában bekövetkező változás. Várható, hogy a hi­vatalos pecsétek indigója be­szívódna a talajba és elszínez­né a vizet. A nyári vakáció az iskolás gye­rekeknek örömöt, a szülőknek vi­szont gondot jelent. Legalábbis ott ahol nincs nyugdíjas rokon vagy nagyszülő, akik felügyelnek a gyerekekre. így születnek - fő­leg a városi lakótelepeken - a „kulcsos gyerekek”. Aggódó szü­lők oktatják, óvják a gyermeküket, hogy mit szabad vagy nem sza­bad, amíg egyedül lesznek a lakás­ban, az utcán, jobb esetben a ját­szótéren. Tartózkodjanak az ide­genektől. (...idegentől ne fogadj el édességet!) A statisztikából ismert, hogy a nyári szünetben történik a leg­több gyermekbaleset. Hogyan le­het ilyen körülmények között nyugodtan dolgozni? Állandóan arra gondolni, hogy vajon mit csi­nál, vagy merre jár a gyermekem? Az egész napos feszültségnek ak­kor van vége, amikor a szülő ha­— A kis kulcsos Anika zaér és a gyermekének átölelése után látja, hogy minden rendben van. A napközis táborok jelenleg még nem tudják az igényeket ki­elégíteni. Magánkezdeményezés­ről lehet hallani, de sokan a magas térítési díj miatt nem tudják igénybe venni. (Pl.: 500 Ft/hét) Hol a megoldás? Fizetés nélküli szabadságra nem lehet gondolni, amikor még a két kereset is kevés a jelenlegi körülmények között. A megoldás egyelőre várat magára. De meddig? Valószínű még so­káig. Vigyázzunk addig is a „kul­csos gyerekekre”. Segítsük őket az úttesten való áthaladáskor, figyel­meztessük őket, amikor olyat tesznek - a szemünk láttára - ami­ből könnyen baj származhat. Hi­szen ők lesznek a jövő nemzedé­kei. Optimista módon bízunk ab­ban, hogy a mi gyerekeink - ami­kor már ők is szülők lesznek - már nem fogják az unokák nyakába akasztani a lakás kulcsát. Való­ban?! M. J. Új magyar energiaforrás Az örvendetesen növekvő de­mokratizmus jegyében az ener­getika, a pénzügyi kormányzat és az alternativok képviselői összeültek, hogy döntsenek az ország hosszú távú energiapoli­tikájáról. Az energetikusok első válto­zatként azt javasolták, hogy a növekvő energiaigényeket egy második eocénprogrammal elé­gítsék ki. Nem feledve azonban a korábbi környezetvédelmi problémákat, a javaslat a kiter­melt karsztvíz pótlásáról is gon­doskodott. Nagymarost és Lyu­­kóaknát üzemvízcsatornával kötötték össze. A terv a környe­zetvédőknek tetszett, mert re­mélték, ily módon a hévízi for­rások hozama is nő. A pénzügyi kormányzat azonban anyagi okokra hivatkozva nemet mon­dott, így ez a változat lekerült a napirendről. Az energetikusok következő javaslata egy Mohácsnálfelépí­tendő vízi erőmű volt. Ezt a pénzügyi kormányzat képviselői nem ellenezték, mondván, hogy több is veszett Mohácsnál. A kékek azonban számos kifo­gást hoztak fel ellene. Többek között azt, hogy ez esetben a Duna vize elöntené a mohácsi csatamezöt, és így a vesztes há­borúk emlékművei eggyel csök­kennének, ami súlyos nemzeti identitászavar forrása lehetne. Ekkor az energetikusok egy harmadik paksi atomerőmű megépítésére tettek javaslatot. Ez pénzügyileg racionálisnak látszott, és a keletkező radioak­tív hulladéknak is találtak meg­felelő lerakóhelyet a monori er­dőben. Igaz, volt néhány helybe­li akadékoskodó, de ezek szá­mára a pénzügyi kormányzat cseretelket ajánlott fel a Lóránt utcában. A környezetvédők azonban sehogy sem tudtak megbékélni az atomerőmű gon­dolatával. Kiszámították, hogy a lerakott radioaktív hulladék többletsugárzása miatt minden ezer évben 3,8 ember fog 43%-os valószínűséggel rákban meg­halni. így a javaslatot annak tűrhetetlenül magas kockázata miatt elvetették. Az energetikai szakemberek ekkor a bükkábrányi ligniterő­mű lehetőségét vetették fel, ezt a megoldást azonban a pénzügyi kormányzat képviselői azon nyomban ábrándnak minősí­tették. A környezetvédők is elle­ne voltak, mondván, hogy He­ves megye lakóinak is joguk van télen fehér havat látni. A hazai lehetőségeket kime­rítve felmerült még a szovjet re­lációjú energiaimport lehetősé­ge is. Ezért beruházási hozzájá­rulásként egy Tallinnt Vlagyi­vosztokkal összekötő vezetéket kellett volna kiépíteni, amit a magyar építőipar csak osztrák fővállalkozás mellett vállalt. Az építőipari dekonjunktúra miatt az osztrák állam készen is állt a szükséges kormányhitelek nyúj­tására, amelyet 99 éven át az importált energiahordozóval fi­zettünk volna vissza. A megol­dás környezetvédelmi szem­pontból kielégítőnek tűnt, a pénzügyi finanszírozás sem okozott gondot, és már majd­nem meg is egyeztek benne, amikor valaki észrevette, hogy ilyen módon a következő évszá­zadban legfeljebb csak az oszt­rákok jutnak energiához. A tárgyalás ekkor holtpontra jutott, és már-már elnapolták, ám az egyik alternatívnak eszé­be jutott egy régi fizikaóra, ami­kor ebonitrudat macska farká­val dörzsöltek és ettől elektro­mosság keletkezett. Az ötletet a környezetvédők azon nyomban támogatták, és a pénzügyi kor­mányzat sem emelt kifogást. Az energetikai szakemberek ugyan bizonyos - nehezen érthető - műszaki problémákat emleget­tek, de az energialobbi átlátszó mesterkedéseit az alternatívok és a pénzügyi kormányzat egye­sült erővel viszszaverték, belát­tatva, hogy rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat igé­nyelnek. így - ha a macskák nem tiltakoznak - Magyaror­szág energiagondjai hosszú táv­ra megoldottnak tekinthetők. SAS ROLAND (Megjelent az Új Fórum 3. szá­mában.) - a szerk. -JÚLIUS (lat): az év hatodik hó­napja, 31 napos. Julius Cesarról nevezték el. Régebben nálunk Szt. Jakab havának is hívták. „Olcsó, zsoldos hadsereg?” A Magyar Hírlap riportere kér­dez: „A tiszteknek, tiszthelyettesek­nek milyen előnyük származik abból, hogy ők hivatásos kato­nák?” A Pénzügyminisztéirum főosz­tályvezetője válaszol: „A fizeté­sük körülbelül akkora, mint az iparban dolgozók fizetése. Szol­gálati lakásért ugyanúgy kell fizet­niük, mint egy rendes magyar ál­lampolgárnak, és ugyanúgy fizet­nek az étkezésért is.” Nekem meg eszembe jut: A rendes magyar állampolgár mostanában mindenért „fizet mint a katonatiszt”. így azután tiszta a sor. „Boszorkánytúra ” Kedvenc lapunk apróhirdetésé­ben olvastam. „Top Travellel Ausztriába, 2 nap autóbusszal félpenzióval. Szállás a fellegvárban, ahol lovag­ként lakhat, királyként étkezhet, vidáman bolondozhat és szaba­don röpködnek a boszorkányok!” Mindez 400 schilling költőpén­zért. És a befejező szlogen: „han­gulat, amire vágyunk!” Nos nem hiszem, hogy ezért a hangulatért valutát kéne kiadnunk. Különben szerintem itthon sokkal nagyobb a légi forgalom és ennyi pénzért bárhol „landolnak”. Arra viszont emlékeznünk kel­lene, amit Könyves Kálmán kirá­lyunk mondott: ti. Boszorkányok márpedig nincsenek! - T -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents