Atomerőmű, 1988 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
2 PAKSI ATOMERŐMŰ Válasszunk új városi főo A városi tanács testületé a soron következő (decemberi) tanácsülésen új főorvost választ. A jelenlegi főorvos, Dr. Kiss József mint körzeti orvos fog tovább munkálkodni. A városi főorvos a városi rendelőintézet vezetője és egyben a városi tanács vb egészségügyi osztályának vezetője, bár az utóbbi nem törvényszerű, hogy így legyen. A rendelőintézet biztosítja a járóbeteg- és szakellátást Paks városában és annak vonzáskörzetében. A városi tanács vb egészségügyi osztályának vezetője a szakmai felügyeletet és a hatósági ügyintézést irányítja és szervezi mind az egészségügyi, mind pedig a szociális ellátás területén. Tehát a városi főorvos tevékenysége igen-igen szerteágazó, az életünk szinte minden területét érinti, hiszen a bölcsődétől kezdve az iskolai fogászaton át, a társadalmi megbecsülésben nem részesülők - vagy más okok miatt elesettek - szociáli ellátásáig terjed. 1979-től - a várossá nyilvánítástól - egy intenzív és egységes fejlesztés indult meg a város egészségügyi ellátásában, melynek eredményeként megduplázódott a lakosságot ellátó orvosi egységek száma. A fejlődés ellenére az igények feszítőek és a fejlesztés 1988. szeptember 29-én 14 órai kezdettel a Paksi Atomerőmű Vállalat vezetősége - az elmúlt évekhez hasonlóan - az irodaépület földszinti tanácstermében megtartotta a fegyveres erők napi ünnepséget. A Himnusz elhangzása után a Paksi Atomerőmű Vállalat gazdasági és társadalmi vezetése nevében Szabó József általános vezérigazgató-helyettes köszöntötte a meghívott résztvevőket. Részletek az ünnepi beszédből: „Az ünnep óráiban tisztelettel, jogos nemzeti büszkeséggel emlékezünk a szabadságharcos és forradalmár elődeinkre, akik történelmünk során önfeláldozóan harcoltak a magyar nemzet és más népek függetlenségéért, szabadságáért, társadalmi felemelkedéséért.” „A pákozdi csatamezőn magasodó emlékmű a múltra emlékeztet, s egyúttal a jelennek is szól. A múltat, a 140 évvel ezelőtt diadalmasan megvívott pákozd-sukorói ütközet jelenti. A jelennek szóló üzenet pedig - az a történelmi távlatokban már sokszor bizonyított tény hogy a nemzeti egység olyan erőforrás, amelyet a nemzet soha sem nélkülözhet.” „A múltnak tisztelegve szeptember 29-én hazánk fegyveres erőit és testületéit köszöntjük, békénk és belső rendünk oltalmazok, legnevesebb forradalmi hagyományaink méltó örököseit, folytatóit, azokat, akik esküvel fogadott kötelezettségükhöz híven, megbízhatóan oltalmazzák szocialista vívmányainkat, életünket, békénket. Másfelől most azt kérjük mindenkitől, hogy a szolgálat ellátása mellett, politikai elkötelezettséggel munkálkodjanak a nemzeti egység, társadalmi közmegegyezés újra történő megteremtéséért.” töretlen folytatása érdekében további orvosi rendelők, gondozóegységek szervezése, megnyitása szükséges. Az új városi főorvos feladata a város egészségügyi hálózatának hosszú távú továbbfejlesztése, bővítése, egységes rendszerben tartása, egy ügy - az egészség ügyének - szolgálata. Az ügy fontosságára való tekintettel a város közvéleményéhez fordulok, hogy egyrészről segítse feltárni a gondokat és megoldandó problémákat az egészségügyi és szociális ellátás terén, másrészről tegyenek javaslatot olyan személyre, akit alkalmasnak látnak e sokrétű feladat ellátására. A jelölt(ek)nek az Önök által is felvetett problémák felszámolására, valamint a feladatok ismeretében programot kell összeállítani, mely a nyilvános tanácsülésen még a választást megelőzően hangzana el. Kérem a város polgárait és a különböző szervezeteket, kollektívákat, hogy észrevételeiket, javaslataikat szíveskedjenek velem szóban, írásban (névvel, névtelenül) vagy telefonon (Tel.: 10-287) közölni, „Most olyan helyzetben élünk, amikor nehezebb az előrehaladás. A párt által elhatározott, a társadalmi, politikai és gazdasági élet egészére kiterjedő reformpolitika rövid idő alatt sok változást hoz gondolkodásunkba és cselekedeteinkbe. Ami változatlan, az, hogy van miért dolgoznunk és van mit megvédenünk.” „A vállalat polgári fegyveres őrségének személyi állománya az elmúlt időszakban is esküjéhez híven kivette részét a villamosenergiatermelés zavartalan biztosításában. Az őrzés-védelmi feladatok fokozásával a szolgálatban megengedhető leterheltséggel az őrség személyi állománya is hozzájárult a vállalatunk által elért eredményekhez.” A Tolna megyei pártbizottság új tagja Molnár László 1960 január 19-én Bölcskén született 1981- töl párttag. 1983 óta dolgozik a Paksi Atomerőmű Vállalatnál. Jelenleg a terv- és költséggazdálkodási osztály vezetője. Közvetlenül az egyetem elvégzése után került a vállalatunkhoz és rögtön bekapcsolódott a vállalat ifjúsági és pártéletébe. Kezdetben alapszervezeti vezetőségi tag, később alapszervezeti titkár funkciót töltött be. Pártmunkáját eredményesen végzi. Munkájában keresi az újat, a jobb megoldáshoz vezető utat Választott tisztségéhez sok sikert kívánunk! Nagy Sándor: Szobrok (agyag) „Munkásőreink az 1988-as kiképzési évet a megújulás jegyében kezdték. Ennek szellemében hajtották végre a csökkentett kiképzést, melynek időtartamát a Munkásőrség Országos Parancsnoka parancsban határozta meg.” „Munkásőreink erkölcsi, politikai hangulata jó, bíznak a párt és a kormány politikájában. Képesek a rájuk bízott feladatok elvégzésére, helytállnak a gazdasági munkában is.” Szabó József elismeréssel szólt vállalatunk MHSZ-szervezetéről is. Nagy mértékben hozzájárulnak munkájukkal az ifjúság honvédelmi nevelő oktatásához. Az ünnepi beszéd után kitüntetésekre, oklevelek átadására került sor. Vita A szakszervezeti tagdíjrendszer a személyi jövedelemadó-rendszer bevezetésével párhuzamosan megváltozott. Az új tagdíj a bruttó kereset 1%-a lett, de adómentessé vált. A bélyeg megszűnt, az önkéntes alapon működő levonásos rendszerben a pénzmozgás és az adminisztráció egyszerűsödött. Röviden eddig az elmélet, s ez alapján az új szisztéma közmegelégedést kellett volna, hogy kiváltson. Szeptember hónapban a Paksi Atomerőmű Vállalat szakszervezeti tagjai körében a tagdíjfizetés mégis az egyik fő beszédtéma lett, s a jelzők alapvetően nem dicsérek voltak, 26 fő tett kilépési nyilatkozatot. A vállalati szakszervezeti bizottság arra a megállapításraj ütött, hogy a kérdés többszörösen összetett, de a tagdíjjal kapcsolatban két fő probléma érzékelhető. Az első, hogy a tagok jelentős része ma sem érti, illetve nem tudja, mit jelent az, hogy a tagdíj adómentes. 1987. november-december hónapban ugyan szóban, írásban széles körű tájékoztatás indult az új tagdíjfizetési rendszerről, de valószínűleg akkor mindenki a bérbruttósítással, s annak „szépségeivel” volt elfoglalva. Még egyszer tehát: A fizetési papíron szereplő „szakszervezeti tagdíj” (nevezzük ,,a”-nak) egy összeg. Egy része olyan tétel, (nevezzük ,,b”-nek) mely valóban a dolgozó zsebét terheli, míg a másik része (nevezzük „c”-nek) adóelengedés, melyet az állam juttat a szakszervezet számára. Konkrétan: pl. 7736,- Ft bruttó kereset esetében 77,- Ft a tagdíj, vagyis a= Egy száraz eredményhirdetés bármilyen vetélkedőn, vagy versenyen általában így hangzik el: Első helyezést ért el... másodikat nyerte... Úgy érzem, hogy az 1988. szeptember 10. beküldési határidővel lapunkban meghirdetett versírási felhívás ennél sokkal többet érdemel. A kedves „volt táborlakók” verseik özönével számoltak be a PAV SZB által szervezett Fadd-Dombori üdülőtábori élményeikről. A beküldött versek felolvasása felejthetetlen élményt nyújtott a zsűri számára. A tiszta gyermeki gondolatok sokaságában megpihenni, új erővel bízni a jóban, az őszintében, feltöltődni hittel, és szeretettel igen felemelő érzés. A szárnypróbálgatások sikerrel jártak. A beküldött versek szinte mindegyikében van valami meghatóan szép gondolat, kedves humor. Az első díjat nyert verset teljes egészében olvashatjuk, de szeretnék idézni néhány, díjjal ki nem tüntetett „versíró cimborának” (kölcsönvett fogalom) munkájából is. A reggeli tornáról pld. Amtmann Balázs így ír: „Aztán jött a kemény torna, Ernő volt a mutatója.” Kiss Andrea pedig így emlékezik vissza: „Reggelente hidegfürdés mindenkinek volt való, Aki mégis félt a víztől kinevettük hahó, hahó.” A már-már obszesszióként kísérő iskolát is sikerült elfeledni ez idő alatt, vallja büszkén Melián Móni. „Elfeledte minden gyerek búját, bánatát, hát még az iskolát!” b + c, azaz 77 =58 + 19 25 722,- Ft bruttó kereset esetében 257,- Ft a tagdíj: vagyis a=b + c, azaz 257=134+123 Tehát a valódi „nettó tagdíj” példánkban 58,- Ft, ill. 134,- Ft. Második probléma az, hogy a nettó tagdíj az elmúlt évihez képest egyénenként változó mértékben megemelkedett. a szakszervezeti tagdíj Ennek egyik oka, hogy 1987- ben a tagdíjszámítás alapja az 1986. év első hat hónapjának átlaga volt. Vállalati tapasztalat, hogy az első félév „gyengébb”, mint a második, másrészt 1986. óta megemelkedtek a bérek is. Másik ok, hogy 1987-ben a túlóra és az érdekeltségi alap terhére kifizetett jutalom nem képezte a számítás alapját. Ezen előzmények után a vállalati szakszervezeti bizottság bizalmi testületi ülést hívott össze 1988. szeptember 15-én, melynek egyik napirendi pontja a tagdíj körüli feszültségek elemzése volt. A vállalati bizalmi testületre meghívtuk Kelemen Zsolt elvtársat, a Vasasszakszervezet képviselőjét, valamint Kékesi István elvtársat, az MVMT szakszervezeti bizottság vezető titkárát. Kelemen Zsolt bejelentette, hogy a Vasas-titkárság: elfogadta véleményünket, azzal a javaslattal fog élni a központi vezetőség felé, hogy a jövőben a mozgóbérelemek tagdíjba való beszámításának kérdését az alapszervezetekre bíz-Kevésbé költői, de annál tömörebb Ignits Éva fogalmazása egy nap programjáról: „Sok volt a játszás-mászás, de mégtöbb a ráncigálás.” A nevelőkről sem feledkeztek meg a gyerekek. Pétersz Tamás, mint az erősebb nem képviselője így dédelget: „Éva néni a táborvezető, aranyosabb volt, mint egy átlagos nő”. A legszebb gondolatok a jövő nyári viszontlátás reményében születtek. A népdalok tiszta csengését idézi Ignits Márti sora: „Dombodban van egy kisma. dár, Hangja jövőre engem vissza vár.” Gosztola Bea soraival búcsúzák. A javaslat 1988. szeptember 20-án a központi vezetőség elé került, mely azonban - legnagyobb megrökönyödésünkre - a javaslatot elnapoltatta 1989.1. negyedévi újratárgyalásra, mint „nem időszerű kérdést”. Ezzel ellentétes a SZOT ígérete, miszerint az első féléves tapasztalatok alapján az esetlegesen keletkező feszültségek feloldására megfelelő lépéseket tesznek. Vállalati szakszervezeti bizottság a kérdést 1988. október 13-án újratárgyalta, s a következő javaslatot terjeszti a bizalmi .testület elé. 1. Létesítenénk ún. „karácsonyi segélyezési alapot”, ennek forrása a következőkből állna: A bizalmiak felkeresnék a tagokat, akik eldöntenék, hogy decemberi tagdíjuk összegét visszaigénylik saját segélyezésükre, vagy inkább egyetértenek azzal, hogy ez az összeg ebben a segélyezési alapban kerüljön felhasználásra. körül A segélyezési alap felhasználásának célja: valamennyi nyugdíjasunkat, valamennyi 3, illetve több gyermekkel rendelkező családosunkat támogatni: ezenkívül lehetőség lenne a segélykérőknek - egyéni elbírálás alapján - nagyobb összeget kiutalni. 2. Ismételt javaslattal élünk a Vasas ill. SZOT felé, hogy alapszervezeti hatáskörbe legyen utalva annak az eldöntése, hogy pl. a túlóra, illetve ajutalom képezze-e a tagdíjszámítás alapját, vagy sem. A mi javaslatunk, hogy ne. A bizalmi testületi ülésre lapzárta után, 1988. október 26-án kerül sor. zom, az ő bizakodása legyen a mienk is. „A tábortűz elhamvadt, de sebaj, Ne szomorkodjunk el! Bízom abban, hogy jövőre Újból találkoznunk kell.” És végül a díjak odaítéléséről: I. díj: Berkes Marietta: Élményeim Dombodban. II. díj: Kiss Andrea: KlSZ-tábor. III. díjat megosztva kapták: Gosztola Beáta: A Dombod tábor, Keresztes Andrea: Nyári tábor c. versekért. Köszönet a gyerekeknek a lelkes részvételért, a szülőknek a hozzáállásért, a biztatásért. SZABÓ MAGDOLNA közművelődési ea. „Haza Szolgálatáért Érdemérem” arany fokozata kitüntetésben részesült: Manga János polgári fegyveres őr. „Közbiztonsági Érem” arany fokozatát kapta: Pécz Dezső polgári fegyveres őr, váltásparancsnok-helyettes. „Honvédelmi Érdemérem” 30 év után: Gyarmati László pártbizottság titkára, 15 év után: Csekő István főhegesztő mérnök (KÁIG), 10 év után: Hegyi László Béla osztályvezető (BÉRIG) és Porga László műszerész (ÜVIG) kitüntetést kapták. „Kiváló Polgári Fegyveres Őr” jelvény kitüntetésben részesült: 5 fő. „Kiváló Polgári Fegyveres Őr” oklevelet kapott: 5 fő. A kitüntetések, oklevelek átadása után, az Intemacionálé elhangzásával ért véget a fegyveres erők napi ünnepély. * A vállalati ünnepséget megelőzően került sor a megyei, városi ünnepségek megrendezésére. Ezeken az ünnepségeken az alábbi dolgozóink részesültek kitüntetésben: „Haza Szolgálatáért Érdemérem” arany fokozatát kapta: Gallyas Vilmos igazgató. „Haza Szolgálatáért Érdemérem" ezüst fokozatát: Balogi Jenő műszaki vezérigazgató-helyettes, Tóth József csoportvezető (KÁIG), „Haza Szolgálatáért Érdemérem” bronz fokozatát: Bódis Árpád csoportvezető (NUIG) és Schaffer András művezető (ÜVIG), „MHSZ Kiváló Munkáért” bronz fokozatát: Csegezy Tibor csoportvezető (BÉRIG) kapták. „Munkásőr Emlékjelvény” kitüntetésben részesült: Fodor Árpád csoportvezető (KÁIG). MJ. 1988. XI. 20-ig. JÁKLIPÉTER tanácselnök Fegyveres erők napi ünnepség GÁL REZSŐ vszb-titkár Még a nyári élményekről... Talán több, mint eredményhirdetés ~r Berkes Marietta: Élményeim Domboriban „Akkor volt csak víg az élet Domboriban, Mikor mindannyian ott voltunk a KISZ-táborban. Kőházakban laktunk, pléddel takaróztunk, Kicsinyre mért heverőnkön lustán kinyújtóztunk. Jött a hideg zuhany: a reggeli torna, Bizony nem ettől fáj a gyerek háta, torka. Igaz nem volt ott sem bokor, sem erdő, De ott volt velünk a sportos Ernő. Vízilabda, vitorlázás, futás és kosárlabda, A vállalkozó jókedvét és ügyességét mutatta. Látás-futás és labdajáték-sorozat, Minden gyermek így tölthette a napokat. Megszólalt a kolomp: kész a kaja, Nem korog tovább az éhesek hasa. Felnőtt s gyerek egyaránt úgy látta, Hogy amit ettünk, nem lecsó volt, hanem rántotta, A víz se jó, ivásra nem alkalmas, De van helyette vízijáték, s az tartalmas. Ki-mit tud és ötletverseny Mindennap a fejemet törtem. Vidámság, móka - nevethettünk nagyokat, Öröm, s boldogság töltötte el az arcokat. Az egy hét hamar elmúlt, De nem búsulunk. Elmúlik az egy év és újra itt vagyunk. ”