Atomerőmű, 1988 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1988-04-01 / 4. szám
PAKSI ATOMERŐMŰ 3 Beosztottnak lenni sem könnyű Társadalmunk embereszmé- hosszabb nevelőhatás nyomán emberi élet igazi hajtóereje a holnye a közösségi ember, az ilyen embert pedig csak közösségben és a közösség által lehet nevelni, mert a közösségben ért hatások formálják a leghatékonyabban. A különféle kollektívákban különböző személyiségű, eltérő felfogású, gondolkodású, más-más erkölcsi szinten lévő emberek vannak. Az első lépés a közösséggé szerveződés útján akkor történik, amikor a csoport tagjaival szemben bizonyos követelményeket támasztanak és azt számonkérik. Erre a csoport tagjai különféle módon reagálnak. Vannak olyanok, akik megértik a követelményeket, készségesen eleget tesznek a feladatoknak. Ők azok, akikre a közösség szervezése szempontjából mindenekelőtt építeni lehet és kell, ők képezik az egészséges magot, akik élesztői a csoport közösséggé érésének. Persze vannak olyanok is, akik közömbösek. Ezek közül aztán akadnak szép számban akik hajlanak ugyan arra, hogy az aktívakhoz csatlakozzanak, de ösztönzést igényelnek. E jó szándékú, de passzívabb egyéniségű emberek a közösséggé szerveződésben fontos szerepet játszanak, mert részint erősítői az aktív magnak, részint megbontják a közömbösök tömbjét. A közömbösök másik része a követelményekkel szemben passzív ellenállást tanúsít ha teheti, és igyekszik kibújni a feladatok, a kötelességek alól. Arra törekszik, hogy minél kevesebb munkával minél többet kereshessen. Az e réteghez tartozók csak adják fel hibás álláspontjukat. Akadnak aztán olyanok is, akik nyíltan vagy burkoltan szembehelyezkednek a követelményekkel, bomlasztanak, rombolják a fegyelmet, a munkahely légkörét demoralizálják. Az „ellenállók” közül is nehezebb boldogulni azokkal, akik nem nyíltan, hanem alattomosan, leplezetten támadnak a háttérből, esetleg gyanútlan, tapasztalatlan fiatalokat használnak fel. Vezető legyen a talpán, aki ennyiféle beosztottal mégis szót tud érteni. Aztán a közösségnek is megvannak a feladatai természetesen. Egy jó közösségben eleven a bíráló szellem, sőt a bírálatot serkentik, ösztönzik. A fejlődés egyik fontos eleme a bírálat és az önbírálat, jóllehet sokak szemében ez nem világos. Még sokan - a tökéletesség és csalhatatlanság hitében élve - rossznéven veszik a bírálatot. Hiba, ha a bírálat gyakorlását a vezető-beosztott viszonyban csak az egyik irányból értelmezzük. Ennek kétirányúnak kell lennie, tehát nemcsak a vezető élhet a bírálat jogával, hanem a beosztott is. Nyilvánvaló, hogy ahol jó a közösség, ott a bírálat is kölcsönös, és nem öncélú, nem sértegetés, zaklatás hanem építő, javító szándékú segítség. A bírálatot és a bíráló szó megértését is meg kell tanulni. Tulajdonképpen a mai viszonyok között, a mostani általános életvitel árnyékában kicsit avíttnak tűnik a jó közösség funkciójának ilyen gyakori emlegetése. Pedig emlegetni kell sok más avultnak tűnő fogalommal együtt. Mert ha azt mondjuk, hogy az nap öröme, akkor azt is rögtön hozzá kell tennünk, hogy mennél nagyobb a közösség - amelynek távlatai az ember számára egyéni távlatok -, annál szebb az ember és annál magasabban áll. A közösségben ébredhetünk rá arra is, hogy az egyes ember legyen bármily kitűnő személyiség is, egyedül csak magányos, elszigetelt egyén, a közösségben viszont ereje megsokszorozódik. Az ember igényli, hogy örömben, gondban osztozzék mással, legyenek olyanok, akikhez segítségért fordulhat, akik kiállnak mellette, ha sérelem éri, és akik küzdenek érte, ha igazáért harcol. A közösségben kapott élmény alapján tudatosul, hogy nem vagyunk egyedül, mert segítünk másnak, de segítenek nekünk is, ha szükséges. Egy igazi közösségben az ember nem marad magára, ha bírál, ha szót emel a hibák ellen, itt nem fordulhat elő, hogy az egyént emiatt megtorlás élje, megvédik a többiek. Csak ott lehetnek hatalmaskodó kiskirályok, ahol a szolgalelkű konformisták kiszolgálják őket. A jó kollektívák közelében a kiskirályok hatalmaskodása is csak rövid életű lehet. Tény, hogy életünk jelentős részét a munkahelyen töltjük. Fontos tehát, hogy a munkahelyünkön kedvező légkör és optimális körülmények legyenek. Reális igény mindenki részéről, hogy szívesen mehessen dolgozni és munka közben jól érezhesse magát. Ehhez viszont mindenkinek tenni is kell valamit, legyen az illető akár vezető, akár beosztott.-TÜnnepi vetélkedő Az MHSZ ebben az évben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. Az évforduló tiszteletére meghirdetett „Szocialista Hazánkért” honvédelmi vetélkedő városi döntőjét március 26-án az Ifjúsági Házban tartották meg. A vetélkedőn az alábbi eredmények születtek: Úttörök: I. hely: Paks, III. Sz. Általános Iskola 1-es csapata; II. hely: Dunakömlőd, általános iskola; III. hely: Paks, II. Sz. Általános Iskolä Középiskolások: I. hely: Paks, Vak Bottyán Gimnázium; II. hely: PAV Szakközépiskola; III. hely: Dunafoldvár, Magyar László Gimnázium. Felnőttek: I. hely: Paksi Konzervgyár, Honvédelmi Klub 1. csapata; II. hely: Kajdacs, Honvédelmi Klub; III. hely: Paksi Konzervgyár, Honvédelmi Klub. -b-Túraverseny a Bakonyban Mi kell egy jó hétvégéhez? Bárki visszakérdezhetne: attól függ, hogy mit akarunk éppen csinálni. Ha mondjuk jól akarjuk magunkat érezni elég egy jó társaság és egy jó program. Azok, akik részt vettek március 18. és 20. között a Balaton-felvidéken rendezett autós túraversenyen tanúsíthatják mind a program mind pedig a társaság kiváló volt. A üzenegy autó 28 utasa sajátságos módját választotta az országjárásnak. Útjuk során játékos formában ismerték meg Veszprém megye nevezetességeit. Az „Ismerd meg hazádat” mozgalom e formájának nagy hagyományai vannak. Valamikor az ERBÉ-sek szervezték az első túraversenyt. Idővel aztán valahogy elhalt a mozgalom, mígnem tavaly újjáéledt Csipkerózsika-álmából a vetélkedő. Sipos György és Sipos Ágota leheltek lelket múlt őszszel a mozgalomba, megszervezve a Tolna megyében tartott túraversenyt. Akkor a Kókai Péter-Mihályiné Gyarmathy Katalin páros lett az első, így a hagyományoknak megfelelően rájuk szállt a következő, a mostani vetélkedés megszervezésének joga. Mi tagadás, jól használták fel a két verseny közti időt. Januárban kezdték el a szervezést. Ötször járták végig a Paks-Balatonfüred-Tihany- Zánka-Nagyvázsony-Herend-Veszprém-Csopak-Balatonfüred útvonalat. Több mint 240 kérdést állítottak öszsze, amelyek a környék nevezetességeire vonatkoztak. A résztvevőknek nyitott szemmel kellett járniuk, hogy meg tudják válaszolni a sokszor igencsak furfangos kérdéseket. A szervezők alapos helyismeretéről és humoráról tanúskodott némelyik. A társaság pénteken érkezett Balatonfíiredre. A rövid tájékoztató és térképismertetés után ismerkedési est következett. Szombaton a KRESZ- és műszaki teszt kitöltése után minden versenyző megkapta a kérdéseket tartalmazó vastag paksamétát. Rövid, de feladatokkal ugyancsak zsúfolt balatonfüredi séta után indult a társaság Tihanyba, ahol az apátság és környékének megtekintése után Zánkán keresztül Nagyvázsonynak vették az irányt. A nagyvázsonyi vár és a Zichykastély végigjárása után Herend, a Porcelánmúzeum, majd Veszprém, a vár, a Margit-rom, a Bakonyi múzeum következett. Az erre a szakaszra vonatkozó kérdéscsokor megválaszolása után a túrázók Csopakon át viszszatértek Balatonfüredre, ahol a rendezők újabb meglepetést tartogattak számukra. Azt kellett kitalálni, hogy a szokatlan szögből fényképezett épületeket, szobrokat és más nevezetességeket hol látták az út során. Vasárnap került sor az ügyességi versenyre, amely megint csak nem mindennapi feladatok elé állította a versenyzőket. A sofőrnek bekötött szemmel, a „mitfárer” hangos irányításával kellett végigmenni a sebtiben kialakított rutinpályán. A szlalomok, beállások és tolatások után a pálya végén felfüggesztett csokoládé volt a jutalom. A rendezők eredetileg mustáros virslit szántak a pálya végére, amelyet a „mitfáremek” a kocsiból kihajolva kellett volna levennie. Az éhes (vagy inkább előrelátó) túrázók meghiúsították a rendezői szándékot, amely a mustáros virsli után kapkodó és fülig ragacsos „mitfárer” látványával köznevetséget akart kelteni. így aztán nem lehet csodálkozni a túraversenyzőkön, akik a pályán végighajtó rendezőpáros számára bekenték a csokit a csípős ételízesítővel. A közmondást némileg átfogalmazva: aki másnak mustárt ken., fülig mustáros lesz. (Lásd Kókai.) Ezután már csak a verseny értékelése maradt. Az összetettben a PAV-os Vérüké Tamás-Faust Gábor kettős végzett az élen megelőzve a 22. ÁÉV-es Szegi Mihályékat és az ASE-s Csatári Gábor-Hazer János kettőst. Negyedik lett a PAV-os Schmidt család. Szemmel láthatóan nagyon élvezték a kalandot a Schmidt gyerekek, akik talán azóta is rágják szüleik fülét: ugye lesz folytatása a dolognak. A győztesek a versenyzők nagy megelégedésére rögtön be is jelentették: a következő túraversenyt a Mecsekben rendezik, ahol gyorsasági szakasz is lesz. K. L. Blokkolunk Hát ezt is megértük. Egyszer s mindenkorra vége a lógászatnak, befellegzett a notórius későknek. A szőrösszívű számítógép nem kíváncsi a magyarázatokra: beragadt a lift, késett a busz, előző nap anyák napja, névnap, Indira Gandhi születésnapja volt, a tanácson csak aznap volt fogadóóra negyedóra idő tartamban, továbbá beteg gyerek, haldokló anyós, esetleg többször eltemetett nagymama (a lógászat tartamától függően, tetszés szerinti variációkban, a mindenkori főnök tűrőképességére méretezve). Igaz a gép másra sem kíváncsi. Nem érdekli, ha valaki netalán a munkaidő végeztével is bent van. Egy a fontos: reggel pontban a munkakezdéskor kell a bűvös mágneskártyát a fekete szerkezet résébe dugni, és egy minutummal sem később. Blokkolni kell ebédkor is. A gépet nem foglalkoztatja az sem, hogy van, akinek az ebédlőig tíz perc az út és ugyanannyi vissza, így legfeljebb arra marad ideje, hogy csörgő nyállal megnézze mit ehetne, és máris rohannia kell viszsza, hogy kellő időben blokkolhasson. Ha viszont megbeszéli a főnökkel, hogy ugyan igazolná már, akkor a „hivatalosan távol” gomb megnyomásával akár egy órát is fordíthat ebédre, amelybe belefér egy kávé ás némi traccsolás is. Kár, hogy a rendszernek minden tökéletessége ellenére nincs lehetősége ezen apró turpisságok felderítésére. Szerencsére a gépnek nincs szeme, se füle. Másképp minden bitje beleborzongana a naponta áradó szidalomözönbe. Az emberek nem kímélik Őkomputerségét és néha bizony nyomdafestéket nem tűrő hangot ütnek meg a kártya bedugásakor felemlegetve a derék gép felmenőit, karakterekre, bitekre, bytokra visszamenőleg. Aligha lehet ezen csodálkozni, hiszen a dolgozó polgár azzal kezdi napját, hogy sorban áll a nemes aktusra várva. Egyes helyeken némi gyaloglással megtoldva a művelet akár félórát is eltart, ami más, a blokkolás kapcsán, sokat emlegetett tevékenység esetében nem rossz teljesítmény, jelen esetben viszont meglehetősen idegtépő mutatvány. Ha pedig netalán valaki nem blokkol, mondjuk azért, mert otthon felejtette a belépőjét, igazoltatnia kell, hogy valóban dolgozott. Ez az ide-oda járkálással megint csak több mint félóra, amelyet mondjuk akár munkával is tölthetne. Igaz, közben munkát ad annak a nem is kicsi apparátusnak, amelynek az a feladata, hogy Őkomputersége udvartartásaként adminisztrálja a késéseket.-tiló-ÉLETKÉPEK Ihaj bunda, csuhaj bunda Röviden az előzményekről: januári lapszámunkban írtunk arról, hogy egy női irhabundát leadott javításra és tisztításra a tulajdonosa egy szűcs kisiparosnak. A tisztítás következtében a bunda annyira megrongálódott, hogy használhatatlanná vált. Az ügyből pereskedés lett, és az első tárgyalást követően szakértői vélemény birtokában a bíróság a második tárgyaláson meghozta ítéletét. Az ítélet szerint a szűcs szakszerűen végezte el a munkát, azaz úgy járt el, ahogy az általában elvárható, azért tehát nem követelhető tőle kártérítés, hogy használhatatlanná tett egy addig hordható állapotban lévő bundát, sőt a károsult (a felperes) köteles kifizetni a szakértői vizsgálat 1400,- Ft-os diját is, plusz a perköltséget. Ha belegondolok, hogy egy 9000,- Ft-os bunda az első tisztítás után használhatatlanná válik (2 év elteltével), ez magában is nagy bosszúság. Ha még hozzávesszük az első per költségeit, meg a kisiparosnak azt a követelését, hogy a pereskedés miatt kieső idejét is a bunda tulajdonosa fizesse meg, akkor igazán meggondolandó, hogy érdemes-e bundát venni? Vagy ha már megvettük azt a bundát, érdemes-e tisztíttatni? Vagy ha már tisztíttatjuk, érdemes-e reklamálni illetve pereskedni, ha azt tönkretette a szűcsmester? Gondoljátok meg, polgárok! -TFoglalt hely Nem ismeretlen látvány senkinek, aki buszon szokott utazni, amint úgy ül le néhány útitársunk, hogy a mellette lévő szabad helyre a saját holmiját pakolja le. Ez rendben is volna addig, amíg van elég szabad ülőhely, de igen önző megoldássá válik rögtön, ahogy szűkén kezdünk lenni a helynek. Egy ilyen majdnem teli buszra szálltam fel én is és amint nyomulok hátra, felé látom ám, hogy elöl, a második sorban ül egy jóképű fiatalember, elmerülve olvasmányában, mellette pedig a táskája és kabátja. Próbátok megállni, hogy észrevegyen, mert tudom, hogy ilyenkor szokták lepakolni az ülésről a táskát, és szaporán kérve az elnézésemet udvariasan hellyel kínálnak. Hosszabb megállásra nincs módom, mivel a mögöttem lévők szelíden tolnak hátrafelé - érthető, még lent is vannak utazni akarók. A fiú rendületlenül olvas tovább, rászólnék, de már késő, mert a háta mögé sodródtam és ráadásul az utánam kettővel felszálló korosabb teltkarcsú hölgy nem töprengett azon, hogy mit tegyen, amikor odaért mellé: megkérdezte, hogy foglalt-e a hely. A fiú morog valamit, aztán kelletlenül, de szabaddá teszi a kérdéses ülőhelyet, majd a molett nő bepréseli magát melléje. Azon kapom magam, hogy kárörömmel nézem, amint a hölgy odalapítja az ablakhoz a fiatalembert, aki előszörfolytatni szeretné az olvasást, de még a kezét sem tudja felemelni, így aztán olvasás helyett az elsuhanó táj szépségeire mereszti szemeit kényszeredetten. Csattanója is van a történetnek: a fiú félórás szorongás után egyszeresük átadta a helyét egy ácsorgó 6 éves gyereknek. Mégiscsak szorult volna bele egy kis udvariasság? Vagy inkább kiszorult belőle? CS. I. Locsolás vödörrel Húsvét környékén gyakran eszembe jut egy ma már kihalófélben lévő népszokás, amelynek gyermekkoromban előszeretettel hódoltam. Locsolás volt az a javából, de nem kölnivel, mint manapság, hanem kútvízzel, vödörből. Tizenöt éves fejjel már a nagyfiúkhoz számítottam magam és beálltam közéjük, hogy az utcán vagy a lányos házaknál meglepjem a falu szépeit. A lányok kergetése szinte egész délelőttünket betöltötte. Kis szüneteket tartottunk, amíg a vödröket újra megtöltöttük. Egyszercsak észrevettem az egyik utcabeli lányt, amint közeledett a járdán. Nosza nem kellett több. Megszületett a terv: az ugyancsak szép leányzót nagyszüleim kerítése mögül fogom meglepni. Megmerítettem a vödröt, és a kerítéshez lapulva figyeltem. Néhány perc elteltével lépésekre lettem figyelmes. Felkaptam a vödröt és átlendítettem a kerítésen. A víz nagyot csobbant a járdán. Ezzel egy időben szitkozódó férfihangot hallottam. Rosszat sejtve már azt latolgattam, hogy merre fussak. Végül erőt vettem magamon és kimentem az utcára. Előttem állt a szomszéd. Ünneplő ruhája csurom vizesen tapadt rá. Mögötte az ismerős lány - szárazon. Már vártam, hogy szidalomözönt zúdít a nyakamba a kárvallott, és a nyomaték kedvéért megtoldja néhány nyaklevessel. Ehelyett elmosolyodott a bajsza alatt, és csak ennyit mondott: úgysem volt kedvem templomba menni. Azzal sarkon fordult és becsukta maga mögött a kaput. A lány sietve tovább ment, de valahogy nem volt kedvem utánafutni... MAJOROS A téglákat eltörik, ugye? Történt, hogy valahol bontással járó épületátalakítás kezdődött. A fal annak idején kiváló téglából épült, így aztán a falazóanyagot másodszorra is fel lehetett használni. Gyorsan felismerte ezt az egyik éppen építkező munkás, és kérte, hogy adja el neki a vállalat a kibontott téglát. Az olcsó építőanyag jól jött volna neki, mivel két gyerekkel vágott bele az építkezésbe, és már úton volt a harmadik. Minden megtakarított fillér számít ilyenkor. Vásárlási szándékáról tájékoztatta a főnökét, aki áldását is adta volna a dologra, ha... Ha már ki nem igényelte volna valaki a bontott téglát. Az illetőről kiderült, hogy a helyi főnök. így aztán a rászoruló igénylő kérését elutasították. Ekkor történt az, amire senki sem számított. írd és mondd egyetlen ép tégla sem került elő a falból, de még féltégla is elvétve akadt. Mit volt mit tenni, a törmelékkel együtt el kellett szállítani a kiváló falazóanyag maradványait. Kérdés, kinek volt mindez jó? Természetesen nem menthető a munkások pusztító akciója, amelybe belejátszhatott az igazságtalan döntés miatt érzett harag, és a társukkal vállalt szolidaritás is. Az illető vezető nem követett el semmi törvénybe ütközőt, igaz, egyesek azt rebesgették, hogy köze volt a bontás elrendeléséhez, amely a kelleténél lényegesen nagyobb falfelületet érintett. Ezek ugyan szóbeszédek, de kérdés, használ-e mindez egy vezető tekintélyének? Vajon valóban égető szüksége volt az illető főnöknek a filléres téglára, amikor mindenki tudta róla, hogy megengedhetné magának az új megvásárlását is? Nem lehetett volna-e valamilyen megoldást találni a téglaügyre - merül fel bennem a kérdés. Meg lehetett volna mondjuk osztozni a falazóanyagon, így mindkét fél jól járt volna, netalán a vezető lemondhatott volna a tégláról. Erre viszont nem volt hajlandó. Az eset felvet egy sor más kérdést is a vezetői etika, emberség, tisztesség vonatkozásában ideértve a vezetői alkalmasságot is. K. L.
