Atomerőmű, 1987 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
X. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. 1987. JÚLIUS Paks első díszpolgára Veszély a vizeken Pákolitz István Pakson született 1919. szeptember 18-án, hetedik gyerekként. Apja kőműves, majd harangozó és sekrestyés volt. A jól tanuló gyereket az elemi elvégzése után a kalocsai jezsuita gimnáziumba Íratták. Kalocsán szerzett tanítói oklevelet is. Maglódon, Madocsán, Cseresznyéspusztán és Pakson tanított. 1955 óta Pécsett él, ahol a déldunántúli kulturális élet egyik irányítója lett előbb művészeti előadóként, később mint az írószövetség pécsi csoportjának titkára, majd elnöke. 1968-tól a Jelenkor szerkesztője. Korai írásai Kalocsán jelentek meg az intézet és a városka lapjaiban, 1943-tól országos lapok is közük (Üj Idők, Tiszatáj, Üj Hang, Csillag . . .). Eddig 15 önálló kötete jelent meg, a legelső 1958-ban Szüret címmel. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el: 1963- ban József Attila-díjat, 1974- ben SZOT-díjat, hatvanadik születésnapján pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. Három éve birtokosa a PRO ŰRBE PÉCS kitüntetésnek. Felesége. Pipellán Gabriella óvónő. Három gyermekük van. A legidősebb — Pécsi Gabriella — szintén költő. Néhány hete Pécsett járva, meglátogattam Pákolitz Istvánt, s mint mindig, akkor is Paksról meg az ismerősökről kezdtük a beszélgetést. Dolgozószobájában minden Paksra emlékeztet: apja százéves mesterlevele, édesanyja szőnyegbe szőtt képe. a díszpolgári oklevél, a paksi címer, a monográfia, Bence Barna tanár festménye. Írásait, városunk iránti érzelmeit, kötődéseit ismerve, nem lepett meg nagyon. Nem alkalmi ez a kapcsolat. Gyakran hívjuk és látjuk vendégül író-olvasó találkozón, a könyvtárban és iskolákban, de ide köti őt a szülők sírja, a Pakson élő testvér és a barátok is, nemcsak az emlékek. — Remélte-e, várta-e Pista bácsi, hogy az országos elismerések után szülővárosa is kitünteti? — 1984-ben megkaptam Pécsett a Pro Űrbe díjat. Nagy öröm volt. Akkor gondoltam először arra, hogy egyszer talán majd Pakson is kapok valami hasonló elismerést. Arra azonban, hogy a díszpolgári címet elsőként kapom meg. valóban nem gondoltam. _ ?? — Azt hittem, hogy az ilyen lüktető, gyorsan fejlődő, iparosodó városban nem figyelnek túlságosan az irodalomra. így aztán, hogy az ellenkezője igaz, örömöm többszörös volt: boldogan fogadtam a kitüntetést, s nagyon örültem annak, hogy nemcsak a hasznos, a gazdaságos, hanem a művészet is érték maradt Pakson. A város vezetőitől megtudtam, hogy tanácstagokkal, aktívákkal, sok paksival beszéltek a díszpolgári cím odaítélése előtt, s ellenszavazat nélkül kaphattam meg. Hát ha valami, ez igazán boldoggá tesz. — Tudják-e már a költőtársak, a pécsi barátok? — Véletlenül. A Magyar írók Szövetsége Tájékoztatójának 2 soros híradásából. A paksi újságról talán nem is tudnak, a Tolna Megyei Népújság cikkének szövegében elrejtett félmondat pedig nem jut el hozzájuk. Mivel számomra ez a kitüntetés óriási dolog, azt hittem, másoknak is, s talán lesz valami sajtóvisszhangja. Hát lesz. Akik a legnagyobb szeretettel és figyelemmel kísérik életét, műveit, a paksiak, újságunkból megtudhatnak valamit vagy valamivel többet Pákolitz Istvánról, aki beszélgetésünkkor sem mondott többet annál, amit a kitüntetés átvételekor elmondott: „TISZTELT ÜNNEPI TANÁCSÜLÉS, KEDVES BARÁTAIM, PÉLDAMUTATÓ, SZORGALMAS FÖLDIEIM! Szívbéli szeretettel köszöntőm Paks Város Tanácsát, szülőföldem régi és új lakóit a Magyar Nemzeti Zászló elnyerésének szép ünnepén. Értelmes célért való derekas összefogás, a közös munka megérdemelt jutalma ez a Lobogó és az adomány: szép gesztusa a szorgalmas tevés-vevésre mindenkor odafigyelő Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Ebben az ünnepi órában elfogódott szívvel mondok hálás köszönetét szülőföldem szeretetéért, megbecsüléséért, hogy kitüntetett Paks Város Díszpolgára címével. Külön boldog öröm, hogy e nagyon szép és megtisztelő elismerést itt vehettem át a hajdani Kishegyen; mert szememben-szívemben a paksi Kishegy nemcsak egy dűlőnév a sok közül, de magasztos jelkép is; a kétkeziek szent hegye, forrásvidéke az ősök iparkodásának, a jelent formáló és jövőbe tekintő kortársak szorgalmának, a felelős-dolgos utódok reményteli bizakodásának és munkálkodásának. Ezt az elkötelezett munkálkodást láttam-éltem szüleim házában és a szomszédságban, a rokonok, ösmerősök, barátok, munkatársak és tanítványok körében. A fáradságos de jó szívvel végzett munka alkotó örömét, az értelmes, jóravaló emberi tevékenység tisztességét, a gazdag-szegények bízó reménységét vittem magammal tarisznyámban útravaló pogácsaként. És ráadásul a hűség íratlan parancsát, a távolból is szüntelen hazafigyelést, a krónikási tisztességet, a tartozást, a gyerekkor és ifjúkor egyszer volt hol nem volt — talán igaz sem volt — torokszorító gyönyörűségét, az öregharang vissza-visszahívó kondulását. Első tanítóm a boldogemlékű Geyer Józsi bácsi a nagytáblára irta a puritán életprogramot: «Kis állat a hangya, De nagy a szorgalma; Szorgalmas a méh is, Ilyen leszek én is«. Ezzel indultam, nem meghódítani, nem is megváltani a világot, de — ahogy képességemből tellett és telik — szolgálni azt a kisebbnagyobb közösséget, melyben élnem és munkálkodnom adatott; mert ha világrajövetelünk és távozásunk felől nem kérdeznek meg bennünket, egyetlen tennivalónk marad: értelmesen, hasznos munkálkodással kitölteni arasznyira szabott emberi létünket. Ami részt ebből vállalhattam az iskolában és a közművelődésben, folyóiratszerkesztési tevékenységemben és költői munkásságomban, az mindenek előtt azoknak a tisztelete és megbecsülése, akik értéket hoznak létre, akik megőrzik és gyarapítják a közösség hasznára a kézzelfogható és szellemi javakat. így pörlekedtem szóban és írásban a humánum becsületes íjussáért, azért, hogy ne lehessen úrrá az ostoba gőg, a lelket-testet megtipró erőszak, a becstelenség, az érdemtelen kihaénnem-akarnokság. Erőmtől telhetőén továbbra is érvényt kívánok szerezni a bújdosásra kényszerült szeretetnek, a nélkülözhetetlen felebaráti megbecsülésnek, az előlegezett bizalomnak, az emberségünkhöz méltó békességnek és boldogulásnak A megbecsülő kitüntetés semmiképp sem jelentheti a babéronnyugvást; kinek - kinek a maga őrhelyén kell megtennie, amit megtehet szülőföldünk, Paks város bíztatóan szép jelenéért, jövőbeni nagy lehetőségéért, pátriánkért és magyar hazánkért. A tennivaló oly temérdek. Elegendő se lesz az élet; de szándékaink tettre-váltva. nem éltünk, s nem élünk hiába.” (Pákolitz I.) Herczeg Ágnes Egész évben szinte naponként a sajtó, a rádió vagy a tévén keresztül értesülünk tragédiákról, balesetekről. Májustól szeptemberig a balesetek száma emelkedik a folyókon, tavakon történő tragédiákkal. Ezen jelenség mennyire jellemző Paksra és környékére? Erről kérdeztem meg a paksi vízirendészeti rendőrőrs parancsnokát, Kovács Gábor rendőr alezredest. — Magyarország területén a Duna 417 km szakaszából a paksi vízirendészeti rendőrőrs illetékesi területe Dunaföldvártól Érsekcsanádig terjed; 70 km hosszúságban. Beleértve a folyó jobb és bal partját, valamint a vízparti településeket. Feladatunk a nemzetközi hajózás biztonságos feltételeinek biztosítása és a vízi közlekedés rendjének felügyelete és ellenőrzése. Továbbá feladatunk az állampolgárok Személyi javainak védelme. A folyó partjainak, közrendjének és közbiztonságának védelme. A megnövekedett szabadidő következtében az állampolgárok évről-évre mind nagyobb számban kötődnek valamilyen formában a folyókhoz és partjaikhoz. A parton horgásznak napoznak vagy pihennek. A vizen csónakáznak, fürödnek. Általában a fürdőzők nincsenek tisztában a vizek veszélyeivel, és ebből következnek a tragikus balesetek. Tiltott helyen fürdőznek, mint például a hajózó útban, vagy örvényes, forgós helyeken'. Ugyancsak tragikus következményekkel Volt alkalmam egy-két munkahelyre betekinteni, és a bennem kialakult kép igen vegyes, már ami a munkahely környezeti hatását illeti. Az egyik szélsőség, amikor az asztalok lapjára üveglap kerül, hogy jól láthatóak legyenek a lapok közé helyezett újságkivágások, melyek meztelen nőket ábrázolnak. Ez aztán folytatódik a falakon. Máshol virágot látni mindenütt, és a belépő ember még a dolgozókat is szebbnek látja. jár az alkalmatlan vízijárművekkel való közlekedés, a túlterhelés, és az ittasság. Annak ellenére, hogy 1987-ben a fürdőzésre alkalmas napok száma még nem volt sok, így is 10 vízbefulladás történt, ebből a Dunán 4 fő. A megelőzés érdekében széles körű propaganda tevékenységet fejtünk ki a Duna menti általános iskolákban, középiskolákban, horgászegyesületeknél és ifjúsági táborokban. Nagy segítséget nyújtanak a munkánkban az önkéntes rendőreink. munkásőrök és ifjúgárdisták. A munkánk eredményességét bizonyítja, hogy Ezek villantak fel bennem, amikor Lang Ferenc művezetővel beszélgettem a Mecsek keleti nyúlványai között, egy gyönyörű, erdővel borított völgyben. Körülöttünk az erdő csendje, a természet megnyugtató zaja. Színhely: a Bátaapáti—Féked—Ófalu határolta mecseki táj Tolna és Baranya határán. Itt épül az a hulladéktemető, amely majd befogadja az erőmű veszélyes hulladékait. Ezt a különleken a vízibalesetek és -tragédiák száma. Szükséges megemlítenem, hogy a megelőzés érdekében kénytelenek vagyunk — többszöri figyelmeztetés után — a helyszíni bírságolást és a szabálysértési feljelentést alkalmazni. kirívó esetekben büntető eljárást lefolytatni. A jogpolitikai elvek figyelembevételével, a szocialista törvényesség betartása mellett végezzük tevékenységünket az állampolgárok érdekében. Bízunk abban, hogy mind több partnerünk lesz a vizeinek és partjainak közrendje és közbiztonsága védelme érdekében. ges hulladéktemetőt a 26 ÁÉV építi, a munkaerő nagy részét a helyi alakulat biztosítja. A hegyek gyomrába több kazettát süllyesztenek be. á völgyekre iszapszűröket építenek, hogy a szivárgó talaj- és csapadékvizeket állandóan ellenőrizhessék. Nagyon nehéz körülmények között kell itt az embereknek dolgozniuk. Először utat kellett építeniük, ami nem volt könnyű az erdős, hegyes terepen. A legnagyobb ellenségük a víz, mert ha egy kevés csapadék esik, a járművek elakadnak és kilométereket kell gyalogolniuk. Hiába szórják az útra a követ, az szétfolyik az agyagos talajjal együtt, a jármű tengelyig süllyed a sárba, nincs tovább, várhat a lassan érkező lánctalpasra. Embert és gépet igencsak próbára tevő és kimerítő munka ez, de Lang Ferenc és brigádjai állják a megpróbáltatásokat. A sok gond csak a művezető arcráncainak barázdáit mélyíti, hangján és viselkedésén nem érződik, szeretettel beszél embereiről és a munkáról is. Ügy éreztem, a táj és környezet minden tekintetben formálja az embert. — ibrányi — területünkön évről-évre csök-Majoros Hulladéktemetőt- építenek Pákolitz István dedikál Fürdőzés a tilosban Lang Ferenc brigádja
