Atomerőmű, 1984 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1984-12-01 / 8. szám
ATOMERŐMŰ ÉPfTÖI 3 A sorozat régebbi cikkeiben már volt szó néhány megújuló energiaforrásról, tekintsük át most mi a helyzet a napenergiával. Az utóbbi időben a világ több országában komoly figyelmet szenteltek a napenergia felhasználásának. Ez azzal magyarázható, hogy a napenergia készletei óriásiak és gyakorlatilag kimeríthetetlenek. A napenergia általános hasznosításának egyik akadálya a napsugárzás viszonylag kis intenzitása még kiváló légköri körülmények között is. Ebből kitűnik, hogy a napenergia-felhasználás fő problémája a napsugarak összegyűjtési módszereinek kidolgozása. Egy naperőmű olyan rendszer, amelyben nagyszámú, a nap állását követő és annak sugarait tükröző tükörmodult helyeznek el. A rendszer középpontjában helyezkedik el a napkollektor (olyan hőcserélőkből álló rendszer, amelyeken keresztül áramlik a hőhordozó). A tükrök segítségével a napenergiát a kollektorra koncentrálják, az felmelegíti a hőhordozót (pl. vizet). A hő továbbítása a kollektorról a gőzkazánig ugyanolyan elv alapján történik, mint a hagyományos erőművekben. Innen a telített gőzt (vagy túlhevített gőzt) a naperőmű Technika turbógenerátoraihoz továbbítják. A napenergia ilyen típusú összegyűjtésének gyakorlati megvalósítása, amely a műszaki kidolgozások jelenlegi állapotának figyelembevételével a leginkább elfogadható, a napsugárzás kis intenzitása miatt hatalmas földterületek kisajátítását igényli. Ha feltételezzük, hogy a távoli jövőben (pl. az energiafogyasztás stabilizálódásának korszakában) legalább a világ energiafogyasztásának felét napenergia segítségével biztosítják, akkor a naperőművek részére több millió négyzetkilométer területet kell biztosítani, ami közel fele a jelenlegi szántóföldek összterületének. Ehhez még hozzá kell adni azokat a területekei is, amelyek a naperőmű felépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges anyagokat előállító iparvállalatok részére szükségesek, valamint az anyagok szállításához elengedhetetlenül szükséges közlekedési útvonalakat. Az eddigiekből is látható, hogy a napenergetika az energiaátalakítás erősen anyagigényes fajtáihoz tartozik. A köztudatban széles körben elterjedt „tisztaság” a napenergia esetében csak akkor igaz, ha az utolsó szakaszt — tehát az energiaátalakítást — vesszük figyelembe, és eltekintünk a nyersanyagkitermeléstől, a szerkezeti anyagok gyártásától, stb. Természetesen a felsorolt eszmefuttatások nem zárják ki a napenergia alkalmazásának lehetőségét. Említésre méltó a napenergiának épületek fűtésére és hűtésére való felhasználás terén végzett munka. Ebben az esetben nincs szükség a tükörrendszerekre, hanem a napenergiát közvetlenül elnyeli a keringő hőhordozó. Bár az ilyen kis hőmérsékletű napenergia-berendezések felhasználása jelentős fűtőanyag megtakarítást eredményez, aligha terjednek el 2000-ig olyan mértékben, hogy hozzájárulhassanak a világ energiamegtakarításához jelentős mértékben. Ez a helyzet várhatóan a jövő század elején megváltozik, amikor a kis hőmérsékletű napenergia-berendezések már jelentős kiegészítő energiaforrásként szolgálhatnak. Benedeczky Ferenc Vannak jól működő klubok Bezzeg a mi időnkben! — mondják a mai harmincasok. — Akkor még volt igazi klubélet! Valóban, a 60-as, 70-es évek klubmozgalma, amely spontán indult és hónapok alatt tért hódított, ma is nosztalgiát ébreszthet sokunkban. Az akkori élgárda saját közösségi erőteret kívánt létrehozni, ahol szabadon, fesztelenül beszélgethetnek, vitatkozhatnak, bírálhatják magukat, egymást és másokat, ahol kiélhetik önkifejezési és szereplési vágyukat, ahol odafigyelhetnek egymásra és magukra. Gombamód szaporodtak az ifjúsági klubok, s valami egészen nagyszerű — ma már irigylésre méltó — mozgás, lendület, aktivitás jellemezte az egész mozgalmat. Az élgárdát követő generáció, amely már készen kapta a klubot — nem a két kezével hordta össze a hozzá való téglákat — már nem érezte magáénak, nem tudott vele mit kezdeni. Azt mondják, a klub funkcióváltozáson ment keresztül. Biztosan van benne valami, hisz elmúlt jó húsz év, s más, bonyolultabb társadalmi közegben kell tovább élnie ennek a közösségi formának. De, hogy legfontosabb funkciói változatlanok maradtak, azt kár vitatni. Lényeges szerepe ma is abban van, hogy közvetítő, összekötő kapocs a társadalom (a társadalom nagy csoportjai) és az egyén között. S „Ha helyesen közvetít értékeket, normákat, tartalmakat — a társadalom egészét közvetíti helyesen, s ezáltal mozgósít a társadalom céljainak elérésére”. A jó klub a közösségi nevelés fontos színtere, ahol a tagok öntevékenyen és aktívan közreműködve valósítják meg a közös programokat. Azt szintén kár vitatni, hogy ma is vannak jól működő klubok. Ha nem is megszámolhatatlanul sok ilyenről tudunk, de vannak, élnek. Városban vagy faluban, s van, ahol nem egy, hanem több. És valljuk be: igen is szükségünk van az ilyesfajta közösségekre. A beruházáson beszélhetünk élő (például VEGYÉPSZER), éledő, halott és még meg nem született klubokról. örvendetes, hogy a 22. sz. ÁÉV KlŐZ-szervezetének irányításával működő General’s klub néhány hónapos „álmából” felébredni látszik. A Paksról eltávozott klubvezető helyett sikerült új embert szerezni (Lábady István), s új klubvezetőséget összekovácsolni. A jól felszerelt, barátságos klubhelyiség otthont biztosíthat a rendszeres találkozásoknak, programoknak. Tervben van Mezey György meghívása, Sex-lex sorozat, Fele sem igaz — vetélkedő, A gazdaság-irányítás változásai című sorozat. Programokról írtam, bár tudom: azok a klubok: amelyek kizárólag programokat kínálnak, csupán helyiségül szolgálnak. De az ilyen programok feltétlenül hasznosak a jövőre nézve, mivel az ilymódon összeszokott tagság eljuthat a passzív szemlélődéstől az aktív részvételig, majd az önálló közreműködésig. Mindez függ a klub vezetőségétől, társadalmi aktivistáitól, és függ tőled, tőlünk — mindnyájunktól. Jó lenne „erőműves” klubokról, kiscsoportokról írni így, többes számban — és elismerően. Ambrózi Ilona Postánkból Előző számunk Technika rovatának végén ez volt olvasható: „A fizikus tehát hajlandó volt és valószínűleg a jövőben is hajlandó lesz beadványokat készíteni a kormányok számára minél hatásosabb fegyverek gyártásának előmozdítására, ugyanakkor békeidőben szívesen vesz részt konferenciákon.” Erre reagált levélírónk: Az 1984. novemberi szám Technika rovatában „A tudósok felelőssége” címmel megjelent cikk igen sajátos képet fest a tudósokról és azok között is a fizikusokról. Jómagam nem tekintem magamat tudósnak, de mint fizikus, a cikk befejező általánosítását alaptalannak és a fizikus számára megbélyegzésnek tartom. Ezért szükségesnek látom a cikkben leírt gondolatokat reális megvilágításba helyezni. Lássunk néhány történelmi tényt. Az említett cikk szerzője nyilván Einstein Rosevelt elnök számára készített beadványára gondol, amelyben Einstein az atombomba kifejlesztésének finanszírozását kéri. Köztudott, hogy Einstein zsidó származású volt, és keserves üldöztetések után kötött ki az Egyesült Államokban, továbbá az is tény, hogy a náci Németország ebben az időben már nagy anyagi erőket fordított a „csodafegyver” előállítására. Ha a szerző a nácik II. világháború előtti és alatti viselt dolgaira gondol, akkor legalábbis emberileg meg kell értenie a beadvány megszületését. Hozzá kell tenni, hogy Einsteint a vázolt körülmények ellenére élete végéig furdalta a lelkiismerete. Azon sem árt elgondolkodni, hogy milyen lenne a jelenlegi világpolitikai helyzet (ha egyáltalán lenne ilyen), ha az általunk igen nagyra becsült Kurcsatov — aki szintén az egyik legzseniálisabb fizikus volt — életműve nem az atombomba elkészítése lett volna. Kétségtelen, hogy a fizikusok között vannak negatív jellemek, de semmivel sem nagyobb arányban, mint az emberiség más csoportjaiban. A fegyverkezést sürgető és a békekonferenciákon részt vevő fizikusok nem ugyanazok a személyek, de ha akad is ilyen, ez nem jelenti feltétlenül az adott személy és még kevésbé általában a fizikus jellemtelenségét és felelőtlenségét, mint azt Einstein példája is mutatja. Zsoldos Jenő Nem ingyenes, ami díjtalan Ismerősöm (név és cím a szerkesztőségben) családi házat épít Szekszárdon. Ehhez bélésitestet akart a paksi betontelepről vásárolni. Ott közölték, hogy van, mehet érte. Ha gazdaságosan akar rakodni, akkor a béléstesteket a targonca raklappal együtt felteszi a teherautóra. Csak annyit kérnek, hogy vigyen csereraklapot. Ekkor — november 22-én — a paksi Volán teherszállításhoz fordult, hogy megrendelje a teherautót. Pótkocsis Skodát kért, aminek a díjszabása rakott km-enként 45,— Ft. A Volán ügyintézője nagyon előzékenyen közölte, hogy tudnak teherautót adni, sőt amikor ismerősöm elmondta a problémáját, hogy kellene csereraklap, akkor közölte vele, hogy az is van. Ez a szolgáltatásuk DÍJTALAN! Nagyon megörült és mindjárt konkretizálni akarta a fuvart Paksról Szekszárdra. Ekkor kiderült, hogy a Volánnál nem minden ingyenes, ami díjtalan! Ugyanis, amikor a teherautó üresen jön vissza, akkor ugyan egy fillért sem kellene érte fizetni, de mivel a csereraklapok (VOLÁN TULAJDON!) a teherautón lesznek, ezért rakott km-t számláznák, ami Szekszárd túlsó végétől közel 2000,— Ft pluszkiadást jelentene. Ekkor ismerősöm közölte, hogy köszöni, de ilyen áron nem tart igényt a fuvarra. Vágó János Gázolás Bevallom őszintén, unottan szoktam továbbtekerni a rádió keresőgombját, amikor közúti ellenőrzésről, a szegény sofőrök „macerálásáról” szólnak a hírek. Ennek a közönynek valószínűleg az is oka, hogy magam nem lévén autós ember, közvetlenül nem érint a dolog. Amikor itt Pakson azt hallottam, hogy az erőműben már megint elütöttek egy embert, akkor meg arra gondoltam, hogy nagyon is kellenek ezek az ellenőrzések. Októberben a polgári fegyveres őrség autója elütött egy lengyel munkást. A „megint” nem elírás, mert volt már itt halálos gázolás, és szerencsére ez most nem volt az. Csak éppen a tanulságot nem vontuk le belőle. Az igaz, hogy a kapuknál •kint a tábla, hogy a KRESZ a kerítésen belül is érvényes, a max. sebesség 30 km/óra lehet, dehát ezt senki sem veszi komolyan. Pedig ez a tábla előbb ott volt, mint ahogy a legelső gázolás történt! Tény, hogy az erőmű nem híres a jól kiépített járdahálózatáról, ezért — jobb híján — az úttesten kell járkálnunk. Dehát ez talán mégsem elég indok ahhoz, hogy elüssenek bennünket. A teljesítménybérben dolgozó gépkocsivezetőknek természetesen érdekük, hogy minél több fordulójuk legyen, hiszen annál vastagabb a boríték. De azt is tudniuk kell, hogy veszélyes üzem a közút és minden felelősség az övék, ha gyalogost ütnek el. Úgyhogy nem érdemes anynyira rohanni. Volt már néhány radaros ellenőrzés, és az eredmény sem váratott magára sokáig. Alig, hogy elkezdték, pár perc múlva a forgalom átterelődött a másik útra. Ebből is látszik, hogy a sofőrök közötti hírközlés milyen magas színvonalú. Ettől függetlenül azért bemértek olyan autóst, aki 85 km/óra sebességgel közlekedett. Megtudtam, hogy ezentúl is lesznek ellenőrzések, csak az időpontokat helyhiány miatt nem tudjuk közölni. Azért remélem, mindany. nyian észrevesszük, és nemcsak arra az 1—2 órára. V. J. ...megint nem akar elkészülni a bölcsőde a lakótelepen. — Unokáink is vájni fogják! — magyarázta egybölosődés (korú) kisgyerek a másiknak a homokozóban. — Nem baj — volt a válasz, — apukám azt mondja, hogy a laktanyát is ezek a bácsik építik akkoj én nem leszek katona. ...az erőmű főbejáratának ószáki és déli oldalán dolgozó kertészek vetélkedőjének eredményeként új látnivalóval gazdagodott Tolna megye növényvilága: Pakson átadták rendeltetésre (?) az Erőmű-arborétumot. Észak csapata tehát átmenetileg elvesztette a nyáron is növő speciális fűvel és a nagykorú nyárfák telepítésével korábban szerzett előnyét. De a mérkőzés még nincs lefutva. Nyáron félkézzel produkálhatják a délieknél sokkal magasabb fenyőfák felállítását, sőt talán már a direkt atomerőművi célokra átnevelt nyárfánfütyülők első példányai is megjelennek. Erre azonban a déli csapat is produkál valamit félkézzel... Ja, igen: a fél kéz azért kell, mert ezzel veszik ki az új arbarétum költségeit népgazdasági bácsi kezéből. ...még mindig sokan nem hiszik el, hogy kis hazánk nem egy túlméretes miniállam, hanem egy miniatürizált nagyhatalom. Pontosabban egy miniatürizáló nagyhatalom. Mikrotechnikánk legújabb hatalmi jelvénye a képen látható kifli (nemzetközi nevén „chip-kifli”). Állítólag onnan kapta a nevét, hogy ezzel még egy csip-csip csóka sem lakik jól. Ez azonban az elvtelen pesszimizmus hangja! Mert mihez képest kicsi a kifli? Ha valaki a nagy szájához hasonlítja, akkor talán nem valami nagy. De ám a gyufásdobozban meg lehet, hogy egy Hi-Fi-torony van! Esetleg kettő... És akkor a képen két óriáskiflit látunk — potom hetven fillérért! Gyertyafény-merengő Éppen az ötezer példányban, Pakson kiadott „Atomerőmű Építői” c. lapban olvastam az Atomerőmű gyertyafénynél c. írást, ami a gyakori paksi áramszüneteiket kifogásolja, mikor kialudt a villany. A hirtelen beállt fénytelenségben volt időm merengeni a cikken, gondolkodni a bírálaton, amelyet egyre kevésbé értettem. Hiszen micsoda melegség járja át az embert, amikor korunkban, a technika századában az atomerőmű tövében felpislákolnak a gyertyalángok, s mint parányi életek, üzennek egymásnak. Mennyivel emberibb, természetesebb gyertyafénynél beszélgetni, olvasni, mi több — melegedni! A gyerekek sikongva élvezik a sötétséget, a szerelmespárok többször is egymásra találnak, idegenek egymásba botlanak, s a sötétben senki sem látszik még sötétebbnek. Eddig jutottam el sötét tűnődéseimben, amikor orvul villanyfény öntött el. Csalódásomban csak az vigasztalt, hogy hátha, még egyszer, hamarosan ismét szünetel az áramszolgáltatás.-mond
