Atomerőmű, 1983 (6. évfolyam, 1-8. szám)
1983-08-01 / 5. szám
ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI 3 Postánkból „A z Atomerőmű Építői 1983 májusi (VI. évfolyam. 3. szám) száma „Képtelen közéletrajz" rovatában .jtóth" aláírással az OTP ügyintézését. az ügyintéző tárgyalási stílusát, tájékoztatásának abszurd voltát figurázza ki. Ha a közöltek valóban az életben ellesett, reális alapon nyugszanak, úgy az ügyintéző messze nem a vele szemben támasztott igények szerint járt el, így őt felelősségre kell vonnom Ehhez azonban az szükséges. hogy önök az esetet Különleges kommandót szervezett a CIA a Paksi Atomerőmű felrobbantására. A csoportot — konspirációs megfontolásokból — a magyar vállalatok mintájára építették fel. Megalakították az EEH (Ellenőrzés — Ellenőrzési Hivatal) paksi kirendeltségét. vezetőnek pedig kineveztek egy volt horthysta katonatisztet. A vezető fölvett egy titkárnőt. meg két beosztott szabótőrt. akiknek kezdetben — a nagy robbantást előkészítendő — információkat kellett gyűjteni a területen folyó munkákról. Az első napi felderítés eredménytelen volt. a szabotörök semmilyen munkavégzést nem tapasztaltak. Másnap sem. Félő volt, hogy a magyarok megsejtettek valamit, mert a szabotörök jelenlétében egyáltalában nem voltak hajlandók dolgozni. A felderítést éjszakára is ki kellett terjeszteni, ezért felvettek négy új dolgozót, meg a titkárnő férjét — csoportvezetőnek. A két régit átsorolták önálló szabotörnek. Végre a tizedik napon konkrét munkavégzést regisztráltak: Egy ember egy hordóból nyúlós masszát öntött a földre. Kérdésre bevallotta, hogy a massza ioncserélő gyanta volt amiből neki csak a műanyagkonkrétan. helyhez és időhöz kötötten közöljék velem. Amennyiben ez nem áll fenn. úgy a cikk sértő a paksi fiók. de a megyében dolgozó valamennyi OTP-s részére, miivel kigúnyolja azt az igen komoly munkát, amit a takarékpénztár végez a lakáshoz jutás területén. Az utóbbi esetben ragaszkodni fogok a helyreigazításhoz, amit magunk kívánunk megszövegezni." Dudás Antal megyei igazgató Válaszunkban helyhez és időhöz kötötten közöltük a hordó kell. de az isten áldja meg a sza botőr urat, el ne mondja senkinek, inkább ö is kap egy műanyaghordót. A szabotör elfogadta o hordót és megalapították vele a lőszerlabort, amelyhez fölvettek egy raktárost, meg egy zúgvegyészt. Meg egy takarítónőt is, mert a titkárnő nem vállalta tovább a takarítást a megnövekedett létszám miatt. Másnap a szabadeurópa a „Talpra magyar”-t játszotta ami azt jelentette, hogy a müncheni központ elégedetlen a csoport munkájával. — Ki kell rúgni! — tört pálcát a kirendeltség-vezető fölött a CIA müncheni központjának vezetője. Ami persze lehetetlen volt — konspirációs megfontolásból (feltűnő lett volna.) Átszervezték tehát a kirendeltséget — főmérnökséggé, amelynek három osztálya lett: az előkészítő, a robbantó, meg a koordináló. Ez utóbbinak lett vezetője a katonatiszt, aki persze vérig volt sértve az átszervezés miatt és koordináció címén mindenféle jelentéseket követelt a társosztályoktól, továbbá kieszközölte a főmérnöknél, hogy azok (úgymond a jobb titoktartás érdekében) csak rajta keresztül tárgyalhassanak egymással. Időközben a szabadeurópa már az „Esteledik a faluban, haza kéne menni”-t játszotta, úgyhogy az akciót igen gyorsan meg kellett szervezni. konkrét esetei, amelyből a cikkíró megalkotta humoros történetét. Mielőtt az egész ország OTP-s dolgozói megsértődnének. emlékeztetőül leírjuk a régi magyar közmondást: ..Akinek nem inge. ne vegye magára!" Bizonyára számtalan kedves. segítőkész OTP-ügyintéző emlékét őrzik olvasóink, de sokan tudnának a boszszantó esetekről is mesélni. Továbbra is az újság feladatának tekintjük a hibák ostorozását, tehát: akinek inge. az öltözzön fel végre! (A szerk.) A robbantócsoport diszponált a koordinátoroknál öt láda trotilt, tíz doboz gyutacsot, fojtást, meg egy robbantó órát. A koordinátorok gépirónője nemigen értette a rejtjelzett szöveget, de azért megrendelt az előkészítőknél öt láda profilt, fiz doboz gyutacsot. tíz méteres gyapjúzsinórt (fojtást), meg egy rokkantórat. Az előkészítőknél a szabványügyi előadó kapta meg az ügyet, aki kijavította a megrendelést: a profil(acél)nál pontosította a méretet, meg a mértékegységet, úgyhogy végül öt mázsa 60-as szögvasat vett, a gyufát átírta magyarosra, fojtáshoz ö tudta, hogy már a törökök is selyemzsinórt használtak és nem méterest, hanem csak 60 centist, úgyhogy ezt is kijavította, a rokkantára pedig nyilván roppant óra akart lenni, ezért beszerzett egy óriást toronyórát. Lánccal. Az anyagok szép lassan beérkeztek, szabadeurópa rágyújtott, hogy „Vége, vége. vége már...”. Egyszóval az akció kútba esett. A katona tiszt azóta is él, ha még nem döntötte el, hogy a gyapjuzsinórra akaszsza-e fel magát, vagy a láncra. Itt a vége fuss el véle. Aki nem hiszi, nézze meg az erőművet. Tényleg nincs felrobbantva. tót .. hogy nem értjük egymást, mert a nagyközönségnek szánt információkat bonyolultan. nehézkesen fogalmazva szokták közölni. Márpedig — állítja az „Üj Tükör" 29. száma — a tömegek „világosabban. érthetőbben... fogalmazva. eufemizmusok és ködös sztereotipiák nélkül neveznek meg dolgokat." Majd a végén hozzáteszi: „Ugye értjük egymást?" Hát persze...! Ez az euíene tudja mi például, valami új hilfi-torony lehet, mert. ugye sztereó típus... * ... elszaporodtak a területen a klozetpoéták. Ez a meghatározás a closed (zárva) angol szóból ered és eredetileg azokat a költöncöket jelölte, akikre csak zárt helyen jött rá az ihlet, és művüket általában aláírás nélkül hagyták hátra múzsájuk lakhelyén. Tágabb értelemben vonatkozik a megnevezés mindazon „alkotóművészekre", akik egyedüllétükben (tehát a nagyközönség előtt elzártan különféle irodalmi és képzőművészeti alkotásokat varázsolnak a reaktorcsarnok falaira, autóbuszülések hátuljára. hatósági nyomáspróbához előkészített berendezésékre és más, nem direkt erre a célra szánt szabad felületekre. Ezúton hívom fel a „closedpoesie’' mestereinek figyelmét arra, hogy az általuk képviselt művészeti irányzat nekem nem tetszik. A barátaimnak sem. Velük brigádot szerveztünk, és akit „alkotás” közben elcsípünk, azt (tisztán művészetpolitiíkai megfontolásokból) úgy megverjük, hogy jobban fog hasonlítani büdös múzsájára, mint a tulajdon édesanyjára. * ... lehet az újságban hirdetni. Most én is hirdetek: „Keresem a július 23-i 6.40-es busz utasait!" Mondanák már meg, hogy röhögött is rajtam a sofőr, vagy csak úgy fapovával hagyott ott. mikor a busz sarkához él tem 4 perccel az indulási idő előtt! * ... egy zene először: szerzemény. Másodszor: visszajátszás. Harmádszor: sláger. Tizedszer: fennakadt a tű a lemezen. Az étkezde híradójában egy zenét hússzor játszanak. Ez: unalmas. Újdonság ugyaninnen: ,„ jegyek vásárolhatók a közönségszervezőknél. a stúdióban és a 79-18-as telefonon." Aki esetleg nem tudná: ebből a telefonos jegyárusítás az új. Vajon hogy csinálják? tóth ...hogy a kísérletezés viszi a világot előre. Kísérletező kedv meg mindig akad. Például a PAV kíváncsi volt arra, hogy tudnak-e ebédet főzni a konyhán, ha ők délelőtt elzárják a gőzt. Kiderült, hogy nem! De addigra sok-sok munkaóra kiesett. Ugyan a gyors kiértesítés megtörtént, de hát sokan nem hitték el, hogy „kilőtték a tábori konyhát". Gondolták: „kacsa az egész”. Sütve! Márpedig abból kár lenne kimaradni... Tény az, hogy aki az erőmű távolabbi részeiből eljött ebédelni, az bizony már nem fordult vissza, akként okoskodva, hogy dolgozni már úgysem lenne ideje, mert addigra éppen vissza kell fordulni. Akkor meg minek annyit gyalogolni. Valószínűleg így gondolták ezt a katonák is, akik rajkötelékekben — miként azt az „Alaki Szabályzatiban írva vagyon — tettek tanúbizonyságot az állóképességükről a tűző napon, ök ugyanis nem heveredhettek el, mert a fegyelem az fegyelem. Akkor is, ha korog az ember gyomra. Még annyit, hogyha a gőzszolgáltatás üzemzavar miatt Konspiráció szűnik meg, azt meg lehet érteni. Node ez egyenlőre ..jólát gondolt an" megszervezett átkötést munka volt, amit akár hajnalban is meg lehetett volna csinálni. Csak akkor nem akadályozott volna senkit! Dehát erre nem gondoltak. Végül 11 óra helyett fél egy táján beindult az ebédeltetés. * ... hogy időnként ellenőrzést tartanak a személyportán, hogy megállapítsák ki az. aki későn jár dolgozni. Szükséges ez? Mert: 1. Tisztelem annyira a muinkaihelyezet (és magamat), hogy néhány percet nem kések. Ugyanis akkor mindenki tudja, hogy elaludtam. 2. Ha legalább két órával jövök be később, akkor mondhatom, hogy tanácsnál. OTP-ben, postán, vagy éppen a templomban gyónni voltam. El ugyan azt sem hiszik, de jobban hangzik. 3. Ha mégis pillanatnyi elmezavarból kifolyólag csak „éppenhogy" el'kések, akkor meg van rá minden lehetőségem, hogy még egy órát a portán töltsék. Ugyanis amíg az adataimat felírják... Bár a legutóbbi időben ide is betört a technika. Eljutottunk odáig, hogy magnóra mondják az igazolvány adatait. Ha előre bejelentem, hogy másnap későn jövök és a főnököm ehhez hozzájárul, akkor fölösleges az igazoltatás. Ha meg nem jelentettem be és nem vették észre, hogy hiányzóm, akkor kár a főnököt értesíteni. Még felizgatja magát a meglepetéstől. Mondjuk bejöttem reggel 6.00 órára, de valamiért ki kell mennem az erőműből: pl. égve felejtettem a ködlámpát, vagy át kell mennem a PAV-hoz. Aztán amikor jövök vissza, természetesen vár a MAGNÓ és a „kígyó bekapta a farkát, a kör bezárul”. Mielőtt bárki félreértené hangsúlyozom, hogy minden tiszteletem és megbecsülésem a rendészeti dolgozóié. Igen hálátlan és népszerűtlen feladatuk van. Pl. belenéznek a táskámba, aminek nem örülök. Még akkor sem, ha nem viszék ki semmit. De a későnjövőket szerintem nem a kapunál kell „megfogni”, hanem a munkahelyükön. Ott ez sokkal egyszerűbb és főleg — eredményesebb! Vágó Oda kell figyelni a katonák véleményére (Folytatás a 2. oldalról.) Elfondolkodik majd így folytatja: — Tudja, már akkor éreztem, hogy a katonák véleményére oda kell figyelni. Azóta is kerestem a lehető legközvetlenebb kapcsolatokat a katonákkal, a honvédekkel is. Azt hiszem, a tisztek és a honvédek közötti eszmeipolitikai egység végigkísérte az MN 2986 történetét a mai napig. A másik „nagy-nagy" volt, • amikor Székesfehérvárról Paksra települt át az egység. Szinte zökkenőmentesen, mindenki megelégedésére, pedig a tisztfeleségek elhelyezése sok gondot okozott. Ja, és amikor a FAV-tól 1978. szeptember 29-én csapatzászlót kaptunk. Az akkori igazgató, Szabó Benjamin, aki később kormánybiztos lett, szerezte ezt a felejthetetlen élményt mindnyájunk számára. Aztán, amikor Kádár elvtárs itteni látogatásakor elismerő szavakat mondott az alakulat munkájáról. Amikor Gáspár Sándor elvtárs „A Haza Szolgálatáért Emlékérem”-mel tüntetett ki... No, és amikor az első unokám született 1977- ben, és a kórházi tv-n láthattam őt. Az is kedves emlék, amikor a rádióban egyszer beszéltem, és a falumbeliek a köszöntés mellett megjegyezték: „hallottunk ám, jól beszéltél, Zsiga!” Ja, és ki ne felejtsük, amikor alakulatunk megkapta a „Paks városért” emlékplakettet, majd az „Atomerőmű Építéséért” kitüntetést. — Vannak kevésbé kellemes emlékei is? — Sajnos, igen. Amikor felelőtlenül, elkerülhető, megelőzhető baleset következtében meghalt katonáim ravatalánál kellett megjelennem. Máig emlékszem arra a fiatalasszonyra, aki egyik kezében tartott, másik kezével fogott egy pici gyereket, az apjuk meg... a ravatalon. És akkor nekem . . . búcsúztatót kellett mondanom, pedig azt a katonát a felelőtlenség, és elsősorban a saját felelőtlensége Vitte sírba. És sajnos több ilyen eset is volt... — Kiket említene meg legjobb bajtársai, segítői közül? — Hajaj! A névsorral megint csak tele lenne az újság! De ha már rákényszerülök egy szűkebb körre, akikor az itteniek közül: Weisz Zoltán őrgy, Tóth Lajos szds, Vándor Dénes szds, a polgári alkalmazottakból Tóth Jánosné, Szirákiné Rózsa Valéria, Török László, a régebbiekből Szilágyi Géza zászlós, de, mondom, hosszú lenne a sor... — Ügy tudom, nem rég volt egy nagy szemle az egységnél. Ez milyen eredménnyel zárult? — Valóban, és nem kis büszkeséggel mondom, jó eredménnyel zárult a szemle. A vizsgálók közül valaki azt mondta: „az egyik legszebb időszakában van az egység". Természetesen a szemle eredményének nagyon örülök, mégis árra kértem a „fogalmazókat”, hogy sokminden olyan is legyen a jegyzőkönyvben, amin még javítani kell. Gondolván itt az utódomra: könnyebb javítani valamit, mint „szinten tartani". (Akárcsak az életszínvonalat ...) — Egyáltalán nem kelti a fáradt ember benyomását. Miből fakad ez az élet- és tetterő ma is? — Hu-ha! Ezen még soha nem gondolkoztam! Mert valóban igaz, élet- és tetterősnek érzem magam. Ez is bizonyára ennek az alakulatnak köszönhető. Itt egyszerűen nem lehet (lehetett) megöregedni. A beosztás, maga a katonaság — úgy látszik — fiatalon tartott, tart. És persze a megőrző család ... — Mik a tervei a holnapra, a jövő hónapra, a jövő évre? — Nos, elsősorban a nyaraló (minden évben feladat) rendbe tétele. Aztán a Hadtörténeti Intézetnek megírom egységünk eddigi történetét. Ha igaz, kiadják, csak „átfésülik" az én sokszor nyers szavaimat... Tehát van alkotó. engem lekötő program évekre... — És ha most elengedhetné az emlékezés patakját, honnan és mit hozna? — Talán először az eredetre, a forrásra, ha már ilyen cifrán kérdezte ... Arra, amikor 1948. október 20-án 15.05-kor a tolnamözsi állomáson nagyot füttyentve megállt egy katonavonat, amelyről sokszáz újonc szállt le. Többségükben későbbi tisztek, tiszthelyettesek. Bizakodóan, amely bizalom és hit ezeket a katonákat elkísérte sokáig, s engem is kísér, míg csak élek. Nagy szavaknak tűnnek talán, de célunk (célom) a küzdés, a harc volt egy magasabb szintű emberségességért, tisztább életért, és ebben a szellemben igyekeztem nevelni beosztott katonáimat is. A tüzérségnél kezdtem, s míg előbb a ibetom(erőd)rombolásokat sikerrel teljesítettük, később éppen az építés. a békés (beton)-építés lett feladatom, feladatunk. Nem vagyok pacifista, de a korábbi rombolás után az építés, az alkotás feladatát szívesebben vállaltam, szerettem. Amikor ennek az egységnek a megalakítása volt a feladat, örömmel, s legjobb tudásom szerint igyekeztem teljesítem. Talán hiú, emberi gyarlóságnak tűniik, de az egység 1. sz. napiparancsát máig őrzöm. Sok elismerést kaptunk, kaptam különböző helyekről, de ami ezekkel csaknem azonos értékű (szintén őrzöm őket), volt katonáktól, tisztektől érkezett elismerő levelek. Nagy esemény volt, amikor Paksra kerültünk, s amikor az egységnél hamarosan kialakult a jelszó: „Az erőműért — a városért!” Ügy vélem, ennek jegyében éltünk, s vagyunk itt ma is. Részben közreműködésünkkel lett erőmű, lett egy város ... — Holnap átadja a parancsnokságot, a postacíme ez lesz: Káldy Zsigmond ny. alez. Holnap ... — Várjon! Nem szűntem meg katona lenni, és nem is fogok. Ha kell, számíthatnak rám, a katonai eskü egy életre szól! Bizakodóan, jó kezekbe adom át az egység parancsnokságát. Remélem, továbbra is hagyomány marad a nyugállományú tisztek legközelebb már nem mint szervező, hanem mint meghívott, vendég vehetek részt. Éppen maga írt ilyenről tavaly ebben a lapban ... — Nos, akkor viszontlátásra ősszel, a találkozón, s engedje meg, hogy sokunk, ismerősök, barátok, beosztottak, katonák nevében búcsúzzak: Jó pihenést, parancsnok elvtársi Cz. T. Könyvajánlat a Munkásművelődési Központban működő könyvtár legújabb szerzeményeiből Bokor László: Futártáska. Dokumentumregény. Bokor László új könyvében arra vállalkozik, hogy újonnan feltárt dokumentumok segítségével mutassa be a második világháború néhány. ezeddig kevéssé ismert, nem mindig helyesen értelmezett eseményeit. Bűnügyi szakemberék módjára faggatja a beszélő helyszíneket, tetemre hívja a szemtanúkat, s mindazokat, akik hitelt érdemlően tudnak nyilatkozni egy-egy ügy kapcsán. * Hanikiss Elemér: Társadalmi csapdák, Diagnózisok. Fejezetcímek a nagy sikerű, egy éven belül két kiadást megért könyvből: A korrupció, Viselkedésikultúránk torzulásai, Közösségek válsága és hiánya, Az értéktudat kiforratlansága, Az információhiány.
