Atomerőmű, 1982 (5. évfolyam, 1-8. szám)
1982-09-01 / 5. szám
ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI 3 Technika: A paksi aíontarőntíí és a biztonság A jelenleg érvényben lévő ütemtervek «érint az idén indul a paksi atomerőmű első 440 megawattos egysége. A közvélemény egy ilyen nukleáris létesítmény üzembe állítását egészen másként ítéli meg, mint ugyanezt egy hagyományos erőműnél. Ez az állapot a'bból ered, hogy kísért még Hirosima, és Nagasaki emléke. Soha nem volt még ilyen széles körű szembenállás a tudomány és a tedhníka. újdonságaival szem'ben, mint most. Pedig az atomérclművék esetéiben milliárdokat áldoztak és áldoznak a biztonságos üzemeltetésüket szolgáló járulékos berendezések és a biztonság szempontjából túlméretezett főberendezések létesítésére. Ugyancsak hatalmas költségeket emészt föl vi lágszerte az a biztonságtechnikai kutatás, amely feltárja a tényleges veszélyeket és az ellenük való reális védekezést. A paksi erőmű biztonságával koipcsolatban már több tanulmány és cikk jelent meg, de ezek nagyobb része szaklapokban, ezért csak egy viszonylag szűk réteg tudott közvetlenül tájékozódni, így a szélesebb közvélemény csak találgat és reménykedik. Az atomerőműiben az atombombáéhoz hasonló nukleáris robbanás lehetősége kizárt. Ezt az atomreaktorok fizikai jellemzői — amikre itt nem térünk ki - magyarázzák, és az elvégzett kísérletek igazolják. Ma a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az atomerőművek környezete radioaktív anyagokkal szennyeződik. Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem úgy építünk atomerőművet, hogy a szennyezőanyagok kibocsájtása miliő legyen. Erre nagyon eqyszerű a válasz: mert ez véqtelen költségeket igényelne. A lokossáqot az erőmüvektől füqqet'enül is állandóan éri suqárterhelés. Az összehasonlítás érdekében tekintjük át az alábbi táblázatot: A sugárzás Évi dózis forrása {«Sv) Kozmikus sugárzás 450 Talajból jövő 150 Étel, ital 25 Lakóépület___________70 összesen: 695 juSv Az atomerőmű környezetében a többletterhelés: 10 /uSv A közel 700 /zSv/év dózis a lakosságra állandóan - évezredek óta - hat, bárminemű károsító hatás nélkül!, ez alapján könnyen belátható, hogy az atomerőmű közvetlen környezetében a többlet 10 /zSv/év sem okozhat károsodást. A reaktorokban a hasadóanyag, és a hasadó sí termékek a fűtöelembuirkolaitlba, vannak bezárva. Ha a burkolat sértetlen, onnan nem juthatnak ki. A fűtőelem kötegek, összeszerelve alkotják az aktív zónát, amelyet a reaktortartály és ai printerkor zá,r magába. Ez a második védőgát. Végül van egy harmadik védőgát a túlnyomásra méretezett henmetikus tér, vagyis a box, ami a printerkor szivárgása, esetén nyújt védelmet. Ez a, háromszoros védetem eredményezi azt, hogy üzem köziben a környezetbe kikerülő radioaktív anyag némely esetben 10—30-szor kevesebb, mlint egyes széntüzelésű erőművek radioaktív 'kiibocsájtása. A biztonság megtervezésénél természetesen gondolni kell az üzemzavarokra is. A paksi atomerőművet maximális üzemzavar lokalizálására, méretezték, ami azt jelenti, hogy a, prime rkör legnagyobb átmérőjű csövének (a huroknak) a törése esetén a fellépő hatásokat az üzemzavari rendszer úgy képes csökkenteni, hogy o környezetbe a radioaktív anyagok kibocsátása a megengedett szintet nem éri el. Az előbbi feladatot egyrészt egy háromlépcsős üzemzavari lehűtőrendszer — az aktív zónát hűti, ezáltal a fűtőetemburko'lat felhasadását akadályozza meg -, másrészt egy ’kétlépcsős lokalizációs rendszer — a túlnyomásra méretezett hermetikus tér nyomósát csökkenti — látja el. Egy atomerőmű biztonságát az itt említett témákon kívül természetesen, több egyéb kérdés is érinti, de ezekre itt most nem térünk ki.. összefoglalva megállapítható, hogy a paksi atomerőmű o környezetre vonatkozóan a mai műszaki színvonalon a, legkisebb kockázattal fog villamos energiát termelni. BENEDECZKY FERENC HÍREK A beruházás vállalatai már túl vannak a házon belüli szocialista brigádok vetélkedőjén. Ezt követően októberben! lesz a beruházási szintű döntő, ahol értékes nyereményekre számíthatnak a jobbak. Képünk a GYGV versenyén készült. Fotó: Borbély M. 1979. január 1-én 9 község — Körmend, Celldömölk, Lenti, Ba rcs, Érd, Berettyóújfalu, Vasa rosnaimény, Fehérgyarmat és Paks — emelkedett városi rangra. A 9 ifjú város fiataljainak találkozójára, minden évben máshol kerül sor. Az idén július 23—25. között Fehérgyarmaton találkozhattak a ré«t vevők már harmadik alkalommal. A 3 napos rendezvényen meqismerkedhettünk a várossal és KlSZ-szervezeteivel, a környék irodalmi-törté ne Imi nevezetességeivel, részt vehettünk különböző sport- és kulturális programokon. Az atomerőmű beruházás fiataljait képviselő 15 fő igen jól érezte ma-ót a találkozón. * A Gyár- és Gépszerelő Vállalat 1982. szeptember 2-án az MMK klúbjá'ban nagy sikerű találkozót tartott anyukák és kismamák ré«ére. Dr. Egri Tibor nőgyógyász előadását filmvetítés és kötetlen beszélgetés követte. Figyelmükbe ajánljuk A MUNKÁSMŰVELŐDÉSI KÖZPONT (MŰSORÁBÓL 'Szeptember 25. (szombat) 19.30: 100 Folk Celsius. Október 7. (csütörtök) 19.30: Zorán és a Láma együttes. Október 19. (kedd) 19.30: Hol van az a nyár — vidám nosztalgia show Sáros« Katalin, Zsoldos Imre, Somogyi Pál, Mikes György, Kovács Erzsi és a Kékesi együttes közreműködésével,. Október 21. (csütörtök) 19.30: NIEOTÖN família. Október 22. (péntek) 17.30: Találkozás Mészöly Kálmán szövetségi kapitánnyal é;s Németh Gyulával, a. Népsport labdarúgó rovatának vezetője. Fischer Annie, a Miskolci Szimfonikusok és Pege Aladár hangversenyére bérletek is válthatók az üzemi közönségszervezőknél, valamint az MMK-bam. Hasonló módon igényelhetők bérletek a tervezett ’két színiházi előadássorozatra is, amelyek között a, József Attila Színházon kívül más budaipesti színházak vendégszereplésére is sor kerül. Az említett műsorokon, túl az alábbi tanfolyamokra, szakkörökre hívjuk fel az érdeklődők figyelmét: Atomerőművünk építése jelentős változást hozott a beruházás! szaknyelv szókincsében. Bizonyos, fogalmak megjelentek, mások eltűntek, ismét mások pedig változott tártáloimimal éledtek újjá. lEz komoly félreértések forrása lehet, ezért olvasóink rendelkezésére bocsátjuk a szakmai kifejezések szótárát. A felsorolt szavaikat a továbbiakban, kérjük e szerint használni és értelmezni,1 1. Értekezlet: A kifejezést a Ma,avoir Értelmező Szótár is definiálja (valamely testület, szervezet vezető tagjainak tanácskozása szervezeti feladatok megoldására.) lEzt a fogalmat mi egyszerű, vagy jelző nélküli értekezletnek hívjuk, a Paksi Atomerőműben nem, használatos. Helyette jelzős értekeztetek vannak, úgymint: Kooperációs értekezlet (a latin cooperatio - együttműködés szóból): Olyan testületek, szervezetek vezető tagjainak tanácskozása, melyek egymás dolgában nem érintettek, de közösen szidnak egy kívülálló, tőlük független testületet, vagy szervezetet (Áfész, Volán, stb.). Operatív értkezlet (a latín operatio — beavatkozás szóból) : Olyan, testületek, szervezetek vezető, tagijainak tanácskozása, melyek szintén nem, tudják, hogy a másik miit Csinál, de ezúttal őket szidja egy kívülálló, tőlük független’ testület, szervezet vezető tagja. Búcsú értekezlet: Az operatív érte kéz let továbbfejlesztése Haydn: 45. (búcsú) szimfóniájának mintájára. A testületek, szervezetek vezető tagijai, miután megkapják aznapi letoló sufcat, egymás után elhagyják a te nmet, s a szimfónia végére csak egy testület, szervezet vezető tagija, marad. Megjegyzés: A zeneművel a legenda szerint Haydn elérte, hogy szorult anyagi helyzetben lévő gazdájuk korábbi döntése ellenére mégsem, zavarta szét a zenekart. Ilgaz, azok a zenészek állítólag igen, jól muzsikáltak. 2. „A munka lényegében el' készült”. Jelentése: A munka nem készült el, de valamenynyit már megcsináltak belőle, amit viszont most le 'keli bontani, mert megváltozott a terv. 3. „Nem akarok hosszan beszélni." Másfél áráig fog beszélni, és ezt még ötször elismétlii: 4. „Őszintén szólva nekem az a véleményem...”: Neki először is nincs véleménye, másodszor ha, van is, azzal ő maga sem ért egyet. Most papírt vesz elő, és felolvassa a főnöke üzenetét. 5. „Az értekezlet úgy határozott”: Az értekezleten (Id. fent) részt vevő testületek, szervezetek vezető tagjai azt sem tudták miiről von szó. Kivéve azt az egyet, amelyiket fenti felkiáltással leszidott egy kívülálló, tőle független szerv vezető tagja. 6. Hatékony szervezési intézkedésekkel meg kell gyorsítani az információ áramlást: Ezt a kifejezést a halandó kurzuson keltene tanítani, mert egy másik fogalom, a „relatív okosság" pontos ismeretét feltételezi. Ez utóbbi, azt jelenti, hogy abszolút értelemben nincsenek okos és buta, emberek, hanem csupán, emberek vannak, alkuk közül az egyik több információval rendelkezik, a másik kevesebbel. Az egyik tehát relatíve okosabb a másiknál. Ezt kétféleképpen, lehet elérni: a) rendkívül sok Információ felszedésével, (ami nagyon fáradságos dolog), b) az ítt-ott felszedett szűkös információ gonldos eltitkolásával, mert mlinnél kevesebben tudják annál okosabb (relatíve!) az aki tudja,. IEz/a módszer sokkal kényelmesebb, viszont lassítja az információ áramlást. ,En,nek felszámolásáról van tehát szó. A hatékony szervezési intézkedések emlegetése azt a jámbor áthajt fejezi ki, hogy az ilyen emberéket ki kéne rúqni... 'Reméljük, hogy kis szótárunk közreadásai is hozzájárul a Paksi Atomerőmű srakmai kifejezéseinek egységes értelmezéséhez. T. A. angol, német, orosz, francia nyelv, szabás-varrás, gyorsíró, főiskolai előkészítő tanfolyamok. (Jelentkezés október 1-ig.) IKertbarát, fotó, bélyeggyűjtő, kéozö,művész díszítőművész (hímző), körök, szakkörök, komolyzenei, jazz, Oj Tükörj Iá nyák-asszonyok klub, munkáskórus, fúvószenekar. Ha figyelemmel kísérik a Paksi Műsort, a Paksi Moziműsort, mindenki találhat bennük igényeinek, érdeklődésének megfelelő ajánlást, programot. Bővebb felvilágosítást szívesen adnak az MMK munkatársai személyesen, vagy a 11-401, 11-673 tetefonszámon, illetve az üzemi közönségszervezők. REGGELI BOSSZÚSÁG Helyszín: Barátság utcai buszmegálló .Időpont: 5 óra 20 perc. Töhb száz emiber áll, oki várja a buszt, amellyel munkahelyére juthat, és amely menetrend szerint 5 percenként indul. Télik az idő, már fél 6 van. Végre megjelenik egy autóbusz. Ülőhelyeinek száma, 50, állóhelyeinek száma, 67, ez összesen 117 fő. Gyorsan élesztőm magodban a megállóban állók, és egy autóbusz férőhelyeinek számát. Eredmény: körülbelül 4 autóbusz kell, hogy e1«áílítsa a tömeget, almi állandóan nő. Ám az imént említett busz a laktanya előtt megáll, telítődik katonákkal és elmegy. A következő szintén,. 5 óra 38 perc. — Az utolsó időpont, hogy 6 órára oda tehessen érni az. erőmű legtávolabbi munkaterületére is.. A szokásos szlitlkozódások hallatszanak mindenfelől. Végre megáll egy autóbusz. A tömeg három tölcsérré alakúival hatalmas erővel zúdul az ajtókon befelé. Eltorzult, fájdalmas arcok, fel-fel sikoltó nők, nyögdécselő idős embereik, és tolakodó fiatalok. Senki sem akar elkésni! Néhány perc múlva becsukódnak a, félik kilógó emberektől akadályozott ajtóik. Döbbenten nézek körül. A várakozó emberek száma felére Közlemény A Csemeg Vállalóit új AB/C- üzletének megnyitásával, (a műszaki «állók mellett), lehetővé vált, hogy a Márvány étterem melletti ABC — amelyre erűdig túl nagy teher hárult — a dolgozói részére a szabadó alpokat biztosítsa:. Ennek érdekéiben az érdekeltek az alábbi nyitva tartást határozták el szeptember elsejétől: 10. sz. ABC '(Márvány melletti) : hétfő: 6.30—14-,iq, keddtől péntekig: 6.30—19-lig, «ambat: 11—19 áráig. Csemege ABC (műszaki szállók mellett): hétfő: 11—'19-ig, keddtől, péntekig: 7.00— 19-ig, szombat: 6.30—14 óráig. 37. sz. iNépbolt: hétfő: 10-Jl9-íg, 'keddtől péntekig: 6.30—19-ig, 'szombat: 6.30—14 áráig. ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI A paksi atomerőmű-beruházás dolgozóinak üzemi lapja. Felelős szerkesztő: Torma Csaba Szerkesztőség címe: Paks, Atomerőmű. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Benizs Sándor. Levélcím: Szekszárd, Postafiók: 71. 7101 Engedélyszám: III/OHV/306/T Megjelenik évente nyolcszor. Készil a Szekszárdi Nyomdában. 5000 82.2492 Felelős vezető: Széli István. ...hogy új sport hódít a lakótelepen,: a pifocii. A sportágat a pinq-'po.nqbó] és a tódból keresztezte Semmicsurin, a híres magyar botanikus ügyintéző. /Az ötletet egy türelmetlen lakó adta1, aki már a tizedik abloktörés utón megkérdezte az ügyintézőt, hogy miért pont a lakóházaik elé keltett telepíteni a lakótelepi utca közi stadiont. Az ügyintéző emlékezett méq mestere, Nemakarenkó tanár úr mondására (JJeqyezd meq fiam, hogy aki semmit sem csinál az hülyeséget sem csinál,.”) és aszerint is próbált eljárni. De mivel eqy szocialista briqád tagjai úgyis éppen vállalást szerettek volna tenni nála, felkérte őket, hoqy építsenek hárem pin-pongasztalt. A födi,pálya közepére... Iqy legalább - gondolta - se focizni, se ,pinq-ponqozni nem tehet majd. A tudomáinyt azonban — mint már annyiszor — ezúttal is o ködös véletlen mozdította elő: a botanikus bürokrata semmittevéséből lóm megszületett az úi sportág: a pifoci, vagyis a ping-pong asztalon való átmászással nehezített labdarúgás, mely méltó társa lehet a bőrönd saik'knak (nonmál sakk, a tábla közepére helyezett hajóbőrönddel), a, sárkány nélküli repülésnek, meq a bal oldali autóversenynek. * ...hogy a sók drágulás mellett van, egy jó hí,r is. Olcsóbb tett a kávé. Bizony... Egy munkahelyi kávéfőző ugyanis egyszerű újítással megoldotta az áremelések okozta ros« hangulat teljes eltüntetését. Ez nem egyszerű varázslat, hanem Valóságos Világszabadalom. I,me: A kávé ára,, mint tudjuk, emelkedett. Eddiiq 3,40 volt, az új ára pedig (most jön a trükk!) 4,60... Észrevették? Ha, nem, akkor jól bűvészkedtünk. iNa már most a kávé 4,60-as óra egy napig volt érvényben, utána lement 4,40-re. Optimista ember tehát, ha megkérdik, hogy mi lett a kávé árával, rá - vágja, hogy „Lement hálistennek I” csökkent, és csak egy busz „telt” meg. Ellenőrzőm előző számításomat, a végeredmény jó. Vajon rosszul állapították meg az autóbusz adatait? Biztosan 1 Az 5 óra 45 perckor érkező autóbuszra már mindenki félté r. Beérkezés utáni párbeszéd: — Már megint 5 percet késtél ! Miért nem indulsz el korábbam? — Ma is 5 óra 10 perckor indultam- el otthonról. — Ne viccelj, ennyi idő alatt Szekszárdiról is beérek. — Ez igaz, de én Pakson lakom, és nincs autóm. HEVESI ANTAL PAV ..Jhogy aki a régi rendből új rendét akar csinálni, annak előbb mindent el kell rontani, és a nagy zűrből kell megteremteni az új rendet. Régebben a, forradalmakat szokták példaként felhozni, később a bűvös kockát (mondván, hogy az még nehezebb) legújabban periig a lakótelepi központi antennát. A régi antennán négy adót lehetett fogni, ehhez akartak hozzátenni még kettőt. Az első feladatot (az összekeverést) sikerült teljesíteni, aztán az égé« úgy is maradt. Persze, mint minden kavarodásnak, ennek is meq vannak a maga haszonélvezői: A barátom például bekapcsolta o televízióját, de az csak sípolni tudott. Próbaképp rákötötte az antennát a radiátorcsőre. Alatta/ egy rádióamatőr lakott (akinek a, fűtőcső földelésként szolgált) és meglepetten hallotta: „Páva,, Páva (így hívták a szomszédot)... küldd Hajnalt a Sashoz! Vétel!” A szomszéd gyorsan beazonosította az adót és miután meggyőződött róla,, hogy valóban a1 barátom, (akit Sas Józsefnek hívnak) rádióqrammozik, felküldte a lányát, Hajnalkát a kis dalkszki kölyök kél, amelyet már többször ajánlott megvételre lakó társának, de az méq azt sem, enqedte, hogy a gyerek, előtt említést tegyen róla. A gyetek épp otthon volt és ,,-nem- szállít le” az apjáról addig, míg a kutyát meg nem vette 1500 forintért. Hát iqy juttatta 'kutyához a központi antenna átszerelése az én kis haveromat, Sas Pistit. T. A. Az olvasó írja