Atomerőmű, 1982 (5. évfolyam, 1-8. szám)
1982-07-01 / 4. szám
2 ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI Kulturális élet Talán már senkinek sem újság, mégis érdemes szólni egy, már tavaly ősszel megindult, és sikeres kezdeményezés folytatásáról: hivatalos nevén „Szállástéri programok" címen folyó rendezvénysorozatról. Ezek helye a Művelődési Központ előtti tér, ahol minden kedden van valami látni, hallgatni való. Egyflk kedden filmvetítés (r'ividfilmek, rajzfilmek, ismeretterjesztő filmek), a besötétedéshez igazodó kezdéssel. A következő kedden táncos, zenés élőműsor, amatőr és hivatásos együttesek, szólisták közreműködésével. Belépődíj nincs, szék sincs, de éppen ezért lehet célja vagy része az esti sétának, a bevásárlásnak a programok megtekintése, meghallgatása. Az ABC előtti megá’lIítótáblán mindig megtalálható az éppen aktuális (tervezett) műsor, ötletek, programok vannak, közönség és érdeklődők is, most már csak a természetfelelőssel kellene elintézni, hogy a nyár folyamán minden kedden este kellemes, jó idő legyen. A Művelődési Bizottság kérésére Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes lehetővé tette, hogy Pakson, a Művelődési Központban is legyenek „Nyári színházi esték" címmel szervezett rendezvények. Ennek keretében szerepel Moliere: Nők iskolája méltón örökéletű vígjátéka, amely a férfiaknak talán még jobban nyújt jó szórakozást, mint a moliere-i iskolába járó nőknek. .. Augusztus 18-án láthatjuk és hallhatjuk az ország egyik legújabb együttesének, a Rockszínháznak „Sztárcsinálók” c. A nyár, a strandolás, na és a sör szorosan összetartozó fogalmak. A nyár Pakson is olyan, mint a többi magyar városban, de a strand, na és persze a sör dolgában egészen másképp áll a helyzet. Most csak a strandolás kérdését tűzzük tollhegyre. Mindenek előtt felhívjuk a paksiak figyelmét, hogy igyekezzenek a nyár adta lehetőségeket nagyon kihasználni, mert a hatodik 5 éves tervben Pakson uszoda építése nincs tervbe véve, tehát nem lesz (anyagi és egyéb korlátozások miatt), és mindenkinek a téli úszóigényeit is előre, most kell kielégíteni. Mik a lehetőségek? A Duna túloldalán meglévő strand egész nyáron üzemel, de a vízállástól függően változó körülményekkel kell számolni. Jó esetben igazán kellemesen sütkérezhet, úszkálhat és italozhat itt minrockoperáját. A várható nagy érdeklődésre tekintettel célszerű lenne, ha az érdeklődők már holnap megrendelhetnék a belépőket a közönségszervezőknél, mivel a terem befogadóképessége csupán 450 fő... Ugyancsak a Művelődési Bizottság kérésére a Kiadói Főigazgatóság, a Magvető, az Európa és más kiadók segítségével jelentős mértékben (mintegy 3 ezer kötet) gyarapodott a Művelődési Központban működő könyvtár állománya. Növekedett a választék (még krimiből is), így minden bizonynyal mindenki találhat magának érdekes olvasnivalót. Előzetesen szeretnénk itt is felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy 1982 szeptemberében a szocialista brigádok csapatai részére a beruházási Szakszervezeti Intéző Bizottság, a Munkaverseny Szervező Bizottság, és a Művelődési Bizottság komplex vetélkedőt hirdet. Témakörei: atomerőmű ismeretek, aktuális politikai kérdések, általános műveltség (irodalom, zene, képzőművészet), munkavédelmi ismeretek. A részletes felhívás július végén jelenik meg, és remélhetőleg nem marad a vállalati szervezők fiókjában. Végül, hamarosan végre megszervezzük a beruházáson a kihelyezett mozijegy-elővétel lehetőségét. Tervek szerint kedden, szerdán, csütörtökön 12.00 és 14.00 között lesz erre lehetőség az A-D éttermi részben, a stúdió vezetőjénél. denki, mivel komppal könnyen megközelíthető. Az öregebb paksiak emlékeznek rá, hogy valaha ezen az oldalon is volt strand, mégpedig azzal az egyszerű megoldással, hogy a Dunába helyeztek egy úgy nevezett kosarat, amelynek feneke és oldala határolta körül a fürdőzésre alkalmas részt a folyóvízből. Ezt a régi, de praktikus megoldást újra elővették, és ha minden jól megy, augusztusban ismét lesz ezen az oldalon egy ilyen „kosár”. Nem utolsó szempont a Fadd-Domboriban rendelkezésre álló lehetőségek kihasználása sem. Minden vasárnap közvetlen járatok indulnak ide Paksról a cukrászda elől (de csak vasárnap!), mégpedig 7.00, 9.00, 13.00 és 16.00 órakor, míg vissza Paksra 8.00, 12.00, 15.00 és 19.00 órakor. Jó strandolást! Előzetes a Munkásművelődési Központ rendezvényeiből Július 20. (kedd) 19.30 Soltész Rezső, Wastaps és a Gúnya együttes koncertje, 27. (kedd) 19.00 Láma együttes koncertje (Szállástéri program). Augusztus 17. (kedd) 19.30 Sztárcsinálók (rockopera) 22. (vasárnap) 19.30 Korái és az East együttes koncertje, 31. (kedd) 19.00 Tolcsvay együttes koncertje (Szállástéri program). KISZ-élet hírei — A beruházáson dolgozó lengyel BUDOSTAL vállalat krakkói központja ifjúsági szervezetének meghívására a KISZ- bizottság 4 fős delegációja töltött 1 hetet 1982. június 19— 25. között Lengyelországban. Megismerkedtek az ottani ifjúsági szervezet, illetve a vállalat tevékenységével, valamint a Dukovany-iakkal kötött együttműködéshez hasonló megállapodást készített elő a BUDOSTAL kezdeményezésére. — A hagyományokhoz híven 1982. szeptember 20—26. között megrendezzük a KISZ Építkezési Napokat, amely az idén egy időpontban lesz a Városi-Járási Ifjúmunkás Napokkal. Az egyhetes rendezvény programjában szerepelnek különböző szakmai versenyek, sportversenyek, elméleti vetélkedők, a városi fiatalokkal közös rendezvények, élménybeszámolók, filmvetítések és koncert. Az érdeklődők plakátok és az éttermi stúdió útján értesülhetnek a konkrét programokról. — A KISZ Atomerőmű Építkezés Bizottsága és a VEGYÉPSZER KISZ-szervezet 1982. júniusban rendezte az EC 1/3 B minősítési kategóriában a beruházáson dolgozó hegesztő fiatalok versenyét. A versenyt megelőző jó hírverés ellenére is csak hat versenyző jelentkezett. A végeredmény: Első V. A. Danyilov 121 ponttal, második Kródi Ferenc 114,5 ponttal, harmadik V. M. PaloVinlkirn 114 ponttal. 1975-ben 12 fővel az elsők között alakult meg a beruházáson az ERBE KISZ-szervezete. Sorainkat erősítették akkoriban a Paksi Atomerőmű Vállaiüt CZAKÓ TIBOR Hol strandolhatunk ? Vitából jeles, vasgyűjtésből elégtelen fiataljai is, akik mindössze hárman voltak. Első fontos tevékenységünk a KISZ-helyiség (némi nagyképűséggel: klub) létrehozása volt akkori lakóhelyünkön a Nyárfa utcai barakktáborban. Az akkor divatos rigmus szerint: Nyárfa utca — lakóhelyünk Nem elit, mint Gallyatető, De ha este vihar készül, Reggelre már gally a tető. Szóval nem volt kéjlak, viszont nagyon hangulatos. Hozzá fűződik első nagy sikerünk: mi lettünk 1976-ban a járás legjobb vitaklubja, s ezt az eredményt később többször megismételtük. Az 1976-os eredmény azért „különösen értékes", mert a „legjobb vitaklub" pályázatra — mint utóbb megtudtuk — csak az atomerőműből érkezett nevezés, ahol viszont határozottan állíthatjuk, hogy mi voltunk az egyetlen vitaklub. Ennél nagyobb sikert is elkönyvelhettünk magunknak: 1976-ban 400 (azaz négyszáz!) bérlettel beindítottuk a filmklubot. Ez akkoriban majdnem olyan csúcs volt, mint ma egy tizenkét fős író-olvasó találkozó. 1976-ban még nem érdemeltük ki, de már akkor megkaptuk a KISZ KB Dicsérő Oklevelét. Az oklevelet — ez nem csak egyszerű fogadkozás volt — később becsülettel megszolgáltuk. 1977- től, (nagyon komolyan véve az egyéni vállalások rendszerét) minden KISZ-tagunk számára természetes volt, hogy a taggyűléseken és a politikai oktatásokon részt vesz. A legkülönbözőbb témákból rendezett vetélkedőkön évekig bérletünkvolt az első helyek valamelyikére. A sportversenyek népszerűsítését nemcsak részvételünkkel, hanem szervezésünkkel is segítettük. És még egy talmi dicsőség: Mi buktunk bele a területen az első vasgyűjtési akcióba. (Ezt azóta sem sikerült senki emberfiának megszerveznie.) Aztán godjaink is voltak: A városi szerveikkel kezdeményezett kapcsolatok az istennek se akartak gyökeret verni (azóta tudjuk, hogy nem is mindig a partner hibájából). A pártfejlesztési munka szervezetünk örök gyenge pontja maradt. Gondjaink vannak és voltak a KISZ-en kívüli fiatalok szervezeti munkába vonásával is. 1978- ban vállalatunk helyszíni létesítményének fejlődése okán KISZ-szervezetünk is több alapszervezetté fejlődött. Ez alapvetően megváltoztatta a mozgalmi élet feltételeit. Ma KISZ-szervezetünk taglétszáma: 130 fő. A beruházás felfutásával jelentősen növekedett a KISZ- szervezetek feladata a gazdasági építőmunka területén. Akcióprogramjainkban egyre jelentősebb szerepet kapnak a termelést segítő ifjúsági versenyformák. Javítani valónk van még a politikai munka területén, a politikai vitakörök szervezésében, és a résztvevők számának növelésében. Rendezvényeink és szellemi vetélkedőink jól sikerülnek, az aktív résztvevők száma megfelelőnek mondható. A fiatalok sportolási lehetőségei is javultak az elmúlt időben (jól sikerült vállalati labdarúgó-bajnokságot szerveztünk, jól működik a vízi szakosztályunk, stb.). Üdülési, kikapcsolódási lehetőségeink adottük az ERBE 4 db üdülőjében, ennek kihasználása területén még van javítani valónk. A jövőben az a célunk, hogy szervezeti életünk hiányosságait csökkentsük és hagyományainkhoz híven jobb, szervezettebb munkát végezzünk. K. I. Építés közben Fotó: Horváth Béla A IV. blokk Fotó: Borbély Mihály