Atomerőmű, 1981 (4. évfolyam, 1-8. szám)

1981-05-01 / 3. szám

ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI Gratulálunk, 1981. március 18-án az Áp­rilis 4. Gépipari Művek sze­relőcsarnokában megtartott ifjúsági nagygyűlésen kapta meg a KISZ KB Vörös Ván­dorzászlaját az atomerőmű­építkezés KISZ-bizottsága. Ez a magas kitüntetés volt a jutalma annak a munkának, amelyet a KISZ IX. kong­resszusa óta (amikor KISZ- építkezéssé nyilvánították a beruházást) végeztek az itt dolgozó fiatalok mind a gaz­dasági, mind a mozgalmi életben. Az atomerőművön mun­kálkodó ifjúság eredményeit méltatta Baranya Sándor, az ÉVM miniszteri biztosa, aki beszédében a következőket említette meg: „A KISZ-esek munkája nagymértékben elősegítette a gazdasági feladatok teljesíté­sét. A kiemelten fontos cso­móponti. határidős felada­tokra jól és gyorsan mozgósí­totta a ma már kétszázhárom ifjúsági brigádot, a helyszí­nen dolgozó kétezerkétszáz KISZ-tagot, és a közel ötezer fiatalt. Jelentősen hozzájá­rult a beruházás feladatai­nak megvalósításához a mun­kaversenyben jelentkező fel­adatainkhoz : — az MSZMP XII. kong­resszusa tiszteletére vál­lalt I. sz. reaktorbox -|-18,90 m-es zárófödé­mének elkészítéséhez; — a turbinák idegengőzös indítása feltételeinek megteremtéséhez; — a reaktortartály elhe­lyezéséhez; — a reaktorcsamok körül­­zárásához. A magasabb szakmai tu­dás elősegítését jól szolgálták a szakmai politikai vetélke­dők, amelyeken 1980-ban há­­romszázhetvenhatan vettek részt. A fiatalok, KISZ-tagok az évközbeni társadalmi munkaakciókban, kommu­nista műszakokban, 1975 óta mintegy 1,2 millió munka­órát teljesítettek. A városfejlesztésért részt vettek a cigánykollégium lét­rehozásában, a cseresnyés­pusztai napközis tábor kiala­kításában, a Kápolna utcai óvoda megépítésében és a KRESZ-park építésében. E hagyományos forma mel­lett nagy jelentőségű volt, hogy a KISZ KB döntése alapján országos felhívás és megbízás útján megszerve­zésre került a „Lékai János” KISZ-építőbrigád. A jelen­leg csaknem kétszáz fős épí­tőbrigád részt vett az egész­ségügyi épület építőmesteri munkáiban, a reaktorépület acélszerkezetének építésében, a gépházi pódiumok szerelé­sében, a hosszirányú villa­mos helyiség építésében, va­lamint a szakipari munkák­ban”. Elmondhatom, hogy elége­dettek vagyunk a fiatal szak­emberek munkájával, és to­vábbra is számítunk közre­működésükre a beruházás feladatainak megvalósításá­lban J Ezt követően a miniszteri biztos még szólt az elkövet­kező időszak fő feladatairól, és további jó munkát kívánt az itt dolgozó fiataloknak. Ezután Juhász András a KISZ KB titkára kapott szót, aki ismertette azokat az ered­ményeket, amelyekért a Köz­ponti Bizottság odaítélte ezt a kitüntetést. Megállapította, hogy a KISZ-szervezet tevékenysége eredményesen fejlődött, a testületi munka rendszeres» a bizottság irányító tevé­kenysége jó, annak munká­ját tevékenyen segítik a munkabizottságok és a szor­galmas aktívagárda. Kiemelkedő a fiatalok rész­vétele a gazdasági építőmun­kában, ezen belül is az ifjú­sági építőbrigádokban és az Ifjúsági termelési mozgal­makban. A politikai képzés stabilizá­lódott, erősödött a területen az agitációs és propaganda­­tevékenység, javult a tömeg­­poiitikai rendezvények szer­vezésének színvonallá. Beszéde után adta át Fonyó Lajosnak, az atomerőmű­építkezés KlSZ-toizottsága titkárának a KISZ KB Vö­rös Vándor-zászlaját. Kiváló KISZ-szervezet zászlót ka­pott még a „Lékai János” KISZ-építőbrigád:, valamint a Gyár- és Gépszerelő Válla­lat KISZ-szervezete. Ezt kö­vetően számos mozgalmi és beruházási kitüntetés átadá­sára is sor került. Az ünnepség után a kitün­tetettek közül választottunk ki néhányat, akikkel munká­jukról, életükről beszélget­nünk. M. Varga Sándor a GYGV KISZ-vezetőségének titkára sokéves tevékenységéért a KISZ Érdemérmet kapta meg. Rövidebb megszakítások­kal 1975 óta dolgozik a beru­házáson, bár 1976-ban a vál­lalat kiküldte a Lubimini atomerőmű építésére. Ezen a beruházáson hasonló felada­tot látott el, mint jelenleg Pakson. A kint dolgozó fiata­lok jó munkáját bizonyítja, az is, hogy ugyancsak a Ki­váló KISZ-szervezet zászlót sikerült elnyerniük. — Valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy miután ha­zajöttem, felkértek a paksi KISZ-szervezet munkájának a segítésére, annak hatékony­ságának növelésére — mond­ja — 1979 tavaszán válasz­tottak meg a GYGV paksi KISZ-vezetősége titkárának. — Amikor idejöttem az volt a cél, hogy itt teremtőd­jön meg az az aktív mag, amelyre mindig biztosan le­het támaszkodni és ez főleg a közelben lakó fiatalokból tevődjön össze. Ez létrejött és ennek köszönhető, hogy minden beruházási rendez­vényen aktívan tudtunk részt venni. — Nem titkolom, vannak gyenge alapszervezeteink is, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan ezek is fel fognak zárkózni a többiekhez. Ez ánnak is köszönhető, hogy gazdasági vezetésünket már nem hagyja hidegen mun­kánk és jelenleg már ott tar­tunk, hogy ők érdeklődnek szervezeti életünk felől. Amiért idejöttem azt elvé­geztem. Most már az itt kine­velődött vezetőkön a sor. Én a Dunaújvárosban dolgozó szereléstervezési csoport ve­zetője leszek. De teljesen nem válók hűtlenné a beru­házáshoz, hiszen a paksi ki­rendeltségnek is készítünk majd terveket. *** Sebünk János a „Paksi atomerőmű építésében vég­zett kiváló munkáért” kitün­tetést vehette át az ünnepsé­gen. öt munkahelyén, a ra­diokémiái laborban kerestük lel: i — 1977-ben végeztem t Veszprémben a radiokémiái szakon, a Magyar Villamos Művek Tröszt ösztöndíjasa­ként. Már a következő év ja­nuárjában lehelyeztek Palás­ra. Ekkor még egyedül voltam radiokémiikus a beruházáson, és így az én feladatom volt kiválasztani és megrendelni a laboratórium számára szükséges műszereket. 1979-ben lettem hivatalo­san is a Paksi Atomerőmű Vállalat dolgozója. Jelenleg a rádio'kémiai labor aktivitás­mérő csoportjának vezetője vagyok. Jelenleg a primerköri rendszerek mosatásának ké­miai ellenőrzését végezzük, ami megköveteli az állandó ügyelet. Ezt a munkát már végleges helyünkön végez­zük, ugyanis nemrég vettük ót a laboratóriumot az egész­ségügyi épületben. *** Három és fél éve a „Lékai János” KISZ-építőbrigád építésvezetője Gulyás György aki ugyancsak a „Paksi atomerőmű építésében vég­zett kiváló munkáért” kitün­tetés tulajdonosa lett ezen a napon. Huszonkilenc éves és egy gyermeke van. A debre­ceni Ybl Miklós Műszaki Fő­iskola elvégzése után a Haj­dú megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott, majd a kongresszusi felhívás alap­ján, KISZ megbízatásként végzi munkáját a beruházá­son. Őt az építőbrigád mun­kájával kapcsolatos tapasz­talatairól kérdezzük: — Három éve dolgozik a beruházáson a KlSZ-építő­­brigád és úgy érzem, hogy bebizonyította létjogosultsá­gát ez a brigádforma. Termé­szetesen ebben nagy szerepe volt annak is, hogy az öt­hatszáz jelentkező 'közül könnyebb volt a válogatás, és szorgalmas, lelkes fiatalok kerültek össze az ország min­den részéről. Nem állítom, hogy nem voltak problémáink, de a hosszabb idő óta itt dolgozók már ezek nagy részét megol­dották. Ezek közül a legje­lentősebb a beruházás nagy­sága volt. Szokatlan volt vi­szonylag kis területen kon­centráltan, rengeteg alvállal­kozóval együtt dolgozni. Meg kellett tanulnunk azt is, hogy itt nem elég azt a munkát el­végezni, ami szorosan a szak­mához tartozik, hanem min­denhez kell egy kicsit érteni. Így például sokszor előfor­dult, hogy a hegesztők vasbe­tonszerelőkkel dolgoznak, sőt ha kell, még segédmunkát is nekik kell végezni. »** 1979^ben jött a Kaposvári Közműépítő Vállalattól Paks­­na dolgozni Molik Gábor, a „Lékiai János” építőbrigád kitűzője. Az alapszervezet agitációs- és propaganda fe-Április 11-én került sor az atomerőmű-beruházás KI’SZ- szervezeteinek küldöttgyűlésére. A küldöttek megvitatták és el­fogadták a KISZ-bizottság be­számolóját a végzett munkáról, megtárgyalták a kongresszusi levél vitáinak tapasztalatait, majd megválasztották az új bi­zottságot, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot és a beruházás kül­dötteit a felsőbb küldöttértekez­letekre. A KlSZ-bizottság beszámoló­­ja kitért a KISZ IX. kongresz­­szusa határozatai végrehajtásá­nak értékelésére, megállapítva, hogy jelentős eredményeket ér­tünk el az atomerőmű építésé­ben, Paks arculatának kialakí­tásában. A beszámoló az elmúlt moz­galmi évről megállapítja, hogy tovább nőtt a fiatalok szerepe a brigádmozgalmakban, kiemel­kedő sikerek születtek a társa­dalmi munkában, jelentős elő­relépés történt az Alkotó Ifjú­ság pályázatok, az FMKT tevé­kenység területén. A gondok között agitációs és propagandamunkánk hiányos­ságai, valamint a szervezettség kérdései vetődtek fel legéleseb­ben. A vitában is elhangzott, hogy agitációs munkánk nem eléggé hatékony, nem tud kellő gyor­sasággal reagálni a szűkebb és tágabb környezetünk által fel­vetett problémákra, kérdésekre. Bár a beruházáson a KfSZ szervezettsége 51 százalékos, figyelmeztető jel, hogy a tag­ság korösszetétele az idősebb „évjáratok” felé tolódott el. Ez a fiatalok (18—24 évesek) kö­zött végzett tagfelvételi mun­kánk hiányosságait mutatja. E téren sürgős előrelépésre van szükség, hogy megakadályozzuk lelőse. Itt végzett munkájá­ért kapta a ,KISZ-épátkezé­­sen végzett kiváló munká­ért” kitüntetést. — Az építkezésen végzett munka nagyon leköt, és így viszonylag kevesebb időm jut mozgalmi feladataim ellátá­sára. Most is a gépházon és a hosszirányú villamos helyi­ségeken végzünk szerkezet­­építéseket. Remélem azonban, hogy folytatni tudom az elmúlt év­ben megkezdett munkámat. Ezek közül is kiemelném a szívügyemnek tekintett kap­csolatot az általános iskolá­sokkal. A lakótelepi iskolában a 8/a osztályt patronáljuk és idén szeretnénk még többet segíteni programjaik meg­szervezésében. Tavaly is hoz­zájárultunk több ünnepség lebonyolításához, discot, sportvetélkedőt és télapó ün­nepélyt szerveztünk. »** 31 éve született a Vas me­gyei Sorkifaluban Szűcs Ist­ván. Nyugodtan elmondhat­ja magáról, hogy szereti a nagy beruházásokat, hiszen három évi uszty-ílimszki tar­tózkodás után hazánk legna­gyobb beruházására jött dol­gozni. Életútját és munka­szeretetét mutatják kitünte­tésed; a Munka Érdemrend bronz fokozata; a KISZ Ér­demérem; a Szovjetunió energetikai miniszterének di­csérő oklevele; a Szovjetunió szocialista munkaversenyé­­nek győztese, amelyek mellé most elnyerte a „KlSZ-épdt­­kezésen végzett kiváló mun­káért” kitüntetést is. — 1980. január 9-én érkez­tem Paksia. Az uszty-ilimsz­ki beruházás után nem volt szokatlan az atomerőmű­­építkezés nagysága, és az itt folyó munkarend sem. El­mondhatom, hogy szinte na­pok alatt alkalmazkodni tud­tam. A Szovjetunióban is olyan kőműves brigád veze­tője voltam, amelyben ácsok, kőművesek, hegesztők dol­goztak együtt. így sokkal könnyebben tudjuk elvégez­ni az építkezés által megkö­vetelt feladatokat. Ezért ne­veznek bennünket „komplex brigód”-nak. Bár sok gyakorlati tapasz­talatot szereztünk a külföldi beruházáson, azért az elmé­leti tudást is fejleszteni kell. Ezért járok most a székesfe-Mérleg (1980—81) szervezetünk további elörege­dését. Juhász András, a KISZ KB titkára hozzászólásában a nyíl­tabb politizálásra hívott fel. E téren kritikával illette a helyi KISZ-szervezeteket és a KISZ Központi Bizottságát is. Elmond­ta, hogy nem vagyunk elég kö­vetkezetesek a bírálás és dicsé­ret együttes alkalmazásánál, hajlamosak vagyunk a morális ösztönzés alatt annak csak a pozitív oldalát, az elismerést ér­teni. Véleménye szerint a KISZ KB-t is bizonyos fokig készületlenül érték a megváltozott gazdasági körülmények. Még nem talál­tuk meg azokat a munkaver­senyformákat és tartalmi jegye­ket, amelyek legjobban szol­gálnák céljainkat. hérvárá Magas Építőipari Szakközépiskolába. Szüksé­gem is van ezekre az ismere­tekre, mert most neveztek ki kitűzőnek és ez a szakma megköveteli a pontos szak­mai tudást. Csák Attilával, a KISZ KB szervezőjével az eredmény hátteréről és az elkövetke­zendő feladatokról beszélget­nünk. — Ez a kitüntetés egy hosszú, folyamatos munka eredménye. A KlSZ-szerve­­zetnek a beruházáson is há­rom fő feladatot kellett sl­­látniia: a gazdasági építő­munka támogatását, a szabad idő hlaszno6 eltöltésének se­gítését és a fiatalok érdek­­védelmét. Ügy érzem, ennek a feladatnak eleget tettünk és a kitüntetés a KISZ X. kongresszusa előtt azt bizo­nyltjai, hogy ez a mozgalmi forma — a KlSZ-építfeezés — bebizonyította létjogosult­ságát. A miunkaverseny szerve­zésében a KISZ elsősorban a szakszervezettel együttmű­ködve vesz részt. Beruházási körüllmétnyek között ugyanis különös jelentőséget kap az egy helyen dolgozó, a tech­nológiád láncban egymásra­­utalt különböző vállalati bri­gádok együttműködése. Ezért alakult ki az a gyakorlat, hogy egy-egy részhatáridő teljesítésére a konkrét fel­adatok ismeretében alakítják kii a brigádok az együttmű­ködésüket. Az atomerőmű építésének speciális követelményei a magas szakképzettséget és más szakmák ismeretét is igényli. Ennék érdekében a KlSZ-szervezetek mozgósít­ják a fiatalokat a rokon szakmák megszerzésére, spe­ciális tanfolyamok elvégzé­sére. Ezt szolgálják a beru­házási szinten megrendezett „Ki minek mestere” szak­mai, politikai vetélkedők. Az elkövetkezendő idő fel­adatait a. szabadidős lehetősé­gek bővítése adja, mert ez az a terület, ahol még n^m úgy megy mindén, ahogy szeretnénk. A következő években a városi KISZ-bi­­zottsáegial összhangban ezen akarunk változtatni. Ez azt jelenti, hogy a beruházáson dolgozó fiatalok beilleszked­nek a város életébe. CSERKUTI FERENC Hegedűs György, az atom­erőmű-beruházás MSZMP bi­zottságának titkára, a pártbi­zottság értékelését ismertetve elmondta, hogy a fiatalok mun­kája meghatározóvá vált a be­ruházáson. Ennek fényében kü­lönösen visszatetsző, hogy a fia­talok, a KISZ részéről a kritika a „pálya széléről” hangzik el. A KISZ-szervezeteknek sokat kell tenniük tagjaik mozgósítá­sában a pontos, lelkiismeretes munkára, a technológiai fegye­lem következetes betartására, a vállalatok közötti együttműkö­dés javítására, egymás munká­jának megbecsülésére. Választási eredmények: Az atomerőmű-építkezés KISZ- bizottságának titkára; Németh SámueL Az atomerőmű-építkezés KISZ- bizottságának tagjai: Körmön­­diné Faragó Mária, Molnár Miklós, Dénes Ilona, Keresztes László, Illés Rozália, Perge Jó­zsef, Vályi Nagy Zoltán, Váradi István, Borhegyi János, Mácsik György, Pétersz János, Hortobá­gyi Károly, Schiller György, Dombi Imre. A Pénzügyi Ellenőrző Bizott­ság elnöke: Wyszocsánszki Ilo­na. A FEB titkára: Medve Erzsé­bet. A PEB tagjai: Till Erzsébet, Ledneczki Katalin, Mendrei Ve­ronika, Krasznai Klára, Jambrik István. A KISZ X. kongresszusára küldött: Bajsz József. A KlSZ-bizottság volt titkára Fonyó Lajos, az elmúlt évek eredményes munkájáért KISZ Érdemérem kitüntetésben része­sült. Jelenleg az Országos Szak­ipari Vállalatnál üzemvezető­ként dolgozik.

Next

/
Thumbnails
Contents