Atomerőmű, 1979 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1979-05-01 / 2. szám
2 ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI Bemutatjuk: A „November 7-e” brigádot Egy szép napsütéses tavaszi délelőttön kerestem fel az erőműépítkezés egyik legizgalmasabb munkaterületét, az I. blokk reaktorakna környékét. Körülbelül egy hónappal ezelőtt voltam itt utoljára. Egy laikus szemlélő is észrevenné, hogy óriásit változott, fejlődött és épült ez a munkaterület az eltelt hónap alatt. Ittlétem célja most nemcsak a puszta szemlélődés, hanem egy itt dolgozó „Kiváló ifjú munkabrigád” címet elnyert hegesztő- és lakatosbrigád felkeresése. Meredek falépcsőn, imbolygó deszkapallókon, kiálló betonvascsonkok között lépdelek, számomra szédítő magasságokban, míg elérek ahhoz a helyhez, ahol a brigád jelenleg dolgozik. A brigádvezető felől érdeklődöm. Egy perc sem telik bele, és máris előttem áll, akit keresek. — Pordán József — mutatkozik be a napbarnított arcú, markáns, harcsabajuszú fiatalember. — A „November 7-e” brigád vezetője vagyok. A brigádunk feladata az I. blokkhoz tartozó hegesztési és / Pordán József lakatosmunkák elvégzése. Jelenleg csak hegesztéssel foglalkozunk. A „+9,70” szinten a B—10-es gerendák hegesztési munkálatait most fejeztük be. Ezek a gerendák födémet tartanak majd. Két emberem a reaktor körül lévő pillérek fejlemezeinek az elhelyezését, valamint hegesztését végzi. Részt veszünk a „pihentető medence” vasszerelési munkálataiban. Feladataink közé tartozik még a hermetikus ajtók beszerelése is. Most éppen a +17,40-es szinten a betétlemezek hegesztését végezzük. A napokban helyeztünk el ezen a szinten egy több tonna súlyú „I”-gerendát, melynek a hegesztése igen nehéz feladat volt és kiváló, pontos szakmunkát kívánt. — Valamennyien szakmunkások vagytok? — Természetesen, valamennyien. Nyolc hegesztő és hat lakatos emberem van. Bátran merem állítani, hogy a legjobb hegesztő emberek az enyimek! — mondja a brigádvezető. — Mit ér vajon a jó hegesztő, ha nincs mivel hegeszteni? Tehát, hogy álltok az anyagellátás terén? — Az oxigén-, gáz- és elektródaellátás javult ugyan az utóbbi időben, de még nincs teljesen megoldva. Naponta 5 palacknyi gázt és 12 palacknyi oxigént használunk el. Főleg oxigénellátásban van hiány. — Volt-e valami olyan feladatotok, ami a brigádtól a szokásosnál jóval nagyobb erőfeszítéseket követelt? — Bizony volt! Annál is inkább, mert a tavaly karácsonyi prémiumunk került veszélybe. A feladatunk a G-sori fal +6 m-es szintjén vákuumlemezek elkészítése és hegesztése a falcella alá. Ennek 27-re kész kellett lenni. Akkor a beosztásunk szerint éjszakások voltunk, de bejöttünk nappal is, hogy időben elkészülhessünk. — A gépház alja tele volt vízzel! — csatlakozik beszélgetésünkhöz Fodor János brigádtag — és ott kellett hegeszteni. A brigád fele merte a vizet, a másik fele hegesztett. Nehezen, de megoldottuk a feladatot. Hasonló nehézségeink adódtak a szellőző gépház oldalán a konzolok föltételénél is. A Fermo-pakett elhelyezése a Il-es blokknál is kampánymunka volt. Akkor Trencsényi István brigádjának segítettünk be és így készülhetett öl a munka határidőre. Brigádunkon belül jó az öszszetartás. — Anyagilag megtalálta a brigád a számításait a 22. sz. ÁÉV-nél? — Anyagiakban nincs problémánk. — mondja a brigádvezető. Az átlagórabérünk 18 Ft 66 fillér. A hegesztőimnek az átlaguk 20,40 Ft. Természetesen „jó pénz” akkor van, ha van túlóra. Havi 60 órát engedélyeztek egy fő részére. Ezt mindenki nem is képes kihasználni. Ügy átlagban 40—50 túlórát dolgozunk le. — Az időjárás mennyire szól bele a munkátokba? — Az igaz, hogy az eső és a hó akadályozza a hegesztési munkálatokat, de erre is van egy bevált szokás. Sátrat csinálunk a fejünk fölé. Léc-Kurunczi Bálint munka közben. Fotó: Horváth Béla keretre fóliát feszítünk ki és ezen sátor alatt már zavartalanul dolgozhatunk. Leállni egy kis eső miatt nem lehet, mert az a „zsebünkre” megy, na meg a határidőben is csúszunk. Halálos baleset! A Paksi Atomerőmű-építkezésen 1979. április 3-án, az éjszakás műszakban Gyarmati Istvánt, a 22. sz. Állami Építőipari Vállalat betanított segédmunkás dolgozóját halálos üzemi baleset érte. A pakettűzem szabadtéri rakodóterületén emelőgéppel vagonkirakodást végeztek. Gyarmati István a közelben lévő egyengető gépen dolgozott, s mikor a munkájához szükséges anyag elfogyott, odament a vagonkirakodást végzőkhöz, kérte, hogy az emelőgép egy tekercs anyagot rakjon a munkahelyére. Az emelőgép vezetője a már megkezdett emelést befejezve át akart állni az új munkafázishoz. Az új irányba való befordulás közben az ellensúly Gyarmati Istvánt az emelőgép lábához szorította, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. A baleset kivizsgálását a rendőrségi szakértők bevonásával megkezdték. — Egyéb problémák akadályozzák-e munkátokat? — Sajnos a legtöbb időkiesés a daru elfoglaltsága miatt adódik. Ráadásul igen gyakoriak a darumeghibásodások. — Kevés a kisgépünk — folytatja Pordán József. — Milyen kisgépekre gondolsz? — Elsősorban a dinamókra gondolok. Volt szó korábban a „CCV’-hegesztőgép beszerzéséről. Nagyon, kellene ez a gép. Lényegesen gyorsítaná a hegesztést. — Hogy álltok a brigád egyéb tevékenységei terén? — Az elmúlt év munkái alapján értük el a „Kiváló ifjú munkabrigád” címet. Ehhez hozzájárult az is, hogy 275 óra társadalmi munkát végeztünk 1978-ban. Kötöttünk továbbá egy szocialista szerződést a paksi 1. sz. óvodával kerti játékeszközök építésére, valamint az óvodai udvar parkosítására. — Hogy kapta a brigád a „November 7.” nevet? — 1977. november 7-én alakultunk meg 13 fővel. Innen az elnevezésünk. — Átlagéletkor? — 28 év. — A legfiatalabb? — Schmidt Ferenc: — 19 éves. Ő itt kezdte munkáját az erőműépítkezésen, a 22. sz. ÁÉV-nél. Annak ellenére, hogy ő a legfiatalabb, munkáját rendesen végzi, és fegyelmezetten. — A rangidős? — Riha János, ö 1977. novemberében jött a vállalathoz. A brigád legjobb hegesztője. Sókat segít a fiataloknak és a fiatalok hallgatnak is rá. És ez a fontos. — A legújabb brigádtag? —■ Borsányi András. Három hete tagja a brigádnak. Lakatos szakmája van, hegesztési szakma terén csak betanított. Jelenleg 17,60 Ft az órabére. Ügy látom, hogy befogadta a brigád és ő is jól érzi magát közöttünk. — Van-e valami kérésetek a vállalat vezetősége felé? — Pillanatnyilag csak három jut eszembe. Először is jobb munkaösszehangolást tartanák szükségesnek a GYGV, a 22. sz. ÁÉV, valamint a társvállalatok között. Másodszor, a már említett kisgépekkel való jobb ellátás terén kérünk bővebb intézkedést. Harmadszor, nagyobb daruellátottságot kérünk munkánk segítésére. A November 7-e brigád jó kapcsolatot tart fenn más, azonos területen dolgozó brigádokkal. Megbecsülik egymás munkáját, és azon vannak, hogy munkaidejüket 100 százalékosan kihasználják. Mindezekhez a gazdasági és társadalmi vezetésnek kell biztosítania a feltételeket. Pordán József és brigádja is teljes eroBédobással járul hozzá ahhoz a nagy kollektív munkához, ami népgazdasági érdekünk, az I. sz. blokk határidőre való átadása. Ehhez a munkához kívánunk sok sikert a November 7-e brigád valamennyi tagjának. GÉHL DEZSŐ ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI A paksi atomerőmű beruházás dolgozóinak üzemi lapja. Felelős szerkesztő: Knizner István. Szerkesztőség címe: Paks., Atomerőmű. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Petrits Ferenc. Levélcím: Szekszárd, Postafiók 71. 7101 Engedélyszám: III/ÜHV/306/T Előfizetési díj: 6,— Ft/év. Eladási ár 1,50 Ft. Megjelenik negyedévenként. Készül a Szekszárdi Nyomdában. 5000 79.1361 Felelős vezető: Széli István. Loboda vérpiros arccal, rikácsolva rohant oda Peckaryhoz. Peckary lassan fölegyenesedett, megfogott egy rongycafatot, és miközben belenézett Loboda savószínű szemébe, elkezdte gondosan törölgetni a kézi köszörű fogantyúját. — Ezeknek mindent a szájukba kell rágni, aztán mégsem úgy csinálják, olyanok mint a lajhár, semmi nem érdekli őket, egy heretársaság... — fröcsögte egyszuszra Loboda. — Kik azok az „ezek”? — Hát ezek a nyálas szájúak, ez a tesze-tusza népség, akik csak annyit tanultak meg az iskolában, hogy hogyan kell lógni. Persze Dunaújvárosból jöttek, abból a koszos nagyfaluból... — Egyik se jött Dunaújvárosból, mindnyájan Szekszárdon szabadultak. — Dunaújváros! Hacsak rágondolok hányingert kapok! Átutazóban is megfullad az ember attól a bűztől... — Mondom, „ezeknek” semmi közük nincs Dunaújvároshoz. — De lógnak, és neveletlenek, még köszönni is nehezükre esik, pedig már több hónapja itt vannak. Bezzeg a mi időnkben ... Mi is voltunk fiatalok és ha nem is mondták, hogy mit kell csinálni, legalább odamentünk és megkérdeztük. Ezekben nincs semmi érdeklődés. Kezdettől fogva figyelem őket... Loboda egyre jobban belelovalta magát, még az arcvonásai is eltorzultak. Peckary már nem figyelt oda, azon tűnődött, hogy valóban hónapok teltek el, amióta ez az agyonszidott társaság megkezdte a munkát náluk. Rohan az idő. Körülnézett, a fiatalok éppen ott voltak együtt, körülbelül 30 méternyi távolságra. Letette a szerszámot, és odament közéjük. — Nos szaktársak? A kis söpört abbahagyta a beszélgetést és kíváncsian várta, vajon mit jelent ez a komoly bevezetés. — Jöjjenek csak velem! Mutatok önöknek néhány ravasz fogást, aminek még sokszor hasznát vehetik. Peckary miután bemutatta trükkjeit, meg is csináltatta egyenként mindegyikkel. Befelé mosolyogva figyelte, hogyan ébredezik a szunynyadó virtus ezekben az ifjú emberekben, amint igyekeznek egymást felülmúlni a mesterfogások elsajátításában. A gyakorlás közben egy-egy rossz mozdulat is becsúszott persze, olyankor aztán szelíden biztatta őket. — Fog ez menni, szaktársak! Fog ez menni! TOCS Fotó: Horváth Béla
