Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1939
25 Ä zenetanfolyam vezetői az idén is Rónaszéki Lajos és Lehr Béla m kir. javítónevelö-intézeti főtisztek volt3k. Hegedülni tanultak : Barla György, Návrádi Húgó, Török Gusztáv, Borszék Lajos. Nagybő- gözni tanult: Szende György, Zongorázni tanultak: Csengődi László, Szontagh Pál, Saffárik Gyula, Legéndi Miklós, Gaál Géza, Szilasi János, Hellebrandt Zoltán, Horváth István. A zenekar junius 16-án d. u. 5 órakor tartotta évzáró hangversenyét az internátus nagytermében. A német társalgási tanfolyamot az idén is megtartottuk. Vezetője eltávozásáig Sándor Jenő, majd később bevonulásáig (V. 24) Kunos András tanár. A tanítás 1 csoportban, heti 1 — 1 órában történt, megfelelő anyagkiválogatással és módszeres feldolgozásban. Jótékonycélú takarékossági egyesület is működött az inter- nátusi ifjúság körében a II. félévtől. Különböző csoportok vallásos iratokat terjesztettek, vasat és fémet gyűjtöttek, ruhát javítottak és vasaltak. Az ebből származó hasznot már az egyesület megszervezésekor is olyan nagyon szegény, tehetséges fiú felsegélyezésére kívánta az ifjúság fordítani, aki másként szegénysége miatt képtelen lenne tanulni Az egyesület hasznát 37 78 pengőt az egyesület a gimnáziumi igazgatóság rendelkezésére bocsátotta. Internátusi orvos: Dr Liptai István körorvos, aki munkakörét e tanévben is nagy buzgalommal, körültekintéssel és tőle megszokott ügyszeretettel látta el. Az ifjúság egészségi állapota — 2 súlyosabb műtét dacára — kielégítő volt ugyan, mégis kénytelenek voltunk hatósági rendeletre az internátust vörheny miatt március 6—16-ig zár alatt tartani. Fűtési nehézségeink a szokatlan szigorú télben nem voltak. A gondnoknői teendőket e tanévben is Burró Imréné tanítóözvegy látta el nagy hozzáértéssel, buzgalommal és az ifjúságot szerető szelíd anyai lélekkel. Munkájában támogatta őt Irma leánya is, amiért neki e helyen mondunk köszönetét. Adományok: Székessy György földbirtokos Nógrádbercel: 30 kg. szöllő, 1 q szilva; Szende Miklós ev. lelkész Lúcfalva: 18 kg. lekvár; Dr Török Kálmán járásbíró Vác: 2 drb. nyúl; Kemenczei János malomtulajdonos Irsa : 10 drb. nyúl; Szügyi Géza ev. tanító Egyhá- zasdengeleg: 4 drb. nyúl; Péri Béla gyógyszerész Aszód: 10. P adomány a könyvtár javára; Jancsik Mihály gimn. igazgatóhelyettes: 3 drb. Mikulás csomag ajándéktárgy a jóviseletű, szorgalmas és rendszerető tanulóknak. Az adományozóknak ezúton mondunk hálás köszönetét. Internátusi tájékoztató. Az internátusba való felvételre július hó 10-ig kell jelentkezni. A jelentkezés az internátus vezetőségéhez címzett levélben történik Új növendékeknél a születési anyakönyvi kivonat és az eddigi iskolai bizonyítványok melléklendők. A vezetőség az érdekelt szülőket az elintézés módjáról július 20-ig értesíti. Fizetendő díjak. A teljes ellátás (napi négyszeri étkezés: reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora, lakás, fűtés, világítás, mosás, tanulmányi fel