Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1937

szépírodalmú könyveket akár latin nyelven, akár németül. Horatinsf meg állandóan a zsebében hordja. Szabadságról, függetlenségről álmodozik, hiszen ezért akart a színészekkel is elmenni ; szerencsére Koren professor úr és apja közbelépése megakadályozta tervét. Verseket is irogat már a kis Cancziny Emíliához. A versek Koren professor úr kezébe is eljutottak, ezért kellett elszenvednie a ..szégyenpadot“. Talán nem is olyan rosszak a versek, azért meri tanára rábízni a búcsúbeszéd megírását.

Elérkezik a várva*várt ünnepély, elhangzik az 54 soros vers, a hexameterekben készült Búcsúbeszéd. Búcsút mond az iskolának, a latin íróknak ; köszönti a hallgatóságot, elsősorban a nagyságos bárót, tanodánk kegyes elnökét s atyját (báró Podmaniczky Lajost, az aszódi ev. egyház és a pestmegyei esperesség felügyelőjét); elbúcsúzik a „drága tanító úrtól, ki fáradhatlan iparral a tudományokban jártassá tenni akarta“ őket. Búcsút mond a kedves helyeknek, végül diáktársainak, aztán — mint a vers mondja — szaporán sietnek édes szüleik kebelére. Elhagyja Aszódof, de szívének sóhajával gyakran visz* szaszáll arra a helyre, „hol a Galga lassú andalgással hempelyeg, hol pályája éden volt a gyermek ifjúnak“.

Az aszódi boldog diákévek után a szenvedések sorozata vár rá. Jómódú szülei elszegényednek, otthagyja a Selmecbányái iskolát, katonának áll be. Majd megint Pápán folytatja tanulmányait, aztán színész lesz, de mindenütt csak csalódás, szenvedés, nyomor kiséri. Am a szenvedések iskolájában sem törik meg, fülébe cseng kedvelt Hóra* tinsának ódája: Őrizd meg lelked egyensúlyát jó és balsorsban (egya* ránt 1 Jobb sorsba vetett hite, reménye nem hagyja el; nyomorgása közben is folyton műveli, képezi önmagát. Megtanul franciául, angolul s e nemzetek nagy költőit eredetiben olvassa. Aztán egyszerre szárnyra kapja a hír, költeményei folyóiratokban jelennek meg, nevét mind sű* rűbben emlegetik, s az egykoii aszódi kis diákból kibontakozik Petőfi Sándor. Sorsa jobbra fordul, országos hírre emelkedik, de azt a há* rom évet, melyet régi kis iskolánkban töltött, mindig szeretettel emle* geti. Mikor 1845*ben keresztül utazik Aszódon, Utijegyzeteiben ezt írja : „Aszód 1 Ah kedves olvasó — ha te tudnád, mennyi fekszik rám nézve e kis szócskában: Aszód ! Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt 3 esztendeig ía* nultam. S mily eseménydús 3 esztendő! 1. Itt kezdtem verseket esi* nální. 2. Itt voltam először szerelmes. 3. Itt akartam először színésszé lenni“. Mikor pedig azt említi, hogy e harmadik tervét professora gá* tolta meg, hozzáteszi: Isten áldja meg őt 1 Lám, milyen szeretettel gondol arra a férfiúra, kiben egyszer gyermekésszel zsarnokot látott. Petőfi hálás tanítvány. Méltán büszke rá iskolája, mert tehetsége itt

8