Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1935
71 ő javasolja az esetleges felmentést. Minden tornára kötelezett tanuló köteles tornacipőt hozni az előírás szerint, mit az iskola szekrényében kell majd elhelyezni. Beiratkozni a nyári szünet alatt is lehet minden hétfőn és csütörtökön d. e. 8V2—1072-ig. Figyelmeztetjük az ifjúságot, hogy lehetőleg még szeptember hava előtt iratkozzék be saját érdekében, hogy a helye biztosítva legyen. Hivatalos órákat az igazgató vagy helyettese a nyári szünet alatt minden hétfőn és csütörtökön tart d. e. 8V2—10V2-ig Ä tanulók elszállásolása csak az igazgatóság, illetőleg a tanári- kar hozzájárulásával történik. — Ha a tanuló és a nevelésügy érdeke úgy kívánja, a tanuló hivatalos felszólításra köteles lakást változtatni. A szállásadók augusztus 1-ig írásban jelentsék be a tanulók részére kiadni szándékolt szoba méretnagyságát s a szállásadásra vonatkozó feltételeket is. Az igazgató vagy helyettese évközben csak a délelőtti órákban és csak a gimnázium hivatalos helyiségében kereshető fel. Kérjük a szülőket arra is, hogy január és junius havában már ne tegyenek érdeklődő látogatást. Leány-bejáró magántanulókat az idén is felveszünk az I. osztályba is, olyan községekből, ahol nincs polgári iskola. Akik felvételt kívánnak más osztályba, azoknak, ha polgári iskolából jönnek, különbözeti vizsgát kell tenniök. Az I—IV. osztályba beiratkozni óhajtó leányok írjanak egy rövid kérvényt Méltóságos és Főliszteletü D. Raffay Sándor Püspök úrhoz, mellékeljék összes iskolai bizonyítványaikat és anyakönyvi kivonatukat és augusztus 20-ig adják be az iskola igazgatójánál. — Előre is megjegyezzük, hogy csak azoknak a kérvényeit fogjuk pártolóan felterjeszteni, akiknek előmenetele legalábbis jó rendű. — Az V. osztályba beiratkozni kívánó leánymagántanulók augusztus 20-ig jelentkezzenek írásban okmányaik beküldése mellett az igazgatónál. Akik a különbözeti vizsgára szeptember elejére nem tudnak elkészülni, azok az igazgató útján nyerhetnek haladékot. A leánynevelő-intézet internátusába olyan növendékeket is felvesznek, akik mint leány-magántanulók a gimnáziumba akarnak járni. Az ellátási díj évi 500 P és 10 P gyógydíj. Ä vasúton bejáró tanulók igazolványaikat aláírás végett augusztus 1—5-ig küldjék be címzett levélborítékkal és bélyeggel együtt az igazgatóságnak, ha már beiratkoztak. Ä szülők figyelmét ismételten felhívjuk arra, hogy az interná- tusi díjat az internátusi vezetőségnek, a tandíjat pedig a gimnázium tandijpénztárának címezve küldjék postai úton és 40 P-ig 10 fillérrel többet; ezen felül 14 fillérrel többet, mert a helybeli posta ennyit von le kézbesítés fejében. Tankönyvváltozás lesz a II. o. magyar olvasó, VII. o. fizika és Vili. 0. filozófia könyvnél. Tankönyvjegyzéket az érdeklődőknek Töpfer Béla és Lőwy Andor aszódi könyvkereskedők kérésre szívesen küldenek.