Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1935
37 Hölgyeim és uraim ! Az Isten házából jöttünk ide, kiki a maga templomából. Ott hálát adtunk jóságos Istenünknek végtelen jóságáért és megtartó kegyelméért, hogy megélhettük a mai napot, hogy ezen a mai napon ilyen szép számmal jöhettünk össze és hogy most annyi testvéri szív dobbanhat össze az áldott Alma Mater kebelén. Igen, hölgyeim és uraim, mi mindnyájan testvérek vagyunk. Nemcsak azért, mert mindnyájan ugyanannak a sokat szenvedett édes magyar hazának vagyunk a gyermekei, — hanem azért is, mert mi mindannyian ugyanannak a sok-sok viszontagságon átesett Alma Maternek, az aszódi Petőfi-gimnáziumnak szellemi emlőin táplálkoztunk ki nyolc, ki négy éven át. Összejöttünk, mert a mai keserves időkben különösen érezzük, hogy A boldogsághoz kevés csak a jelen, A múlton épül az s az emlékezeten. Hölgyeim és uraim 1 De micsoda érzések hoztak bennünket össze ide, a százhetvenkét esztendős ősi Alma Mater annyi kedves emléktől megszentelt szerény falai közé? A hűség és a hála érzete. Az ember legszebb erénye a hűség. De mi az a hűség? A hűség folyton lángoló oltártüz, amelynek kisérő fénye a hála. A hűség a halhatatlan léleknek az erénye. A hűség a legnagyobb tragédiának, a bibliai bukásnak a kiegyenlítése. Ha Ádám a paradicsomban megtartotta volna Istenéhez való hűségét, akkor az emberiség sohasem ismerte volna meg a bűnt, a hűtlenséget és az ezekkel járó tengernyi szenvedést. És azóta — mi magyarok tanultuk ezt meg a legjobban — szenvedés az élet, tarkítva folytonos szárnypróbálgatásokkal. Állandó törekvés arra a hűségre, amit Ádám nem tudott megtartani, de amit az embernek meg kell tanulnia a legnagyobb szenvedések, folytonos bukdácsolások árán is. És az élet, a legkeményebb tanítómester folytonosan tanít, oktat bennünket és ha sokszor fájdalmasan is, de végre mindnyájunkat rávezet annak felismerésére, hogy a legszebb, legragyogóbb emberi erény a hűség. Az emberiség történelme sok-sok ragyogó példával igazolja ezt az én megállapításomat. Mert az Isten az eredendő bűn marcangoló karjaiba esett emberek megváltására mindig küldött kiválasztottakat, akik életükkel példázták az igaz hűséget, akik példájukkal, önfeláldozásukkal minden szónál ékesebben bizonyították be embertársaiknak, hogy az eredendő bűn polyp karjaiból csak egyetlen egy úton menekülhetnek meg és ez a hűség útja. Ragadjunk ki ebből a sok, sok igazgyöngyből csak egy-két gyöngyszemet okulásul, hogy ez az egy-két gyöngyszem acélozza meg a mi akaraterőnket is, hogy mi is tudjunk hívek lenni és legyen erőnk aszerint élni. Régen történt, közel kétezer esztendővel ezelőtt. A római légió katonái elhelyezkedtek őrhelyeiken. A parancs az, hogy felváltásig az őrnek őrhelyén kell maradnia. Egyszer csak a Vezúv, ez az alattomos tűzhányó működésbe jön. Hatalmas, életet ölő, forró hamueső tör elő a kráterből. A tüzes láva Pompeiben betakar mindent. Kénes, fojtó gázok ölik a menekülőket. A római katona azonban ott az őrhelyén nem mozdul. Ő nem menekül a fojtó kéngáz, mindent megsemmisítő hamueső és lávafolyam elől. Pedig ő is csak ember, de olyan ember,
