Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1935
30 Ezután megnézték az Országház alsó- és felsöházát. (Az alsóházban épen ülés volt, amelyet mintegy 20 percig a tanulók is végignéztek.) Innen a Szabadság-téren és Rákóczi-úton át eljutottak a Keleti-pálya- udvarboz, ahonnan este 10 órára érkeztek meg Aszódra. Nyilvános előadások: szeptember 26-án Rieger Tibor mérnök vetítettképes előadása Norvégiáról, amelyet szép zongorahangverseny követett Grieg és Sinding műveiből, február 20-án György Dénes erdélyi menekült tanár értékes előadása a Trianon utáni erdélyi magyar irodalomról, II. Rákóczi Ferenc Kuruc Egyesület előadása március 28-án „Igazságot Magyarországnak“ címen. Ä vonaton bejáró tanulóink felügyeletét három kartárs látta el. Az érkező tanulókat a vasútnál Dr Czirbusz Endre fogadta mindennap és vezette fel rendben az iskolába, míg d. u. a vonathoz vissza Zalán Frigyes felügyelete alatt mennek az egyes csapatok. Az iskola épületében (a napközi otthonban) töltött idő alatt Nyiry Sándor vigyázott a tanulókra. A vonaton bejáró tanulók se a csapatot, se az iskolai épületet nem hagyhatják el a felügyelő tanár engedelme nélkül. A vonathoz való indulásig a napközi otthon 3 termében tartózkodnak a tanulók, ahol a másnapi feladataikat végzik el. A vonaton bejáró tanulók közül: Hatvan felől jött 68, Gödöllő felől 57, Balassagyarmat felől 52, összesen 177. Azután a közeli falvakból többen jönnek még gyalog, gépkocsin, kocsin és kerékpáron. Ä leány-magántanulók létszáma ez évben 56 volt. (Ebből 2 nem bejáró.) 6-al több mint a múlt évben. Ennek legfőbb magyarázata, hogy főleg a tisztviselő osztályhoz tartozó szülők keveslik a polgári iskolát, mindenképen gimnáziumot akarnak végeztetni leány- gyermekeikkel is. A leányok feletti felügyeletről teljes mértékben gondoskodva van. A tanári szobával szemben külön leányszoba van minden szükséges mellékhelyiséggel. Itt töltik a szüneteket rossz időben, jó időben a felügyelő-nő vezetése alatt az iskola előtti téren külön sétahelyük van. A leányok magaviseleté ellen ez évben sem merült fel olyan panasz, mely ezen intézményünk jogosságát veszélyeztethetné. Osztályok szerint így oszlottak meg: I. o. 10 (+ 1); II. o. 13, III. o. 4, IV. o. 8, V. o. 5, VI. o. 10, VII. o. 2, a VIII. o. 3 leány-magántanuló. A leányok e tanévben is tanultak tornát hetenként kétszer, buzgó vezetőjük Droppa Irén oki. testnev. tanárnő volt. -- Egyébként a bejáró leány-magántanulóknak meg van engedve, hogy az aszódi Leánynevelő-Intézet internátusában lakjanak s onnan járjanak a gimnáziumba. A leánytanulók felügyelőnőjének tisztét Tompa Adolfné úrhölgy látta el nagy buzgalommal. Ä takarékosságra s annak nemzetfenntartó erejére főleg a mai súlyos időkben lépten-nyomon figyelmeztettük növendékeinket. Különben a takarékossági 10 parancsra a mai ifjúságot minden tanárnál jobban megtanítja a magyar élet trianoni nyomorúsága, nagy szegénysége.