Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1934
7 esztendején át. Mert ő az új épülettel sem elégedett meg. Hogy még jobban biztosítsa iskolánk jövőjét és kidomborítsa evangélikus jellegét, a régi iskola épületeiben egy virágzó internátust rendezett be jóformán a semmiből és ezzel évenként közel 50 középosztálybeli szülőnek lehetővé tette, hogy gyermekeiknek neveltetéséről és taníttatásáról megbízható és olcsó helyen gondoskodhassanak. Majd, hogy a Podmaniczkyak által az iskolának adományozott vásártéri jog minél jövedelmezőbb legyen, sok utánjárással szaporíttatta az aszódi vásárok számát és ott a Horthy M.-út végén a Galga mellett egy 4 holdas és jól berendezett új vásárteret szerzett a venni és eladni akaró gazdák és iparosok számára. Kedves tanuló ifjúság! És emellett az iskola jövendőjét munkáló tevékenység mellett Dr Oravecz Ödön akkor is a mi iskolánkért dolgozott, amikor még sokszor az éjszakát is nappallá téve egymás után írta szebbnél-szebb cikkeit összes egyházi lapjainkba, ifjúsági és tudományos folyóiratokba, amikor mint a Protestáns Tanügyi Szemle szerkesztő bizottságának tagja, mint a Rozsnyói Öreg Diákok Szövetségének alelnöke, mint az Ev. Tanáregyesületnek titkára megírván ékes tollával ennek az Egyesületnek 25 éves történetét, mint a kerületi és egyetemes iskolai bizottságok referense és jegyzője valóban emberfeletti munkát végzett. Mikor néha figyelmeztetni próbáltuk, hogy a munkát sem szabad túlzásba vinni, Vergilius eme szavaival felelt: „Tantae tnolis erat Románam condere gentern 1“ Munka, küzdés, fáradság nélkül nem lehet alkotni semmit. Csoda-e, ha ennyi munka idő előtt összeroppantotfa testi erejét. Csoda-e, hogy főleg az utolsó 3 tanévben egyre sűrűbben betegeskedett. De még ekkor is, legnagyobb testi fájdalmai közepette is állandóan érdeklődött az iskola legaprólékosabb dolgai után is. Hogy milyen türelemmel, zúgolódás nélkül viselte testi szenvedéseit, annak jellemzésére hadd álljon itt a Jöjjetek énhozzám c. ev. hetilapban halála előtt pár nappal megjelent következő verse: Ilyen lélekkel viselni a testi szenvedéseket és várni az íróasztal mellett a közeledő véget, csak olyan lélek képes, mint amilyen a megboldogulté volt. Dr Oravecz Ödön utolsó perceiben elmondhatta volna magáról, ha szerénysége engedte volna, az ő kedves Horatiusával: „Non omnis moriar!“ „Nem halok meg egészen; egyéniségemnek jobbik fele túl fogja élni földi testemet és fel fog maradni alkotásaimban — LEGYEN MEG A TE AKARATOD. Vétkeznék, ha átkozódnám, Ha szitokra nyílana szám, Sors sújtotta, hogy mért vagyok ? Sőt elcsittul végül lelkem . . . Legyen meg az akaratod, Úgy a földön, mint a mennyben. Az Úr keze sújt és emel, Akkor is áld, hogyha lever; Ha szenvedett már annyi jobb. Mért kímélne épen engem ? Legyen meg az akaratod, Úgy a földön, mint a mennyben. Mert vigasztal az a tudat, Mit az Írás lapja mutat: Ide lenn az szenvedni fog, Kit kegyébe az úr vészén . . . Legyen meg az akaratod, Úgy a földön, mint a mennyben. 1
