Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1928
27 Ä madarak cs fák napját külön nem tartottuk meg, de a tanítás alkalmas helyein, a természetrajz keretében, valamint a magyar olvasmányok kapcsán minden lehelő ráutalást megtettek kartársaink. A nemes cél előmozdítását nagyban szolgálta a madarak vonulását feltüntető ama szép fali kép, melyet a VKM. szíves adományából kaptunk. Az Állatvédő Egyesület ügyes és kedves kis naptáraiból, melyek a madarak és fák védelmét hirdetik első sorban, 50 darabot vettek meg ez évben is alsóbb osztályaink növendékei. A régebbi évfolyamait pedig ennek az évkönyvnek többször felhasználtuk a szakszerűen nem helyettesíthető órák ellátásánál. Tandíj-elengedésben is részesülhetnek szegény és jó előmenetelő, példás viselkedésű tanulóink valláskülönbség nélkül A tanári kar javaslata alapján a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület az első félévben 5 tanulót egész, 9 lanulót 3/t rész, 33 tanuló V2 rész, 19 növendék 1U rész elengedésben részesített. Az elengedett összeg 1386 P volt. A második félévben teljes elengedést .kapott 7 tanuló, 3A részbenit 8, V2 elengedést 34 növendék, ’A kedvezményt 15 folyamodó. Az elengedett összeg 141750 P volt. Egy csapástól sújtott család két gyermeke még külön 31 '50 P leírásban részesült. Az összes kedvezmény 2835 P-t tett ki. Ä leány-magántanulók száma, mint máshol is, úgy nálunk is csökkenő volt a múlthoz képest, igaz, hogy a tavalyi tanévhez képest 5-tel növekedett, de a forradalmakat követő évek létszámától messze elmaradt. Megoszlásuk osztályonként a következő volt: II. o. 1, III. o. 1, IV. o. 1, V. 0. 5, VI. o. 2, VIII. o. 1. Vallás szerinti megoszlásuk: ág. hitv. ev. 4, ref. 2, rom. kath. 4, izr. 1. A jövőben az I.—IV. o.-ba az új Rendtartás intézkedése folytán új leány-magántanulót nem lehet felvenni. Az óraközi időt az iskola melletti alumneum helyiségében töltötték, hol özv. Burró Imréné úrhölgy felügyelete alatt voltak. Magaviselet szempontjából e tanévben is megfeleltek az iskola kívánalmainak, illetve törvényeinek. Ä bejáró tanulókat vasúton való megérkezésükkor az állomáson felügyelő tanár várja s ő kiséri fel az iskolába, valamint a tanítás végeztével vissza is. Az állomásra indulásig közbe eső szabad időt a bejáró tanulók az iskola udvarán, illetve ki-ki a maga osztályában tölti el. E várakozás ideje alatt is tanári felügyelet alatt vannak. Ez időben eltávozni a községbe bármily okból is csak tanári engedéllyel lehet. Jutalmat nyert tanulók. A nm. VKM úr adományozásából Hamrák Béla VIII. o. és Magyar János VII. o. tanulók 400—400 P-ős köztisztviselői ösztöndíjat élveznek. A m. kir. pénzügyminisztérium bírságalapjából Bartos László II. o. tanuló évi 100 P-t kap. A m. kir. népjóléti minisztériumtól, mint hadiárva, Kepes János V. o. t. 200 P fenntartási és tanulmányi segélyben részesül. D. Raffay Sándor bányakerületi püspök úr adományából jutalomkönyvekkel ajándékoztattak meg a következők: Klszák László, Petro-