Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1927

Iskolánk első jótevője.

(fl tanévet bezáró igazgatói beszéd )

Vásár van a régi Aszódon. Piros török sátrat vernek a főtéren, felette pléh félhold csillog. A kastély kapujában — a két kis őrház között — tölgyfa asztal mellett ül a községi tanács és szedi a hely- pénzt az uraságnak. (Ki gondolta volna 160 év előtt, hogy ebből az adógarasokból tartják majd fenn a Petőfi-gimnáziumot?) Az egyik őrházban a megyei pandúrok tanyáznak, a másikban tömlöc van az esetleg botránkoztatók részére. A sátorok között kék nadrágos, zöld dolmányos, címeres báránybőr süveget viselő hajdúk járnak pantalléros karddal és banganétos puskával — szigorúan ügyelvén a rendre. Főként a gödöllői mézesbábosok, a felvidéki olejkárok, a pipát és bicskát árusító tűsök sátora körül nagy a forgalom. Schellhorn uram árulja a legjobb tűket, az öreg Lang a legszebb cserzett bőröket.

Egyszerre kinyílik a kastély kapuja s kilép rajta egy harminc év körüli, borotvált arcú komoly férfiú, jobbján egy daliás felserdűlt ifjú, baloldalán egy tíz év körüli gyermek lépegeti. A község elöljárói tisz- tességtudóan nagy reverenciával köszöntik őket. A két fiatal Podmaniczky báró: László és József ezek, nevelőjükkel nemes Szontagh Sámuel urammal. A vásárosok megbámulják a professor urat, aki csattos cipőben harisnyát hord, rövid német nadrágot visel, fején háromszögletű kalpag van, mi alól beporzott paróka fürtözik alá. Szelíd és mégis komoly a tekintete, kezében egy nagy ezüstgombos botot himbál.

A professor úr maga is címeres nemzetség tagja. Ősei mint szász lovagok a XIV. század derekán tűnnek fel a szepesi bányavárosokban.

Ezeknek sorában találjuk Bálintot, az első reformátorok egyikét, aki már 1522-ben az egész szepesbélai egyházzal Luther tanait fogadtatja el. A család azóta is mindig híven megmaradt az evangélikus hitben. Közülök többen esperességi, néhányan kerületi felügyelők is lettek, ketten meg a theologiai doktori címet is elnyerték, mint ezt 1864-ben nemzetsége történetében Szontagh Dániel elbeszéli.

De szolgálják a hazát nemcsak szózatos ajakkal az Úr asztalánál, a tanári kathedrán bölcs elmével, hanem gazdagítják is új bányatelepekkel, kormányozzák a megyei életben és a városok magistratusaiban, sőt védelmezik karddal és vérük hullásával is.

Az iglói és zabari Szontagh nemzetség a múló századok folyamán lombos fává növekedik és sudaras hajtásai több megye fölé nyúlnak el.

Eddigi szavaimra önkénytelen fel rajzik a kérdés, hogy miért foglalkozunk mi itt és ez órában a több mint száz év előtt élt Szontagh Sámuel érdemes személyével? Csak azért, mert Aszódon tanított?

i.

1*